Budapesti Hírlap, 1890. február (10. évfolyam, 31-58. szám)
1890-02-01 / 31. szám
Budapest 1890. X. évfolyam 31. sz.______________Szombat, február 1. Előfizetési árat: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidékem 5 kr. Igazságügyi költségvetés, Budapest, jan. 31. (1.) A képviselőház minden valószínűség szerint holnap megkezdi az igazságügyi költségvetés tárgyalását. Megkezdi és valószínűleg be is végzi, mert a pártok csaknem egyértelműleg elhatározták, hogy ezúttal igazságügyi vitát provokálni nem fognak. Honnan van e nagy bizalom az igazságügyminiszter idei költségvetése iránt? Hiszen a levegő tele van reformtervekkel, melyek nem egy érdeket érintenek, nem egy meglevő intézmény felforgatásával járnak, és másfelől az is bizonyos, hogy a radikális jogászok nem mindenben értenek egyet az igazságügyminiszter terveivel. És mégis helyeselnünk kell, ha most e tervek ellenzői is fegyverszünetet tartanak s nem gyöngítik meg céltalan támadásokkal Szilágyi Dezső állását és népszerűségét. Helyeselnünk kell ezt a magatartást azért, mert Szilágyi Dezső csaknem két évtized után az első igazságügyminiszter, aki feladata magaslatán áll, aki valódi letéteményese Deák Ferenc és Horvát Boldizsár örökének. Szilágyi Dezső a liberális, modern jogeszme szolgálatában áll s az uralkodó párt tagjai között az egyedüli, a ki igazságügyünk elsülyedt szekerét a posványból ki akarja s ha ideje lesz rá, ki is fogja rántani. Időt kell tehát neki engednünk, és minthogy reformmunkálatai még az előkészület stádiumában vannak: egyelőre csak a várakozás s nem a támadás lehet feladata a radikális jogászoknak is. Az ellenkező eljárás csak a valódi reform ellenségeinek tenne jó szolgálatot. Ilyenek pedig még mindig elegen vannak s csak az alkalmat várják, mikor rejtekhelyükből kiléphetnek. Ott vannak egyfelől a bürokraták, kik fáznak a nyilvánosságtól, szóbeliségtől és közvetlenségtől s még ma is az írásbeli titkos eljárást tartják az igazságszolgáltatás és igazságügyi adminisztráció egyedüli panaceájának, — de ott vannak másfelől az ósdi, patriárkális igazságszolgáltatás hívei, kik, Mocsáry Lajossal az élükön, azzal szeretnék megkezdeni a közigazgatás reformját, hogy a bíróságot ismét a megyébe kebelezzék be. Az egyik épp oly reakció, mint a másik. Fabinyval a bürokrácia utolsó bajnoka remélhetőleg letűnt. Ezzel szemben Szilágyi Dezső neve egy új korszakot jelent, melynek párthíveit azonban a reakcionáriusok még mindig ferde szemmel nézik. Hogy tehát ezek fölülkerekedését megakadályozzuk, ezért kell egyértelműleg Szilágyi Dezső mellé sorakoznunk. A céltalan akadékoskodás és rekrimináció mellőzése azonban még nem jelenti azt, hogy Szilágyi Dezső minden tervét szó és vita nélkül elfogadjuk s hogy költségvetésére néhány észrevételt ne tegyünk. Ez a költségvetés alig különbözik valamit a múlt évitől s ez inkább hátrányára, mint előnyére szolgál, így például sajnosan nélkülözzük a bírák fizetésének javítását, mert e nélkül az első fokú bíróságok színvonalát emelni nem lehet. Márpedig a jövő igazságszolgáltatásának súlypontja az első fokú ítélő bíróságokra lesz helyezve s a kormány épp úgy tudja, mint az egész nemzet, hogy mig ama bíróságok tagjai a megélhetés gondjával küzdödnek s amíg ennélfogva szellemi és anyagi függetlenségük békéba van szorítva , mindaddig szó sem lehet arról, , hogy az igazságszolgáltatás javuljon. A kormány meggondolhatná, hogy a nemzet önmagának, saját elsőrangú érdekének hozza meg az áldozatot, mikor megfelelő fizetéssel látja el s ezáltal hivatásuk teljesítésének legszükségesebb föltételeivel ruházza föl bíróságait. Szilágyi Dezsőnek csak komolyan akarnia kellett volna, hogy költségvetése ebben az irányban kitágittassék s a nemzet elsőrendű napszámosainak jogos igényei már ebben az évben teljesülhettek volna. Bizonyítja ezt a költségvetés több tétele, melyekből kitűnik, hogy immár szakítottak azzal a szűkkeblű takarékoskodással, mely az igazságszolgáltatás legfontosabb érdekeit is alárendelte a pénzkérdésnek. Itt van például a második államtitkár állása, a kir. tábla bíróinak szaporítása, 500 fő A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA A bor. Irta : Edmondo de Amicis. (ul.) Gyakortanvaló változata a részegségnek a buslakodás. Sok emberben a bor csakis szomorú érzéseket támaszt, vagyis inkább a szomorú dolgok poézisét ébreszti föl, mert ebben a busongásban mégis oly kedvteljes vagyon, amely kizárja az igazi szomorúságot. Az ilyen ember mámorossága sötét színbe öltözött vidámság. Míg a cimborák nevetéssel, jókedvvel töltik be a termet, ő egy sarokban vonul meg, ahova beszorította egy kedvére járó barátját is, akinek aztán apróra, hosszasan beszéli el egy rokona betegségét, egy jó emberének szerencsétlenségét, meg hogy mint járt a minap a temetőben; mindezt fitogatás nélkül, őszinte kifejezéssel, megindító szavakkal, lágy, monoton hangon, oly gyöngéd érzelmekkel és beszédmóddal, ahogy józanon sohasem szokott szólani , a mi aztán sokkal költőibb, érzékenyebb léleknek mutatja őt, mint amilyen igazán. S a megivott bor néha néma könyek harmatában jelenik meg nála, amit elég furcsa látni jóféle barberaitól bíborvörös arcán. . . Különös típusa a részegnek egy másik, amely csakis a köznépben találkozik. Az ilyen ittas emberben a bor főképp csodálatot és megalázkodást gerjeszt minden iránt, ami a társadalomban magasabb és különb nála. Ez az alak mindig jámbor természetű lélek, a rendnek kedvelése lakozik benne, fölebbvalói iránt engedelmes, tiszteli a törvényt s mindez érzelmeit csak növeli az a bizonyos félénkség s az a szinte fantasztikus felfogás, a melylyel minden fölötte álló dologról gondolkozik. A részeg embernek e típusát látjuk néha az utcán, amint levett kalappal közeledik a rendőrökhöz, hogy akadémikus beszélgetést kezdjen velük. Magában, hangosan dicséri gazdáját, ezt az ismeretlen nagy férfiút, aki jót tett vele s akiért ő kész volna életét feláldozni. A vele szembe jövő előtt mellét verve bizonyítgatja, hogy ő jó polgár, ha a királyhoz s engedelmeskedik minden hatóságnak; és két-: .ségbeejti a félelem: hátha nem hiszik el neki. Zokogástól töredezett hangon, könyhulajtva esküdözik, hogy a nemzeti intézményektől soha sem fogja megtagadni támogatását s hogy az uralkodó dinasztia számíthat az ő hűségére. Mindezek abba a kategóriába tartoznak, amely, mint a franciák mondják, a vin son enfant hatásából keletkezett. De szólanunk kell a rossz részegségről is, amelyet körülbelül mindnyájan ismerünk tapasztalásból. Nem igaz az, hogy csak az elkeseredett ember búsul neki az italtól. A bor néha igen szomorú részegséget idéz elő a legjobb természetű embereknél is. Aki olykor a borhoz folyamodott, hogy vigasztalódjék és feledjen haragjában vagy bánatában, emlékezhetik, mily különös hatást érezett, épp ellenkezőt, mint a minőt óhajtott. Izgatott lett, de mégsem menekült meg az előbbi gondolatoktól. Gondolatai megszinesedtek, de épp csakis azok a gyűlöletesek, mert az történt, mintha e gondolatok az ész kapujába gyűlve s ott tolongva, magukba szívták volna a mámor gőzét és megakadályozták volna, hogy az beljebb hasson, oda a derült ideák és képek kis világába, amelyet máskor úgy fel szokott hevíteni. A részegség teljes erejével az uralkodó és fdtörni készülő érzelemre veti magát; felülti annak természetét és folytatja útját. Ilyenkor hiába minden erőlködés, hogy a mámort visszatérítsük a vidámság forrásához. A szomorú és koszos gondolatok, emlékek fölidézik egymást, összeláncolódnak és óriássá nőnek ugyanoly gyorsan, ugyanoly rohamosan, mint ahogy a víg részegségben a nyájas gondolatok ás emlékek szoktak. Régi bajok, egykor elszenvedett bántalmak, eloszlott gyanúk, rossz sejtelmek, ellenségeink gyűlöletes arcai, mindez eszünkbe jut, fölelevenedik, hogy úgy mondjam, megvilágosodik és annyira az előtérbe lép, hogy lassan kint úgy rémlik nekünk, mintha az egész világ ellenünk volna; minden szóban gonosz célzást gyanítunk és szivünkben alattomos harag, felindulás lesz úrrá. És ezt lehetetlen eltitkolni: az ajak vonása ferde, de nem mosolygó, a tréfásan mondott szó hideg, mint a jég, a nézés álnok, a hang szakadozott és metsző. És hiába akarunk menekülni ez észzavaró állapotból, hajtogathatjuk lefelé a poharakat egymásután, az ész makacsul és baljóslatúan világos marad. A bor csak növeli az ingerültséget, az ingerültség pedig gyarapítja,erőinket, hogy ellene állhassunk a bornak. És különös, mily tisztán látjuk saját magunkat e józan részegségben, amely Mai számunk 12 oldal.