Budapesti Hírlap, 1890. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1890-03-01 / 59. szám

1890. március 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (59 sz.) FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, febr. 28. — A III. ker. bizottsági tagok tegnap tar­tott értekezletükön az üresedésben levő tanácsosi állásra Márkus József főjegyzőt jelöl­ték ki egyhangúlag. — A köztemetői vasút építése megint újabb halasztást fog szenvedni. A városi vasúti vállalat e vonal kiépítésére nézve a fővárossal azon az alapon egyezett meg, hogy a magyar államvasutaknak a központi személypályaudvarba vezető vonalai fölé csak akkora áthidalást kell építenie, mely alatt négy pár fia elfér s a szerződési feltételeket is ezen az alapon állapították meg. Most azonban a magy. ál­lamvasutak igazgatósága oly áthidalás építését kí­vánja, mely alatt nem négy, hanem hat pár vágány fér el. Ez­által természetesen a költségek jóval emelkedni fognak. A vállalat most azt akarja, hogy a költségek emelkedésével arányban az engedélyidőt hosszabbítsák meg, mert negyven év alatt a költsé­gek amortizálása lehetetlen. Hogy a vállalat a vasút­építés terheinek emelkedése következtében a szer­ződési előnyök fokozását óhajtja, ezt értjük és még­ IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, febr. 28. , A nagy Galeotto.“ Dráma 4 felvonásban. írta Echagaray. Egy nagy költő bevonulása volt ma este a nemzeti színházba. Ünnep lehetett volna ez, ha bal­esetek meg nem zavarják. A diadalkocsit a művé­szeknek kellett volna vontatni tapsok, koszorúk közt, de a díszmenet megakadt, a kocsi megingott, mert egyensúlyát veszélyeztették azok, kikre sorsa bízva volt. A közönséget a nyugtalanság izgalma zavarta illúzióiban s a hatás tökéletlen, a taps tétova ma­radt, a koszorúk a félénk lelkesedéstől nem kaptak szárnyakat, hogy Echegarayt, a nagy spanyol poétát, az élet durva harcaiban elrejtett okok mesteri elemzőjét s a drámai jellemzés és nyelv erejével, bájával fölfegyverzett művészt üdvözölje. Mondjuk ki nyáran : kínos volt ez a premiere. Láttuk a mesterművet (Patthy fővárosi tanár sike­rült fordításában, mely minden dicséretet megérde­mel), éreztük egy kivételes erejű poéta hatását és diadalát, mégse élvezhettük az előadás fonák­ságai miatt. Nem szánunk szemrehányást ezért az előadók­nak, kik egyenként a legjobb igyekezettel mentek neki a feladatnak. Vád csak az igazgatást érheti, mely könnyelműen, előkészítés, ellenőrzés nélkül bocsátotta őket útnak. A jelenetek számos ingado­zása, boszantó fennakadások, melyek néhány kényes és feszült helyzetet csaknem a komikai reakciónak vetettek áldozatul , a próbák elégtelenségére és avatott instrukciók hiányára vallottak. A könnyelmű­ség netovábbja pedig az a kockázat volt, hogy a dráma hősnőjét az igazgató egy fiatal kezdőre bízta, ki ma lépett fel színpadunkon először , Normándi kisasszonyra. E színésznő nincs tehetség híján, de kegyetlenség volt ezt ily kihívó módon, a legnehe­zebb szerepek egyikének kreáltatásával próbára tenni. A kisasszony pár évig német színésznő volt, tavaly a bécsi burgszínházh­oz szerződtették. Egy­szerre kellett ma a nyelv, szerep, ábrázolás nehéz­ségeivel új környezetben, ismeretlen közönség színe előtt, a teljes elszigeteltség veszedelmei közepett megküzdeni. A vállalkozás annál végzetes­ lehetett rája nézve, mert külső eszközei éppen nem támo­gatták : se színpadi alakja, se hanganyaga nem ígért első találkozásra sokat, idegenszerű­ kiejtése, néme­tes éneklő recitálása, nyelvhibája meg éppen bizal­matlanságra hangoltak. Mindezt értelmi ereje, elemző képessége és szinésztemperaiumn­tuma feledtette volna, ha ezek öntudatos birtokában megmaradhat. De oly gyilkos tréma szállta meg, melytől vállalata folyvást ingadozott, végre összeomlott. A darab közepén nem látszott többé maga se bízni a siker lehetőségében: tehetsége cserben hagyta s kormányzatlanul végezte a funkciót. Helyzete hasonlított a kisiklott vonaté­hoz, mely a homokban vergődik s összetörik, bár a síneken maradva céljához jutott volna. Sajnáljuk az esetet, de felelőssé érte a vonatfelügyelőt teszszük. A nagy Galeotto története így vesztett az egyik főszereppel történt könnyelmű kísérlet kocká­ján. A költőt azonban ez a veszteség nem érheti. Neki elégtételt kell adni a sérelemért, mely darab­ját érte. Oly művet ismertünk meg ebben, melyhez a felfogás mélységére, a szerkezet finomságaira és a nyelv nemes szárnyalására kevés fogható van az irodalomban. A darab cim­e idézet a Dante Divina Comediá­­jából. Galeotto könyvétől kárhozik el ott két piától szerelmes egymás karjában. E könyv bukásuk oko­zója, mert alkalmat ad­ó szenvedélyt gerjeszt ben­nük reá. Echegaray ez ötletből darabot ír, melylyel azt bizonyítja, hogy a legkajánabb csábító a rágal­makon, mende-mondákon éledő világ. Nem egyes ember, hanem a nagy tömeg szerzi a legtöbb bűnt, terjeszti a szennyet az erkölcsökben, aljasítja a jellemeket,­­befeketíti a tisztaságot is. Ez a világ a „nagy Galeotto.“ E felfogás tán igaztalan a tömeg iránt, mely­nek természete az, hogy tenger gyanánt zajongva, zúgva mossa partjait, ostromolja a szigeteket, enyésztve és alkotva szüntelen. A tömeg asszimiláló ereje az egyénre nézve gyakran lehet végzetes, de ezen sarkal a közélet szellemi és erkölcsi egyen­súlya. A tengerbe évenkint belesül sok ember, de azért ki­zúgolódnék a tenger ellen, mely szép, ha­talmas és csodálatos marad, ha áldozatokat szed is. Bölcselkedésnek a „nagy Galeotto“ egyoldalú, de szerzője nem akart filozófiát írni; az ő szeme a nagy tenger áldozatait nézi, történetüket tárja föl és elmondja oly megrázó szavakkal, hogy a tenger, az embersokaság, a nagy Galeotto is megsirassa őket. Két áldozatról szól a darab. Ernesto az egyik, ki don Julián házában családtag gyanánt lakik, a háziúrban második atyját tiszteli, don Julián nejét, a szép Teodórát pedig testvérileg szereti. E nő a másik áldozat. A világ megítéli Ernesto és Teodóra feltűnő gyengéd, meghitt viszonyát. Don Julián szi­gorú erkölcsű öcscse , Severo s ennek neje : Mer­cedes, figyelmeztetik a férjet. De don Julian csupa szeretet és bizalom. A világ mende­mondákat kezd, sértő megjegyzéseket tesz Teodórára. Ernesto tett­­leg megfenyít egy rágalmazót az úri kaszinóban. A párviadal kikerülhetetlen. Don Julian elég jókor ér­tesül róla fecsegő unokaöcscsétől, Pepitotól, hogy férji tiszte szerint Teodóra rágalmazásáért ő álljon boszút. De ellenfele híres bajvívó és leszúrja őt. Ha­lálosan sebezve hozzák segédei Ernesto lakására, hol don Julian­­ Teodórát találja. A nő is hallott Er­nesto afférjáról s azért jött hozzá titokban, hogy a párviadalról, mely férjét alázná meg, le­beszélje. Don Juliánban kitör a féltés ördöge, Teo­dóra szűzies bizalmát Ernesto iránt szemérmes rette­gés alakítja át a szerelemmé, mely annál nagyobb, mentül igaztalanabb a gyanúsítás, melylyel don Julian az ő hűségét terheli. Ernesto egyre nagyobb hévvel követeli, bű­ntelennek érezve magát, Teodóra és don Julian becsülését s ez a hév — bár nem tud róla számot adni magának — már szerelem. A világ, a „nagy Galeotto“, így oltotta két tiszta lénybe a bűnös szenvedélyt. Don Julian halála nem menti fel őket kényes erkölcsi helyzetük terhe alól. Severo úgy bánik Teodórával, mintha ez elbukott s ő a kárhozat végrehajtatója volna : kiűzeti a férj házából. A nőt Ernesto fogja fel karjaiba: a „nagy Galeotto“ szánta s adta neki. Az előadásról még csak annyit jegyzünk meg, hogy Ernesto szerepe Mihályfinak, dán Ju­liáné Nagy Imrének, Severé Gyenesnek, Merce­desé Lendvaynénak és Pepitoé Benedeknek volt kiosztva. Mihályfi hévvel szavalta a szép ver­seket, Nagy Imre nagy erővel játszott a két fő­­jelenetben s ezért nyílt színen kapott tapsot, B­e­­n­e­d­e­k ügyes Pepito volt. Ezek a dicsérhető mozzanatok. A többi csupa szintelenség, bágyadtság, é­ s várjon minden iparágra, vagy csak egyes ipar­ágakra nézve volna-e és mily módon volna a gyer­mekek munkaideje és munkaköre megszólítandó. 4- A serdülő fiatalság munkájának szabályozása, ezekkel a mellékkérdésekkel: megszorítandó-e a gyermekkoron túllévő serdülő fiatalság munkája és esetleg mely életkorig szorítandó meg , mely meg­szorítások eszközbetj­ek és egyes iparágakra nézve lehet-e kivételeknek helye.­­ A nők munkájának szabályozása, ezekkel a mellékkérdésekkel: megszorítandó-e a férjes asszo­nyok munkája nappal vagy éjszaka, továbbá meg­szorítandó volna-e a nőmunkások munkája általában véve és mily megszorítások volnának kívánatosak, s engedélyezhetők-e kivételek egyes iparágakra és esetleg mely iparágakra nézve. 6. A létrejött megállapodások végrehajtása, ezek­kel a mellékkérdésekkel: váljon a megállapítandó határozatok végrehajtása és ellenőrzése iránt szük­­séges-e közös megállapodás, a résztvevő kormányok képviselői tartsanak-e ismételten értekezleteket és mily megbízások volnának a kormányok képviselői­nek adandók. Páris, febr. 28. Laur interpellációját a berlini értekezlet ügyében Spuller kívánságára valószínűleg elhalasztj­ák­ csütörtöki­g. Páris, febr. 28. (A Bp. H. eredeti távirata.) Barthélemy St. Hilaire, a volt külügyminiszter, a Newyork Herald itteni kiadásának egy munkatársa előtt úgy nyilat­kozott, hogy helyesli a német császár eszméjét s hogy Franciaországnak részt kellene venni a konferenciában, jóllehet az eredmény problematikus. Bismarck herceg geniá­­n­s ember; ezt bizonyítja egyebek közt a ber­lini kongresszus. Ennek határozatai nélkül Oroszország lenne ma Európa választott bí­rája. A francia-orosz szövetségre vonatkozó indítvány nagy ügyetlenség; ez annyit jelen­tene, mint a hármas­ szövetséget az európai civilizáció védőjévé tenni a szláv barbarizmus­sal szemben, a német császárt kiváló uralko­dónak tartja St. Hilaire, a­ki, bármit mondja­nak is, Bismarckkal egyetért. Jules Simon a maga részéről szintén helyesli a berlini konfe­rencián való részvételt, de azt hiszi, hogy oda nem politikai egyéniségeket kellene küldeni. Jules Simon a beszélgetés további folyamán az államszocializmus ellen nyilatkozott. Némely lap, így a Figaro is helyesli a külügyminisz­ter elhatározását, mások úgy vélekednek, hogy Franciaországnak semmi keresni valója sincs Berlinben. Páris, febr. 28. Bernből érkezett magánhírek szerint egyes kormányok közt tárgyalás van folyamatban az iránt, hogy a berlini értekezleten résztvevő hatalmak közül többen — első­sorban Franciaország — kép­viselők hatalmazását olyképp fogják megszo­rítani, hogy azok bizonyos kérdések, mint pl. a lefegyverzés kérdésének föl­vetése esetén ki fogják jelenteni, hogy azok tárgyalására nincsenek fölhatalmazva. Páris, febr. 28. Hír szerint Burdeau képviselő, az 1890. évi költségvetés előadója és Herbette nagykövet fogják Franciaor­szágot képviselni a berlini konferencián. Har­madik meghatalmazottnak Francis Charme­s-ot a külügyminisztérium politikai osztályának volt igazgatóját emlegetik, tányoljuk, azt azonban, hogy habár az építési terv módosításáról már jó ideje tudomása volt, csak most teszi meg a kezdeményezést a dolog tisztázására, mikor már az építési idő közeledik, kénytelenek va­gyunk helyteleníteni, mint oly eljárást, mely által a vasút kiépítése a­nélkül, hogy erre szükség lett volna, ismét el fog odáztatni. — A fővárosi közrendészeti bizottságnak K­a­d­a Mihály alpolgármester elnöklete alatt ma délután tartott ülésén az elnök jelentette, hogy az omnibusz közlekedésre kiírt pályázatra csak egy ajánlat érkezett: a Gerster Lajosé. A bizottság az ajánlat részletes megbeszélése végett albizottságot küldött ki. Tárgyalásra került ezután a fővárosi tanács és a főkapitányság által együttesen kidolgozott szabályrendeleti tervezetet a gyalogla­kon való közlekedésről. Hosszas vita fejlődött ki a szabályrendelet első szakasza felett. A tanácsi ter­vezet ugyanis csak mint általános elvet óhajtja ki­mondani, hogy a gyalogközlekedésre szánt uton a közlekedést feltartóztatni, akadályozni vagy megne­hezíteni nem szabad. A rendőrségi tervezet ellen­ben határozottan kimondatni akarja, hogy a gyalog­­utakon való közlekedés rendes lefolyásának biztosí­tása, összeütközések és a gyalogutakról való erő­szakos leszorítások kikerülése szempontjából, min­denki a gyalogútnak az általa követett irány sze­rinti baloldalán tartozik haladni és balra kitérni; rendőri figyelmeztetésnek szükség esetén bármikor, büntetésnek pedig csak magánpanasz esetén van helye. Végre abban történt megállapodás, hogy az élénkebb forgalmú közlekedési pontokon táblák állíttassanak fel, melyek a közönséget a forgalom­nak akadálytalan lebonyolítására figyelmeztessék. A többi szakaszokat lényegtelen módosításokkal elfo­gadták. Az idő el­haladottsága miatt a bizottság nem tárgyalhatta a bérkocsi-viteldíjak ügyében ki­dolgozott főkapitányi tervezetet; erre néze az elnök csak azt jegyezte meg, hogy a bérkocsisok ipartes­­tülete arra kéri a tanácsot, hogy vele is közöltessék a főkapitány tervezete. Török János főkapitány méltányosnak tartja, hogy a bér­kocsisok is meghall­­gattassanak. Különben megjegyzi, hogy ő igyeke­zett tervezetében úgy a bérkocsisok, mint a közön­ség érdekeit szem előtt tartani.

Next