Budapesti Hírlap, 1890. június(10. évfolyam, 149-178. szám)

1890-06-03 / 151. szám

Budapest, 1890.__________ X. évfolyam 15­. sz. Kedd, junius 3. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után taló napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Szalavszky államtitkár. Budapest, jun. 2. Nyitrában fáklyafénynyel és mu­zsikaszóval örömünnepet ülnek s di­csőítő beszédekben gyönyörködnek az emberek a fölött, hogy Szalavszky fő­ispán belügyi államtitkárrá neveztetett ki. Nemcsak értjük, méltányoljuk a nagy vármegye megelégedését e választás fölött, melyhez reményeket fűzni is jo­gosult. A belügyi államtitkárság fontos­sága azonban országos lévén, e ki­nevezés megítélésében nem indulhatunk Szalavszky vármegyéje után s a fák­lyásmenetet fenntartjuk számára amaz időre, ha majd országos érdemeket szer­­zendett a magyar közigazgatás kitisztí­tása és újjászervezése körül, ha majd a magyar államot megerősítette, ha majd a jogrendet a politikai kormány­zatba behozta. A belügyi államtitkárság politikai nagy jelentősége annyira általánosan elismert dolog, hogy esztendők óta a szabadelvű­ pártban létező pártok ez állásért ütköznek egymással. Beniczky államtitkársága is innen eredt, hogy a közigazgatást reformálni kellett s azért távozott, mert nem engedték, hogy úgy tegyen, a­mint jónak látta. Az üres helyért municipalisták és reformerek, mikor múlt évben versenyeztek, akkor merült föl Szalavszky neve először Tisza hívei által kolportálva, miután Rakovszky Istvánt nem emelhették pajzsukra, de Tibád Antal lett a győz­tes Telekivel s együtt vesztették el a csatát Tiszáék ellen, mikor Szapáry következett. Három hónap múlt el az­óta s a belügyi államtitkárság kérdése nyitva maradt, kétségkívül azért, mert nyílt kérdésnek hagyatott az egész bel­ügyi reform is elvben úgy, mint gyakor­latban. A kormány nem határozta ma­gát el semmire s nem nevezett ki állam­titkárnak senkit. Legkönnyebb a sem­mittevés annak, ki nem tudja, mittevő legyen. Ha Magyarország várhatna, ha nem volnának közigazgatási bajai és politikai betegségei, a taktika, mely ti­zenöt esztendeig kerülte az adminisztrá­ció kérdésének megoldását, folytatható lenne talán tovább is, bizonytalan időkig, ámde ma már ez lehetetlen, mert a kérdés nemcsak érett és égető, de Tisza bukása után azt a napirendről többé leszorítani nem lehet s a­mely kormány azt megkísérli, az nem önmagát tartja fenn, hanem önmagát teszi tönkre. Min­den kormányt, a Szapáryét, vagy az ezután következőt, az adminisztráció kérdésének megoldása tehet erőssé és szilárddá. Mert ez a feladat, ez a szük­ség, ez a napirenden levő nagy belpoli­tikai kérdés mindenekfölött. Ezt többé ignorálni nem lehet és nem szabad.­­ Azt szeretnék tehát tudni, Sza­lavszky kineveztetése bel­­ü­­g­y­i államtitkárrá m i t j­e-Ezek a kérdések tolulnak a lélekbúvár szemei elé, midőn az újvidéki tragédia meg­rázó részleteit olvassa. Mert Tomics Jásában a jellem és tempe­ramentum sem közönséges. Már tanuló korá­ban szocialista volt, híve Markovics Szvetozár, a szerb elméleti szocializmus megteremtője, ta­nainak. Később a szerb hazafiak e tanokból vonták le ama tételeket, melyek alapján a szerb radikális párt megalakult. Ez a párt egy független nagy Szerbiát, egy demokratikus paraszt köztársaságot akar, orosz fennhatóság nélkül s e pártnak egyik előhharcosa jön To­mics Jása, valódi néptribun, ki heves, aggresz­­szív természetével, izgatásra és cselekvésre volt hivatva. A másik párt hívei, az úgynevezett szerb liberálisok, a pánszlávizmust, vagyis az orosz politika követését tűzték zászlójukra. Mo­dorukban simábbak, eljárásukban alattomo­sabbak, de céljaik felé épp oly szívósan tör­nek, mint amazok. E párthoz tartozott Dimit­­rievics Mihály, a liberális idealista, puha jel­lemű újságíró. S ez a két ellentétes jellemű és érzületü férfiú, egy időben mégis baráti vi­szonyban állott. A nyolcvanas évek elején tör­tént, hogy Miletics lapja, a radikális Zasztava, engesztelékeny, magyar hazafias politikát kez­dett követni s ezt az irányt leghevesebben Tomics és Dimitrievics támadták meg. Ez hozta őket össze egy közös hajóba, melyből azonban a viszonyok változtával egyikük csak­hamar kiszállott. Miletics megőrült s a Zasztava gondját leánya, a szép Milicza, vette át s minthogy a lap előfizetői, engesztelékeny iránya miatt, te­temesen megfogytak: első teendője volt szer­bent az országos közigaz­gatási reform szempont­jából? Választ erre nem tudunk adni, de tartozik rá megfelelni vagy Sza­lavszky maga, vagy minisztere, Szápáry. Szalavszky előélete, jelleme és ed­digi munkássága e főkérdés szempont­jából csak mint előzmény jöhet tekin­tetbe, mert nem nyújt tájékozást. Kik ismerik, állítják, hogy tehetséges em­ber és megnyerő modorral bíró. Okve­zett­en kell, hogy legyenek kiváló tulaj­donságai, máskülönben egy még fiatal ember, kit fényes név és gazdag örök­ség nem emeltek. Egyszerű ügyvédből nem lehetett volna előbb alispán, utóbb főispán és most államtitkár. Ez mellette szól. Elkui£__szól,. hogy a­ legrosszabb kortes-korszakban tűnt Id érdemei által, egy bukott rendszer szolgálatában. Emelkedett, m­ert okos észszel felfogta, hogy Tisza alatt jövőt alkothat magá­nak s részese lehet a hatalomnak, ha hozzászegődik és eszközül szolgál neki az ellenzék kiirtásában Nyitravármegyé­­ben s mint a szabadelvű párt elnöke, mint alispán és mint főispán, sikerült neki taktikai ügyességgel e nagy és nehéz vár­megyéből tizenegy engedelmes képviselőt küldeni fel Tiszának, kik mind, az utol­sóig kitartottak mellette; sikerült nehoi minden ellenzéket elnémítani. Hogyne tették volna ezt észre Tiszáék, kik semmivel sem törődtek inkább, mint a képviselői szavazatok számlálásával. Ju­kesztet és irányt változtatni. Dimitrievicsre nem gondolt, mert az már szerkesztette a la­pot, de viszályban vált meg a családtól.­­­ Tomicsot nem ismerte személyesen, szocialista hajlamait pedig nem kedvelte. Volt azonban egy új ismerőse Budapesten, ki akkor csatla­kozott hozzá, midőn atyját egy elmegyógyitó intézetbe felkisérte s ápolása végett hosszabb ideig itt maradt. Ez az uj ismerős egy uj vi­lágot nyitott meg Milicza előtt. Szerelemre gyűlt iránta, leendő férjéül s a Zasztava szer­kesztőjéül választotta. Leveleiben, melyeket ez időtájt hozzá intézett, leányos pajzánságból már feleségének nevezgette magát. Ám ez a férfiú visszaélt Milica bizalmá­val. Cserben hagyta őt s szerelmes leveleivel megszökött előle Szerbiába. Most újra felme­rült a szerkesztő megválasztásának kérdése s ezúttal Milica választása Tomics­­ására esett­, kivel időközben megismerkedett. A lap vissza­tért régi irányához, Tomics mélyebben bete­kintett a szép­­laptulajdonos fekete szemébe s az uj szerkesztő kevés idő múltán a szerb apostol veje jön. Ez 1885-ben történt. Most Dimitrievics lap nélkül maradván, minthogy a Zaszkiva radikális irányával különben sem rokonszenve­zett, elvtársaival Branik cím alatt új lapot ala­pított. Az ellentét e két lap között mind na­gyobb lett s szerkesztőik mind hevesebben tá­madtak egymásra. A tüzet pedig a háttérből a két ellenfél feleségei is szították, sőt Milica röpiratot is irt Dimitrievics ellen, mire a Branik őt is belevonta a polémiába. E tekintetben egy véletlen körülmény is kezére játszott Dimitrievicsnek. Az a bizonyos ur, kinek Milicával Budapesten viszonya volt. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Tomics Jása.*) — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Egy ember, a ki halottnak látta szabad akaratát. Ez Tomics Jása. Azelőtt költő és hirlapiró volt, — most gyilkosság vádjával terhelt rab. Akkor is a nyilvánosság embere volt, — de csak működé­sében. Saját személye és belső világa kizárólag csak őt és hozzátartozóit illette. Most is a nyil­vánosságé,­­ de most már egész személye, lelki világának legrejtettebb titkai ki vannak téve a nyilvánosság közpiacára. Sajtó és egye­sek szabadon boncolhatják elemére az egész embert. Elvesztette jogát ahhoz, hogy ez ellen tiltakozhassék. Embert ölt, vétett a büntető­­törvény §-a ellen, biróság elé állították s ez kimondta rá, hogy gyilkos. De várjon, hogy történhetett ez meg? Hi­szen Tomics Jása becsületes ember, szerető férj és hivatott író volt. Ilyennek ismerték el­lenfelét is. És ez a Tomics Jása mégis meg­ölte, orozva meggyilkolta Dimitri­evics Mihályt. Miféle életviszonyok kuszálhatták össze annyira e két férfiú sorsát, hogy abból csak a halál, a fizikai és erkölcsi megsemmisülés révén lehetett menekülni?! Vagy talán nemcsak az életvi­szonyok végzetes bonyodalmai, hanem a jelle­mekben, az öröklött egyéni hajlamokban rejlő tulajdonságok együtthatása idézte elő a ka­tasztrófát ? *) Tomics Jása bünpöre. Hiteles gyorsírói föl­jegyzések után. Nyomatott Újvidéken, 1890. (192 lap.) Mai számunk 14 oldal.

Next