Budapesti Hírlap, 1890. június(10. évfolyam, 149-178. szám)
1890-06-03 / 151. szám
Budapest, 1890.__________ X. évfolyam 15. sz. Kedd, junius 3. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után taló napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Szalavszky államtitkár. Budapest, jun. 2. Nyitrában fáklyafénynyel és muzsikaszóval örömünnepet ülnek s dicsőítő beszédekben gyönyörködnek az emberek a fölött, hogy Szalavszky főispán belügyi államtitkárrá neveztetett ki. Nemcsak értjük, méltányoljuk a nagy vármegye megelégedését e választás fölött, melyhez reményeket fűzni is jogosult. A belügyi államtitkárság fontossága azonban országos lévén, e kinevezés megítélésében nem indulhatunk Szalavszky vármegyéje után s a fáklyásmenetet fenntartjuk számára amaz időre, ha majd országos érdemeket szerzendett a magyar közigazgatás kitisztítása és újjászervezése körül, ha majd a magyar államot megerősítette, ha majd a jogrendet a politikai kormányzatba behozta. A belügyi államtitkárság politikai nagy jelentősége annyira általánosan elismert dolog, hogy esztendők óta a szabadelvű pártban létező pártok ez állásért ütköznek egymással. Beniczky államtitkársága is innen eredt, hogy a közigazgatást reformálni kellett s azért távozott, mert nem engedték, hogy úgy tegyen, amint jónak látta. Az üres helyért municipalisták és reformerek, mikor múlt évben versenyeztek, akkor merült föl Szalavszky neve először Tisza hívei által kolportálva, miután Rakovszky Istvánt nem emelhették pajzsukra, de Tibád Antal lett a győztes Telekivel s együtt vesztették el a csatát Tiszáék ellen, mikor Szapáry következett. Három hónap múlt el azóta s a belügyi államtitkárság kérdése nyitva maradt, kétségkívül azért, mert nyílt kérdésnek hagyatott az egész belügyi reform is elvben úgy, mint gyakorlatban. A kormány nem határozta magát el semmire s nem nevezett ki államtitkárnak senkit. Legkönnyebb a semmittevés annak, ki nem tudja, mittevő legyen. Ha Magyarország várhatna, ha nem volnának közigazgatási bajai és politikai betegségei, a taktika, mely tizenöt esztendeig kerülte az adminisztráció kérdésének megoldását, folytatható lenne talán tovább is, bizonytalan időkig, ámde ma már ez lehetetlen, mert a kérdés nemcsak érett és égető, de Tisza bukása után azt a napirendről többé leszorítani nem lehet s amely kormány azt megkísérli, az nem önmagát tartja fenn, hanem önmagát teszi tönkre. Minden kormányt, a Szapáryét, vagy az ezután következőt, az adminisztráció kérdésének megoldása tehet erőssé és szilárddá. Mert ez a feladat, ez a szükség, ez a napirenden levő nagy belpolitikai kérdés mindenekfölött. Ezt többé ignorálni nem lehet és nem szabad. Azt szeretnék tehát tudni, Szalavszky kineveztetése belügyi államtitkárrá m i t je-Ezek a kérdések tolulnak a lélekbúvár szemei elé, midőn az újvidéki tragédia megrázó részleteit olvassa. Mert Tomics Jásában a jellem és temperamentum sem közönséges. Már tanuló korában szocialista volt, híve Markovics Szvetozár, a szerb elméleti szocializmus megteremtője, tanainak. Később a szerb hazafiak e tanokból vonták le ama tételeket, melyek alapján a szerb radikális párt megalakult. Ez a párt egy független nagy Szerbiát, egy demokratikus paraszt köztársaságot akar, orosz fennhatóság nélkül s e pártnak egyik előhharcosa jön Tomics Jása, valódi néptribun, ki heves, aggreszszív természetével, izgatásra és cselekvésre volt hivatva. A másik párt hívei, az úgynevezett szerb liberálisok, a pánszlávizmust, vagyis az orosz politika követését tűzték zászlójukra. Modorukban simábbak, eljárásukban alattomosabbak, de céljaik felé épp oly szívósan törnek, mint amazok. E párthoz tartozott Dimitrievics Mihály, a liberális idealista, puha jellemű újságíró. S ez a két ellentétes jellemű és érzületü férfiú, egy időben mégis baráti viszonyban állott. A nyolcvanas évek elején történt, hogy Miletics lapja, a radikális Zasztava, engesztelékeny, magyar hazafias politikát kezdett követni s ezt az irányt leghevesebben Tomics és Dimitrievics támadták meg. Ez hozta őket össze egy közös hajóba, melyből azonban a viszonyok változtával egyikük csakhamar kiszállott. Miletics megőrült s a Zasztava gondját leánya, a szép Milicza, vette át s minthogy a lap előfizetői, engesztelékeny iránya miatt, tetemesen megfogytak: első teendője volt szerbent az országos közigazgatási reform szempontjából? Választ erre nem tudunk adni, de tartozik rá megfelelni vagy Szalavszky maga, vagy minisztere, Szápáry. Szalavszky előélete, jelleme és eddigi munkássága e főkérdés szempontjából csak mint előzmény jöhet tekintetbe, mert nem nyújt tájékozást. Kik ismerik, állítják, hogy tehetséges ember és megnyerő modorral bíró. Okvezetten kell, hogy legyenek kiváló tulajdonságai, máskülönben egy még fiatal ember, kit fényes név és gazdag örökség nem emeltek. Egyszerű ügyvédből nem lehetett volna előbb alispán, utóbb főispán és most államtitkár. Ez mellette szól. Elkui£__szól,. hogy a legrosszabb kortes-korszakban tűnt Id érdemei által, egy bukott rendszer szolgálatában. Emelkedett, mert okos észszel felfogta, hogy Tisza alatt jövőt alkothat magának s részese lehet a hatalomnak, ha hozzászegődik és eszközül szolgál neki az ellenzék kiirtásában Nyitravármegyében s mint a szabadelvű párt elnöke, mint alispán és mint főispán, sikerült neki taktikai ügyességgel e nagy és nehéz vármegyéből tizenegy engedelmes képviselőt küldeni fel Tiszának, kik mind, az utolsóig kitartottak mellette; sikerült nehoi minden ellenzéket elnémítani. Hogyne tették volna ezt észre Tiszáék, kik semmivel sem törődtek inkább, mint a képviselői szavazatok számlálásával. Jukesztet és irányt változtatni. Dimitrievicsre nem gondolt, mert az már szerkesztette a lapot, de viszályban vált meg a családtól. Tomicsot nem ismerte személyesen, szocialista hajlamait pedig nem kedvelte. Volt azonban egy új ismerőse Budapesten, ki akkor csatlakozott hozzá, midőn atyját egy elmegyógyitó intézetbe felkisérte s ápolása végett hosszabb ideig itt maradt. Ez az uj ismerős egy uj világot nyitott meg Milicza előtt. Szerelemre gyűlt iránta, leendő férjéül s a Zasztava szerkesztőjéül választotta. Leveleiben, melyeket ez időtájt hozzá intézett, leányos pajzánságból már feleségének nevezgette magát. Ám ez a férfiú visszaélt Milica bizalmával. Cserben hagyta őt s szerelmes leveleivel megszökött előle Szerbiába. Most újra felmerült a szerkesztő megválasztásának kérdése s ezúttal Milica választása Tomicsására esett, kivel időközben megismerkedett. A lap visszatért régi irányához, Tomics mélyebben betekintett a széplaptulajdonos fekete szemébe s az uj szerkesztő kevés idő múltán a szerb apostol veje jön. Ez 1885-ben történt. Most Dimitrievics lap nélkül maradván, minthogy a Zaszkiva radikális irányával különben sem rokonszenvezett, elvtársaival Branik cím alatt új lapot alapított. Az ellentét e két lap között mind nagyobb lett s szerkesztőik mind hevesebben támadtak egymásra. A tüzet pedig a háttérből a két ellenfél feleségei is szították, sőt Milica röpiratot is irt Dimitrievics ellen, mire a Branik őt is belevonta a polémiába. E tekintetben egy véletlen körülmény is kezére játszott Dimitrievicsnek. Az a bizonyos ur, kinek Milicával Budapesten viszonya volt. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Tomics Jása.*) — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Egy ember, a ki halottnak látta szabad akaratát. Ez Tomics Jása. Azelőtt költő és hirlapiró volt, — most gyilkosság vádjával terhelt rab. Akkor is a nyilvánosság embere volt, — de csak működésében. Saját személye és belső világa kizárólag csak őt és hozzátartozóit illette. Most is a nyilvánosságé, de most már egész személye, lelki világának legrejtettebb titkai ki vannak téve a nyilvánosság közpiacára. Sajtó és egyesek szabadon boncolhatják elemére az egész embert. Elvesztette jogát ahhoz, hogy ez ellen tiltakozhassék. Embert ölt, vétett a büntetőtörvény §-a ellen, biróság elé állították s ez kimondta rá, hogy gyilkos. De várjon, hogy történhetett ez meg? Hiszen Tomics Jása becsületes ember, szerető férj és hivatott író volt. Ilyennek ismerték ellenfelét is. És ez a Tomics Jása mégis megölte, orozva meggyilkolta Dimitrievics Mihályt. Miféle életviszonyok kuszálhatták össze annyira e két férfiú sorsát, hogy abból csak a halál, a fizikai és erkölcsi megsemmisülés révén lehetett menekülni?! Vagy talán nemcsak az életviszonyok végzetes bonyodalmai, hanem a jellemekben, az öröklött egyéni hajlamokban rejlő tulajdonságok együtthatása idézte elő a katasztrófát ? *) Tomics Jása bünpöre. Hiteles gyorsírói följegyzések után. Nyomatott Újvidéken, 1890. (192 lap.) Mai számunk 14 oldal.