Budapesti Hírlap, 1890. augusztus (10. évfolyam, 210-240. szám)

1890-08-09 / 218. szám

12 évben közölték ez esetet a lapok. Somogyi Józsefet, a körjegyzőt, két rendbeli, egybehangzó bírósági ítélet elmarasztalta súlyos testi sértés miatt. Ez idő óta utón-ut félen fenyegetődzik a jegyző, úgy, hogy békességet öreg apám és családunk nem talál. Legalább 7—8 panaszjegyző könyvet vett fel a sümegi főszolgabíró ez ügyben, folyton ígérgetve a vizsgálat megindítását. Immár két év múlt el azóta , és semmi intézkedés nem történt, ami természetesen csak bátorításul szolgál a jegyzőnek hasonló cselekedetek elkövetésére. Egy éve annak, hogy apám a megyei bizottsághoz folyamodást is intézett, de erre még csak végzést sem hoztak, így tehát nem lehet tudni, hogy mily stádiumban van az ügy, mit szándékozik tenni, vagy általában szándékozik-e tenni valamit a bizottság ez ügyben. A nyilvánosságra kell tehát appellálnunk, hogy az illetékes körök figyelmét felhivjuk. P. B. : — Állásától felfüggesztett esküdt. Erzsébetfalván nagy a rendetlenség és a fejetlenség. Halik Manó községi esküdtet a szolgabiró, hivatalodó hatalommal való visszaélés és zsarolás miatt, állásától felfüggesztette. A szolgabiró ez intézkedése — mint lapunknak írják — általános megelégedést keltett, mert az esküdt, a ki származására nézve cseh, elég vakmerő a magyarokat nyilvánosan is becsmérelni. Az egyháztanács is kiközösítette kebeléből. — Mulatság. Tomory Anasztáz pusztaszenttamási házában időztek a napokban Strobl, a szobrász és Roskovics, a festő, akiknek tiszteletére a háziúr, a költészet és művészet nagy barátja, társaságot hívott össze pusztai kis fehér házába. A gyönyörűen kivilágított kert közepén állott a belvederi Apollo-szobor, ércmásolata a Vatikán folyosóján elhelyezett eredetinek. „Ez az ország legszebb szobra !“ — mondá elragadtatásában Strobl. Csapó Lorántné urhölgy éneke után cigányzene mellett táncra perdült az ifjúság. Iskolai értesítők. Értesítő a budapesti református főgimnáziumról az 1889—80. tanévben. Szerkesztette Vámossy Mihály igazgató. Csáky Albin gróf kultuszminiszter meglátogatta az iskolát, örömét fejezvén ki a fölött, hogy ismét látott egy jól berendezett s minden igényeknek megfelelő intézetet. — Az önképzőkörnek 160 tagja volt, bírálatot 128 munka és 138 szavalat fölött mondott. Az ifjúsági segélyegyesület 71 taggal folytatta működését, vagyona 6305 kt 20 kr. A szabadtéri játszótársaság Szalay Károly tanár vezetése alatt több kirándulást tett a főváros környékére, hogy testedző játékok által az iskolában megfáradt szellemet föleleveníthesse. Ezt a példát követhetnék más középiskolák is. —A tanári könyvtár (1052 mű) valamint a szertárak is gyarapodtak. — Dapsy László, az intézet tanárának haláláról az értesítő, kegyeletteljesen emlékezik meg. — Érettségit tettek : jelesen 4, jól 4, egyszerűen 22. A tanárok száma 13. A tanulók száma 435, magyar 430, német-angol-szerb 1—1, román 2. Jelesek voltak az I. a) és b) osztályban: Bene László, Halász Bálint, Halász Mór, Bilik Emil, Szilassy Aladár, Szilassy Károly. — A II. osztályban: Barna Aladár, Dapsy László, Hlavács Andor, Madarász József, Rostás Kálmán, Hermann Nándor, Hermann Rezső. — A III osztályban : Csiky Gyula. — A IV. osztályban: Farkas László, Fitos Vilmos, F. Nagy Béla, Pásztor Ernő, Újhelyi Jenő. — Az V. osztályban: Csernetzky Aladár, Dömötör Lajos, Hegedűs Sándor, Vámossy György. — A VI. osztályban: Bömbes Gusztáv, Glasner Lajos, Jeney Lóránd, Kukla András, Mészáros Dénes. — A VII. osztályban : Biró Sándor, Bíró Kornél, Kolozsváry Imre, Marincsics Jenő, Vida Lajos. — A VIII. osztályban : Eisler Ödön Ede, Fehér József, Faxhoffer József, Hegedűs Lóránd, Laky Béla, Pappszász József. Az aszódi ev. négy osztályú gimnázium értesítője az 1889—90 iskolai évről. Közzéteszi: Petry Gyula igazgató. Bevezető értekezés : Sramkó Mihály emlékezete. (Az igazgató évnyitó beszéde.) A tanárok száma 8. A tanári könyvtár 638 kötetből áll, az ifjúsági könyvtár 38 kötettel gyarapodott. A J Petőfi-önképzőkörnek 49 tagja volt, 29 ülést tartott és 50 dolgozatot bírált el. A tanulók száma volt 100, magyar 90, német 3, tót 7. Értesítő a kolozsvári technológiai iparmúzeum, az áll. segély, építő-, fa- és vasipari tanműhelyek s a központi felsőbb szakipar-rajziskola működéséről az 1887—88—1889—90. tanévekben. Szerkesztette Perenczi Zoltán dr. igazgató. Közlemények : Az erdélyrészi technológiai iparmúzeum, ipartanműhelyek és központi szakiskola igazgatására vonatkozó szabályzat. Az erdélyrészi iparmuzeum történelme. 1882 —1890. Irta Ferenczi Zoltán. Az erdélyrészi technológiai iparmuzeumban tartott szakelőadások ismertetése kivonatban. A tanműhelyeknek volt 1887—88-ban 23, 1888—89-ben 24 s 1889—90 ben 23 tanulója. Szaktanfolyam kettő volt: gépkezelők és fűtőké, 21 hallgatóval és a műfaragóké (az értesítő szerint faragászok) 9 hallgatóval. A tanári testület 7 tagból A legsötétebb Afrikában. Emin basa, Equatoria kormányzójának fölkeresése, megszabadítása és visszavonulása. 45 Írta: Stanley H. M. [Egyetlen jogosított magyar kiadás.] Ápr. 14-én a Nzeva Kum-dombon táboroztunk, hol dec. 10 és 11-én annyi küzdelmünk volt Mazambonival és törzseivel. Most azonban utunk nem volt olyan fáradságos s nem járt annyi küzdelemmel. Nem láttunk örömittas, ujongó harcosokat s nem hallottunk sem fenyegetést, sem harci zajt. Mivel itt egy napig pihenni akartunk, ugandai tolmácsunkat elküldöttem, hogy szólítsa meg a bennszülötteket, kik mind a távoli dombokról kisérték figyelemmel mozdulatainkat. Hosszas, türelmes rábeszéléssel végre sikerült rábírnunk őket, hogy hagyják el a magaslatokat, közeledjenek hozzánk és végre, hogy jöjjenek el táborunkba. Aztán nem volt nehéz többé megbarátkoznunk velük. Egymás arcába nézhettünk és abból mint egy könyvből olvastuk, hogy egyik a másikról mit gondol. Elmondtuk nekik, hogy nem akarunk egyebet, mint szabad átjárást a tóhoz vezető úton és hogy nem mint ellenség jövünk, hanem mint idegenek, kik éjjelre pihenőt keresnek és másnap békében akarják folytatni útjukat. Ők pedig előbbi eljárásuk mentségéül azt hozták fel, hogy varazuráknak, Kabba-Rega király katonáinak tartottak bennünket, kik néha meglátogatják a vidéket, a vetéseket elpusztítják és a jószágot elhajtják. Midőn aztán barátságot kötöttünk, elmondtuk nekik, hogy azért vagyunk uttán, hogy fölkeressünk egy fehér főnököt, ki évekkel ezelőtt jött el az Anjoro mellett elterülő tóhoz s megkérdeztük tőlük, hogy nem hallottak-e valamit róla. Így válaszoltak : „Körülbelül két hónappal azután, hogy ti visszajöttetek a nyánza mellől, egy Malleju nevű fehér ember, kit szakálasnak is neveznek, jött el egy nagy vaskánon Katonzába. „Oh Istenem! hogy úszott az a vizen! A közepén egy nagy fekete fa állt, melyből füst és tüzes szikra szállt a magasba. Sok idegen ember állt a fedélzeten és kecskék szaladgáltak rajta, mint valami vásáron és tyúkok voltak ott vasléces ládákba zárva; kakas kukorékolását is hallottuk, akár csak kölestermő mezőinken. Malleju mélységes mély hangon rólad kérdezősködött. Hogy Katonza mit felelt neki, nem tudjuk , de Malleju eltávozott vaskanyjával, mely úgy füstölgött, mintha tűz volt volna rajta. Ne féljetek, nemsokára megtaláljátok őt. Mazamboni majd követeket fog küldeni a tóhoz és Katonza holnap este már tudni fogja, hogy megérkeztek Malleju testvérei.“ Ez volt az első tudósítás, mit Emin basa felől hallottunk. Már 1887. februáriusában küldöttem volt ki követeket, hogy hirdessék ki mindenfelé, hogy nyugat felől idegenek jönnek. Ha Emin basa, ki dec. 15-ére várt bennünket, csak annyit tett volna, hogy Mszvából kiküldi délnek gőzösét, akkor dec. 14-én találkoztunk volna embereivel, nem vesztettünk volna annyi időt, — márc. 15. táján már ismét Jamburában voltam volna, — meggátoltam volna Barthelot meggyilkoltatását és anyagi szerencsétlenséget. A következő nap igen fáradságos volt reám nézve, mivel reggeltől estig folyton beszélgetnem kellett a kavkabeli földmivelőkkel, a vahumabeli pásztorokkal és juhászokkal, a főnökökkel és rabszolgákkal, fejedelmekkel és parasztokkal, harcosokkal és asszonyokkal. Rossz politika volt volna eltávoznom a népes körből, melyet Unduszuma oligarciája és demokráciája közösen képezett körülöttem. Bármit kértem, azt mind a körülöttem álló, magasalakú nemesek fejein keresztül nyújtották felém. Székem a tér közepén állott, három ernyőtartó felváltva őrizett meg a nap hevétől. Míg csak fennállt a nap az égen, addig nem mozdultak el mellőlem vendégeim ; míg a sötétség be nem állott, mártír voltam az emberszeretet nevében. Másnap igen korán Mazamboni jelent meg táborunk előtt, nagyszámú előkelők kíséretében. A lehető legnagyobb tisztelettel fogadtuk , a tábor közepére vezettük, a tisztek főhajtással üdvözölték és a zanzibáriak meg a szudániak, kik decemberben őt és csapatait elűzték túl a dombokon, olyan ártatlan arcot vágtak, mintha a húst hírből sem ismernék és barátságos mosolylyal néztek reá. Egy kis fa alatt legjobb szőnyegeinket terítettük ki nemes vendégünk kényelmére és megszólaltak az elefántkürtök oly lágyan, amint csak bírták, úgy, hogy önkéntelenül is eszembe jutott Uganda, Uzoga és a Viktória-tó autokrata fejedelmének a la Ramzesz császári udvara. Semmit sem mulasztottunk el, hogy a sötét arcvonásokat elsimítsuk, jókedvet, örömöt, megelégedést és teljes bizalmat varázsoljunk elő. Mazamboni minden figyelmünket, mint őt teljesen megilletőt fogadta és sem szóval, sem mosolylyal nem üdvözölt bennünket, süket volt ez az ember vagy néma ? Nem, mert halkan beszélgetett környezetével és szolgái sikerítő ordítással hirdették ki aztán szavait, mintha hallgatócsőre volt volna szükségem, hogy megértsem szavaikat. Egészen elkábultam hangjuktól. „Barátaim“, mondom, „szétszakad a fejem, ha így folytatjátok. Azonkívül jól tudjátok, hogy a bölcseség drága jószág. Miért tudjon mindenki a mi magas politikánkról ?“ „Az igaz“ — válaszolá egy öszszakálú bölcs — ki a tanácsnak valószínűleg legöregebb tagja volt. És most ez a Nestor halkabb hangon mondá el — hosszadalmas fecsegéssel — az ország történetét, első érkezésünk hatását, következményeit; mint ajánlották az öregek a békét s mint kerekedtek felül a fiatal harcosok. Midőn a nyánza felöl visszatértünk s ők látták, hogy békés emberek vagyunk, mindjárt tudták, hogy nem vagyunk varazurák, akiknek tartottak bennünket, mert akkor nem tértünk volna oly gyorsan vissza a tótól. Midőn aztán hallották, hogy Malleju, a fehér főnök, az ő vaskámján keresett bennünket, akkor teljesen meg voltak győződve, hogy tévedtek, midőn rossz embereknek tartottak bennünket. „De sebaj“, folytatták, „az idegenek visszatérnek még az erdőből és akkor majd megegyezünk velük. Ha barátságunkat keresni fogják, meg is fogják találni. Hadd egyesüljön Mazamboni vére főnökük vérével és akkor egy néppé leszünk. És ime, ti csakugyan eljöttetek és bölcseink álmai megvalósultak. Mazamboni mint testvér ül a fehér főnök oldalán, hadd lássuk már most, hogyan egyesül a kettő vére és többé sohasem lesz viszálykodás közöttünk. Ami Mazambonié, az a tied is, harcosai, aszszonyai, gyermekei, a föld és minden, ami rajta van, minden a tied. Jól beszéltem-e, harcosok .“ „Jól és helyesen beszéltél“ — válaszolt a környezet. „Mazamboni legyen-e Bula Matari fia ?* „Legyen.“ „Igaz béke legyen-e köztünk és az idegenek között ?“ „Legyen.“ Akkor Mazamboni és Jephson úr, ki önként vállalkozott az áldozatra, jobb térdeiken keresztül megfogták kölcsönösen egymásnak a kezét és a medicina bennszülött professzora egy kis vágást ejtett Jephson karján. Nekünk is volt a titkos rituálizmus egy professzora, az meg Mazambonin hajtotta végre a műtétet. Mikor aztán a vér a térdre lefolyván, egyesült, az ősz bölcs fenyegetőn emelte föl lopótökből készült bűvös csörgőjét és miután mind a négy táj felé fordulva, megrázta, iszonyú átkokat mondott a szerződésszegőre. „Átkozott legyen, ki esküjét megszegi. „Átkozott legyen, ki titkon gyűlölséget táplál. „Átkozott legyen, ki elfordul barátjától. „Átkozott legyen, ki veszedelem idején megtagadja testvérét. „Átkozott legyen, ki rosszat tanácsol testvérének, kinek vére az övével egyesült! „Rühessé legyen a teste és koszossá a haja. A vipera lessen reá és az oroszlánnal találkozzék utain. A leopárd rohanja meg éjjel a BUDAPESTI HÍRLAP. (218. sz.) 1890. augusztus 6. áll. A központi szakiparrajziskolának 6 tanítója volt. A tanulók száma volt 1889—90-ben 157. Értesítő a váci alsófoku kereskedelmi és ipariskoláról az 1889—90. tanévben. Közli az igazgató. Bevezető értekezés : A folyószámla. Irta Donovitz Vilmos. A kereskedelmi osztálynak 13, az iparos iskolának 338 tanulója volt. A munkakiállitásban 113 tanuló vett részt, 129 darab kézimunkával.