Budapesti Hírlap, 1890. szeptember (10. évfolyam, 241-269. szám)

1890-09-01 / 241. szám

Budapest, 1890. /T­ & mm X. évfolyam 241. sz.­ Hétfő, szeptember 1.Budapesti Előfizetési árak: Egész étre 14 frt, félévre 7 frt, tiegjensvre 3 frt 60 kr.,egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik m­indennap, h­­tfön és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., Vidéken 6 kr. Pártalakulás Kolozsvárit, Budapest, aug. 31. (*) Kecskeméten tett ígéretét Ugron Gábor sietett beváltani,­­amit választói­nak a függetlenségi párt átszervezéséről múlt vasárnap mondott, nem jelszó többé : az alapot az új szervezethez erakta Kolozsvártt a mai nagygyűlésen, hol számos erdély­­részi választókerület küldöttséggel kép­viseltette magát. S e gyülekezet nem­­csak helyesléssel fogadta Ugrón köz­jogi és közigazgatási programmját, ha­nem egyhangúlag kimondta hatá­rozatban, hogy e programm való­sítására párttá szervezkedik, kitűzi a zászlót s aláta híveket toborz az ország egyéb vidékein, sőt a többi fennálló pártok ama tagjai közt is, kik barátai az önkormányzatnak és az állami köz­­igazgatást ellenzik. Ugrón szemei előtt egy erős, aktív, jól szervezett és komoly politikai célokra törekvő párt eszméje lebeg. Erdélyi ba­rátaiból könnyű volt neki az uj zászló gárdacsapatát megakkotni, de — úgy látszik — erősen bizit magában, ügye erejében, hogy az eszme a Királyhágón innen hóditni fog, s a mai kolozsvári határozatokat szentesitni fogják a füg­getlenségi párt hívei országszerte. Látja a pártszervezet akadályait: a pártortodoxia régi dogmáiban, a meg­szokásban, mely egyéneket s tömeget egyaránt lomhává, nehézkessé, újítások­tól idegenkedővé tesz, — végre a sze­mélyes ellenszenvekben és antagoniz­­musban, főleg azok részéről, kiket — noha a függetlenségi párt belsejében a hoch- és abcug-taktika nagyobb sikerei óta bizonyos tekintély és félelem övezi körül őket — most Ugrón ki akar a pártból taszitni a 49-esség címe alatt. Mindez akadályokkal Ugrón Gábor szembeszáll. Kimondta ezt ma nyíltan, férfiasan, — hadat üzenve valamennyi ellenségének. Lesz hát harc és háború, anathéma a dogmák világában, lovagias mérkőzés — ha kell — az afférok mezején és sok egyéb. Legalább ilyenekhez gyür­­kőzik Ugrón. A közönség bizonynyal kíváncsian néz velünk együtt a törté­­nendők elé. Fenntartva magunknak, hogy a kolozsvári határozathoz bővebben i.? hozzászóljunk, adjuk a mai gyűlés lée­folyásáról a következő tudósítást: — S­a­j­át tudósítónk távirata. — Kolozsvár, aug. 31. Az erdélyrészi függetlenségi párt gyűlése, me­lyet Ugron Gábor képviselő falragaszokon hitt össze, ma ment végbe a polgárság impozáns részvéte mel­lett. A környékbeli földbirtokosok, a város iparosai és a jobbmódú parasztgazdák nagy számmal gyűl­tek egybe. Az országgyűlési képviselők közül itt volt H­o­i­t­s­y Pál, G­y­ö­r­f­f­y Gyula, Molnár József és Ugrón Ákos. Az erdélyrészi megyék így voltak képviselve: Csíkmegye: Molnár József, Györff Gyula, Csebe István ; Udvarhelymegye : Raf­fay Károly, Ugrón Ákos, Barabás Lajos, Barta Ká­roly ; Szolnnok-Dobokamegye : Betegh­ Imre, Szombat­­helyi Győző, Biró István, Bornemissza Béla báró ; Maros-Tordamegye : Berzenczey István, Simó Géza, Kisspál Mihály, Jen­ei József; Kisfiahüzömegyei Pataky László, Járai I Béla ; Háromszékmegye: Szacs­­vay Sándor; Szilágym­egye: Györffy Pál báró, Lázár István, Ruszka István. Kolozs megyét is legelőkelőbb birtokosai képviselték. " , A gyűlést tíz óra után nyitotta meg Bénes Ferenc pártelnök. A kormányváltozás alkalmával, úgymond, hullámzás támadt a pártokban. Nincs rendjén, hogy irigykedő szellemek Ugront gyanúsí­tással illették s ráfogták, hogy pártjától el akar szakadni. Kolozsvár lelke azonban Ugrón Gáborral egybefont s mint a párt elnöke, megkérte a gya­núsított képviselőt, hogy nyugtassa meg a kedélye­ket. Ugrón azonnal kijelentette, hogy ő ezentúl­­3 hive­ marad pártjának (Éljenzés) s kész bármikor Kolozsvárra jönni és szervezni az erdélyrészi füg­getlenségi pártot. . A közgyűlés követséget küldött Ugronért, a­ki a szomszédteremben tartózkodott. A­mikor Ugron belépett kísérőivel a terembe, percekig tartó éljen­zés támadt. Az erdélyrészi függetlenségi párt ne­vében Molnár József képviselő üdvözölte it hosz­­szabb beszéddel, főképp azért,, mert Kecskeméten megígért akcióját már megkezdte. Molnár megem­lékezett röviden a pártok viszonyairól s konsta­tálta, hogy fásultság vett erőt mindenkin. A több­ség hivatalosan gondolkozik s ez már egészen di­vattá lett. Csak az volt jó, a mi felülrül jött; hi­vatalos kortesek buzgólkodtak, hogy híveket gyűjt­senek. A függetlenségi párt, csak a választásokra A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Szege­d.*) Mikszáth Kálmántól. Azzal a szöglettel átellenben, melyet a Marosnak a Tiszába szakadása alkot, épült, az Alföld egyik első városa, Szeged. Nagyobb, népesebb Debrecennél s ha­ azt kedélyesen kálvinista flomá­nak nevezgetjük, ezt viszont bátran mondhatnék katolikus Debrecen­nek. Szeged nagyon jó helyen fekszik. Egyik oldalról a dús legelőjű puszták környezik, má­sikról az ország búzás kamrája, a Bácska, de tőszomszédságában van a Torontál is, hires fekete földjével. A török el nem vehetett, az elemi csapások sem pusztíthattak el annyit, hogy a jó anyaföld vissza ne pótolja. Saját határa is kitűnő,, bár egy része homokos és imitt-amott szikes vizek bontják. A távolban mint óriás ezüst tallér megcsillan egy-egy tó. A véghetetlenül egyforma, szürke lapnak kel­lemesen vetnek véget a szatymazi kertek. Ha­táráról egyébiránt fölösleges külön beszélni. Az alföldi nagyobb városok külsőleg többé-kevésbbé egyformák. Határaik hasonlí­tanak egymáshoz, mint az egyik röf posztó a másikhoz. A délibábos zóna, melynek csak a mennybolt lehajlása vet véget, a tompa szürke talaj,­ a beláthatatlan kalásztenger, — min­denütt ugyanaz. Imitt-amott felbukkan egy-egy magányos tanya, fehér házikó s­kutyém. Ugyanolyan Szegednél, a minő Kecskemétnél. A városok végein a szélmalmok s bent a vá­rosokban sok egymással közölt vonás. Minde­­nik városnak van egy olyan dolga, a­mivel dicsekszik, Debrecen a kollégiumával. Szeged a Mátyás-templomával. Van néhány hírre ver­gődött iparcikke vagy terménye : Szegeden a bicska, szappan, paprika, tarhonya, Kecskemé­ten az alma, barack, Debrecenben a pipa, kolbász, szalonna. És egy nagy embere is van minden városnak, a­melyik mutassa, hogy ész dolgában mi telik: Debrecené Csokonai Vitéz Mihály, Kecskemété Katona József, Szegedé Dugonics András. Ehhez járul még, hogy az emberek is hasonlók nemcsak kinézés, de észjárás tekintetében is. A szegedi ember, a férfi nemen levő, kö­zönségesen zömök, alacsony, értelmes arccal, élénk szemekkel, hatalmasan kifejlett kopo­nyával, melyben van bizonyos tatár szögletes­ség. Kicifrázott, tempós beszédjükön, méltósá­­gos járásukon meglátszik a keleti faj. Az asz­­szonyok között itt tán kevesebb a magyaros szépség, mint távolabb Makón vagy Szentesen, a minek talán az az oka, hogy a faj itt éppen nem vegyül. De azért a szegedi férfinép mégis nagy csoportokba verődik össze ősidőktől fön­­maradt szokás szerint vasárnap déltájban a templomok előtt, hogy szemlét tartson a ki­jövő hajadonok és menyecskék fölött s gyö­nyörködve legelteti rajtok szemeit. Hanem hiszen van is rajtuk elég nézni való; pompával, gazdagon öltözködnek. Száz ráncú virágos selyem szoknya suhog a többi tizen­kettő fölött. Mert tizenhárom szoknyából áll egy rangos menyecske öltözéke; a haja­­doné kilencből, mivelhogy annak vékonyabb­nak illik lenni; a derék drága, negyven-ötven forintos nagy selyemkendővel van átkötve, melynek két, rojtos vége egész a bokáig csügg,­­le. A menyecskék kurta, többnyire egyszínű selyem ujjast viselnek, melynek k­acabáj vagy a szabás változatai szerint leves a neve. E nép­viseletben nincs semmi magyar motívum, sem a színekben, sem a formában; a szoknya túl­ságosan hosszú és csak a bokától kezdve en­gedi láttatni a fehér harisnyát a lábszáron, de­­az igaz, hogy egészen végig, még a sarkat is. •mert a lábnak csak a hegye van benne a há­tul nyitott, fehér falu, aranycsipkés papucsban, a­melyben csak a szegedi nő tud olyan ügye­sen járni, hogy le nem csúszik a lábáról, de fut, sőt ha táncra perdül is. A férfiak viselete magyaros. A főképp földet mivelő alsó-városié, sötét kék ujjas, egy­­ sor ezüst gomba mellény, csizmába huz­ í­rt nadrág és kerek kalap. A felső­ városiaké vál­tozatos, a­mint foglalkozásuk változatos. A ,,super" (hajóács) barna szinti kurta ujjasa, le­felé hajló gallérral s a csizmaszárra lehúzott pantallóval, váltakozik a „fisér“ (nagy halász) zsinóros viseletével és a molnárnak szinte fe­hérbe játszó világos kék mándlijával. Mint a legtöbb síkon lakó népnél, itt is kevesebb a poézis, mint a hegyek között. Még a szerelemben is kevesebb a lendület. Dalaik nem csengnek olyan mélabúsan, fájón, epedő rezgéssel; vagy a virágos jókedv, a heje-kuja színes buborékjai, vagy a szilaj érzés kifa­­kadásai. A szegedi legény rendesen olyan jöven­dőbelit keres, — ha felső­városi, akkor a felső­­városon (mert nem szívesen mennek más vá­rosrészbe menyasszonyért), — a­ki vagyonilag hozzávaló; vagy ha nem, akkor olyan erőset, a ki játszva emeli föl a zsákot, a kiből mun­kás, jó gazd­asszonyt remélhet ; igy gondolkod *) Az Osztrák-Magyar Monark­ia írásban is kép­ben című munka legújabb füzetéből. Mai számunk 8 oldal. I A M. HR. KÖZKONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Next