Budapesti Hírlap, 1890. október(10. évfolyam, 270-300. szám)

1890-10-10 / 279. szám

günk osztatlanul mehet csatázni s Oroszország nem mérheti a támadást; ha velünk van, a keleti kérdésekben nem állunk egyedül a pánszlávizmussal szemben : ha velünk van, a béke bizo­­nyos ; ha ellenünk van, a háború bizo­nyos délen, keleten és északon. Crispinek nehéz volt nyilatkoznia rólunk. Franciáknak, németeknek, an­goloknak rokonszenveik vannak Olasz­országban . Ausztriát fél század alatt három hadjárat tette gyűlöltté. Az élő emlékezethez, hogy Ausztria az olasz szabadság elnyomója és az olasz egy­ség megrontó­ja volt, járul, hogy most is két olasz tartományt tart elfoglalva,­­Trentinot és Triesztet. Crispinek a ha­gyomány és a közérzület ellen kellett küzdenie, midőn Ausztria-Magyaror­szág mellett lojálisan és bátran állást fog­lalt. Nem appellálhatott a szenvedé­lyekre, appellált az észre. Egész be­széde fényes megokolása annak, hogy Olaszország nem tehetett és nem tehet egyebet, mint hogy a közép-európai hatalmakhoz csatlakozott és a hármas­szövetséghez ragaszkodik, mert máskü­lönben békéje és biztossága el van vesztve s egysége, és a mi ezzel azonos, királysága kockára tétetik. Ezt kimu­tatja a múltban s a hármasszövetség­nek tapasztalt hasznát, jövőre való üd­vös voltát konstatálja. Igen ügyesen az irredentisták ellen Crispi beleszóvt beszédébe, hogy nem­csak Ausztria, Svájc is, Franciaország is, Anglia is bírnak olasz tartományokat, Tessinát, Korzikát, Máltát, az irredentiz­mus tehát kihívja Olaszország minden szomszédját, elveszti szövetségeseit , nem szerez neki barátokat sehol. A példa, hogy" Németország lemondott az osztrák németekről, kik sokkal többen vannak, mint az osztrák olaszok, igen érthető. Az okoskodás, hogy Ausztria­„Nem én vagyok! Nem engem illet!“ aztán fogai közt hozzá tette : What a miserable life! Micsoda nyomorult élet. Földhöz vágta szivarét és elment. Meg­értettem a dolgot: segélykérésekkel ostromol­ták. A­mint a nevét az idegenek névsorában olvasták, azonnal megrohanták. Bizonyos, hogy voltak köztük segítségre méltatlan emberek, monakói áldozatok, feltalálók és nemzetközi gazfickók, de ez nem ok arra, hogy oly ride­gen visszataszítsa valamennyit. Az óriási va­gyon sok kötelezettséget ró rá, melyek alól nem járja csak így kibújni. Másnap a virágünnepen láttam újra. Egye­dül ült egy szerény, alig pár gal­lyal díszített Viktóriában. Megismert s egy sort érő ibolya­csokorral megdobott. Rózsaáradattal viszonoz­tam, főztem le és szégyenítettem meg. Este nem jelent meg vacsorára , de mi­kor kisétáltam, hallottam, hogy a farsangi confetti-dobálás ünnepére egy ablakra alkuszik a portással. A portás tíz aranyat kért tőle , nekem reggel huszonöt frankért szerzett egy ablakot. Mackay erősen alkudott, a portás nem engedett. Sir Mackay ugyan ellenszenves hatást tett rám, de a gazdagságnak ez a kizsákmá­nyolása felháborított s felajánlottam neki az ablakomat. Ajánlatom az első percben meg­lepte. Azután egy hálás tekintettel, melyben szomorúságot is fedeztem fel, elfogadta. A confetti-harc másnap volt, azért elhatároztuk, hogy villásreggeli után azonnal a Saint-Fran­­çois-de-Paule utcába megyünk, ahol az abla­kunk volt. A portás dühös tekintetet vetett rám. Elrontottam az üzletét. Német volt, s ez meg­vigasztalt.* Aki nem látta a confetti-dobálást Nizzá­ban, annak a vidámságról h­alavány fogalmai vannak. A felzászlózott, fölvirágozott ódon Magyarország európai szükség és hogy annak szövetsége Olaszországot a pán­szláv egység nyomásától, versenyétől és veszélyétől menti m­eg, államférfiul mély belátásról tanúskodik s nekünk magya­roknak különösen kedves argumentum. Mert az oroszok és pánszlávok éppen Olaszország szövetségére spekulálnak, de ha mi magyarok olaszokra és né­metekre támaszkodhatunk, előretolt po­zíciónkban a szláv ár közepette is meg bírunk állani. Azon kiengesztelhetetlen ellentét mellett, mely Rómában a pápa­ság és a királyság között létezik, Crispi amaz állítása, hogy a Vatikán az irre­­dentistákkal tart, nem egész valószínűt­len. Taktikai fogásnak a választásokra alkalmatos az a feltevés, hogy ha az irredentisták győznének, általuk a Vati­kán győzne s az olasz egység vagy felbomlanék. Vagy pedig lenne Olaszor­szágból köztársaság, a pápával az élén. De eme belső pártoskodások közelebb­ről érdeklik az olaszokat, mint a nagy világot, mely inkább az európai egyen­súly nagy kérdései iránt figyelmes. _ E tekintetben Crispi úr teljesen kielégítő felvilágosításokkal szolgált. Beszéde a külföldön megnyugtató hatással lesz, bár nem mindenkinek fog tetszeni, Olaszországban pedig mély be­nyomást fog gyakorolni. Mindenesetre sokakat meggyőz és meghódít, másokat lefegyverez s a kormánypártnak igazo­lásul és programmal fog szolgálni. An­nál szenvedélyesebben fogja őt támadni az ellenzék s a pártok kemény tusijá­nak nézhetünk elibe, de hiszünk Crispi és az olasz szabadelvűek győzelmében. Budapest, okt. 9. A temesvári szerb püspöki szék betöltése miatt a Zasztava budapesti értesülése szerint feszült viszony támadt a kultuszminiszter és Brankovich szerb pátriárka között. A kormány jelöltje Radits Emílián. Saint-Francois-de-Paule utcában hemzseg a zúgó tömeg. A szivárvány minden színébe öl­tözött álarcosok kavarognak és taszigálóznak. A confetti-zápor alatt gyönyörű kocsik halad­nak, megrakva álarcos csoportokkal. Lovas­menetek léptetnek, elegáns, vagy groteszk­alakokkal. Hintók haladnak dominókkal. Hir­telen megszólal a zene, őrült táncra perdül a tömeg, oly ember mozdulataival, aki alig lát s aki tudja, hogy nem látják. A zaj, a forgás megrészegít . . . A szegényes szoba bérleti ablakából néz­tük hát a ragyogó látványosságot, Mackay és én. Két rengeteg zsák volt mellettünk, tele confettivel. Kis lapátokkal bőven osztottuk a cukorkák és gipszdarabok záporát a lent to­longó sokaság nyakába, nem bánva, hogy alul­ról meg bennünket haj­igálnak s álarcunkon egyre kopog a sok confetti. De bármily ve­szett is volt a mulatság, én folyton figyeltem társamat. Hiába, most sem tudtam a lelkébe látni. Mackay hallgatott. Mig a fogadóból ide ér­tünk, alig ejtett ki tiz szót. Kitörőleg felelt kérdéseimre, mikor utazásait (az amerikaiak e kifogyhatatlan témáját) kezdtem bolygatni. Egyszer ajkamra jött ez a kifejezés : „Az ön roppant vagyona“ . Mackay vállat vont rá és megkettőzte lépteit, mint az olyan ember, a­ki haragszik. S a szobában is egyre néma, zár­kózott volt ; mindinkább meggyőződtem, hogy mélabús, fáradt, csüggedt ember. De mikor az első ágyúlövés jelezte a mu­latság kezdetét , az amerikai magára öltötte a dominót, mintha kicserélték volna. Mozdulatai fürgébbek lettek, hosszú karja úgy járt, mint a cséphadaró, egy pillanatig se volt nyugta és jóízűen nevetett. Attól fogva, hogy föltette a drót álarcot, egész más ember lett. Az idő múlt. Mi pedig fáradhatatlanul ontottuk a confettit. Zsákszámra hordattuk. Az utca kövezetét úgy elárasztotta a sok cukor­kereskedelmi politika. Baross mi­niszter érdekes nyilatkozatokat tett a képvi­­selőház pénzügyi bizottságának mai ülésében a közel­jövő külker­e­skedelmi p­o­l­i­­tikáj­áról. Részletekbe a dolog természe­ténél fogva nem bocsátkozhatott ugyan, de is­mételten jelezte a kormány azt az álláspontját, hogy a szerződéses kereskedelmi politika teré­ről nem szándékozik lelépni, a­míg csak össze lehet azt egyeztetni az ország életbevágó köz­­gazdasági érdekeivel. Annak a reményének is kifejezést adott, hogy Németországgal szem­ben sikerülni fog a kereskedelmi viszonyokat kedvezőbbekké alakítani. A vámháború jelle­gével bíró legújabb északamerikai törvényho­zási intézkedésekben nem lát a miniszter okot arra, hogy részünkről retorzionális lépések kez­deményezése történjék. Igen érdekes volt a miniszter előterjesztése a magyar államvasutak idei üzleti erdményeiről is. Az előterjesztés szerint tegnapelőttig, e hó 7-éig, az államvasutak 14,133.000 frtnyi bevételi fö­lösleget szállítottak be az állampénztárba, a­mi a múlt év megfelelő szakának eredményei­vel szemben 4,933.000 frtnyi beszállítási t­ö­b­bl­e­t­e­t jelent (az államosított észak­keleti vasu­t jövedelmei nincsenek ez összegbe beleszámítva). Leütve ebből 2.860.000 frtnyi oly bevételt, mely nem tekinthető tisztán üzleti eredménynek, még mindig harmadfél millió forintba megy az államvasutak idei tiszta jövedelemtöbblete a múlt évi ered­ménynyel szemben. A személyszállítás az idei aug.-­szeptemberi hónapokban több mint száz­ezer forinttal jövedelmezett többet a múlt év megfelelő szakánál, a­mi azt mutatja, hogy a személyforgalom még mindig emelkedő irány­zatot követ. S román-bolgár per szónál unió. A Kovoje Vremja arról értesül, hogy a német kormány a bolgár kér­dést olyképp akarja megoldani, hogy Bulgária perszonál­unió által egyesíttes­­sék Romániával. Ezzel szemben a RT. Fr. Presse konstatálja, hogy ez a javaslat nem most történt, hanem már évek előtt, midőn Sándor feje­delem elhagyta Bulgáriát. Akkoriban Oroszország a mingréliai herceget akarta Bulgáriára ráerősza­kolni és ennek elhárítására minden képzelhető ja­vaslattal állottak elő. Első­sorban a szultánt akar­ták Bulgária fejedelméül megválasztani, de az hal­lani sem akart róla. Milán királylyal is tárgyalták, de Szlivnica után a szerb nem volt alkalmas jelölt. Végül Károly román királyra gondoltak, hogy a két ország perszonál­unió alapján egyesíttessék. Bolgár és gipsz, mint valami nem olvadó jégesés. De az élénkség már csökkenni kezdett, a farsangi bombázás végét járta. Egyszerre kopogtattak az ajtón. Hátratekintettünk. — Szabad! mondá az amerikai. Inasgyerek jött be, sürgős levelet hozott Mackay úrnak. Egy ismeretlen ember adta a ház kapujában, azzal a kéréssel, hogy tüstént adják kézhez. Az amerikai vállat vont, levette álarcát és elolvasta a levelet. „Hát még itt is !“ dür­­mögte boszosan, aztán ráförmedt az inasra: — Nincs rá válasz! Mondja meg, hogy nem válaszolok. És mint tegnap is, hozzátette: — Nem én vagyok ! Nem én vagyok az! Az inas eltakarodott. Mackay jókedve el­tűnt. Ledobta álarcát az ágyra, aztán nagy léptekkel járt föl s alá a szobában. Észrevette, hogy nagyon nézem őt. Végre eltökélte magát és odanyújtotta nekem a levelet: — Olvassa. Mint előre sejtettem, ez is koldulás volt. „Negyven esztendő . .. boldogtalanság . . . nyomorúság . . . gyermekek . . . Maekay­ui kifogyhatatlan bőkezűsége . . . ötszáz frankot, csak potom ötszáz frankot, máskülönben még ma este megölöm magamat ... és ön egy ember halálának lesz az oka . . . stb. stb.“ Szóval az a rendes forma, az a drámai szín­­falszaggatás, a­mely ritkán igaz, de mindig hatásos.­­• Látja! szólt az amerikai, mikor végig­olvastam a levelet. Idáig üldöznek! Itt sem hagynak békém ! — Hogyan, mondom. A gazdagság köte­lez s ha az ember Mackay .. . Az amerikai fölegyenesedett. Elfutotta a düh, szeme vérben forgott. Szinte galléron ra­gadt és ezt ordította : — Nem én vagyok ! Tudja meg az úr, hogy nem én vagyok az ! ... De a másik ! A BUDAPESTI HÍRLAP, (279. sz.) 1890. október 10.

Next