Budapesti Hírlap, 1890. október(10. évfolyam, 270-300. szám)

1890-10-29 / 298. szám

Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 298-ik számához. Reformátusok közgyűlése. Budapest, okt. 28. A dunamelléki ev. ref. egyhágkeridet ma délelőtt folytatta közgyűlését. Tisza Lajos gróf egyház- kerületi fogondnok és Szász Károly püspök elnököltek. Az ülés elején V árady Béla dr. előadó a jogügyi és gazdasági' bizottság jelentését terjeszti elő az egyházkerületi elnökség által feltételesen megkötött birtokvásárlási ügyről. Az egyházkerület évek előtt ugyanis elhatározta, hogy csekélyebb jövedelmű értékpapírjait jobban iövedelmezö ingat­lanokba helyezhesse el. Az elnökség most Fehérvár­megyében, Alsó-Szentivánon, 791 holdból álló föld­birtokot szemelt ki megvásárlásra. A földbirtokot megvizsgálták szakértők, köztük Kodolányi Antal jeles gazdasági iró is s a kedvező nyilatkozatra a szerződést az elnökség a birtok megvásárlására 145.584 írt 13 kr vételárban feltételesen, a kerületi közgyűlés jóváhagyásának fentartásával meg is kötötte. A közgyűlés az előterjesztést egyhangúlag elfogadta s megadta a felhatalmazást a birtokvásárlási szerződés meg­kötésére. Következik a jogügyi és gazdasági bizottság egy másik előterjesztésének tárgyalása. Ez az előterjesztés egy javaslat, mely feltétlen en­gedélyt adna az elnökségnek arra, hogy a teológiai akadémia pesti hazai első takarék- pénztár részvényeit eladhatná, ha a pénzügyi viszonyok a részvények eladását indo­kolnák, vagy pedig kedvező alkalom nyílnék a pénznek földbirtokba való befektetésére, a meg­kötött ügyletnek utólagos bejelentése mellett. E javaslat tárgyalása hosszas vitát provokált. Kovács Albert orsz. képviselő nem tartja meg- okoltnak a részvények eladását, mert a teológiai akadémia e részvényeknek köszönheti vagyonát ; a ha­zai takarékpénztárnál az egyházkerület vagyona nincs veszélyeztetve. Hozzájárul a javaslathoz. K a- r a p Ferenc főrendiházi tag tiltakozik ama felfogás ellen, mintha a jogügyi bizottság javaslata bizalmat­lanságot árulna el hazánk első pénzintézete, az első hazai takarékpénztár ellen. De minden pénzintézet s igy az első hazai takarékpénztár is ki van téve bizonyos esélyeknek s a javaslat csak azt célozza, hogy az egyházkerület vagyona ne legyen kitéve ilyen eshe­tőségeknek. Ajánlja a közgyűlésnek a javaslat elfo­gadását. (Általános helyeslés.) Baki István Csa­nádi lelkész nem fogadja el a javaslatot, mert az az egyházkerület jogát veszélyezteti. Balogh Imre tanácsbii'ó nem látja a javaslattal az egyházi kerület jogát megcsorbitva. Itt nem jogfeladásról van szó, hanem az egyházkerület vagyonának megmentéséről. Nincs kizárva annak lehetősége, hogy az elnökség­nek 24 óra alatt kell intézkednie s 24 óra alatt ke­rületi közgyűlést egybehívni lehetetlen. Kijelenti, hogy a javaslathoz hozzájárul. (Helyeslés.) Tisza Lajos gróf főgondnok is hozzászólt a kérdéshez. Nagy és terhes felelősséget vállalna ma­gára az elnökség ezzel a javaslattal, ha azt a köz­gyűlés megszavazza. A részvények eladására való felhatalmazást az' elnökség nem kérte sem a köz­gyűléstől, sem pedig Kovács Albert úrtól. A jog­ügyi bizottság állott elő a javaslattal s ha annak megszavazása után azt elfogadja az elnökség, egyedül és kizárólag az egyházkerület érdekében vállalja magára az azzal ]áró nagy felelősséget. (Hetyeslés.) Különben kijelenti, hogy a felhatalmazást csakis akkor fogadja el, ha a javaslatot egy­hangúlag fogadják el. Szász Károly helyesli elnöktársának kijelen­tését. Elmondja, hogy boldogult L ó n y a y Meny­hért gróf, volt főgondnok, egy közgyűlés alkalmával felhatalmazást kért, hogy a 3200 írton álló takarék- pénztári részvényeket eladhassa, azzal a megokolás- sal, hogy a részvények, melyeknek értéke első kibo­csátásuk alkalmával 60 frt volt és a második kibo­csátáskor már 1000 frtra szökött fel, tehát most már csak veszíthetnek. A közgyűlésen ő akkor azt indítványozta, hogy az elnöknek e felhatalmazást fele­lősség terhe mellett adják meg. a közgyűlés indít­ványát elfogadta s megadta az elnökségnek az engedélyt a részvények eladására, ha azt célszerű­nek tartja. De az elnökség nem élt jogával, mert a részvények eladását nem sürgette semmi veszély. Mikor elődjének, a boldog emlékű Török Pálnak „méltatlan utódja“ lett, neki is megszavazták a fel­hatalmazást a részvények eladására, de akkor sem követelte semmi körülmény az eladást s az elnökség nem is élt jogával. Ma a részvények 8500 forinton állanak s lehet, hogy a pénzügyi viszonyok megvál­tozása, vagy európai konstellációk szükségessé és kivánatossá tehetik a részvények eladását. Maga is, épp úgy, mint elnöktársa, csak abban az esetben fogadhatja el a felhatalmazást, ha azt egyhangúlag adja meg a közgyűlés. (Általános helyeslés.) Kovács Albert kijelenti, hogy felszólalásá­nak nem volt személyes éle. — Vörös Károly váci lelkész azt akarta bizonyítani, hogy e kérdés nem bizalmi, hanem jogi kérdés. Tisza Lajos gróf még egyszer hozzászól a kérdéshez s kifejti, hogy itt nem az elnökség kér valamit a közgyűléstől, hanem éppen a közgyűlés kéri fel az elnökséget egy nagy felelősség elválla­lására. Ismétli, ha nem adják meg egyhangúlag, nem fogadja el. Ugyanezt mondja Szász Károly is. V á r a d y Béla dr., a jogügyi bizottság elő­adója, az elnökség eme kijelentése után is kéri a közgyűlést, hogy a felhatalmazást adja meg az el­nökségnek, mivel itt a kerület vagyoni érdekeinek megóvásáról van szó. Erre elnök tiz tag kérésére névszerinti szavazást rendel " el. A szavazás ered­ménye az, hogy harminchat szavazat egy ellenében elfogadja a jogügyi bizottság javaslatát. A nemmel szavasé Baki István volt, ki jogsérel­met látott a javaslatban. Tisza Lajos gróf hivatkozva ismételt kije­lentésére, nem fogadja el a felhatal­mazást, mivel azt a közgyűlés nem adta meg egyhan g u lag. Szász Károly ugyanezt mondja. A közgyűlés ezután elhatározta, hogy a regále- kártalanitásból származó jövedelmet az egyházkerü­letnek törzsvagyon alapítására fordítja. A törzsva­gyon kamatainak miként való felhasználását a kon- vent dönti el. Több alapítványi ügy elintézése után az ülés déli egy órakor ért véget. A közgyűlést holnap délelőtt folytatják. Szinészkongresszus. Budapest, nov. 28. A vármegyeház nagy termében ma kezdődött a szinészegyesület közgyűlése. Mintegy hetven kép­viselő volt jelen, •— nem országgyűlési képviselő, hanem vidéki társulatok képviselői, de olyan lármát csaptak, mintha országgyűlési képviselők lettek volna. De ez már szokása a szinészkongresszusok- nak: első nap kilármázzák magukat, a bizottságok választásának ürügye alatt, a többi napokon azután békében elintézik az elintézendöket. Finoman bo­rotvált színigazgatók közt borotválatlan hős szerel­mesek és szakállas, bajuszos civilek hemzsegtek, a kik mind különböző vidéki társulatok megbízottjai. Az elnökséget F e 1 e k i Miklós viszi, a ki mellett Bényei és Bártfai szoronganak. Ott voltak Váradi Antal dr., a nemzeti színháztól Latabár, Horváth, Szacsvay és Abonyi, az operától Odry, a népszín­háztól Lukácsi rendező és Solymosi, a városligeti színháztól Feld Zsigmond, s a legmórgesebbek egyike : Hentaller Lajos. Féléki Miklós elnök nyitotta meg a közgyűlést. Sajnálattal említi fel, hogy az igazgató-tanács elnö­két, Bibáry József min. tanácsost, betegsége akadá­lyozza a megjelenésben. Helyette ö nyitja meg a gyűlést és fogja vezetni a tanácskozásokat. Ez az év kiváló ünnepe volt a színészetnek. Annak er­kölcsi és anyagi rezultátuma egyaránt fényesnek mondható. Mindenütt konstatálták, hogy milyen szá­mot tevő tényező a színészet a magyar közművelő­désben. Fejezzük be — úgymond — a száz éves ünnepet méltón, higgadt, komoly, eredményes tanács­kozással és tárgyalással. Ezután az igazoló bizottságot küldték ki, mely fél órai tanácskozás után megteszi jelentését; e szerint 10 színigazgató személyesen van jelen, a többi képviselteti magát. A kongresszusnak tehát 68 szavazatképes tagja vau. Ezután a gyűlés meg­alakult s m egválasztották elnöknek E e 1 e k i Mik­lóst, alelnöknek V á r a d i Antal és Odry Lehelt, jegyzőknek D e r ó k i Antalt és Szakács» Andort. Következett a bizottságok megválasztása, s a szavazás módja felett heves viták folytak. Többen felszólaltak, s egyszerre háromnál so'hse beszéltek kevesebben. Végre megegyeztek abban, hogy a kér- vényi bizottságot titkos szavazás utján választják. Ezt azonnal meg is tartották, s e bizottságba meg­választattak : Aradi Gerö, Bágyoni Ödön, Balassa Jenő, Pósa Lajos, Bács Károly, Fenyvessy Emil és Molnár László. — Ezután a számvizsgáló, je- lentéstevö és felebbezési bizottságokat választot­tak meg egyhangúlag. A bizottságok ma délután tartják meg alakuló üléseiket s a rájuk bizott ügyek­ről holnap tesznek jelentést. Bényei István irodaigazgató előterjeszti az igazgatósági jelentést az elmúlt esztendőről, melyet a közgyűlés felolvasottnak tekint. Az igazgatósági jelentésből átveszszük a következő adatokat: Az 1889. évi február havi közgyűlés óta tanácsülés volt 27, fegyelmi bizottsági ülés 5, felvételi 2, nyugdij­A nők s a naturalizmus. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mióta a fin de siécle (a század vége) jelszó lett Franciaországban s azon kivül is, azóta minden rendkivüliség ezt kapja cégérül. Ha a tehnika valami uj felfedezésre jut, az fin de siécle, Stanley behatol a ..legsötétebb Afrikába“, Pas­teur feltalálja a veszettség gyógyítását, Kocb a kolera-bacillust: ez mind fin de siécle. A réz- krach, a panamai katasztrófa, romboló szerek, mint a dinamit, roburit, melinit, ekrazit, nem különben a fonográf, a grafofon, a telefon, a teatrofon és a többi, mind e jelszó alatt emle- gettetik. Még a politika nagyobb mozzanatai is ezt a nevet kapják. Ha a fejedelem a szo­cializmussal alkuba ereszkedik, ha egy trónkö­vetelőt becsuknak, ha Boulanger bukik, ha Bismarck lemond, szóval mindaz, a mi előbb megfoghatatl annak, elképzelhetetlennek tűnt fel s most valósággá válik : az „fin de siécle.“ E kifejezés alatt a megvénült század szel­lemét, raffináltságát, feslettségót és lelketlen- ségét is érthetjük. Á modern regényírók hősei és hősnői ily szellemben képviselik a század e Végső éveit. Köztük a legújabb típus az olyan nagyvilági nő, a kit Guy de Maupassant rajzol a Notre Coeur cimü regényében. Ezt a regényt az a kitüntetés érte, hogy bele jutott a rllevue des deux mondesa-ba. Ä hires folyóirat, a mely irtózik mindentől, a minek „fin de siécle“ szaga van, a mely hábo­rút visel az irodalomban és művészetben a naturalizmus ellen, ez esetben kivételt tett; Feuillet Oktávval, Cherbuliezvel és Theurietvel egy fedél alatt engedett helyet a vaskos natu­ralizmus képviselőjének. Igaz, hogy Maupas­sant soha sem volt nagyon elvhű valamely iskola dogmái iránt, tiz évi irodalmi pályáján, mialatt vagy húsz kötetet irt, s a melyet úgy kezdett, mint Flaubert „igazi tanítványa“, át­pártolt előbb a naturalizmus szélsőségeihez, végül pedig Bourget Pállal kelt versenyre a pszihologiai belletrisztikában. A „Notre Coeur“ se nem regény, se nem elbeszélés, hanem egymás után következő ér­dekes jelenetek csoportja. Fotográfiák csak, a melyek a hősöket, kiváltképen pedig a hősnőt minden képzelhető helyzetben elénk állítják. A hősnő fotográfiái igen „jól sikerültek.“ A „fin de siécle“ tipikus asszonya ez: szép, mű­velt, okos teremtés, egy kicsit szarkasztikus és pesszimista, hiú és csapodár, elegáns, tetszetős szemre és fülre, de arra nem képes, hogy vala­mely érzelemnek teljes szívvel átadja magát. Ideges és nyugtalan és sehol sem tudja fölta­lálni azt a szerelmet, a melyet szüntelenül keres, mert a természet ösztönszerüleg arra indítja az asszonyt, hogy élete pályáján a családban, gyermekeiben találja fel boldogsá­gát, — a „fin de siécle“ asszonyának azomban ez nem kell. Négy évig volt férjnél. Ez idő alatt csak a férj zsarnokságát tapasztalta. 28 éves korá­ban özvegygyé lett. Szalonjában párisi írók és művészek és nagyvilági gavallérok szoktak összegyűlni. Mind meg annyi nevezetes ember s mindannyian egymásután fizetik le adójukat a háziasszony szépségének, csapodárságának, de egyik sem részesülvén kiválóbb kegyében, megelégesznek a „házi barát“ címével, mulat­nak rajta, bőgj’ mindannyi felsül e csodálatos asszonynál. A hősnő hajthatatlanságánalf az a ma­gyarázata, hogy talán már házassága alatt eltökélte, hogy a férjétől szenvedett goromba­ságokat vissza fogja a férfiaknak fizetni. Öröme telik benne, hogy gyötörheti azokat, a kik belészerettek. Szive nem vágyik erősebb érzelmekre ; ö különbözik a gyöngéd, érzelmes nőktől. Csak azt óhajtja mindig, hogy általá­nos hódolat vegye őt körül. A ki nem hódolt meg neki, azt nem tudja megtűrni, ha még oly kiváló, szellemes ember is. A ki pedig egyszer az ö hódolói közé áll, az feltétlenül az ő „tu­lajdona.“ A követelőket elkergeti, hogy annál komolyabb feltételek alatt fogadhassa vissza. A hódolók legnagyobb része nem lát e nőben egyebet „érdekes jelenségnél.“' Kivéve az egy Mariolle-t, a ki csak a nőt látja benne. Egyik udvarló, Gaston de Lamarte re­gényíró, (a kiben sokan Paul Bourget-t vé­lik felismerni), Mariolle kérdésére, hogy mi­ért udvarol Burle asszonynak (ez a hősnő neve), mikor tudvalevő, hogy nem nagyon tisz­teli a női nemet? igy felel: „Miért? mert ö engem érdekel . . . Tiltsa meg ön az orvos­nak, hogy a kórházakban a betegségeket ta­nulmányozza. Nekem az ilyen asszonyok a betegeim. Ha én valamelyikhez közelebb ju­tok, célom csak az, hogy mindazt kitudjam, a mi benno rám nézve ellenszenves. E tanul­mány úgy érdekel engem, mint a vegyészt, a ki a méreg hatását kutatia. Az asszonyok

Next