Budapesti Hírlap, 1890. december (10. évfolyam, 330-358. szám)

1890-12-03 / 332. szám

Budapest, IOOO.______________X. évfolyam 332. sz. Szerda, december 3. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is.­ Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az igazságügyi vita. Budapest, dec. 2. Ellenzék nélkül való parlament kö­vetkezett be Magyarországon. Csodála­tos versengés, midőn három oppozició azon iparkodik, hogy melyik képes leg­inkább túllicitálni a kormánypártot a miniszterek dicséretében. Irigylésreméltó Szapáry, ki Tiszát a hatalomban kö­vette és semmit sem örökölt az ellen­zéki haragból. A miniszterek alig tud­ják hogyan viszonozni az ellenzéki bó­kokat. Már Wekerle úgy betelt dicsé­retekkel, hogy az ellenzéknek szemére vetette, hogy ha ő lenne oppozició, jobban tudná budgetjét megkritizálni. Utána Baross lett elhalmozva magasz­­talásokkal s mikor Bethlen következett, ennek — még nem lévén érdemes — az ellenzék a miniszter jóakaratára zengett himnuszokat s a bizalmat neki előlegezte. Csáky az elkeresztelési vi­tákban tüntetéseket aratott a legszél­sőbb baloldalon s Apponyi is a minisz­tert, kinek rendeletét kifogásolta, kere­sett udvariassággal kimélte. Ily előzmé­nyek után majdnem természetesnek tű­nik fel, hogy Szilágyi Dezsőt töm­jén­­füst-fellegek között látjuk ünnepel­tetni. Egyik ügyvéd a másik után járul a miniszter magas színe elé, hogy elis­merésének kedves adóját neki bemu­tassa. Bírálatot tettei és tervei fölött egyáltalán nem hallottunk s még Vesz­­ter Imre tanúsított legtöbb bátorságot, midőn a reformokban sebesebb tempót követelt tőle, sőt esküdtszéket a bűn­tető eljárásban s a katonai bíráskodás­nak törvényes megoldását, úgy látszik, a mérsékelt ellenzék még leginkább megóvta önállóságát és ellenzéki önér­zetét a jelen kormánynyal szemben, akár pénzügyi, akár közigazgatási, akár igazságszolgáltatási, vallásügyi vagy köz­­gazdasági kérdésekről van szó, mert a két függetlenségi párt már egyáltalán nem is opponál a kormánynak, hanem csak egymásnak vagy a mérsékelt ellen­zéknek. Áldott állapot ez a kormányra nézve. Játszhatók a parlamenttel és nem találkozik komoly akadálylyal tervei keresztülvitelében. Hiszen ezt éppen nem bánjuk, ha ez merészebb refor­mokra és gyorsabb haladásra ösztö­nözné a minisztériumot. Ámbár komoly kritikára mindig van szükség, ha nem akarjuk az irodalomban vagy művésze­tekben az elfajulást s a­ politikában a bizantinizmust, mely a kormányzókat elbizakodottakká, a­ kormányzottakat alázatosakká teszi s a hibákat a politi­kában megsokszorozza. A minisztérium idáig is túlsúlyban volt a parlament felett, immár az ellenzéki pártok el­gyengülése járulván a szabadelvű párt szolgaiságához, a végrehajtó hatalom terjeszkedő uralma a törvényhozó hata­lom felett ennek elsatnyulását vonhatja maga után. A magyar alkotmányosság szempontjából ez legkevésbbé sem kí­vánatos. Egy bizonyos, látván, hallván a parlamenti pártokat és azok vitatkozá­sait, hogy nem egészséges állapotok tatok mentén zakatoló vízi malmok mind régi, megszokott kedves ismerősök. Ha átkelek a Sztara-planinán, ha meglá­tom a Vitos-hegy tiszteletre méltó ormát, ha a Bilo-hegység sűrű, sötét zöld erdejének leve­gője érint, vagy ha a Romanje-planina kopár fensíkjain haladok étlen-szomjan, ha a fekete hegyek szakadékai között barangolok, úgy nem­csak a tájék ismerős alakzatait látom, de föl­elevenednek emlékezetemben mindazok a jele­netek és események, melyeknek e helyeken ta­núja voltam a lezajlott másfél évtized alatt. Ez a viszontlátás, és az ezzel kapcsolatos em­lékek lelkemben igaz, őszinte örömöt, gyönyö­rűséget ébresztenek, melylyel nem ér föl a nyugaton föllelhető élvezet. Jól érzem magamat a keleti emberek kö­zött. Oka ennek abban keresendő, mert jól is­merem a keleti emberek mimóza természetét . Óvakodom érinteni érzékeny oldalukat, nehogy elzárkózzanak előlem, mint a mimóza teszi minden kellemetlen érintkezésnél. Évről-évre mind többen óhajtották volna megismerni azt az utazási módot, melylyel a keleten járni szoktam. De nemcsak elvben kí­vánnak ezzel megismerkedni, hanem gyakor­latilag. Részt akarnak belőle ők is, utazni akarnak velem, tekintet nélkül arra, hogy merre veszem majd utamat. Kevés kétutazási vállalat van, a­hol egy­­egy kiránduláshoz annyian jelentkeznének ön­ként, mint nálam minden tavaszszal. És minő , társaság ez. Főispán és kereskedő, képviselő azok, melyek pártéletünkben nyilvánul­nak. Az összes pártok korhadtak s a pártviszonyok tarthatatlanok. Azért is, mert logikai képtelenségek csupa mes­terséges válaszfalakat emeltek mind a négy párt között s ezek a gyakorlati politikai élet szükségeiből és céljaiból kifolyó pártalakulást az egy elvet és meggyőződést vallók között akadályoz­zák; azért is, mert személyes ellentétek merültek fel a kormánypártban és a függetlenségi pártban, melyek a bizal­­­mat aláaknázzák és visszavonást szül­nek, így parlamentarizmust folytatni és, politikát csinálni nem lehet. Ezért előbb vagy utóbb még nagyobb és általános pártbomlásnak s azután új pártalakulá­soknak kell bekövetkezni. Szinte nevetséges volt látni, a­mint tegnap és ma egyik szónok a másik után Szilágyi Dezső előtt hajlongva de­­fil­rozott. S mert Veszter, ki első pár­tolta Szilágyi igazságügyi politikáját, azt mondotta, hogy ezt a politikát a sza­badelvű párt egész múltjában megta­gadta, a mérsékelt ellenzék pedig régen követelte, mely párthoz Szilágyi Dezső is tartozott s tehát „a miniszterrel együtt“ a szabadelvű párt átvette az ellenzék igazságügyi politikáját, a mi tény, és mert Veszter némely dolgokban oppo­nálni mert Szilágyinak­ jöttek egymás­után a negyvennyolcas és a független­ségi párt s kezdték védeni a minisztert és a szabadelvű pártot a mérsékelt el­lenzék ellen. Valóban azt kell hinnünk, hogy Szilágyi Dezső két évi miniszter­­kedése alatt nagy tetteket mivelt s már és szabómester, piktor és lókupec: ez mind a keletre vágyik s előre is biztositanak, hogy kellő útiköltséggel ellátják magukat s terhemre nem fognak esni. Jött is már többször útitárs, vitt is ma­gával elegendő pénzt, de terhemre esett kevés kivétellel valamennyi. Ha egyedül utazom, nemcsak többet élve­zek és hasznosabb dolgok iránt érdeklődhetem, hanem sokkal olcsóbban tehetem meg az egész keleti utazást. A kelet annak, a­ki már ismeri és külsőségekre nem nagy súlyt fektet, nagyon, de nagyon olcsó. Az ételeknél is azt az álláspontot kell követnünk, mint az embereknél: úgy kell venni, a­mint vannak. Az emberek nem rosz­­szak keleten, csak bánni kell tudni velük és az ételek sem rosszak keleten, csak okoskodás és ceremónia nélkül kell hozzálátni. A keleti konyha leginkább hasonlít a ma­gyarhoz gazdag fűszerezés dolgában. Azt pe­dig meg kell adni, hogy az élelem bámulatos olcsó mindenütt, hacsak keleten nem megyünk nyugati embernek nyugat! berendezésű helyi­ségébe. De most, hogy már elmondtam, milyen kellemetlen nekem keleten az útitárs, s azt hiszem, hogy legalább azok, kik e sorokat ol­vassák, nem fognak többé ajánlkozni kíséretül, elárulom azt, hogy keleten még úgy is lehet utazni, még pedig úri módon, hogy nem köl­tünk semmit. A lehető legtöbbet látunk, hal­lunk, tapasztalunk, nem vonunk meg magunk- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Ingyen utazás a Balkánon át. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mikor őszszel keletre száll a fecske , ta­­vaszszal visszakerül elhagyott fészkébe, elné­zem e vándorlást s eszembe jut a magam ren­des vándorlása keletre, mely csak olyan pon­tos, mint a fecskéé. Másfél évtizede járok év­­ről-évre én is a keletre, mint a vándor­fecske, csakhogy én tavaszszal indulok és őszszel ke­rülök vissza, úgy érzem, hogy ha csak egy évben nem tehetném meg szokott vándorutamat, ha a nyár tüzében nem láthatnám a kelet tündérvilágát, mely elhódítá szivemet s megra­gadta lelkemet, beteg lennék, talán el sem vi­selhetném. Csodálatos érzés ez s naiv dolognak fog­ják tartani, de tény, hogy Európa az ő nagy művészi alkotásaival, megmérhetetlen kincsei­vel nem tudja lelkemnek megszerezni azt a gyönyörűséget, melyet a keleten érzek. Van­nak országok, mint Bulgária, Bosznia, Rumélia, melyekben minden egyes hegy, völgy, az or­szágutakon egy-egy nagyobb fa vagy kút régi, jó ismerősöm, melyeket újból és újból szere­tek látni, mint valamely megszokott, kedves barátot. A városok és falvakban a templomok és nagyobb épületek, a körülötte sürgölődő emberek, a mezők munkásai, a folyók és pa­­ pai számunk 14­ oldal.

Next