Budapesti Hírlap, 1891. február (11. évfolyam, 32-58. szám)
1891-02-14 / 44. szám
Budapest, 1891. XI. évfolyam 44. sz. Szombat, február 14. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az uj közös ügy. Budapest, febr. 18. (bp.) Az igazságügyi bizottság befejezte a konzuli biráskodásról szóló javaslat előkészítő tárgyalását; előttünk fekszik jelentése is. A kormánypárti sajtó pedig kiadta vezércikkeiben első mérgét a javaslatról hallott kritikák ellen. Okokkal meggyőzetésre hajló készséggel figyeltük úgy a bizottságban történteket, mint a laphasábokon írottakat. De ennek dacára sem lehetünk abban a helyzetben, hogy a javaslatról formált véleményünkön változtassunk. Kénytelenek vagyunk fenntartani azt a nézetet, hogy Szilágyi Dezső a keleti államok területén konzuli oltalomra jogosult honfitársaink irányában e javaslat erejével elközösítette az igazságszolgáltatást s ezzel az 1867 : XII. t.-c. rendelkezéseire és szellemére sérelmes u f'k'tTZ - s ügyet kreált. A miniszter úr ezt makacs határozottsággal tagadja, úgy az írásbeli megokolásban, mint szóbeli fejtegetéseiben. A vita vele szemközt ez idő szerint így áll : A kormány és ügyfelei elég nyíltan s lojálisan elismerik, hogy a magyar állam bírói fenségjoga e törvényjavaslat által csak korlátolt mérték szerint jut kifejezésre: első fokon közös konzul, másodfokon közös főtörvényszék ítél s mindkét fórum a közös uralkodó, „ő felsége a császár és király nevében“ hozza ítéleteit. De másrészt állítják, hogy a magyar államiság követelményeinek teljes mértékben eleget tenni az erre kedvezőtlen viszonyok nagyobb ellentálló ereje miatt ez idő szerint nem volt lehetséges, mindazáltal a reform így is határozott javulást jelent am máig tűsrt kivételes állapothoz képest,s a megoldás a benne minden fokon létesített közös bírói szervezet dacára sem fűzi szorosabbra az Ausztria és Magyarország között a kiegyezésen alapuló közjogi kapcsot, mert a javaslat e rendelkezései nem a közös ügyek-ből, hanem a két állam szerződési jogából folynak s a jövőnek e rendelkezések annál kevésbbé prejudikálnak, mert a javaslat „szerződésszerű“ természeténél fogva a benne kikötött 10 évi záros határidő elmúltával önként megszűnik érvényességük, így a kormány s a félhivatalos sajtó védekezése. Feladatunk tehát mindezekkel szemközt, hogy vizsgáljuk, mennyire alapos a kormány okoskodása, mely a javaslatnak egy szerződésszerű nemzetközi egyezmény természetét tulajdonítja? A kritikát jóformán eldöntheti az, hogy az osztrák kormány, tehát az egyezményes törvényalkotásban a „másik szerződő fél“ képviselője, a javaslat rendelkezéseit egészen más közjogi motívumokból származtatja le. Schönborn gróf, az osztrák igazságügyminiszter, szintén terjesztett egy azonos törvényjavaslatot a feloszlatott birodalmi tanács elé s ennek megokolásában szóval se említi, hogy abban szerződéses megállapodásokat kíván becikkelyezni, hanem azt fejtegeti, hogy a konzuláris bíróságok közössége a külügyi képviselet közösségéből következik s igy a törvényjavaslat rendelkezései nem is képezhetik szerződéses megállapodás tárgyát, elég a két kormány politikai szolidaritása, így az osztrák kormány felfogása. Elég jellemző adat a törvény „szerződésszerű“ jellegének illusztrálására, hogy a szerződő felek képviselői ily eltérő véleményben vannak „szerződésük“ alapelve felől. De ettől hadd tekintsünk el, mikor Szilágyi Dezső tekintélyének egész súlyával vitatja, hogy neki van igaza, nem pedig Schönborn grófnak s a javaslat jogilag nem egyéb, záros határidőre kötött szerződésnél. Ámde a szerződéses forma, a nemzetközi egyezmények alaki ismérve miért mellőztetett e fontos alkalommal, midőn Magyarország és Ausztria a kiegyezési törvény . BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Az utolsó látogatás. Novella. Irta: Giovanni Verga. „Szeretnék meghalni . . .“ Donna Vittoria istenien énekelt. És mégis ritkán hallották őt barátai, akik igen sűrűn jártak házába (mert a Delfini-palota a kaszinónak valóságos fiókja volt.) Donna Vittoria azt mondta, hogy az ének fárasztja őt, nevetve szokta emlegetni, hogy mellbajban fog meghalni. Ezért ha megjelent a bálokban vagy a színházban, az előkelő világ örök sürgése közepett, szépségtől sugárzón, egész hátáig kivágott ruhában, imádói tömérdek bókkal illették gyöngéd kebelét, mely tízéves házasság után is csodálatosan gyönyörű volt. Férje volt az egyetlen ember a kaszinó tagjai között, aki el merte mulasztani, hogy esténkint betekintsen Donna Vittoria szalonjába. A barátok és barátnők tea mellett mindenről beszéltek, csak épp a zenéről nem. Pedig ez volt Donna Vittoria rejtett szenvedélye, — egyetlen bűne, melyet barátai előtt titkol, — szokta mondani, — önzése és kacérsága, — mondották a többiek. Valóságos eseményszámba ment, ha néha mégis hajlott unokahúga, Roccaglia könyörgésére és énekelt az ő kissé fátyolozott hangján, mely igen illett a Szeretnék meghalni a dalhoz, előkelő tartózkodásával és bánatos színével is. — Igaz ! kiáltott hízelegve az öreg d’Orezzo herceg, így meghalni szép volna! Donna Vittoria most már derülten tréfált bizalmasaival, akik a zongorához tódulva korholták őt, azért oly háládatlan. — Hát azért vagyunk mi ilyen hívek minden este, hogy így fukarkodjék a hangjával ? — Ön is mer panaszkodni, Ginoli ? — Én nem. Nekem fáj az ének, mikor így mondják e két szót : Szeretnék meghalni ! Az asszony szeme belenevetett a szép szőke ifjú szemébe, mely föllángolt egy pillanatra, bár tiltotta a nagyúri tartózkodás ; érezte, hogy a nő eretetetten könnyed és tréfás hangja csupa szerelem. — Pedig olykor igazán szeretnék meghalni . . . folytatta Donna Vittoria. Néha, az édes szomorúság perceiben . . . Derülten beszélt a halálról a mulatság hevében, Chopin keringőjének ritmusa mellett, mely sejtelmesen izgatta őt; vidáman emlegette az elmúlást, ékszerektől és szépségtől ragyogva, Ginoli szerelmes szemének tüzében. Távozott a Roccaglia-palotából, az udvarlók között, akik mind siettek vállára adni a bundát, akik mind karjukat nyújtották és vetélkedtek, hogy ki nyissa föl a fészeknél langyosabb, illatosabb hintócska ajtaját. Egyszerre azt érezte, hogy hideg borzongás fut végig szép meztelen vállán, mely a keringőzéstől még mindig emelkedett a vidraprém alatt. Orvosa, az előkelő világbeli orvos, másnap eljött hozzá, csevegni egy kicsit , belemélyedt az ágy lábánál levő nagy zsöllyébe s mielőtt elment, le se húzta a keztyüt, csak úgy, kelletlenül vetett két-három sort szép asszonyos írásával az ötágú koronás, régi módi papirosra. Lent a kapunál egymást érték a fogatok, a jóbarátok és libériás cselédek; mindenki üzent valamit, vagy otthagyta a névjegyét. A kapus esténkint tálcára halmozta a névjegyeket, a részvétnyilatkozatokat és jókívánságokat s beadta az előszobába a napi bulletinnel együtt, mely úgy volt szerkesztve, hogy a beteg is láthassa. Donna Vittoria minden nap olvasni akarta azok neveit, akik megemlékeztek róla. A kaszinóban, a színházban, látogatóban, a cukrásznál, a kocsik ajtaja mellett, a Villa Borgheseben mind csak őt emlegették a jóbarátok és ismerősök. — Szegény Donna Vittoria ! . . . — A Delfini-palotába egyre több látogató érkezett: elegáns hölgyek, férfiak, akik azért jöttek, hogy egy pillanatra megszorítsák a férj kezét ; párok, akik itt találkoztak össze. Könnyű, édes illat elegyedett a nehéz levegőbe ; a látogatók halk, rövid szavakat váltottak, kimenetkor pedig intettek egymásnak a fejükkel vagy a sétapálcájukkal; a nők mellükhöz szorították, a karmantyút, a férfiak vállat vontak. Este miss Florence abbahagyta a regényolvasást és a kis leánynyal lement az úrnőhöz, a ki bágyadtan mosolyogva fogadta őket. A hosszú aranyhajú, fehér leányka, aki oly illedelmes volt, mint egy kis úrnő, jónevelésü kisasszony könnyed lépteivel, lábujjhegyen ment a mamához, hogy megcsókolja. A nap szerint hol angolul, hol németül kérdezte , hogy van, aztán jó éjszakát kívánt és távozott, a nevelőnő mögött, egyenesen, mereven. Az orvos azonban egy reggel igen elkomorodott, mikor Donna Vittoria panaszkodott, hogy az éjjel ! Mai számunk 14 oldal.