Budapesti Hírlap, 1891. március (11. évfolyam, 59-88. szám)

1891-03-12 / 70. szám

Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 70. számakor Milán és G­arasanin viszálya. — Saját tudósítónktól. — Belgrád, március. E hó 6-án közöltük Milán királynak Ga­­rasaninhoz intézett levelét, tegnap pedig Ga­­rasanin válaszát. E levélváltásra az szolgálta­tott okot, hogy Milán király, midőn értesült, hogy Garasanin Natáliával szövetkezve, rágal­mazza és gyalázza őt, múlt hó végén közzé­tette Garasanin egy levelét, a liberális párti Narodm Dnevnik­ben. Garasanin, hogy magát Milán király, de leginkább a közvéleménynyel szemben igazolja, e hó 1-én közzétette a Vi­­delo-ban Milánnak gleichenbergi levelét, melyre Garasanin egyúttal válaszolt. Az ügy előzmé­nyeire vonatkozólag alább adjuk a két levelet Garasanin magyarázó soraival együtt. Gleichenberg, 1888. szept. 18. Uram! Levelét megkaptam s az legkevésbbé sem ejtett csodálkozásba. Nem tartom szükségesnek, hogy a nyár folyamán végbement és a mostani ese­mények részleteibe bocsátkozzam. Csak annak a megemlítésére szorítkozom, hogy ön volt a főté­­nyező, a­ki köztem s Natália királyné közt a mai állapotot megteremtette, hogy ön az, ki a nyáron Mehádiából tanácsokat adott a királynénak, me­lyeknek az volt a következménye, hogy ő a király és férje iránti engedelmességet megtagadta; lögt­ön az, a­kinek kabinetemben főtörekvése volt, hogy állhatatosságom érzelmeibe, melyekkel kabi­netemmel szemben viseltettem, a bizalmatlanság magvát hintse el. Isten legyen az ön cselekedetei­nek bírája! De önnek, ha lelkiismerete eddigi útján akar haladni, nem a király­, hanem a haza iránti kötelesség érzete parancsolja, hogy Szerbia külföldi képvisel­­tetését elfogadja. Nem tudom, mit mondjak önnek ? ! Hét éven át küzdtem nemzetem ellen, önért és pártjáért, melynek ön volt a vezetője. Sohasem számítottam háladatosságra, mert ezt a politikában vajmi ritkán találni, de annyit joggal követelhetek öntől, hogy nyíltan és határozottan nyilatkozzék, hogy ellensé­gem marad-e, vagy a mai körülményeket figyelembe véve, vissza fog-e lépni. Az lenne a legjobb módja annak, hogy ama szándékának kifejezést adjon, ha politikai pályájáról visszalép, a­mihez csak gratu­lálhatok. Milán. E levéllel Milán király lemondásra akarta bírni Garasanin akkori miniszterelnököt, miért is a levelet nem direkte küldte Garasaninnak, hanem az államtanács elnökének, ama megha­gyással, hogy előbb kérdezze meg Garasanint, hajlandó-e mint követ Rómába menni s ha ta­gadó választ ad, akkor adja át neki a levelet, a mi úgy is történt. Garasanin e levélre a kö­vetkezőket közli a Videlo-ban : Ez időben tömérdek levelet kaptam Milán királytól. Valamennyi — kivétel nélkül — reám nézve nagyon is hízelgő ; egynémelyike oly mér­tékben hízelgő, hogy semmi arányban nem áll a trónnak és a hazának tett szolgálataimmal. E leve­leket nem mutogattam soha senkinek, egyszerűen amaz oknál fogva, mivel személyes szolgálataim azokban túl vannak becsülve s pedig oly mértékben, hogy mindenkinek alapos okot szolgáltatna arra, hogy egészséges észjárásomban vagy legalább ko­molyságomban kételkedjék,­­ ha az­okkal dicse­kedném. Valamennyi levél között, miket különböző al­kalmakkor Milán királytól kaptam, a fenti levél az egyedüli kifejezője amaz érzelmeknek, melyeket Mi­lán király mindig irántam táplált s melyek Milán király szivében, még kormányra lépésem előtt, mély gyökereket vertek. A szükség úgy kívánta, hogy ezek az érzelmek az állami ügyek vezetése alatt lepleztessenek s mikor a szükség eloszlott, a lepel félrevonatott s alóla kibújtak az érzelmek valódi színükben. S ez oknál fogva ez a levél a legérde­kesebb okmány államférfim múltamból és Milán királylyal való közös működésemből, mert ez az egyedüli levél, melynek őszinte­sége tiszta és való. S dacára annak, hogy egész miniszterségem alatt történt dolgok ismeretesek voltak előttem, mindazonáltal egy percig sem haboztam, hogy erőimhez képest törhetetlen hűséggel szolgáljam a trón­t. Azt tartottam, hogyy a trónnak tett szolgála­taim azonosak a Szerbiának tett szolgálataimmal. Személyes érzelmek nem vezettek soha tévútra. S midőn egy alkalommal egy speciális ügyben köve­telték tőlem, hogy Milán királynak személyes szol­­gálatot teljesítsek, látván, hogy ez a szolgálat a nemzeti életre káros következményeket vonhat maga után, én azt megtagadtam és félrevonultam. És én még mai napig sem vagyok képest azt belátni, hogy e cselekedetemmel lelkiismeretemet, vagy az ország érdekeit megsértettem volna. Én megmagyaráztam mindamaz okokat, melyek miatt a király levelét nem nyomtattam ki, és me­lyek miatt nem válaszoltam reá. Ma azonban, a mi­dőn én többé nem vagyok miniszter és Milán király többé nem uralkodó s midőn Milán király óhajtja, hogy egymásközti viszonyainkat a sajtó utján tisz­tázzuk, ám legyen, én kész vagyok neki e téren is őszinte és tiszta felvilágosításokat adni, a­minőket Szerbia királyának mindenkor adtam, valahányszor csak megtisztelt felvilágosítást kérő szavaival. Feleletem kissé elkésett ugyan , de a­mint már láttuk, hogy bizonyos levelekre tizenegy hó múlva is lehet válaszolni, minden ok nélkül, akkor azt hiszem, hogy két-három év utáni felelet sem késő, különösen, ha keresik. íme itt a válasz: I. Milán király ő felségének Gleichenberg: Uram! A minisztertanács elnöke átadta felségednek 1888. évi szeptember hó 18-án kelt levelét, miután előzetesen — felséged parancsára — megkínált en­gem a római követség állásával ■ egyúttal kijelen­tette, hogy­ a levelet csak abban az esetben ad­hatja át, ha a kijelölt állást el nem fogadom. Alig hogy az ajánlatot visszautasítottam, a minisztertanács elnöke átadta nekem felséged pecsét­nélküli levelét s én azt tudomásul vettem. Felsé­gednek őszinte hálával tartozom ez őszinte nyilat­kozatáért. Mert ez a levél egyedüli és legdrágább bizonyítéka felséged szerény egyéniségem iránt ta­núsított érzelmeinek, melyek zavartalanul, őszintén, teljes tisztaságukban nyilváníttattak. Megköszönvén felségednek uralkodói őszinte­ségének eme nagy bizonyítékát, legmélyebb alatt­valói engedelmességgel kijelentem, hogy tökéletesen értem, hogy az 1888. augusztus havában irt levelem nem volt képes felségedet csodálkozásba ejteni s hogy engem „magamhoz következetesnek“ talál. Én mindig oda törekszem, hogy mindig kö­vetkezetes legyek magamhoz, különösen uralkodóm iránti viszonyaimban, a kinek uralkodása alatt sze­rencsém volt erőimhez képest Szerbiának szolgála­tokat tenni. Felséged csakis ilyen levelet kaphatott tő­lem. Következetlennek kellett voln­a lennem, ha felségednek másként írtam volna. Én ezáltal meg­cáfolnám mindazt, a­mit mint miniszternek szeren­csém volt felségednek különböző alkalommal élő­szóval kijelenteni. Akkor csakugyan következet­lenséget követnék el magammal szemben s felsé­gednek alapos oka lenne nemcsak csodálkozásá­nak kifejezést adni, hanem meg is vetni. A­mi pe­dig ama vádakat illeti, melyekkel felséged engem illet, mintha a felséged és Natália királyné közti ál­lapotot én teremtettem volna meg, s hogy Mehádiá­ból Natália királynét férje iránti engedetlenségre ingereltem volna, valamint a­mi azt a szemrehá­nyást illeti, mintha én hinteném felségedbe a kabi­net iránti bizalmatlanság sugarait, engedje meg felséged tiszteletteljesen megjegyeznem, hogy fel­séged is, én is könnyen felfoghatjuk e vádak sú­lyát. Köztünk semmiféle félreértésnek helye nem lehet. Mert valamint felséged jól tudja, hogy ke­zében nincs semmiféle autentikus okmány, mely­­lyel a vádaknak alaposságát bebizonyíthatná, épp oly ismeretes felséged előtt az is, hogy én is ugyanazt tudom. Az bizonyos, uram, „hogy cselekede­teim felett az Isten fog ítéletet h­o­z­n­i“, mert az mindenki felett ítél, de a mi lel­kiismeretemet illeti, éppen ő volt az, a­ki megtil­totta, hogy felséged magas felhívásának eleget ne tegyek (hogy Szerbiát külföldön ne képviseljem). Én mélyen meg vagyok tisztelve nagy uralkodói ke­gyelme által, de ha valami visszatart az ajánlat el­fogadásától, az csakis a lelkiismeretem, mert nem szabad elfelejtenem, hogy a külföldön Szerbiát kép­viselve, egyúttal felségedet is képviseljem. S ama súlyos szemrehányások alatt állva, melyekkel felsé­ged illetett, nagyon furcsán venné ki magát, úgy­szólván nevetséges volna, ha Szerbiának és kirá­lyának külföldi képviselete oly emberre bízatnék, mint a minőnek felséged engemet tart. Ezt lelkiis­meretem nem lenne képes összeegyeztetni s azért jobbnak és méltóbbnak tartottam ezt a kegyes ural­kodói kegyet el nem fogadni. Felséged azt állítja, hogy hét évig küzdött értem és pártomért, melynek én voltam a vezetője. Valóban csodálatos dolog, hogy én felségeddel oly hosszú időn keresztül közösen működtem s csak hét év múlva jöttünk arra a meggyőződésre, hogy egymást nem értettük meg. Én mindeddig abban a téves hitben voltam, hogy a haladópárt és én határozottan felségedért és Szerbiáért harcoltunk. Én mindeddig ilyen hitben voltam s tovább is ugyanabban a hitben maradnék, ha felséged e téves hitből igaz útra nem terelt volna. A dolog úgy tűnik fel, mintha a haladópárt egész kormányzása alatt a király mást és a haladó párt mást tett volna. S a többi eredmények mellett ez szembetűnő dolog. Mert a haladópárt a királyért és Szerbiáért fáradozván, létrehozott két nagy világ­­érdekű és két nagy belérdekű vasutat; az agrárvi­szonyok megoldását az elfoglalt területeken ; szerve­zett hadsereget s azt újra fel­fegyverezte ; az ő ér­deme a községek összpontosítása s a bíróságok füg­­getlenitése; alapított nemzeti bankot és nagyszámú pénzintézeteket, megalapította a tud.­akadémiát, a szerb királyságot stb. Nem is szólva arról, hogy a haza szerzeményei egyszersmind a király szerzemé­nyei is, mégis nem szabad elfelejteni, hogy a ha­ladó párt eme tevékenységéből személyesen és köz­­vetetlenül az uralkodó javára keletkezett : 1. a ki­rályi korona, 2. a királyi udvar, 3. a királyi civillista. Ezek a haladópártnak Szerbiáért s a királyért kifejtett munkásságos eredményei. És a haladópártnak a kormánytól való vissza­lépése után következett a nemzeti könnyelműség, civakodás. Ez az eredményekben való eltérés vilá­gosan mutatja, hogy a király és haladó párt egy­mást nem értették meg, hogy együttműködésük egész ideje alatt kétségbeesetten küzdöttek, de mindegyik más irányban s mi­egyik különös ered­ményekkel. Ezt kellett volna, hogy felséged aláírá­sával konstatálja, hogy­ az ügy véglegesen tisztába hozassák. Sajnálom, uram, hogy •— visszautasítván fel­ségednek magas ajánlatát, hogy az országból eltá­vozzak,— nem vagyok képes ezúttal ama kívánalmá­nak eleget tenni, hogy „határozottan és nyíltan“ felséged ellenségének valljam magamat. Az igazat megvallva, ha szándékom volna mint felséged ellensége fellépni, — én azt határozottan és nyiltan tenném. De én azt nem tehetem és nem is akarom tenni amaz oknál fogva, mert az politikailag ellenkezik monarchikus elveimmel, me­lyeknek szükségességében hiszek és mivel az na­gyon is naiv volna tőlem, hogy határozottan és nyiltan mint felséged ellensége lépjek fel — még ha volna is kedvem, hogy felséged eme lovagias felhívásának eleget tegyek — épp abban a pillanat­ban, mikor Gleichenbergben oldala mellett ül Mi­­lajkovics Rudival és mikor néhány nap előtt Abbá­ziában Risztics János volt felséged mellett. Uram, én bátorságot vettem magamnak, hogy e levelet megírjam, remélvén, hogy mint levelének kiegészítője alkalmas lesz arra, hogy egymás közti viszonyainkat tisztázzuk s hogy igy felséged is, én is többé ne legyünk tévedésben. Ezzel maradok felségednek legalázatosabb szolgája Belgrád, Garasanin. Ma igy felelek, igy feleltem volna azonnal is, ha nem tartottam volna ildomosabbnak hallgatni. De mikor Milán király levelének eme publikációjával feleletet követelt, ime megadom. Megvallom, hogy későn, — de ha már a feleletet kérik, akkor jobb későbben is megadni, mint soha. A helyzet valami­vel tisztább, ez pedig senkire sem lehet káros. Garasanin. TÖRVÉNYSZÉK! CSARNOK. Budapest, márc. 11. — A decentralizáció. A királyi táblák de­centralizációjának végrehajtása dolgában az igazság­ügyminiszter rendeletet bocsátott ki, melynek fon­tosabb intézkedései a következők: A budapesti és marosvásárhelyi Ítélőtáblák ama tanácselnökei és birái, kik más kir. Ítélőtáblák­hoz neveztettek ki, ez évi április 18-tól május 3-ig szabadságoltatnak. A jelenlegi kir. Ítélőtáblának más táblákhoz kinevezett előadó bírái április 8-án teszik meg utolsó bejelentéseiket. A jelenleg fennálló két Ítélőtábla elnökei április első felében új, ideiglenes tanácsokat alakítanak, melyek április 18-ától május hó 4-ig működnek, ugyanakkor a fegyelmi bíróság és az alapítványi bizottságok is a szükséghez képest kiegészíttetnek. A telekkönyvi és vizsgáló bíróságok működése április 1-én megszűnik, a fegyelmi bíró­ságok pedig május 4-ig működnek, de április 17-én túl nyilvános tárgyalást nem tarthatnak. Az eddigi két tábla működése május 4-én megszűnik és az újonan szervezett összes táblák május 5-én tartják első alakuló gyűlésüket. A m. kir. kúria ez évi május hó 5-ig hozott határozatait és rendeleteit az ügyira­tokkal együtt a mondott nap után is, tekintet nél­kül a szervezett új ítélőtáblák illetőségére, a buda­pesti vagy a marosvásárhelyi ítélőtáblához küldi le a szerint, a­­mint a jelenleg fennálló ítélőtáblák egyike vagy másika terjesztette fel hozzá az ügyet. Eme kúriai határozatokat és rendeleteket rendsze­rint maga a budapesti, illetőleg a marosvásárhelyi ítélőtábla, tekintet nélkül az új ítélőtáblák illetékes­ségére, el is intézi sürgősen akképp, hogy az ügyira­tokat saját előiratainak visszatartása mellett, az ügy­ben eljárt első bírósághoz leküldi, vagy a­mennyiben a rendelet csak az ügyiratoknak maga a felterjesztő.

Next