Budapesti Hírlap, 1891. március (11. évfolyam, 59-88. szám)
1891-03-12 / 70. szám
Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 70. számakor Milán és Garasanin viszálya. — Saját tudósítónktól. — Belgrád, március. E hó 6-án közöltük Milán királynak Garasaninhoz intézett levelét, tegnap pedig Garasanin válaszát. E levélváltásra az szolgáltatott okot, hogy Milán király, midőn értesült, hogy Garasanin Natáliával szövetkezve, rágalmazza és gyalázza őt, múlt hó végén közzétette Garasanin egy levelét, a liberális párti Narodm Dnevnikben. Garasanin, hogy magát Milán király, de leginkább a közvéleménynyel szemben igazolja, e hó 1-én közzétette a Videlo-ban Milánnak gleichenbergi levelét, melyre Garasanin egyúttal válaszolt. Az ügy előzményeire vonatkozólag alább adjuk a két levelet Garasanin magyarázó soraival együtt. Gleichenberg, 1888. szept. 18. Uram! Levelét megkaptam s az legkevésbbé sem ejtett csodálkozásba. Nem tartom szükségesnek, hogy a nyár folyamán végbement és a mostani események részleteibe bocsátkozzam. Csak annak a megemlítésére szorítkozom, hogy ön volt a főtényező, aki köztem s Natália királyné közt a mai állapotot megteremtette, hogy ön az, ki a nyáron Mehádiából tanácsokat adott a királynénak, melyeknek az volt a következménye, hogy ő a király és férje iránti engedelmességet megtagadta; lögtön az, akinek kabinetemben főtörekvése volt, hogy állhatatosságom érzelmeibe, melyekkel kabinetemmel szemben viseltettem, a bizalmatlanság magvát hintse el. Isten legyen az ön cselekedeteinek bírája! De önnek, ha lelkiismerete eddigi útján akar haladni, nem a király, hanem a haza iránti kötelesség érzete parancsolja, hogy Szerbia külföldi képviseltetését elfogadja. Nem tudom, mit mondjak önnek ? ! Hét éven át küzdtem nemzetem ellen, önért és pártjáért, melynek ön volt a vezetője. Sohasem számítottam háladatosságra, mert ezt a politikában vajmi ritkán találni, de annyit joggal követelhetek öntől, hogy nyíltan és határozottan nyilatkozzék, hogy ellenségem marad-e, vagy a mai körülményeket figyelembe véve, vissza fog-e lépni. Az lenne a legjobb módja annak, hogy ama szándékának kifejezést adjon, ha politikai pályájáról visszalép, amihez csak gratulálhatok. Milán. E levéllel Milán király lemondásra akarta bírni Garasanin akkori miniszterelnököt, miért is a levelet nem direkte küldte Garasaninnak, hanem az államtanács elnökének, ama meghagyással, hogy előbb kérdezze meg Garasanint, hajlandó-e mint követ Rómába menni s ha tagadó választ ad, akkor adja át neki a levelet, a mi úgy is történt. Garasanin e levélre a következőket közli a Videlo-ban : Ez időben tömérdek levelet kaptam Milán királytól. Valamennyi — kivétel nélkül — reám nézve nagyon is hízelgő ; egynémelyike oly mértékben hízelgő, hogy semmi arányban nem áll a trónnak és a hazának tett szolgálataimmal. E leveleket nem mutogattam soha senkinek, egyszerűen amaz oknál fogva, mivel személyes szolgálataim azokban túl vannak becsülve s pedig oly mértékben, hogy mindenkinek alapos okot szolgáltatna arra, hogy egészséges észjárásomban vagy legalább komolyságomban kételkedjék, ha azokkal dicsekedném. Valamennyi levél között, miket különböző alkalmakkor Milán királytól kaptam, a fenti levél az egyedüli kifejezője amaz érzelmeknek, melyeket Milán király mindig irántam táplált s melyek Milán király szivében, még kormányra lépésem előtt, mély gyökereket vertek. A szükség úgy kívánta, hogy ezek az érzelmek az állami ügyek vezetése alatt lepleztessenek s mikor a szükség eloszlott, a lepel félrevonatott s alóla kibújtak az érzelmek valódi színükben. S ez oknál fogva ez a levél a legérdekesebb okmány államférfim múltamból és Milán királylyal való közös működésemből, mert ez az egyedüli levél, melynek őszintesége tiszta és való. S dacára annak, hogy egész miniszterségem alatt történt dolgok ismeretesek voltak előttem, mindazonáltal egy percig sem haboztam, hogy erőimhez képest törhetetlen hűséggel szolgáljam a trónt. Azt tartottam, hogyy a trónnak tett szolgálataim azonosak a Szerbiának tett szolgálataimmal. Személyes érzelmek nem vezettek soha tévútra. S midőn egy alkalommal egy speciális ügyben követelték tőlem, hogy Milán királynak személyes szolgálatot teljesítsek, látván, hogy ez a szolgálat a nemzeti életre káros következményeket vonhat maga után, én azt megtagadtam és félrevonultam. És én még mai napig sem vagyok képest azt belátni, hogy e cselekedetemmel lelkiismeretemet, vagy az ország érdekeit megsértettem volna. Én megmagyaráztam mindamaz okokat, melyek miatt a király levelét nem nyomtattam ki, és melyek miatt nem válaszoltam reá. Ma azonban, a midőn én többé nem vagyok miniszter és Milán király többé nem uralkodó s midőn Milán király óhajtja, hogy egymásközti viszonyainkat a sajtó utján tisztázzuk, ám legyen, én kész vagyok neki e téren is őszinte és tiszta felvilágosításokat adni, aminőket Szerbia királyának mindenkor adtam, valahányszor csak megtisztelt felvilágosítást kérő szavaival. Feleletem kissé elkésett ugyan , de amint már láttuk, hogy bizonyos levelekre tizenegy hó múlva is lehet válaszolni, minden ok nélkül, akkor azt hiszem, hogy két-három év utáni felelet sem késő, különösen, ha keresik. íme itt a válasz: I. Milán király ő felségének Gleichenberg: Uram! A minisztertanács elnöke átadta felségednek 1888. évi szeptember hó 18-án kelt levelét, miután előzetesen — felséged parancsára — megkínált engem a római követség állásával ■ egyúttal kijelentette, hogy a levelet csak abban az esetben adhatja át, ha a kijelölt állást el nem fogadom. Alig hogy az ajánlatot visszautasítottam, a minisztertanács elnöke átadta nekem felséged pecsétnélküli levelét s én azt tudomásul vettem. Felségednek őszinte hálával tartozom ez őszinte nyilatkozatáért. Mert ez a levél egyedüli és legdrágább bizonyítéka felséged szerény egyéniségem iránt tanúsított érzelmeinek, melyek zavartalanul, őszintén, teljes tisztaságukban nyilváníttattak. Megköszönvén felségednek uralkodói őszinteségének eme nagy bizonyítékát, legmélyebb alattvalói engedelmességgel kijelentem, hogy tökéletesen értem, hogy az 1888. augusztus havában irt levelem nem volt képes felségedet csodálkozásba ejteni s hogy engem „magamhoz következetesnek“ talál. Én mindig oda törekszem, hogy mindig következetes legyek magamhoz, különösen uralkodóm iránti viszonyaimban, a kinek uralkodása alatt szerencsém volt erőimhez képest Szerbiának szolgálatokat tenni. Felséged csakis ilyen levelet kaphatott tőlem. Következetlennek kellett volna lennem, ha felségednek másként írtam volna. Én ezáltal megcáfolnám mindazt, amit mint miniszternek szerencsém volt felségednek különböző alkalommal élőszóval kijelenteni. Akkor csakugyan következetlenséget követnék el magammal szemben s felségednek alapos oka lenne nemcsak csodálkozásának kifejezést adni, hanem meg is vetni. Ami pedig ama vádakat illeti, melyekkel felséged engem illet, mintha a felséged és Natália királyné közti állapotot én teremtettem volna meg, s hogy Mehádiából Natália királynét férje iránti engedetlenségre ingereltem volna, valamint ami azt a szemrehányást illeti, mintha én hinteném felségedbe a kabinet iránti bizalmatlanság sugarait, engedje meg felséged tiszteletteljesen megjegyeznem, hogy felséged is, én is könnyen felfoghatjuk e vádak súlyát. Köztünk semmiféle félreértésnek helye nem lehet. Mert valamint felséged jól tudja, hogy kezében nincs semmiféle autentikus okmány, melylyel a vádaknak alaposságát bebizonyíthatná, épp oly ismeretes felséged előtt az is, hogy én is ugyanazt tudom. Az bizonyos, uram, „hogy cselekedeteim felett az Isten fog ítéletet hozni“, mert az mindenki felett ítél, de a mi lelkiismeretemet illeti, éppen ő volt az, aki megtiltotta, hogy felséged magas felhívásának eleget ne tegyek (hogy Szerbiát külföldön ne képviseljem). Én mélyen meg vagyok tisztelve nagy uralkodói kegyelme által, de ha valami visszatart az ajánlat elfogadásától, az csakis a lelkiismeretem, mert nem szabad elfelejtenem, hogy a külföldön Szerbiát képviselve, egyúttal felségedet is képviseljem. S ama súlyos szemrehányások alatt állva, melyekkel felséged illetett, nagyon furcsán venné ki magát, úgyszólván nevetséges volna, ha Szerbiának és királyának külföldi képviselete oly emberre bízatnék, mint a minőnek felséged engemet tart. Ezt lelkiismeretem nem lenne képes összeegyeztetni s azért jobbnak és méltóbbnak tartottam ezt a kegyes uralkodói kegyet el nem fogadni. Felséged azt állítja, hogy hét évig küzdött értem és pártomért, melynek én voltam a vezetője. Valóban csodálatos dolog, hogy én felségeddel oly hosszú időn keresztül közösen működtem s csak hét év múlva jöttünk arra a meggyőződésre, hogy egymást nem értettük meg. Én mindeddig abban a téves hitben voltam, hogy a haladópárt és én határozottan felségedért és Szerbiáért harcoltunk. Én mindeddig ilyen hitben voltam s tovább is ugyanabban a hitben maradnék, ha felséged e téves hitből igaz útra nem terelt volna. A dolog úgy tűnik fel, mintha a haladópárt egész kormányzása alatt a király mást és a haladó párt mást tett volna. S a többi eredmények mellett ez szembetűnő dolog. Mert a haladópárt a királyért és Szerbiáért fáradozván, létrehozott két nagy világérdekű és két nagy belérdekű vasutat; az agrárviszonyok megoldását az elfoglalt területeken ; szervezett hadsereget s azt újra felfegyverezte ; az ő érdeme a községek összpontosítása s a bíróságok függetlenitése; alapított nemzeti bankot és nagyszámú pénzintézeteket, megalapította a tud.akadémiát, a szerb királyságot stb. Nem is szólva arról, hogy a haza szerzeményei egyszersmind a király szerzeményei is, mégis nem szabad elfelejteni, hogy a haladó párt eme tevékenységéből személyesen és közvetetlenül az uralkodó javára keletkezett : 1. a királyi korona, 2. a királyi udvar, 3. a királyi civillista. Ezek a haladópártnak Szerbiáért s a királyért kifejtett munkásságos eredményei. És a haladópártnak a kormánytól való visszalépése után következett a nemzeti könnyelműség, civakodás. Ez az eredményekben való eltérés világosan mutatja, hogy a király és haladó párt egymást nem értették meg, hogy együttműködésük egész ideje alatt kétségbeesetten küzdöttek, de mindegyik más irányban s miegyik különös eredményekkel. Ezt kellett volna, hogy felséged aláírásával konstatálja, hogy az ügy véglegesen tisztába hozassák. Sajnálom, uram, hogy •— visszautasítván felségednek magas ajánlatát, hogy az országból eltávozzak,— nem vagyok képes ezúttal ama kívánalmának eleget tenni, hogy „határozottan és nyíltan“ felséged ellenségének valljam magamat. Az igazat megvallva, ha szándékom volna mint felséged ellensége fellépni, — én azt határozottan és nyiltan tenném. De én azt nem tehetem és nem is akarom tenni amaz oknál fogva, mert az politikailag ellenkezik monarchikus elveimmel, melyeknek szükségességében hiszek és mivel az nagyon is naiv volna tőlem, hogy határozottan és nyiltan mint felséged ellensége lépjek fel — még ha volna is kedvem, hogy felséged eme lovagias felhívásának eleget tegyek — épp abban a pillanatban, mikor Gleichenbergben oldala mellett ül Milajkovics Rudival és mikor néhány nap előtt Abbáziában Risztics János volt felséged mellett. Uram, én bátorságot vettem magamnak, hogy e levelet megírjam, remélvén, hogy mint levelének kiegészítője alkalmas lesz arra, hogy egymás közti viszonyainkat tisztázzuk s hogy igy felséged is, én is többé ne legyünk tévedésben. Ezzel maradok felségednek legalázatosabb szolgája Belgrád, Garasanin. Ma igy felelek, igy feleltem volna azonnal is, ha nem tartottam volna ildomosabbnak hallgatni. De mikor Milán király levelének eme publikációjával feleletet követelt, ime megadom. Megvallom, hogy későn, — de ha már a feleletet kérik, akkor jobb későbben is megadni, mint soha. A helyzet valamivel tisztább, ez pedig senkire sem lehet káros. Garasanin. TÖRVÉNYSZÉK! CSARNOK. Budapest, márc. 11. — A decentralizáció. A királyi táblák decentralizációjának végrehajtása dolgában az igazságügyminiszter rendeletet bocsátott ki, melynek fontosabb intézkedései a következők: A budapesti és marosvásárhelyi Ítélőtáblák ama tanácselnökei és birái, kik más kir. Ítélőtáblákhoz neveztettek ki, ez évi április 18-tól május 3-ig szabadságoltatnak. A jelenlegi kir. Ítélőtáblának más táblákhoz kinevezett előadó bírái április 8-án teszik meg utolsó bejelentéseiket. A jelenleg fennálló két Ítélőtábla elnökei április első felében új, ideiglenes tanácsokat alakítanak, melyek április 18-ától május hó 4-ig működnek, ugyanakkor a fegyelmi bíróság és az alapítványi bizottságok is a szükséghez képest kiegészíttetnek. A telekkönyvi és vizsgáló bíróságok működése április 1-én megszűnik, a fegyelmi bíróságok pedig május 4-ig működnek, de április 17-én túl nyilvános tárgyalást nem tarthatnak. Az eddigi két tábla működése május 4-én megszűnik és az újonan szervezett összes táblák május 5-én tartják első alakuló gyűlésüket. A m. kir. kúria ez évi május hó 5-ig hozott határozatait és rendeleteit az ügyiratokkal együtt a mondott nap után is, tekintet nélkül a szervezett új ítélőtáblák illetőségére, a budapesti vagy a marosvásárhelyi ítélőtáblához küldi le a szerint, amint a jelenleg fennálló ítélőtáblák egyike vagy másika terjesztette fel hozzá az ügyet. Eme kúriai határozatokat és rendeleteket rendszerint maga a budapesti, illetőleg a marosvásárhelyi ítélőtábla, tekintet nélkül az új ítélőtáblák illetékességére, el is intézi sürgősen akképp, hogy az ügyiratokat saját előiratainak visszatartása mellett, az ügyben eljárt első bírósághoz leküldi, vagy amennyiben a rendelet csak az ügyiratoknak maga a felterjesztő.