Budapesti Hírlap, 1891. április (11. évfolyam, 89-118. szám)

1891-04-08 / 96. szám

Budapest, 1891. XI. évfolyam 96. sz. Szerda, április 8. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelő­s szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Idegen tudósok nálunk. Budapest, ápr. 7. Magyarországnak nincs világra szóló tudománya, sem ennek világhíre, sem szükségét nem látjuk annak, hogy a magyar tudomány világhírre törekedjék. Kis nemzet vagyunk, szerepünk sem lehet nagyobb, mint erőnk és hivatá­sunk. A magyar tudománynak feladata a magyar kultúra, vagyis kiművelni a magyar nemzet minden tehetségét any­­nyira, a mennyi képesség benne rejlik, a mennyi tudást a kor nyújt s megköve­tel s a mennyi hasznot és­ haladást a magyar nemzet a tudományoktól vár­hat. A műveltségből mindenkinek jus­son osztályrésze, ez a közoktatás fel­adata: a tudósoké, a tudományt tudni, előbbrevinni, tanítani és terjeszteni. Vi­lágos ezekből, hogy a tudományoknak nemzeti szellemben és magyarul inten­zív művelése a cél, mert ez­által emel­jük fel Magyarországot az előrehala­dottabb nagy nyugati nemzetek, az angolok, franciák, németek és olaszok színvonalára. Tanulni, kutatni, dolgozni, tanítani és leírni: a magyar tudósok ezt cselekedjék; igyekezzenek minél nagyobb hatást­ gyakorolni a m­­agyar nemzetre s ne futkossanak idegen hírnév után, re­klámot keresve külföldön, hogy egy-egy német könyvben, vagy folyóiratban ne­vük fölemlíttessék valami ötsoros idézet mellett. A­kik így fogják fel a dicső­séget, azok azt nem ismerik, össze­tévesztik a hiúsággal. Úgy tesznek, mint az akadémia, mely maga mentül kevesebbet produkál s inkább, mint tudós kúria, mások műveinek megbirá­­lására szorítkozik s midőn ennek foly­tán hatását a magyar nemzetre és an­nak kulturfejlődésére jóformán elvesz­tette, mert a tudományban és könyv­­írásban nem elü­lhaladt, hanem hátul következik, arra nagy gondot fordít mégis, hogy felolvasásai és értekezései — melyekre nagy nehezen tudja rábírni tagjait, hogy a szakülések ne legyenek a nélkül — német nyelven lefordítva a külföld tudomására hozassanak. Ily mó­don az akadémia Európa elé kiállítja magát, hogy észrevétessék. Hogy mi haszna van ebből az akadémiának, azt nem tudjuk, de hogy a magyar nem­zetnek s Európának semmi, abban biz­tosak vagyunk, mert még sohasem hal­lottuk, hogy a magyar akadémia valami nagy dolgot fölfedezett volna. A­hová te­kintünk hazánkban, mindenütt kirakatot kell látnunk. Államférfiaink is nagy politi­kusok a parlament kirakatában s min­den m­irt gondoskodnak róla, hogy a Pester Milord és a Távirati iroda őket a külföld s különösen a németek előtt megdicsérje, nekik a külföldön reklá­mot csapjon , de hogy az ország jól kormányoztassék, a népnek jól menjen sora s a magyar nemzet erős legyen jogban, erkölcsben, arra sokkal keve­sebb gondot fordítanak, így tudomá­nyos intézeteink is külső díszben fénye­sek és sokat mutatnak. Ha idegen tu­dósok jönnek Budapestre, az akadémia palotájában pompát láthatnak eleget, a múzeumban kincseket, az egyetemeken tökéletes berendezést s gazdag gyűjte­ményeket ; minden egyes szaknak oly mű­intézetei vannak Budapesten, melyek mintaszerűek és párjukat ritkítják , a külföldi tudós elbámul, mindezeket itt együtt láthatni. Nagyszerű haladást mu­tatnak ezek. Mi magyarok azokban tud­juk, hogy hatásuk a nemzet tudományos műveltségére sokkal kisebb, mint lenni kellene. A gyűjteményeket néhány szakférfiú használja, a közkönyvtárakat a nagy­közönség nem látogatja s a tu­­dományos könyvek nem találnak olva­sót. Némi vonzóerővel a felolvasások bírnak, hol a tudósok előadásukban né­piesek és szellemesek lenni iparkodnak. Midőn ezeket felpanaszoljuk, ko­rántsem azért teszszük, hogy az idegen tudósoknak látogatásait Magyarorszá­gon ne látnák szívesen. Sőt ellenkező­leg, igen szeretjük, ha jönnek és Ma­gyarországgal megismerkednek. Kíván­juk pedig ezt azért, mert ha — mint mondottuk­­— nem a magyar tudósok feladata a külföld előtt magukat és ha­zájukat bemutatni, a külföld tudósai- a BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A tudomány haszna. A Budapesti Hírlap eredeti tárcája.— Van nekem egy fiatal tudós barátom, a­ki él-bal a szakmájáért, a­mely nem egyéb, mint a kémia, vagyis — mint az iskolaköny­vek mondják — vegytan. A kémiát száraz tudománynak tartják, a­kik pusztán csak a kémiát nézik, de a­kik magát a kémikust kísérik figyelemmel, azok­ban az a gondolat támad, hogy kell ebben a tudományban valami csodálatos dolognak lenni, különben nem rajonganának érte mindazok, a­kik vele bővebben és hosszabb ideig foglal­koznak. Én azt tapasztaltam, hogy minden kémi­kus fanatikus. Ha amiensi Péter véletlenül be­lekóstol a vegytanba, fanatizmusának bizo­nyára néhány szép fölfedezést köszönhetnénk, de a szent földre aligha vitt volna keresztes hadakat. Minden fanatizmusát a kémia emész­tette volna fel. Az­ én tisztelt barátom folyton analizál. Ak­kor a fekete kávéban olvad a cukor, az ö nála tudományos processzus. Ha kávét önt a tejébe, e kavarodást jobban élvezi, mint ma­gát a kávéivást s fejből igyekszik kiszámítani, hogy a tej és kávé milyen arányban vegyül­tek össze egymással. S a reggeli az ö fejében ilyen képletté válik : Cukor 0*14 -­- kávé 0-36 tej 050. Csak az fáj neki, hogy a kiflit nem tudja beleilleszteni ebbe a képletbe.) Boldoggá teszi őt, hogy a gyomrában állandó vegytani proces­zus folyik s csak azt sajnálja, hogy­ ezt a processzust, a­melyet kö­zönséges emberek emésztésnek hívnak, minden laikus élvezi s nem csupán a kémiai szakem­berek számára van fenntartva. Tisztelt barátom azonban abban külön­bözik sok tudós kollégájától, hogy hajlandó a tudomány fölfedezéseivel a gy­akorlati életet szolgálni s az embereknek annyira hasznára lenni, a­mennyire csak lehet. Tudja jól, hogy a mécsest csak az rejti véka alá, a­kinek a mécsesében kevés az olaj. Mint kémikus főfeladatává tette a borha­misítások megakadályozását. Neki is feltűnt, hogy minél jobban pusztít a filloxéra, az emberek bánatukban annál több bort isznak, még pedig hamisított bort, mert az igazi bort ez a rossz féreg iszsza meg. Hosszú kisérletezés után rájött a borha­misításnak legkülönbözőbb módjaira. Hogy lehet szegzárdit csinálni, miből áll a nesz­mély­i, somlyai, szomorodni bor s kitalálta azt is, hogyan lehet mindeme nemes italokról ki­sütni azt, hogy­ hamisítva vannak. Egy napon kapom a jelentést, hogy tu­dós barátom a borról és a borhamisításról fog felolvasást tartani a vegytani intézetben. Te­hát az éjszakai körek­ezéseknek és lombik­ozá­soknak meglett az eredménye­s kísérleteivel, melyek annyi akó jó és rossz borába bele­ke­rültek az államkincstárnak, beszámol a nyilvá­nosság előtt. A lapba is kitettem a hírt s elhatároz­tam, hogy magam is elmegyek a felolvasásra. Másnap egy elzüllött alak jött a szerkesz­tőségbe s arra kérte a szerkesztőt, hogy mu­tassa be az irodalmi és tudományos dolgok rovatvezetőjének. Első tekintetre feltalálónak néztem, de mikor bemutatta magát s beszélni kezdett, láttam, hogy csalódtam. — Uram, kezdé, én a leggazdagabb em­ber voltam és a legszegényebb ember vagyok. Szüleim voltak Tokajban. . Boraimat koronás fők és köztársasági elnökök itták. Spanyolor­szágban ez a bor mentette meg a dinasztiát, visszaadván erejét a kis spanyol királynak. A bolgár fejedelem kinevezett udvari szállítójá­nak, de a borom árával most is tartozik. Disz­­okmányom van minden kiállításról : Milán ki­rály Takovát adott, de már visszaküldtem neki. S ez a bor, mely engem gazdaggá, boldoggá, híressé tett — nincs többé. Megette a filloxéra. Krumpli terem a helyén. És milyen komisz krumpli ! A szénkénegezés tönkretett. Minden­féle módot próbáltam a filloxéra ellen. Haszta­lan. És most olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Ez a templom egere annyira hatott rám, hogy már szinte cincogni hallottam. Tudtam, hogy most koldulás következik. Elkezdtem emlegetni, hogy én olyan szegény ember va­gyok, a­kinek soha se volt Tokajban szőleje. „ Ön legalább fényes napokra tekinthet vissza, de mire tekintsek vissza én ?— mondám busán. — Uram, felelt­e, hát muszáj önnek visszatekinteni ? Kérem, ne tekintsen vissza. Nem engedtem. — A szőlő terén családunknak erkölcsi tekintetben fényes múltja van, ezt bevallom. Mi, uram, s ezt büszkén mondhatom, káposz­­tás-megyeri szőlőnkkel az igazságszolgáltatás céljait szolgáltuk. . . . — Rabvallatást tetszik érteni? kérdé­z. — Igenis, folytatom, ele mióta Duna- Keszen is szőlőt termelnek, a mi karcosunknak vége s a szőlőnket is eladtuk. Mai számunk 16 oldal.

Next