Budapesti Hírlap, 1891. április (11. évfolyam, 89-118. szám)
1891-04-08 / 96. szám
Budapest, 1891. XI. évfolyam 96. sz. Szerda, április 8. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Idegen tudósok nálunk. Budapest, ápr. 7. Magyarországnak nincs világra szóló tudománya, sem ennek világhíre, sem szükségét nem látjuk annak, hogy a magyar tudomány világhírre törekedjék. Kis nemzet vagyunk, szerepünk sem lehet nagyobb, mint erőnk és hivatásunk. A magyar tudománynak feladata a magyar kultúra, vagyis kiművelni a magyar nemzet minden tehetségét anynyira, a mennyi képesség benne rejlik, a mennyi tudást a kor nyújt s megkövetel s a mennyi hasznot és haladást a magyar nemzet a tudományoktól várhat. A műveltségből mindenkinek jusson osztályrésze, ez a közoktatás feladata: a tudósoké, a tudományt tudni, előbbrevinni, tanítani és terjeszteni. Világos ezekből, hogy a tudományoknak nemzeti szellemben és magyarul intenzív művelése a cél, mert ezáltal emeljük fel Magyarországot az előrehaladottabb nagy nyugati nemzetek, az angolok, franciák, németek és olaszok színvonalára. Tanulni, kutatni, dolgozni, tanítani és leírni: a magyar tudósok ezt cselekedjék; igyekezzenek minél nagyobb hatást gyakorolni a magyar nemzetre s ne futkossanak idegen hírnév után, reklámot keresve külföldön, hogy egy-egy német könyvben, vagy folyóiratban nevük fölemlíttessék valami ötsoros idézet mellett. Akik így fogják fel a dicsőséget, azok azt nem ismerik, összetévesztik a hiúsággal. Úgy tesznek, mint az akadémia, mely maga mentül kevesebbet produkál s inkább, mint tudós kúria, mások műveinek megbirálására szorítkozik s midőn ennek folytán hatását a magyar nemzetre és annak kulturfejlődésére jóformán elvesztette, mert a tudományban és könyvírásban nem elülhaladt, hanem hátul következik, arra nagy gondot fordít mégis, hogy felolvasásai és értekezései — melyekre nagy nehezen tudja rábírni tagjait, hogy a szakülések ne legyenek a nélkül — német nyelven lefordítva a külföld tudomására hozassanak. Ily módon az akadémia Európa elé kiállítja magát, hogy észrevétessék. Hogy mi haszna van ebből az akadémiának, azt nem tudjuk, de hogy a magyar nemzetnek s Európának semmi, abban biztosak vagyunk, mert még sohasem hallottuk, hogy a magyar akadémia valami nagy dolgot fölfedezett volna. Ahová tekintünk hazánkban, mindenütt kirakatot kell látnunk. Államférfiaink is nagy politikusok a parlament kirakatában s minden mirt gondoskodnak róla, hogy a Pester Milord és a Távirati iroda őket a külföld s különösen a németek előtt megdicsérje, nekik a külföldön reklámot csapjon , de hogy az ország jól kormányoztassék, a népnek jól menjen sora s a magyar nemzet erős legyen jogban, erkölcsben, arra sokkal kevesebb gondot fordítanak, így tudományos intézeteink is külső díszben fényesek és sokat mutatnak. Ha idegen tudósok jönnek Budapestre, az akadémia palotájában pompát láthatnak eleget, a múzeumban kincseket, az egyetemeken tökéletes berendezést s gazdag gyűjteményeket ; minden egyes szaknak oly műintézetei vannak Budapesten, melyek mintaszerűek és párjukat ritkítják , a külföldi tudós elbámul, mindezeket itt együtt láthatni. Nagyszerű haladást mutatnak ezek. Mi magyarok azokban tudjuk, hogy hatásuk a nemzet tudományos műveltségére sokkal kisebb, mint lenni kellene. A gyűjteményeket néhány szakférfiú használja, a közkönyvtárakat a nagyközönség nem látogatja s a tudományos könyvek nem találnak olvasót. Némi vonzóerővel a felolvasások bírnak, hol a tudósok előadásukban népiesek és szellemesek lenni iparkodnak. Midőn ezeket felpanaszoljuk, korántsem azért teszszük, hogy az idegen tudósoknak látogatásait Magyarországon ne látnák szívesen. Sőt ellenkezőleg, igen szeretjük, ha jönnek és Magyarországgal megismerkednek. Kívánjuk pedig ezt azért, mert ha — mint mondottuk— nem a magyar tudósok feladata a külföld előtt magukat és hazájukat bemutatni, a külföld tudósai- a BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A tudomány haszna. A Budapesti Hírlap eredeti tárcája.— Van nekem egy fiatal tudós barátom, aki él-bal a szakmájáért, amely nem egyéb, mint a kémia, vagyis — mint az iskolakönyvek mondják — vegytan. A kémiát száraz tudománynak tartják, akik pusztán csak a kémiát nézik, de akik magát a kémikust kísérik figyelemmel, azokban az a gondolat támad, hogy kell ebben a tudományban valami csodálatos dolognak lenni, különben nem rajonganának érte mindazok, akik vele bővebben és hosszabb ideig foglalkoznak. Én azt tapasztaltam, hogy minden kémikus fanatikus. Ha amiensi Péter véletlenül belekóstol a vegytanba, fanatizmusának bizonyára néhány szép fölfedezést köszönhetnénk, de a szent földre aligha vitt volna keresztes hadakat. Minden fanatizmusát a kémia emésztette volna fel. Az én tisztelt barátom folyton analizál. Akkor a fekete kávéban olvad a cukor, az ö nála tudományos processzus. Ha kávét önt a tejébe, e kavarodást jobban élvezi, mint magát a kávéivást s fejből igyekszik kiszámítani, hogy a tej és kávé milyen arányban vegyültek össze egymással. S a reggeli az ö fejében ilyen képletté válik : Cukor 0*14 -- kávé 0-36 tej 050. Csak az fáj neki, hogy a kiflit nem tudja beleilleszteni ebbe a képletbe.) Boldoggá teszi őt, hogy a gyomrában állandó vegytani proceszus folyik s csak azt sajnálja, hogy ezt a processzust, amelyet közönséges emberek emésztésnek hívnak, minden laikus élvezi s nem csupán a kémiai szakemberek számára van fenntartva. Tisztelt barátom azonban abban különbözik sok tudós kollégájától, hogy hajlandó a tudomány fölfedezéseivel a gyakorlati életet szolgálni s az embereknek annyira hasznára lenni, amennyire csak lehet. Tudja jól, hogy a mécsest csak az rejti véka alá, akinek a mécsesében kevés az olaj. Mint kémikus főfeladatává tette a borhamisítások megakadályozását. Neki is feltűnt, hogy minél jobban pusztít a filloxéra, az emberek bánatukban annál több bort isznak, még pedig hamisított bort, mert az igazi bort ez a rossz féreg iszsza meg. Hosszú kisérletezés után rájött a borhamisításnak legkülönbözőbb módjaira. Hogy lehet szegzárdit csinálni, miből áll a neszmélyi, somlyai, szomorodni bor s kitalálta azt is, hogyan lehet mindeme nemes italokról kisütni azt, hogy hamisítva vannak. Egy napon kapom a jelentést, hogy tudós barátom a borról és a borhamisításról fog felolvasást tartani a vegytani intézetben. Tehát az éjszakai körekezéseknek és lombikozásoknak meglett az eredményes kísérleteivel, melyek annyi akó jó és rossz borába belekerültek az államkincstárnak, beszámol a nyilvánosság előtt. A lapba is kitettem a hírt s elhatároztam, hogy magam is elmegyek a felolvasásra. Másnap egy elzüllött alak jött a szerkesztőségbe s arra kérte a szerkesztőt, hogy mutassa be az irodalmi és tudományos dolgok rovatvezetőjének. Első tekintetre feltalálónak néztem, de mikor bemutatta magát s beszélni kezdett, láttam, hogy csalódtam. — Uram, kezdé, én a leggazdagabb ember voltam és a legszegényebb ember vagyok. Szüleim voltak Tokajban. . Boraimat koronás fők és köztársasági elnökök itták. Spanyolországban ez a bor mentette meg a dinasztiát, visszaadván erejét a kis spanyol királynak. A bolgár fejedelem kinevezett udvari szállítójának, de a borom árával most is tartozik. Diszokmányom van minden kiállításról : Milán király Takovát adott, de már visszaküldtem neki. S ez a bor, mely engem gazdaggá, boldoggá, híressé tett — nincs többé. Megette a filloxéra. Krumpli terem a helyén. És milyen komisz krumpli ! A szénkénegezés tönkretett. Mindenféle módot próbáltam a filloxéra ellen. Hasztalan. És most olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Ez a templom egere annyira hatott rám, hogy már szinte cincogni hallottam. Tudtam, hogy most koldulás következik. Elkezdtem emlegetni, hogy én olyan szegény ember vagyok, akinek soha se volt Tokajban szőleje. „ Ön legalább fényes napokra tekinthet vissza, de mire tekintsek vissza én ?— mondám busán. — Uram, felelte, hát muszáj önnek visszatekinteni ? Kérem, ne tekintsen vissza. Nem engedtem. — A szőlő terén családunknak erkölcsi tekintetben fényes múltja van, ezt bevallom. Mi, uram, s ezt büszkén mondhatom, káposztás-megyeri szőlőnkkel az igazságszolgáltatás céljait szolgáltuk. . . . — Rabvallatást tetszik érteni? kérdéz. — Igenis, folytatom, ele mióta Duna- Keszen is szőlőt termelnek, a mi karcosunknak vége s a szőlőnket is eladtuk. Mai számunk 16 oldal.