Budapesti Hírlap, 1891. augusztus (11. évfolyam, 209-238. szám)

1891-08-21 / 228. szám

1891. augusztus 21. BUDAPESTI HIRLAP. (228. sz.) A bécsi újság cikkére a többi közt ezeket írja feleletül a belgrádi hivatalos lap : „Ismételjük, hogy békében és jó viszonyban akarunk élni az ösz­­szes hatalmakkal, különösen pedig szomszédainkkal, hogy tiszteljük az európai szerződéseket, és hogy összes erőnket belső politikai és gazdasági konszoli­dálásunkra akarjuk szentelni. Nemzeti törekvéseink jogosultságában bízva, elvárjuk nyugodtan, hogy Európa annak idején tekintetbe veszi a lehetőség határai közt Szerbia jogosult létérdekeit. Törekvé­seink épp úgy nem irányulnak erőszakos változá­sokra, valamint nem is üres utópiák. Megvalósításu­kat várjuk az európai hatalmak megegyezésétől. Nem gondolunk arra, hogy a bécsi lan állítása sze­rint Ausztria-Magyarország testéből egy részt ki­szakítsunk, a­hogy nem gondolunk ilyesmire Török­ország irányában, melylyel épp úgy, mint Ausztria- Magyaroszággal, jó szomszédságban akarunk élni. Bizonyos, hogy Ausztria-Magyarországnak sem volt szándéka, hogy Törökország egyik testrészét elszakítsa, mikor Európa kezeiből elfogadta a mandátumot Bosznia és Hercegovina megszállására, hogy ez országokban a rendet helyreállítsa. De még Európának sem az volt a szándéka, mikor a berlini szerződéssel Ausztria-Magyarországnak ezt a mandátumot megadta. Ezt a rendelkezést az akkori viszonyok közt Európa helyesnek és szükségesnek tartotta és nekünk nincsen okunk lemondani arról a reményről, hogy egy napon fontos érdekek arra bírják majd Európát, hogy Szerbia törekvéseit is méltányolja. Azért sem Ausztria-Magyarország, sem a hármas­ szövetség nem tarthat attól, hogy törek­véseink békés céljaikkal ellenkeznének, mert mi határozottan azon vagyunk, hogy törekvéseinkkel szorosan a törvényesség terén maradjunk. A hár­mas­ szövetség már fennállt akkoriban, mikor Bulgá­ria magához ragadta Kelet-Ruméliát és a­mikor ezzel megteremtette Nagy-Bulgáriát. Ha békés fel­adata nem szenvedett csorbát Bulgária területének önhatalmú kiterjesztése révén, úgy bizonyára nem ellenkeznék a hármas­ szövetség érdekeivel az sem , ha Európa Szerbia állami létét szélesebb alapra fektetné. Mi teljesen elismer­jük a testvér bolgár nemzet aspirációit és szívből örülünk annak, ha valódi és állandó sikere­ket ér el. De épp úgy nem kívánhatják tőlünk sem, hogy törekvéseinkről, mint üres utópiákról, le­mondjunk. Nekünk is meg kell védenünk jogainkat és megtartanunk hitünket nemzetünk jobb jövője iránt. Ha Ausztria-Magyarország, mely hozzánk oly közel fekszik és e kérdésben annyira érdekelve van, elvben megengedi, hogy e kérdés javunkra dőljön el, úgy biztosan remélhetjük, hogy annak idején majd az összes hatalmak is megvalósítják ama reményeket, a­melyeket a szerb nép táplál, bölcseségükben és igazságszeretetükben bízva. Nem kell elfelejteni, hogy az európai békének legszilár­dabb biztosítéka az, ha a népek attól a meggyőző­déstől vannak áthatva, hogy érdekeik és jövőjük legbiztosabb védpajzsa a nagy­hatalmak igazság­­szeretete.“ * (A színészek bajai) A rendkívüli szinészeti kongresszus összehívását elhalasztották, mert hír szerint a belügyminiszté­rium részéről fogják a nyugdíjtőkéből kongresszusi határozat ellenére elvont 25.COD írt ügyét felülvizs­gáltatni.­­ A szinészeti tanács iro­dáj­á­n­a­k mostani személyzetét részben nyugdí­jazni fogják. Eddig Szuper Károly pénztárost nyugdíjazták teljes fizetéssel s helyébe Valet­­t­i­n, volt debreceni igazgatót bízták meg napidíj mellett a pénztári könyvek vezetésével, míg a pénzek őrzését V­i­d­a Jenő egyesületi ügyészre bízták. * (Kemény­ Ede) e hónap folytán a követ­kező városokban fog hangversenyt adni : E hó 24-én Vácon, a „Kúria“ vendéglő nagytermében ; 25-én Ipolyságon a városháza dísztermében ; 26-án Érsek­újváron a nyári színkörben ; 27-én Nagy-Tapolcsány­­ban a „Korona“ vendéglő nagytermében ; 28-án pe­dig Aranyos-Maróthon a megyeház nagytermében. * (Molnár György.) a veterán tragikus, visz­­szatért erdélyi utjából s vas-utcai drámai gyakorló iskoláját tegnap a növendékek, azok szülei és szép közönség jelenlétében ünnepiesen megnyitotta. * (A ,,Hét“) eddigi f­ömunkatásra, Justh Zsigmond, megvált a laptól. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, aug. 21. * (Vidor Pál), a népszínház tagja, holnap és holnapután Pesti és Dobó színtársulatának vendége lesz Érsekújvárott. A Rip van Winkle operettben és saját népszínművében, az Ingyenélők­ben lép föl, még, mind őszek, mint a galamb. Oh, az ifjú homlok, melyen aranyhaj göndörödik, a kéz édes érintése, a dobogó szív, az ajakat , igéző mosolygás, az ölelést igérő ajak ... És az első csók ... ez a végtelen csók, melytől le­hunyjuk szemünket, melytől semmivé lesz minden gondolatunk a remény mérhetetlen boldogságában ! Marokra fogtam egykori szerelmeim e régi zálogait és őrülten csókoltam. Az emlé­kektől feldúlt lelkemben egyenként viszontlát­tam azokat, a­kiket szerettem és végigszen­vedtem a poklok minden kínját. Még egy levél volt hátra. Én írtam és ötven évvel ezelőtt mondta tollamba az ok­tató, a­ki bötyvetésre tanított, így szólt: „Édes kis­mamám, ma vagyok hat esztendős. Ilyenkor kezdünk az eszünkkel élni, hát meg­ragadom az alkalmat, hogy köszönetet mond­jak neked, a mért életet adtál nekem. Imádó kis fiad Róbert.“ Vége volt. Fölérkeztem életem folyamá­nak forrásáig és visszafordultam, hogy hátra­levő napjaimra tekintsek. Láttam a borzasztó, magányos öregséget, az elbetegedést. Vége, vége, vége mindennek. És nincs senkim. Revolverem ott van az asztalon. .. Fel­húzom sárkányát... Ne olvassátok régi leve­leiteket soha.“ Íme, igy öli meg magát sok ember, a ki­nek hiába kutatjuk végig az életét, hogy nagy bánatokat találjunk benne. Szent István ünnepe. — Saját tudósítónktól. — Budapest, aug. 20. A régi kegyelettel ülte meg ma is az ország fő­városa az első apostoli király emlékét, de az ünnep pompáját megrontotta a hideg szél s a szakadó zá­por, mely éppen akkor tombolt legjobban, a­mikor a sok ezer főnyi ünneplő közönség a hagyományos körmenetre sorakozott. Már kora hajnalban szürke felhők borították az égboltozatot s elriasztották az embereket a budavári kirándulástól, még a vidéki vendégeket is, a­kik ez ünnepségek kedvéért zarán­dokoltak ide. Talán a rossz idő volt az oka annak is, hogy a kereskedők nem éltek a munkaszünetet parancsoló törvény engedelmével s nem nyitották ki a boltjaikat, a­mire most, az országos vásár ide­jén, joguk lett volna. A vidéki közönség zárt ajtó­kat talált mindenütt s nem gyönyörködhetett még a kirakatokban sem, a melyek máskor olcsó mulatsá­gul szolgáltak neki. A főváros középületein és sok magán­épületén is nemzeti zászlók lengtek s utcáin, a merre a körmenet évenkint elvonul, díszruhába öl­tözött lovas és gyalogos rendőrök és katonák ál­lottak sort. A Budapesten állomásozó összes ezre­­dekből egy-egy diszszázadot rendeltek föl a várba. A királyi palota udvarán a 68-ik gyalogezred dísz­­százada és zenekara, továbbá az alabárdos korona­­őrség foglalt állást. A királyi palotától a helyőrségi templomig ve­zető úton, ha nem is oly óriási tömeg, mint más­kor, de nagy közönség várta a díszmenetet. A szent Zsigmond-kápolna, hol az ünnep első része lefolyt, szőnyegekkel és virágokkal volt ékesítve. Itt gyűl­tek össze kevéssel hét óra előtt a hivatalos szemé­lyiségek : Szápáry Gyula gróf miniszterelnök, Fejér­­váry Géza báró honvédelmi és Josipovich Imre horvát miniszter, Szalavszky Gyula és Lukács Béla államtitkárok, Bezerédy Viktor min. tanácsos, Enyedi Lukács osztálytanácsos, Szabó Miklós, a kúria el­nöke, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy Károly alpolgármester, Földváry Mihály alispán, Schulek Vilmos egyetemi rektor, Kisfaludy Béla és Her­­czegh Mihály dékánok. Hét órakor érkezett meg a pontifikáló főpap , C­s­á­s­z­k­a György szepesi püspök, a­kit a bejáratnál fogadott a papság és trónusához kisért. A püspök itt átöltözött s a pap­ság kíséretében a szent István-kápolnába ment, hol a Szent Jobb már ki volt téve drága hímzésű sző­nyegén. A szent ereklye előtt a papság zsoltárokat énekelt. E közben megeredt az eső s az intézők már­­már le akartak mondani a körmenetről, de Szapáry gróf miniszterelnök határozott kívánságára mégis megtartották. A diszmenetet Robitsek Ferenc dr., a központi papnevelő intézet tanulmányi fel­ügyelője rendezte. Lovasrendőrök nyitották meg s utánuk mentek zászlóik alatt az országos központi és a budai hát. legényegyesületek, a lakatos ifjúság, a tabáni hajósegyesület, a közszolgaegyesület s a csizmadia-céh tagjai, templomi lobogók alatt a krisz­tinavárosi irgalmas nének s egyéb intézetek növen­dékei. Ezután jött a papság. A Szent Jobbot az ir­­galmasrendiek vitték vállukon. Két oldalt díszma­­gyarba öltözött fiatal fővárosi tisztviselők haladtak, kezükben kivont karddal. Ezután lépdelt a püspök, V­é­z­i­n­g­e­r Ká­roly udvari plébános a „Szt. Jobb“ őre, s a notabi­­litások csoportja. A Szent Jobb előtt a katonai ze­nekar egyházi énekeket játszott. A menetet dísz­­század s az ájtatoskodók nagy serege zárta be. Közben ugyancsak esett az eső s a drága egyházi ruhák mind megáztak. Kevéssel nyolc óra előtt szakadó esőben ért a menet a helyőrségi templomba, s mely már zsúfolva volt közönséggel. Az első pad­sorokat a katonaság foglalta el. A tisztikar élén ott volt : Lobkovitz herceg altábor­nagy, hadtestparancs­nok, Gabriányi altábornagy térparancsnok, Zoltán Elek tábornok, honvéd lovassági felügyelő, s mel­lettük voltak Wimmer, Szvetics, Stanger, Gold és Becker tábornokok, Ullmanszky és Issekutz ezre­desek stb. Az elhelyezkedés után Krassy Félix gyöngyösi apát-plébános felment a szószékre a szép beszédével nagy hatást tett a hallgatóságra. Az ünnepi szónok arról elmélkedett hazafias büsz­keséggel, hogy talán nincs nép a világon, a­melyet Isten annyira szeretett volna, mint a magyart a a többi közt ezeket mondta: „Szerette Isten a ma­gyar nemzetet, mert adott neki oly hazát, melynél szebb, jobb, alig van a világon ! Istenem ! Mit vé­tett az a szegény nép, ott a fagyos északon, mely izetlen halakon tengődik és csak akkor fürközhetik, ha a tenger hullámai megkönyörülve rajta, messze erdőkből kimosott fatörzseket hajigálnak ki jeges partjaira ? ! Mit vétett az a nép, ott a forró délen, melyet feketére süt és elcsúfít a nap égető heve, mely halálosan maró kígyók között lakik és olykor ezrenkint pusztul a ronda mocsarak mérges gőzei­ben ? Nem ilyen, nem ilyen a mi hazánk ! Kedves, kies fekvésű az, gyönyörű szép nagy hegységei vannak, sürü, vadakban bővelkedő erdőkkel; a he­­gyek gyomrában nemes és egyéb ércek bősége ; termő földje három nemzetet eltarthatna hires ga­bonával ; legelőin milliónkint tanyáznak a hasznos állatok ; nagy, nehéz hajókat hordanak folyamat, tengere , hegyes, éltető az égalja, mely alatt nö­vény, állat vígan tenyész és száz esztendős emberek is élnek ! Mi érdemel, mi érdemet tett a magyar nemzet, hogy e szép, boldog hazát vehette birto­kába ? A te kezed, oh Isten, nemzetek Istene ! ér­dem nélkül, ingyen kegyelmedből, a te kegyes ke­zed vezette e szép hazába őseinket, mert szeretted és kiválasztottad a magyar nemzetet!“ E beszéd után következett az ünnepi isten­­tisztelet. C­s­á­s­z­ka püspök pontifikáit fényes segédlettel, melynek tagjai voltak : Bogisich Mi­hály prépost, Vézinger Károly plébános, a Szent Jobb őre, Kanovics Béla apát, józsefvárosi espe­­resplébános, Dömötör vízivárosi plébános, Rich­­movszky szepesi kanonok, Zemáncsik szepesváraljai plébános, Vencel szemináriumi vicerektor, Purt Iván dr., Nemes Antal dr. és Böschall fővárosi káplánok. Mise alatt a Nándor-téren felállított diszszázad háromszor disztüzet adott, a zenekar pedig ismételten a Gott erhalte­t játszotta. Mivel pedig az eső folyton szakadt, elállottak attól, hogy diszmenetben vigyék vissza a Szent Jobbot. A Te Deim-ot, melyet máskor a Szt.­Zsigmond ká­polnában énekeltek, most itt végezték el s tizen­egy óra előtt befejezték a szertartást. Az előkelő­ségek szétoszlottak, de minthogy e közben az idő kiderült, a papság diszmenetben vitte vissza a Szent Jobbot a Szt.­Zsigmond kápolnába, hol nyolc napon át lesz kitéve nyilvános tisztességadásra. 3 A tanítók országos gyűlése. —* Saját tudósítónktól.— Budapest, aug. 20. Tanítókkal volt ma tele az uj városháza köz­gyűlési terme. A magyarországi tanítók országos bizottsága tartotta benne a legelső évi nagygyűlé­sét. Egy esztendeje múlt csak, hogy megalakult e bizottság s máris nagy tervek megvalósításán dol­gozik teljes erővel. Az egész ország tanítósága érdekéért küzd ez a bizottság. Hasznos működése a kormány figyelmét is magára vonta s ma már joggal dicsekedhetik azzal, hogy törekvéseiben egyik hatalmas támogatója maga a kormány. Nem egy életrevaló eszme eredt már a bizottság lelke é­s a magyar iskolaügyet lelkükön hordozó tagjaitól. Messze kiható, nagy eredményekkel kecsegtető ter­vekkel foglalkozik most is a bizottság. A tanítók nyugdíj­törvényének revíziója, a tanítói szolgálati pragmatika, a tanítókat képesítő országos bizottsá­gok szervezése,­­ mind olyan kérdések ezek, me­lyek helyesen megoldva kiszámíthatatlan hasznára lesznek majd az egész ország tanítóságának, beleszá­mítva a felekezetieket is. A mai nagygyűlésen is ezzel a három nagy fontosságú tárgygyal foglalko­zott a bizottság s ha nem is jutott még kedvező eredményre, de mindenesetre közelebb vitte egy lépéssel mindegyiket a sikeres megoldás felé. Mielőtt megkezdték volna a gyűlés napirend­jét, Somlyai József elnök mondta el elöljáró beszé­dét, a­melyben mindenekelőtt köszönetet mondott a kormánynak azért a támogatásért, melyben a bizott­ságot ez ideig részesítette. Majd megtette az elnöki előterjesztéseket, a­melyek alapján a gyűlés fölmen­tett hat fővárosi és tíz vidéki bizottsági tagot, a­ki nem jött el a nagygyűlésre. Meghallgatták végül a titkár jelentését s aztán rátértek a napirend első pontjára, a tanítói nyugdíjtörvény revisiójára.

Next