Budapesti Hírlap, 1891. november (11. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-01 / 300. szám

Budapest, 1891, XI. évfolyam 300. sz. Vasárnap, november I Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 firt 20 kr. t M­egjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca le.­sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Budapest,­ ­A millennium. okt. 31. A millennium immár előre veti az árnyékát. Évek óta készülünk reá lé­lekben s a­hogy a cselekedetekre ke­rül a sor, úgy látszik a dolog fordulni, hogy készületien, könnyen talál ben­nünket a világra szóló ünnep. Egyik lényeges része lenne ama nagy ünneplő napoknak az országház felavatása. Tud­juk, hogy a nemzet nagy áldozattal monumentális épületet készít a Duna partján a törvényhozásnak. Alkotmá­nyunk is ezer­éves, annak építjük a házat. Az Isten éppen most adott a magyar művészetnek olyan mestert, a­minőt még nem láttunk magyarban, olyat, a­kit az egész civilizált világ méltán ünnepel : az van hivatva — s készül is rá, — hogy a honfoglalásról képet fessen és azzal díszítse fel az új országház egyik falát. Ez meg is lesz. De a­mint értesülünk, maga a ház nem lesz meg 1895--re, a mikorra, az ünnep kitűzve van. Az építő bizottság tagjai váltig tanakodnak, de nem ígér­hetnek többet, mint hogy a szükséges részeit egy ülésre ideiglenesen talán el­készíttetik, de ezt újra megbontják az­után. E dolgot a nemzet megbotrány­­­kozással fogja tudomásul venni. Mert­­senki sem fogja belátni, hogy az eset­ben, ha az építőmester vagy ha tetszik, müvpite pontosan elkészíti a terveket, további négy év alatt be ne lehetne fejezni a palotát. Se anyagban, se munkáskézben, se pénzben nincs hiány, ha az ország komolyan követeli, a do­log meglehet, a dolognak meg kell lenni. Igaz, hogy mestere egynémely közbeeső vállalatot kénytelen lesz el­hanyagolni, de ebbe bele nem hal: tisz­­­teletdija az országházért tudtunkkal* 450,000 frt. A millennium ünnepe az ujj országház nélkül tisztességesen nem­ maradhat csonka. Ez iránt kétségben, seki nem lehet. Egy másik tárgy körül is dúl a harc a színfalak mögött, de nem fog immár ott maradni, mert Baross Gá­bor ma törvényjavaslatot terjesztett be, a­mely az összetűzést a fórumra hozza. Baross törvén egy országos nemzeti kiállításról szól 1895-re. az év'é2T16tí’"llBf­ep 'ogyszersmfillf H"10 a gyár tudás termesztményeinek világ elé állí­tása legyen: ez a miniszter ur vezérlő gondolata. Ezzel szemben áll Zichy Jenő gróf terve, a ki nemzetközi ki­állítást szánt ez alkalomra. Semmi sem bizonyíthatja jobban e nemzet fölemel­kedését, mint a tény, ha ünnepén az egész civilizált világ kirakodik a maga kincseivel. Ez a kiválóan tevékeny és találékony szellem gondolata: Zichy Jenő grófé, a­ki a leglelkesebb, legtem­­peramentum­osabb, a közjó szolgálatában legfáradhatatlanabb hazafiak közé tar­tozik. Hozzá szereti és ápolja a szépet legnemesebb formáiban buzdítással, pár­­­­tolással és áldozatkészséggel. Frivol dolog volna tőlünk hirtelen az egyik­nek vagy a másiknak pártjára csapni. Hosszú sora a súlyos érveknek küzd az egyikért úgy, mint a másikért. És még egyik se mondta el minden argumentumát. A hasznosság érvei vannak bajban az alkalom ideális ter­mészetével: a kiállítás nem csak ipari és kereskedelmi politikai vállalat ezút­tal, hanem egyszersmind egy ezer évre szóló ünnep programmjának a része. Miképpen vonjuk be közvetetlenebbül a törekvő művelt világot ünnepünk ér­dekkörébe, mintha éppenséggel része­sévé teszszük, nemzetközivé tévén a programm egyik legfontosabb pontját. Gondoskodnunk illik arról, hogy Európa szemtanúja legyen a mi törekvéseink­nek és képességeinknek is. Mert kár volna eltagadnunk, hogy újabb időkben hírnevünk sokféleképpen szenvedett csorbát,­­ igaz, hogy saját pozitív hibánkon kívül. Tudva van, hogy Németország előtt miképpen rágalmazhattunk el hatható­san alávaló hazaárulók által, a­kik a németországi sajtóban évek óta szünte­lenül becsméreltek bennünket. Hogy az oláh diákok memoranduma nagy buz­galommal és sikerrel elterjesztve az összes népek intelligens köreiben, mily legyalázó hazugságokat hozott rólunk forgalomba, az köztudomású dolog. De mindez még túlszárnyalva van a szláv rágalmazó liga által, a­mely annak idején tévedésbe ejtette a Balkán-népek A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A millió. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A társadalom forrongó katlanában össze­csapódik egy jókora csomó arany. A kavargó salakból óriási buborék bukkan elő, a­mely aztán, a nehézkedés összes törvényei ellenére, diadalmasan és ellent­állhatatlan erővel tör a magasságba, míg végül nyugodt méltósággal úszik a napfényes régiókban, mint egy csil­logó léggömb. A­kiket magával emel, azok megkönnyeb­bülten lélegzenek fel a tisztult levegőben és őszinte megvetéssel tekintenek le a füstölgő salakra, a­melyből előkerültek. . . Önök pedig, a­kik tanúi e processzus­nak, emeljenek kalapot, mert ez a szuverén millió ! Bevallom, hogy­ sokáig nem hittem a mil­lióban. Nem egyszer hallottam ugyan emle­getni, magam is szóba hoztam akárhányszor, lázas álmaimban meg is jelent előttem, hol mint kolosszális Leviathán, hol mint csábító délibáb. De nem hittem benne. Ismertem ugyan embereket, épp úgy, mint önök is ismernek, a­kiknek a vagyona felért milliókkal, de ezek nem voltak milliomosok. Mágnások voltak vagy papok, gyárosok vagy kereskedők. Volt nevük, rangjuk, foglalkozá­­suk. Dölyfösek voltak vagy szerények, elmé­sek, ostobák, szépek, intak . .. Szóval : embe­rek voltak, mert volt egyéniségük. A milliomosnak nincs Egyénisége. Hiába van sokágú koronája, földje, gyára; ő nem báró, nem földesúr, nem is gyáros, hanem csak milliomos. Egy vágtató aranylavina, a­mely egy névtelen embert sodor magával. A ko­losszális tömeg mellett semmivé törpül az ember ; a brutális mammon túlordítja a sza­vát. A világ pedig kalapot emel az arany előtt, de az embert nem veszi észre senki . .. Mondom, nem hittem a millióban, míg ujjaimat bele nem bocsájtottam a sebeibe. ❖ Fölkerestem a saját odújában. Ez az odú különben meglehetős kényel­mes volt. Széles kőlépcsőire festett ablaküveg szórta előkelően sápadt fényét, pompeji vörös előszobájában libériás inasok hámoztak ki fel­öltőmből , szalonjaiban smyrna-szönyegeken lépkedtem, Louis quatorre-bútorokon ültem, jó festményeket láttam, úgy kerültem oda, hogy egy barátom hívott meg, a­ki vagy egy évvel ezelőtt bele­házasodott a millióba. Kompániánknak a büsz­kesége, a­kinek a vezérsége alatt füstös mű­­vészcsapszékünkben haditerveket készítettünk a világ meghódítására. A milliomos leánya elolvasott egy pár regényt, aztán kedve kere­kedett, hogy maga is csináljon egyet és addig duzzogott családjával, míg hozzá nem adták — nem! mig házukba nem fogadták férjnek az én festő barátomat. Azóta csak elvétve láttam, rendesen egy hatalmas landauerben ülve, sely­em női szok­nyák közé szorulva. Hogy beléptem a szalonba, a­melynek sötétszínü bútorait két zongoralámpás világí­totta meg diszkrét fénynyel, idegen, csodál­kozó arcok fordultak felém. Mintha azt akar­nák kérdezni : Hát ez mit keres itt ? A kurta Bösendorfer előtt a milliomos fia áll, hegedűvel az álla alatt. A Chopin-féle nocturne m­élabus akkordjait telt zongorahan­gok kísérik. A zongora billentyűin a milliomos leánya futtatja végig fehér, keskeny kezét, Izekérek sorra nézni embereimet. A milliomos közönséges nyárspolgár, még az óralánca sem vastagabb a többi nyárspol­gárénál. Arca okos és józan. Nem is tudom, miért beszélnek városszerte annyi mulatságos ostobaságot róla. Az asszony egy jóságos arcú, beteges matróna, a­ki szerelmes pillantásokkal üldözi gyermekeit. Szelíd vonásaihoz sehogysem ille­nek azok a mogyoró nagyságú, ragyogó gyé­mántok a fülében. A festő neje szélesvállú, rőthajú asszony, túlságosan egészséges, dölyfös vonásokkal, a­melyek egy cseppet sem hasonlítanak már ahhoz a rajongó Magdolna-archoz, a­melyet barátom egykoriban kiálltott a műcsarnokban. A ház fiát már az utcáról ismerem. Szűk­­mellű fiú, a­kinek a nyaka meggörbült a he­­gedüjátéktól. Az utcán észrevétlenül szokott az ember mellett elosonni, itthon azonban dölyfösen visszaveti sápadt arcát és hideg, ellenséges szemekkel méregeti a vendégeket. A tapsra is annyi iróniával hajlong, mintha Mai számunk 28 oldal.

Next