Budapesti Hírlap, 1891. november (11. évfolyam, 300-329. szám)
1891-11-08 / 307. szám
Budapest, 1891. XI. évfolyam 307. sz. Vasárnap, november 8. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A millenniumi kiállítás. Budapest, nov. 7. A millennium megünneplésére tervezett kiállítás foglalkoztatja az elméket. Baross kereskedelemügyi miniszter az országos és Zichy Jenő gróf a nemzetközi kiállítás mellett harcol. Amíg a kereskedelemügyi miniszter az országos kiállítás érdekében már törvényjavaslatot is terjesztett az országgyűlés elé, addig hazai iparunk egyik buzgó pártolója, a gróf, minden akcióra kész, hogy eszméjét, a közkiállítást juttassa diadalra. Baross az óvatosságot tanácsolja, azt akarja követni és nem tartja helyénvalónak, hogy ezredéves ünnepünk idegen pénzzel hirdesse a nemzet dicsőségét és életképességét. Zichy gróf pedig teljes bizalommal lép ki a síkra és alig lesz valaki, a ki őt arról meggyőzhetné, hogy a nemzetközi kiállítás iparunknak nem válnék hasznára, sőt szerinte az sem ok ellene, hogy iparunk nagyrészt még sokkal fejletlenebb vagy készületlenebb, mintsem hogy a külfölddel , Francia- és Németországgal a versenyt kibírja és abban sem lát semmi aggodalmat, ha a nemzet ezredéves ünnepét egyetemes kiállítással, idegen pénzen külföldi vállalkozók teszik fényessé, már azért sem, mert a vállalkozók a nemzetet biztosítanák, hogy az államot a kiállítás révén deficit nem érheti. A két férfiút egymással szembe állítva a hazafias érzést és a nemzet javára célzó törekvést mindegyik részén el kell ismernünk. Hiúságot és más szubjektív okokat, pártpolitikát, érdeket s több efélét a közügy bajnokainak lépten-nyomon szemére vetnek, tehát Baross és Zichy ,gróf ez alkalommal is elkészülhetnek arra, hogy a kellemetlenségektől nem lesznek megkímélve. Mi sorsuk iránt különben nem aggódunk, mert Barossban meg van az agyondicsért vasakarat és erély, Zichy gróf pedig már harcedzett katonája a hazai ipar érdekeinek és egy-két vágás buzgóságát nem fogja zavarni. Csak küzdjön a két gladiátor, harcoljon a nemzet érdekeit sértő verseny ellen, a nemzet tapsolni fog. Legyen a dicsőség egyiké, vagy a másiké, az a hazafiak előtt közömbös dolog, csak a nemzet lássa annak hasznát, amihez tapsolt. A millennium megünneplése alkalmára rendezendő kiállításról nekünk is megvan a magunk véleménye, anélkül, hogy Baross vagy Zichy pártjára állnánk. Mi e fontos szakkérdésben, mely általában érdekli az egész országot, részeiben pedig közvetlenül érint osztályokat és foglalkozásokat, nem álluna feltétlenül a küzdők közül egyiknek is a pártjára. De gondolatainkat nem rejtjük véka alá. Midőn azonban cikk tárgyává teszszük, egyszersmind megszólaltatunk lapunk jelen számában jeles, érdekelt és előkelő férfiakat e théma körül más helyen. Az ipar terén az 1885. évi országos kiállítás óta sokat tanultunk, nagyot haladtunk, de azért a közélet terén lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy iparunkkal nem csak a távolabb külfölddel, de sok tekintetben még szomszédunkkal , Ausztriával sem mérkőzhetünk. Az országnak tere, pénze és alkalma van, hogy világra szóló ipara legyen, nem hiányzik semmi, csak a vállalkozó szellem. Márpedig egy nemzetnek, ha nemzetközi kiállítást akar rendezni, elsőb-ben is kell, hogy vállalkozó szelleme legyen, mégpedig olyan, aminőt a franciáknál találtunk. Ha e szellem hiányzik, akkor egy nemzetközi kiállítás csak kárt hozhat az országra, mert a haszon a külföldre vándorol és nem marad itt a hazában. Egyetemes kiállítást lehet rendezni politikai tüntetésből, ünneplő viszketegségből, nemzetgazdasági politikából, de végeredményében mindig káros, ha a vállalkozáshoz az alapfeltétel: a versenyképesség hiányzik. A közkiállítások alapjukban véve minden körülmények között az egyesek és nemzetek versenye. Ebből dicsőséget és hasznot csak az arathat, aki versenyképesebb. A kiállítások sikeréhez nem feltétlenül szükséges, hogy deficittel ne végződjék, csak a nemzeti ipar győzedelmeskedjék a többi nemzetek ipara fölött. Ilyenkor a deficit számba sem jöhet, mert a győzedelmes ipar a vállalkozó kedvet és ez a forgalmat fokozza. Ezek a kereset forrásait szapor Vannak szentimentális, érzékeny szívű és gyönge idegzetű órák. Az ilyent, ha leejtjük, megáll, ha az éjjeli szekrény hideg márványára teszszük, megáll, ha a villamos vasút kocsijára ülünk vele, ott is megáll s minduntalan tisztittatni kell, mert ha a legcsekélyebb por beveszi magát a kerekei közé, megszűnik forogni. Rendkívül becsessé teszi zsebóránkat az a körülmény, hogy az egyetlen tárgy rajtunk, mely mozog és hangot ad, szóval él. A magányosság pillanataiban az a kis ketyegés is értelmes beszéddé változik át s ha nincs, akivel az ember érintkezzék, az óra egy bizalmas ismerőst pótol. Mikor Capri szigetén bolyongtam, egyedül, idegenül, elővettem az órámat, mely a budapesti időt mirtatta s abban a percben úgy tetszett, mintha egy magyar ember, sőt családom egyik tagja állna mellettem, a kitsmeri az otthonmaradtakat, apámat, anyámat, lakásomat, megtett utamat s a kivel el lehet diskurálni mindenről, még a fővárosi elöljáróságok újjászervezéséről is. És ekkor a következő párbeszéd folyt le köztem és órám közt: Óra (szemrehányólag). Eddig észre se vettél. Csak most jösz rá, hogy veled vagyok. Én (zavartan.) Itáliával voltam elfoglalva, a nevezetességek nem engedték meg, hogy veled foglalkozzam. Különben felhúztalak minden este, ezt nem tagadhatod. - --- --------------------~ A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A mi az embert környékezi. (Nem a guta!) — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Minden ember azzal foglalkozik, hogy a kenyerét megkeresse. E súlyos foglalkozás közben folyton szórakozik, mert erre vágy a lelke s ezt eléri azzal a csomó aprósággal, melyet magával hord. Ezek az apró tárgyak rendkívül benső viszonyban vannak a gazdájukkal s lassankint mindnyájan úgy tekintjük azokat, mint rokonainkat, vagy barátainkat. A civilizált ember épp oly kevéssé lehet el zsebkése nélkül, mint az indián a maga tomahawkja nélkül. Munka közben játszunk ezekkel a tárgyakkal s igy nemcsak szükségesekké, de kellemesekké is tudják magukat tenni. A szakadatlanul velünk levő barátaink közül kétségtelenül első hely illeti meg az óra-t. Ennek a megszerzése kerül a legtöbb pénzünkbe, ez követeli a legnagyobb gondozást, a legtöbb szeretetet s erre vagyunk a legbüszkébbek. Sok embernek az órája családi ereklye, melyet bizonyos áhítattal vesz mindig elő, mert eszébe jut, hogy már a nagyapja azon leste az idők múlását. Az ilyen ember előtt az a hangosan ketyegő óra élő lényngé változik át, mely mintha a ts régen elporladt ősök személye körüli beücse- s lédek közül maradt volna fenn beszédes ajak- i kai a régiekről regélne az unokának. A kinek nincs ilyen órája, az egészen más viszonyban van a derék időmutatóval. Ez a viszony néha barátságos, néha ellenséges. Barátságos a viszony, ha az óra és az ember pontosak ; ellenséges, ha vagy az egyik, vagy a másik vagy mind a kettő pontatlan. A pontos ember szépen összefér az órájával, melyhez teendőit igazítja , de a pontatlan embernek úgy ül a nyakán az órája, mint egy hivatalnoknak a főnöke. A rendetlen ember, valahányszor az órájára néz, mindig valami mulasztáson kapja magát s ilyenkor dühös. Haragszik az órájára, mely könyörtelenül figyelmezteti őt az időre. Pedig az óra nagy demokrata : a mágnás idejéből egy nap alatt épp úgy leöröl huszonnégy órát, mint a koldus idejéből. A pontatlan óra igen kellemetlen jószág. Ha idejekorán földhöz nem vágjuk, egész életünket tönkreteszi. Ha egy ilyen álnok jóbarátra támaszkodunk, mindenünnen elkésünk, vagy mindenhová korán érkezünk. A légyottot elszalasztjuk, a vonatot elmulasztjuk, a párbajhoz korán érkezünk és elfogy a lábunk a várakozás alatt. Sok hiba és baj ered az órák rosszuljárásából, az ilyen óra gazdája pedig idővel olyan ideges lesz, hogy már a toronyóra láttára is ordít. Mai számunk 28 oldal.