Budapesti Hírlap, 1891. december (11. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-01 / 330. szám
Budapest, 1891. XI. évfolyam 330. sz Kedd, december . Előfizetési Arak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Apponyi Miskolcon. Budapest, nov. 30. A nemzeti párt vezére megindította, mint lapunk hétfői számának tudósításából az olvasó már tudja, a szervezkedést a vidéken. Az indításnak, az első lépésnek fényes sikere volt. Ez alatt pedig nem éppen a lelkes fogadtatást értjük, sem nem a sokaság lelkesedett hangulatát, mely az értekezleten a beszédeket kisérte és fáklyával a kezében tisztelgett s a banketten ajkára vette, a mivel szive tele volt ; hanem értjük különösen a vendégek ama fényes csoportját, melyet érdeklődése e napon Miskolcra csábított. Turóc és Trencsén, Abauj, Gömör és Szabolcs valának együtt. Előkelő férfiai az ország más-más vidékeinek siettek oda súlyt, adni Apponyi gróf megjelenésének Borsodmegye székhelyén. Apponyi gyújtó beszéde végigvilágit Miskolcról az országon s közli melegségét messzi vidékek rokon lelkeivel. Hegen volt az, hogy Magyarországon hasonló talentum és az önzetlenségben hozzá mérhető jellem az angol politikai iskola ez izgalmas pályájára lépett volna, mint ő : személye és ritka adományai közvetlen hatását gyakorolni kiviszi a választók tömegei közé. Az udvari politika ezt kifogásolhatja, az alkotmányos érzületnek üdvözölnie kell Apponyi gróf lépését. A lelkesedés, amely mostanában alárendelt szerepet játszott politikai életünkben, szóhoz jut és hatalommá lehet. Éspedig nem kicsinyes dolgok körül mesterségesen szított lelkesedés, hanem az országos kérdések és nagyjelentőségű nemzeti irányok erejével fölkeltett lelkesedés. Két pontja ragadja meg különösebben Apponyi beszédének az olvasót. Az egyik, mondhatni, párt- és agitacionális célokra geniálisan megfogalmazott nemzeti párti program, a másik az a nemes és fölemelő visszhang, amelylyel a 48-asokkal való szövetségről ama kicsinyes és gyanúkeltésre alkalmas nyilatkozatokra felel meg, melyeket a 48-as és függetlenségi pártnak egy fővárosi grémiuma provokált. Tudni való, hogy a függetlenségi párt fő hírlapja annak idején a Jászberényből felajánlott szövetséget a kormánypárt közlönyeinek tapsai közt visszautasította. Ez a 48-asok pártjában levő meghasonlást tetemesen táplálta, az Apponyi-ellenes mozgalom ott állandóan észlelhető s nem mulaszt el alkalmat, sőt néha még csinál is, hogy lazítsa a kötelékeket, melyeket a helyizet természet szerint hoz létre az ellenzéki pártok között. Azt hiszem azonban, Apponyi nyílt, egyenes és őszinte nyilatkozata hasonló visszhangot fog kelteni országszerte a 48-asok táborában és lelkesedést fog kelteni, mely nélkül harcba menni nem lehet, pedig a lélekkötő torzsalkodás, melynek e pártkör immár egy év óta martaléka, nem alkalmas arra, hogy lelkesedést keltsen és tápláljon. Az elveknek minden elhomályosítása és megdöntése nélkül kell fennállani a szövetségnek, ezt mondja Apponyi gróf, mert az elvek éppentartását követeli az egyik párt önérzete és politikai becsülete, mint a másik párt önérzete és politikai becsülete. És nem lehet közvetlenebbül, nem lehet kényszerítőbben és rövidebben bizonyítani a más-más elvűek szövetségének szükséges és helyes voltát, mint ahogy bizonyítják a következő mondatok, melyeket Apponyi beszédéből kiveszünk : „Szövetkezhettünk igenis, mert mielőtt arról volna szó, hogy a nemzet a maga akaratát minő irányban akarja érvényesíteni; mielőtt arról volna szó, hogy váljon a nemzet ezt az állapotot fennálló intézményeink átalakítására, vagy fenntartására akarja-e érvényesíteni , szükséges mindenekelőtt, hogy e nemzetnek ismét akarata legyen, e nemzet ismét önálló faktorrá legyen a saját sorsának intézésében. (Élénk éljenzés és tetszés.) Szükséges az, hogy midőn egy úgynevezett államosítást, a közigazgatás államosítását a tudvalevő feltételek , a közszabadsági és önkormányzati garanciák mellett előre vigyük, egy másik, már régen megtörtént államosítást,, a korteskedés államosítását ismét visszacsináljuk. (Hosszantartó élénk derültség és taps.) Egy véghetetlenül komor és egy keserűen tréfás ok van itt villámszerűen egymás mellé állítva s magával ragadja az olvasót és a hallgatót s a lelkesedés tapsban tombolja ki magát. Geniálisnak méltán nevezzük a nemzeti párt céljainak megfogalmazását a következőkben: „Minden, amit kívánunk, éppen az, hogy két nagy átalakulásnak minden konzekvenciája levonassék, amely még nincsen levonva.“ Az első nagy átalakulás az 1848, amely Magyarországot belszervezetileg a kiváltságokon alapuló arisztokratikus társadalommal szervezett államból de-demokratikus alapra helyezett modern jog- állammá alakította át. Ennek ily szellem- ben való kiépítésére törekszik a nemzeti párt. A másik nagy átalakulás az 1867, mely két nagy érdeket egyeztetett ös-sze: a magyar nemzetnek mint önálló nemzetnek, a magyar államnak mint önálló államnak fennállását azzal a nagy védelmi érdekkel, melynek céljai és szempontjai által vezérelve kötötték meg őseink a pragmatika szankciót. Ez is kiépítendő. A nemzeti párt elfogadja Deák Ferenc politikájának ama kijelentését, mely szerint „Magyarország és az ő felsége többi országai és tartományai közötti kapcsolatnak fentartása olyan tekintet, mely semmi más tekintetnek alája nem rendelhető“, de hamisulatlanul és gyöngületlenül akarja fentartani Deák politikájának és hagyományának ama másik részét is, mely szerint e kapcsolat nem a magyar nemzet önálló individualitásának, állami függetlenségének abszorbeálására, hanem éppen védelmére, megerősítésére van rendelve. S amint elveszti ebbeli jellegét, elveszti értékét is. Kossuth Lajos és Deák Ferenc, kétségkívül ezek látták el nemzetünket és történelmét az utolsó ötven év alatt minden becses tartalmával. Őkét előzte meg Széchenyi István, akinek szellemét éppen a mostani nemzeti párt egy fénylő alakja, a gyászos véget ért Grünwald Béla tudta a nemzet lelkébe visszaidézni és beleoltani. Évszázunk e három nagy alakjának szelleme a forrás, amelyből jövendők irányzata fakad. Az korunk méltó vezéralakja, aki e három folyó élő vizeit egy mederben tudja tovább vezetni, hogy tőle megtermékenyüljön, felvirágozzék, nagy és hatalmas legyen a magyar nemzet. Mai számunk 16 oldal. A miskolci értekezlet Miskolc városának sok a specialitása; közöttük talán a legérdekesebb, hogy van egy telivér ellenzéki alispánjuk, akit akarata ellenére a megye csaknem kötéllel fogott az adminisztráció élére. A miskolciak büszkék is Mekcerre. Az ő meghívására jött Apponyi huszadmagával Miskolcra, hogy kibontsa a nemzeti párt lobogóját. A miskolciak nagy eseményképpen üdvözölték e látogatást és kitüntető tisztelettel fogadták Apponyit, aki „hivatalosan“ még nem volt Miskolcon. Száz tele kocsi kísérte a vendégeket a fogadóba, az utcákon pedig a városi polgárság nagy tisztességgel köszöntötte Apponyit. Látványosságnak is szép volt Apponyi bevonulása. Sok választópolgár, aki mint tizenhárompróbás kormánypárti ment oda, Apponyi beszédének végeztével, mint lelkes ellenzéki, a nemzeti párt éltetésével távozott. Az értekezlet lefolyásának igen fontos momentuma a szomszédbeli vármegyék küldöttségeinek manifesztációja volt, melylyel a párt megyénként való szervezését tűzték ki zászlójukra. Az értekezleten képviselt vármegyék a következők voltak : Gömör, Zemplén, Ung, Szabolcs, Sáros, Heves, Abaúj-Torna és Trencsén megyék. A megyénként való szervezésre vonatkozó indítványt Hedry Lajos abaúj-tornamegyebeli küldöttségi tag tette meg, s csaknem minden megye egy képviselője hozzászólott a kérdéshez. így Gömör megye részéről Czerdiványi Árpád országgyűlési képviselő fejtegette a megyénként való szervezkedés szükségét, de nemcsak a fentebb említett megyéket, hanem az ország összes megyéit értve alatta. Gömörben — mondá Szentiványi — nem tesznek különbséget a függetlenségi párt és nemzeti párt között, mert nézetünk az, hogy együttesen kell mind a két pártnak közreműködni a kormánypárt megbuktatására. A kormánypárt a nem.