Budapesti Hírlap, 1892. április (12. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-08 / 99. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 99. sz. Péntek, április 8. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és Ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca 16. SS. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr._____ A plágium. Budapest, ápr. 7. Plagiosippus röpiratáról, Pauer Imre egyetemi tanár pályanyertes munkája ellen, beszélnek most összes tudós és irodalmi köreink. Régen okozott ma nagyobb feltűnést s méltán okozta. Meg vannak lepetve a műveit körök a meztelenre leleplezés által, mely oly kegyetlenül tönkreteszi egy tudós korifeus nimbuszát. Csodálkozva kérdi mindenki, hogyan lehetett Pauerból Magyarországon nagy tudós és híres filozófus , hogyan szerepelhetett másfél évtized óta a tudományos irodalomban, mint jeles szakember; hogyan léphetett fokról-fokra a legmagasabb s befolyásosabb állásokra mint egyetemi tanár, mint akadémiai tag, tanítója bölcsészeinknek, bírálója ifjabb tudósainknak, ha végül a fényes pálya zenitjén kisül, hogy a magyar tudománynak ez az oszloposa közönséges irodalmi ollózó. A mű megjelenése után annak ellenére, hogy ötven lapon végig idézet idézet mellett, bizonyítékhoz bizonyíték, bizonyítja Plagiosippus vádjainak alaposságát, első véleményünk az volt, hogy a vádló merészsége nem foszthatja meg Pauert a védelem jogától s ítéletet mondani addig nem szabad, mig a másik félt is meg nem hallgattuk. Mert hiszen nekünk és a nagy közönségnek nem áll módjában utána járni, hogy a valóságnak megfelelnek-e mindamaz idézetek és állítások, melyeket a névtelen vádló az egyetemi tanár ellen kinyomott. Lehetnek hamisítások, lehetnek ferdítések a közönség megtévesztésére, lehetnek tehát puszta rágalmak s akkor könnyű lesz az akadémia rendes tagjának bebizonyítani, hogy ellene hazugságokkal galád támadást intéztek. Senki ezt nem tudhatja jobban, mint maga Pauer. Művei forrásait ismeri, a röpiratot olvasta, becsületét védi, csak időt kell neki engedni, hogy elolvassa azt a kis füzetet és megtehesse rá észrevételeit. Ez volt oka, amiért Plagiosippus művét inkább csak regisztráltuk, mint ismertettük. Állást a kérdésben nem foglaltunk. De immár Pauer úr felelt, egy rövid nyilatkozatban, melyben vádlóját gyűlölt személyeskedéssel, gyűlölködéssel, boszuállással vádolja vissza. Legyen az ő hite szerint. De nem az a kérdés, hogy minő motívumok vezetik a támadót, hanem az a kérdés, igazat mond-e, vagy sem. Azután a tanár úr kissé mentegeti magát, hogy munkái előszavában hivatkozott a szerzőkre, akikből merített s nem nevezi plágiumnak, ahol eredmények átvételéről, közléséről van szó. Ez ismét nem cáfolat s kibúvónak is felettébb gyönge, tekintve, hogy ellenfele egész lapokon át idézi kiáltó példáit a németből lefordított szövegnek. Tíz ilyen példát közöl az iskolai könyvből s nem kevesebbet az Etikai determinizmus című jutalmazott pályamunkából, hogy közönségünk is lássa a kiírások természetét. Rövid pár sort ide iktatunk s e példához hasonlít a többi, a pályamunka tizenegyedik lapján ez áll: „Engel nyíltan bevallja, hogy a népek erkölcsi és fizikai természete egyformán állandó és változó befolyások által van szorosan megszabva.“ E sorok Oettingenből vétettek, ki munkája 194-ik lapján igy ír: Ihm (Engel) wird die Ansicht zur Gewissheit, dass die sittliche Beschaffenheit des Volkes, wie die physische, eine durch constante und periodisch wirkende Einflüsse festbedingte sei.11 Ismételjük, hasábokon keresztül igy megy ez, különböző német szerzők szövege magyarra fordítva és mint eredeti pályamű az akadémia által megjutalmazva. Ily összehasonlító módszerrel fogalmaztatott a vádirat s azt elütni nem lehet afféle okoskodással, hogy „a plágium szándéka is ki van zárva“, mert plágium alatt nem értünk egyebet, mint mások irodalmi munkájának eltulajdonítását és sajátjaként való kiadását. Leggyöngébb pedig Pauer Imre dr.áma védekezése, hogy „kész a legkisebb részletekig egytől-egyig megcáfolni a vádakat, amint az álnevű szerző leveti álarcát.“ Ehhez semmi köze, mert Plagiosippus, kit ma mindenki keres, hogy ki lehet, megtarthatja álarcát s Pauer tanár a vád alól még sem szabadulhat. Éppen azért nem, mert itt nem a személyek kérdése forog szó . BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Egyedül. Irta Guy de Maupassant. Értem, kedves barátom, hogy nem fér fejsdbe ez a dolog. Azt hiszed, megbolondultam ? Meglehet, de nem azért, amiért te gondolod. Igenis megházasodom, ez az egész. De azért nézetem és felfogásom nem változott meg. A törvényes egybekelést ostobaságnak tartom. Tíz férj közül nyolcat mindig megcsalnak. És úgy kell nekik, miért voltak oly oktondiak béklyóba veretni magukat, miért mondtak le a szabad szerelemről, mely az egyetlen vidám és jó dolog a világon, minek nyirbálták meg a szerelem szárnyát, mely szüntelenül minden asszony felé von bennünket. Jobban érzem, mint valaha, hogy nem bírok szeretni egy nőt, mert valamennyit szeretem. És mégis megházasodom. Pedig még alig ismerem jövendőbelimet. Mindössze négyszer-ötször találkoztam vele. Nem mondhatom, hogy nem tetszik , s ez elég arra, hogy elvegyem. Kicsi, szőke, gömbölyű. Holnapután természetesen a magas, barna, nyúlánk nőkért fogok bolondulni. Nem gazdag. Családja középsorsú. Olyan leány, mint amilyen ezrivel akad ; nincs Semmi különös jó tulajdonsága, de feltűnőbb hibája sincs. Azt mondják róla : „Lajolle kisasszony igen kedves.“ És majd bizonyosan ezt fogom hallani: „Raymonne valóban kellemes asszonyka.“ Szóval a becsületes leányok ama légiójához tartozik, amelyből jó dolog feleséget venni, mindaddig, míg más nők nem tetszenek jobban, mint az, akit választottunk. Hogy miért házasodom meg, ha ez így van ? Alig merem neked megvallani a különös, a rendkívüli okot, mely engemet erre az esztelen lépésre indít. Azért házasodom meg, hogy ne legyek egyedül. Nem is tudom, miképp mondjam el e dolgot, miképp értessem meg magamat. Szánni fogsz és megvetsz, ha megtudod, mily nyomorult lélekállapotban vagyok. Nem akarok egyedül lenni éjtszaka. Akarom, hogy közelemben legyen valaki, a ki szól, aki beszól, bánom is én, akármit. Valaki, akit felkölthetek álmából, akihez holmi ostoba kérdést intézhetek, csakhogy hangot halljak. Akarom, hogy legyen szobámban valaki, akinek arcát látom, mikor gyertyát gyújtok . . . mert . . . mert (alig merem megvallani e szégyent) . . . mert félek egyedül. Te még mindig nem értesz engemet. Nem veszedelemtől félek én. Ha rossz ember lépne szobámba, lelőném, mint a kutyát. Kísértetekről sem félek, mert nem hiszek a természetfölötti dolgokban. Nem félek a halottaktól sem, mert meggyőződésem, hogy a halál teljes megsemmisülés. Hogy mitől félek hát ? . . . Félek magamtól ! Félek a félelemtől. Félek tébolyodó lelkem vonaglásától. Félek az oktalan félelem borzasztó érzésétől. Nevess, ha kedved tartja. De ez iszonyú, ez kétségbeejtő. Félek a falaktól, a bútoroktól, a holmiktól, mert az én szememben valamennyi életre kél. És félek főképp gondolataim, elmém megzavarodásától. Eszem elhagy , szétoszlik a rejtelmes, a láthatatlan félelemben. Először mindig valami sejtelmes nyugtalanság lep meg és hátamat hideg futja végig. Hirtelen körülnézek, de nem látok semmit. Aztán, akarok valamit. Magam sem tudom, mit. És félek, csakis azért, mert nem tudom, hogy miért félek. Megszólalok és félek hangomtól. Járokkelek és félek az ismeretlen valamitől, ami az ajtón kívül, a függöny mögött, a szekrényben, az ágy alatt van. Pedig tudom, hogy nincs ott semmi. Hirtelen megfordulok, mert félek attól, ami a hátam mögött van , bár ekkor is tudom, hogy nincs ott semmi. Izgatott vagyok, rettegésem nőttön-nő. Bezárkózom, ágyamba bújok, elrejtőzöm a takaróm alá, összekuporodva, kétségbeesetten hunyom be a szememet s igy vagyok végtelen hosszú ideig, azzal a gondolattal küzdve, hogy gyertyám ég a hálószekrényen és el kellene fújni. De nem merem. Hát nem rettenetes igy egzisztálni ? Valamikor hire-hamva sem volt ennek. Nyugodtan tértem haza. Jártam-keltem szobámban és semmi nem zavarta derült nyugal- Mai számunk 16 oldal.