Budapesti Hírlap, 1892. április (12. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-13 / 104. szám
I. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 104. számához. A lelenc-ügy. Budapest, április. Úgy látszik, paulai szent Vince eszméje nálunk is, végre sok száz év múltán, megfogan, egészséges mozgalom indult meg újabb időben lelencház létesítésére. Az a kérdés, vájjon hogyan is történjék ez ? Kétségtelen, hogy elsősorban az állam hivatása volna a szegény elhagyott gyermekeknek gondját viselni, úgy, amint azt a legtöbb kulturállam többé-kevésbbé bőkezűen, legliberálisabban Franciaország, megteszik. Azonban minálunk még ilyen elsőrangú kulturális feladatok dolgában süket füleknek beszélünk. Helyesen jegyezte meg miniszter korában egy alkalommal Teleki Géza gróf, rámutatva a honvédelmi miniszter csörrenő kardjára, hogy majd végül oda jutunk, hogy a katonaság fogja követelni az egészségügyi intézmények javítását, mert lassan kint kifogyunk majd a hadképes fiatal emberekből. A Nemzetgazdasági Szemle legutóbbi füzetének végén szerényen meghúzódik Vargha Gyulának egy cikke, amely az ifjúság testi elsatnyulásáról tesz ijesztő tanúbizonyságot. Szóval egyelőre az állam a gyermekekért aligha fog valamit tenni s a lelencügyi ankétek papírkosarának leszűrt bölcsesége is odalyukad, hogy csak kezdje meg a társadalom a mozgalmat s mi majd azután ráadjuk áldásunkat, így tehát csakugyan nem marad egyéb hátra, mint hogy a társadalom segítsen magán. A kérdés most az, hogy lehetne-e egy lelencházat valamely már létező egyesület keretében megalkotni, vagy nem. Van egy egyesület Budapesten, a gyermekmenedékhely-egyesület, mely már némileg foglalkozik lelencgyermekek ellátásával, akiket t. i. a főváros saját költségén oda utal. Saját erejéből csak 60—100 gyermeket tud ellátni. Ez egyesület létezését, valamint föntartásának oroszlánrészét Károlyi Sándorné grófné valóban fejedelmi bőkezűségének köszöni, úgy, hogy mellette a néhány száz tag alig tesz számot. Tehát ez az egyesület nem tud általános országos jelentőségre vergődni. Egy másik, a fehérkereszt-egyesület, ez ideig még nem foglalkozott a lelencekkel. Ezen aránylag szintén kicsi — 700 tagú — egyesület feladatai közé tartozik: 1. néhány napig, esetleg egy-két hétig, ellátja a szülőházakból kikerült anyákat, míg azok munkára, illetve dajkaságra alkalmasakká válnak ; 2. A dajkaközvetítés s ez egyúttal egyik fontos jövedelmi forrását képezi (több, mint 1000 frt évenkint); 3. ingyenes orvosi rendelés szegény beteg gyermekeknek; végül 4. újabb időben beleolvadt a gyermekvédő egyesület, mely elzüllött, már nagyobbacska kisdedeknek ellátásával igyekezett foglalkozni. Ez utóbbit is programmjába fölvéve, teljesen meg kell feszíteni erejét, hogy e feladatoknak csak némileg is megfelelhessen. Tehát sem erkölcsi ereje, sem anyagi eszközei nincsenek arra, hogy a nagy költségekkel járó lelencházat létesíthesse. Nem marad tehát egyéb hátra, minthogy a társadalomnak jó érzésű elemei összeálljanak a végett, hogy a lelencházat és csak ezt egyedül létesítsék. Nem az épület fölállítása a főfeladat, ez volna a legkisebb kiadás, hanem a gyermekekről való gondoskodás, akiket, ha egészségesek, mielőbb ki kell adni a vidékre dajkaságba és nevelésre. A modern lelencházban az egészséges gyermek csak néhány napig tartózkodik, amíg alkalmas nevelő szülője akad. Csakis a beteg gyermekeket tartják vissza gyógyulásukig, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy a gyermekek kaszárnyaszerű fölnevelése sikertelen. Azután mindenesetre célszerű, hogy az apátlan-anyátlan gyermek a nép közé vegyüljön, akik őt csakhamar megszokják, megszeretik, sőt gyakran örökbe is fogadják. Végre újabb időben számosan összeállottak, hogy ez eszmének testet adjanak. Közöttük vannak a miniszteri körök, a parlamentiek, de különösen a fővárosi hangadó elemek, mert az a terv, hogy egyelőre kis körben, a főváros segítségével egy lelencházat építeni s abban annyi gyermeket ellátni, amennyire éppen a jövedelmekből telik. Mindezt egy egyesület keretében. Majd ha azután az illetékes körök látni fogják, hogy ime itt már van valami pártolásra érdemes intézmény, akkor istápolni is fogják, sőt talán át is fogják venni. Ez a terve az országos Idencház-egyesületnek, mely most van alakulófélben s úgy felhívását a közönséghez, valamint taggyűjtő-iveit néhány nap múlva fogja közrebocsájtani. Az iniciativa a „fővárosi szegénygyermek-kert egyesületiből indult ki, mely szerényen belátta, hogy ő maga gyenge annak keresztülvitelére s azért nem is fogott bele, hanem azt egy ujonan létesítendő s csakis evvel foglalkozó társulatra ruházta át. Az országos lelencház egyesült alakuló bizottsága, okulva a múltakon, elhatározta, hogy amíg végleg meg nem alakult csak tagokat gyűjt, de pénzt semmi szin alatt el nem fogad, amit majd, ha szüksége bekövetkezik, valamely előkelő fővárosi pénzintézet útján fog eszközölni. Nagyon helyeseljük ezt az óvatosságot, nehogy a gyűjtések, mint már vagy kétszer történt, elkallódjanak. Üdvözöljük az iniciatívát, mely nagy sikerrel biztat s már eleve felhívjuk rá a közönség figyelmét. Ezzel egy régi mulasztást teszünk jóvá. A prókátorok elszaporodása. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Tisztelt szerkesztő úr! Nem tudom, engem is amaz ügyvédek közé számit-e Rozgonyi Jakab kollegám, kik az utolsó időben oly iszonyú módon elszaporodtak, mert maholnap negyedszázada lesz annak, hogy arcom véres verejtékével reggeltől késő estig tagadok. Egy áldott, jó feleség, három apró gyermek, egy rengeteg irattár és egy csomó ki nem fizetett költségjegyzék, ebből áll összes vagyonom. Meg is öregedtem szépen, különösen a szemeim gyöngék. Egész hónapon át nem látok klienst magam előtt. Szignálni sem szignálok többet. Az egyetlen beadvány, melyre nevemet írom, az a 450 írtról szóló váltó, melyet három hónaponkint az óbudai takarékpénztárnál prolongálni szoktam. Istenem, Istenem! ha visszagondolok azokra a régi, jó időkre! A Nas utcában, a 7. számú ház első emeletén nyitottam meg irodámat. Akkor én voltam az egyedüli ügyvéd az egész utcában ! (Most már háromszázötvenötre szaporodott az irodák száma.) Lassan kint elkezdtünk szaporodni. A piszkos konkurrencia is közénk furakodott, és egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy a klienseket kezdik el elhalászgatni,a háziurak pedig a tömeges ügyvéd-invázió folytán, a lakbért kezdik fölemelni! Először a második emeletre tettem át az irodámat, azután a harmadikra, de miután a helyzet napról-napra rosszabb lett és a túlcsigázott bérigényeknek eleget tenni nem tudtam, végképp kiharcolkodtam a Lipótvárosból. A Terézvárosba tettem át irodámat. A merre szem tekintett, nem volt ügyvéd látható. De lassan kint itt is elszaporodtunk. Így hurcolkodtam aztán egyik városrészből a másikba, kergetve a konkurrencia által és keresve a klienseket. Most itt lakom a Ferencváros végén, egy pincelakásban, távol a város zajától és távol az ott egyre szaporodó kollegáktól. Itt tiszta, jó a levegő és olcsó a lakás. Kliensem ugyan nincs, de én már ahhoz hozzá vagyok szokva, beletörődtem sorsomba. Feleségem egy kis vagyonkát örökölt egyik nagynénje után, abból élünk. Én tehát innen nézem azt a mozgalmat, melyet Rozgonyi kollegám az ügyvédek elszaporodása ellen megindított. Hát én azt mondom, hogy későn kutatjuk a forrást, az okokat: miért szaporodtunk el annyira? miért nem tudunk megélni? és mi módon, milyen eszközökkel lehetne bennünket kiirtani ? Én a mozgalmat magam részéről elkésettnek tartom, azért, mert ezt az indítványt korábban, a Tisza-éra alatt kellett volna megtenni. Köztudomású dolog, hogy Tisza Kálmán milyen indulattal viseltetett az ügyvédek iránt, hogy egy kanál vízbe szerette volna őket belefullasztani és Tisza bizonyára két kézzel kapott volna az indítvány után, ha Rozgonyi annak idejében fölkeresi és az indítványt lelkére köti. A mostani kormány nem ér rá ezzel a kérdéssel foglalkozni, programmja az öt évi ciklusra teljesen ki van merítve (Szapáry az ellenzék és nem az ügyvédek kiirtásán fáradozik), Szilágyi Dezső pedig semmiféle irtószer konsziderálására nem hívhat össze ankétet, mert kodifikátorai egyéb dolgokkal vannak túlhalmozva és más javaslatok fölött ankétkroznak. Jószót szoktam kacagni, mikor nekem a szaklapok a jogkereső közönség igényeiről és panaszairól beszélnek. Ott kezdem a dolgot, hogy jogkereső közönség manapság nincs. Az a régi időkben létezett, de kipusztult, mint az ősállat, a mamut. Hajdanában ugyanis a közönségnek egy része, üres óráiban jobb dolog híján, azzal foglalkozott, hogy kereste a jogot. Meglehetősen fölszaporodott ezeknek a bolondoknak a száma (ezekből az emberekből kerültek ki a felperesek) és ekkor volt az ügyvédeknek aranykora! De miután aztán észretértek és belátták, hogy olyasmit keresnek, amit találni nem lehet, fölhagytak ezzel a meddő foglalkozással és így az ügyvédek aranykora is letűnt. Ahhoz, hogy a felperesek száma folytonosan csökkent, még egy más, az ügyvédi kar létföltételeit mélyen sújtó csapás is járult; értem ez alatt az „előleg“ adást, mely szintén a régi, dicső idők egy kimagasló sajátsága volt, mely azonban, mint a krinolin, egészen kiment a divatból, így pusztultak el lassan kint a fölperesek. Ami pedig az alpereseket illeti, azok nem változtak sem a múltban, sem a jelenben. Mikor a fizetésre kerül a dolog, rendesen ismeretlen helyre költözködnek el és az állam a bejelentési hivatalt is csak azért tartja fönn, hogy az adjon hiteles bizonyságot arról, mi- A felvidéki Ínség. Az árvamegyei, illetőleg a felvidéki Ínségesek javára ma a következő adományokat kaptuk : A Zsarnócán f. hó 10-ikén rendezett jour fix tiszta jövedelmét beküldi Udvardi Ágost .... 77 frt 40 kr J. B. gyűjtése, Borhidon .... 1607 „ Kiss Jenő, Eszterágból az édesanyja részéről ............................_ » 50 „ Szalay Kálmán borbély Szombathelyről a műhelyében eszközölt ingyenes borotválás eredményét1 » 40 „ Geler János gyűjtése, Budapesten 2„ 14 „ Összesen : 97 frt 51 kr. Ehhez hozzáadva az eddigi gyűjtést: 26.083 „ 18 „ Főösszeg 26.180 frt 69 kr. A befolyt összegeket napról-napra elküldjük a Felvidéki magyar közművelődési egyesületnek, mely a hozzánk érkezett hivatalos értesítése szerint a befolyt adományoknak az ínségesek között leendő szétosztása iránt az egyesület ottani választmánya utján intézkedik.* 1) J. B. gyűjtése, Borhidon: Gyűjtő 1 frt, Erdőse Gábor 1 frt, Szabó László 1 frt, Mózes Mór 1 frt, Ternye Demeter 1 frt, Ternye László 1 frt, Ster Mihály 1 frt, Sinkay Sándor, Sebesy Gyula Bretán Vaszil, Mózes Leopold, Zeif Ábrahám 50— 50 kr, Markovits Izidor, Kriszte Mihály, Ster Vaszil 40—40 kr, Finta Péter, Anderkó Vaszil, Ilucza Gábor, Pap Demeter, Koczkás János, Blága Vaszil, Fekete Dezső, Krecsun Miklós, Anderkó Alexa, Pap Vaszil, Polgár Griga, Buzilla Tógyer, Pap Demeter, Szabó Elek, Barbus Péter, Buzilla Vaszil 20—20 krajcár, Kencsán Lujzac, Verentán István, Somkután Simon, Láza Illés, Kálmán Mihály, Bretán Vaszil, Pap Flóra, Krecsum Flóra, Ternye Juon, Drágos Miklós, Buday János, Buziba Vaszil, Ragyis Tógyer, Buziba Flóra, Lázár László, Barbus Péter, Ternye Flóra, Bretán Flóra, Vékony Mátyás 10—10 kr, Szima Lika 6 kr, Pogyina György 5 kr, Krányik Jakabné 2 kr . 16 frt 7 kr. 2) Gélczer János gyűjtése : Jutman Teréz 1 frt, Tax Károly 4 kr, Zsíros Miklós 10 kr, Milián Aurél 10 kr, Raab Julianna 10 kr, Herceg István 20 kr, Holcz Konrád 20 kr, Kintner János 10 kr, Bagye Trefán 20 kr, N. N. 10 kr. 1 2 frt 14 kr. Tegnapi kimutatásunkhoz. A szarvastéri óvoda gyűjtése. Beküldő : Weinhold Ida óvónő. E. G. 1 frt, Müller 50 kr, Kopper Pista 10 kr, Kimml Emilie 30 kr, Gallmayer Guszti 10 kr, Schirer Sarolta 10 kr, Schirer Feri 10 kr, Kohn Sándor 10 kr, Marcis Berta 5 kr, Marcis Ilon 5 kr, Diwald Mici 5 kr, Münz Feri 10 kr, Kukin Győző 50 kr, Pert Tóni 20 kr, Günz Lajos 12 kr, Malmarits Náci 10 kr, Malmarits Margit 10 kr, Wurzler Náci 5 kr, Wurzler Kati 5 kr, Jakovics Róza 50 kr, Kovács Aranka 10 kr, Schwach Rikárd 5 kr, Putter Jani 20 kr, Bonyárd Sándor 10 kr, Hofbauer Irma 6 kr, Hofbauer Andor 5 kr, Haas Anna 10 kr, Szekrényi Emma 10 kr, Szekrényi Miklós 10 kr,