Budapesti Hírlap, 1892. április (12. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-13 / 104. szám

I. Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 104. számához. A lelenc-ügy. Budapest, április. Úgy látszik, paulai szent Vince eszméje nálunk is, végre sok száz év múltán, megfogan, egészséges mozgalom indult meg újabb időben lelencház létesítésére. Az a kérdés, váj­jon hogyan is történjék ez ? Kétségtelen, hogy első­sorban az állam hivatása volna a szegény elhagyott gyermekeknek gondját viselni, úgy, a­mint azt a legtöbb kultur­állam többé-kevésbbé bőkezűen, legliberálisabban Franciaország, meg­teszik. Azonban minálunk még ilyen elsőrangú kulturális feladatok dolgában süket füleknek beszélünk. Helyesen jegyezte meg miniszter korában egy alkalommal Teleki Géza gróf, rá­mutatva a honvédelmi miniszter csörrenő kard­jára, hogy majd végül oda jutunk, hogy a katonaság fogja követelni az egészségügyi in­tézmények javítását, mert lassan kint kifogyunk majd a hadképes fiatal emberekből. A Nemzetgazdasági Szemle legutóbbi füze­tének végén szerényen meghúzódik Vargha Gyulának egy cikke, a­mely az ifjúság testi elsatnyulásáról tesz ijesztő tanúbizonyságot. Szóval egyelőre az állam a gyermekekért alig­ha fog valamit tenni s a lelencügyi ankétek papírkosarának leszűrt bölcsesége is odalyukad, hogy csak kezdje meg a társadalom a moz­galmat s mi majd azután ráadjuk áldásunkat, így tehát csakugyan nem marad egyéb hátra, mint hogy a társadalom segítsen magán. A kérdés most az, hogy lehetne-e egy lelencházat valamely már létező egyesület ke­retében megalkotni, vagy nem. Van egy egye­sület Budapesten, a gyermekmenedékhely-egye­­sü­let, mely már némileg foglalkozik lelenc­­gyermekek ellátásával, a­kiket t. i. a főváros saját költségén oda utal. Saját erejéből csak 60—100 gyermeket tud ellátni. Ez egyesület létezését, valamint föntartásának oroszlánrészét Károlyi Sándorné grófné valóban fejedelmi bőkezűségének köszöni, úgy, hogy mellette a néhány száz tag alig tesz számot. Tehát ez az egyesület nem tud általános országos jelentőségre vergődni. Egy másik, a fehérkereszt-egyesület, ez ideig még nem foglalkozott a lelencekkel. Ezen aránylag szintén kicsi — 700 tagú — egye­sület feladatai közé tartozik: 1. néhány napig, esetleg egy-két hétig, ellátja a szülőházakból kikerült anyákat, míg azok munkára, illetve daj­­kaságra alkalmasakká válnak ; 2. A dajkaközvetí­­tés s ez egyúttal egyik fontos jövedelmi forrá­sát képezi (több, mint 1000 frt évenkint); 3. ingyenes orvosi rendelés szegény beteg gyer­mekeknek; végül 4. újabb időben beleolvadt a gyermekvédő egyesület, mely elzüllött, már nagyobbacska kisdedeknek ellátásával igyeke­zett foglalkozni. Ez utóbbit is programmjába fölvéve, teljesen meg kell feszíteni erejét, hogy e feladatoknak csak némileg is megfelelhessen. Tehát sem erkölcsi ereje, sem anyagi eszközei nincsenek arra, hogy a nagy költségekkel járó lelencházat létesíthesse. Nem marad tehát egyéb hátra, minthogy a társadalomnak jó érzésű elemei összeálljanak a végett, hogy a lelencházat és csak ezt egye­dül létesítsék. Nem az épület fölállítása a fő­feladat, ez volna a legkisebb kiadás, hanem a gyermekekről való gondoskodás, a­kiket, ha egészségesek, mielőbb ki kell adni a vidékre dajkaságba és nevelésre. A modern lelencház­ban az egészséges gyermek csak néhány napig tartózkodik, a­míg alkalmas nevelő szülője akad. Csakis a beteg gyermekeket tartják vissza gyógyulásukig, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy a gyermekek kaszárnyaszerű fölnevelése sikertelen. Azután mindenesetre cél­szerű, hogy az apátlan-anyátlan gyermek a nép közé vegyüljön, a­kik őt csakhamar megszokják, megszeretik, sőt gyakran örökbe is fogadják. Végre újabb időben számosan összeállot­­tak, hogy ez eszmének testet adjanak. Közöt­tük vannak a miniszteri körök, a parlamentiek, de különösen a fővárosi hangadó elemek, mert az a terv, hogy egyelőre kis körben, a főváros segítségével egy lelencházat építeni s abban annyi gyermeket ellátni, a­mennyire éppen a jövedelmekből telik. Mindezt egy egyesület keretében. Majd ha azután az illetékes körök látni fogják, hogy ime itt már van valami pár­tolásra érdemes intézmény, akkor istápolni is fogják, sőt talán át is fogják venni. Ez a terve az országos Idencház-egyesület­­nek­, mely most van alakulófélben s úgy felhí­vását a közönséghez, valamint taggyűjtő-iveit néhány nap múlva fogja közrebocsájtani. Az iniciativa a „fővárosi szegénygyermek-kert egyesületiből indult ki, mely szerényen be­látta, hogy ő maga gyenge annak keresztül­vitelére s azért nem is fogott bele, hanem azt egy ujonan létesítendő s csakis evvel foglal­kozó társulatra ruházta át. Az országos lelencház­ egyesült alakuló bi­zottsága, okulva a múltakon, elhatározta, hogy a­míg végleg meg nem alakult csak tagokat gyűjt, de pénzt semmi szin alatt el nem fo­gad, a­mit majd, ha szüksége bekövetke­zik, valamely előkelő fővárosi pénzintézet út­ján fog eszközölni. Nagyon helyeseljük ezt az óvatosságot, nehogy a gyűjtések, mint már vagy kétszer történt, elkallódjanak. Üdvözöljük az iniciatívát, mely nagy si­kerrel biztat s már eleve felhívjuk rá a kö­zönség figyelmét. Ezzel egy régi mulasztást teszünk jóvá. A prókátorok elszaporodása. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Tisztelt szerkesztő úr! Nem tudom, engem is amaz ügyvédek közé számit-e Rozgonyi Jakab kollegám, kik az utolsó időben oly iszonyú módon elszapo­rodtak, mert maholnap negyedszázada lesz annak, hogy arcom véres verejtékével reggel­től késő estig tagadok. Egy áldott, jó feleség, három apró gyermek, egy rengeteg irattár és egy csomó ki nem fizetett­­ költségjegyzék, ebből áll összes vagyonom. Meg is öregedtem szépen, különösen a szemeim gyöngék. Egész hónapon át nem lá­tok klienst magam előtt. Szignálni sem szig­nálok többet. Az egyetlen beadvány, melyre nevemet írom, az a 450 írtról szóló váltó, me­lyet három hónaponkint az ó­budai takarék­pénztárnál prolongálni szoktam. Istenem, Istenem! ha visszagondolok azokra a régi, jó időkre! A Nas­ utcában, a 7. számú ház első eme­letén nyitottam meg irodámat. Akkor én voltam az egyedüli ügyvéd az egész utcában ! (Most már háromszázötvenötre szaporodott az irodák száma.) Lassan kint elkezdtünk szaporodni. A pisz­kos konkurrencia is közénk furakodott, és egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy a klienseket kezdik el­ elhalászgatni,a háziurak pedig a tömeges ügyvéd-invázió folytán, a lakbért kezdik fölemelni! Először a második emeletre tettem át az irodámat, azután a harmadikra, de miután a helyzet napról-napra rosszabb lett és a túl­csigázott bérigényeknek eleget tenni nem tud­tam, végképp kiharcolkodtam a Lipótvárosból. A Terézvárosba tettem át irodámat. A merre szem tekintett, nem volt ügyvéd lát­­ható. De lassan kint itt is elszaporodtunk. Így hurcolkodtam aztán egyik városrész­ből a másikba, kergetve a konkurrencia által és keresve a klienseket. Most itt lakom a Ferencváros végén, egy pincelakásban, távol a város zajától és távol az ott egyre szapo­rodó kollegáktól. Itt tiszta, jó a levegő és­­ olcsó a lakás. Kliensem ugyan nincs, de én már ahhoz hozzá vagyok szokva, beletörődtem sorsomba. Feleségem egy kis vagyonkát örö­költ egyik nagynénje u­tán, abból élünk. Én tehát innen nézem azt a mozgalmat, melyet Rozgonyi kollegám az ügyvédek elsza­porodása ellen megindított. Hát én azt mondom, hogy későn kutatjuk a forrást, az okokat: miért szaporodtunk el annyira? miért nem tudunk megélni? és mi módon, milyen eszközökkel lehetne bennünket kiirtani ? Én a mozgalmat magam részéről elkésett­nek tartom, azért, mert ezt az indítványt ko­rábban, a Tisza-éra alatt kellett volna meg­tenni. Köztudomású dolog, hogy Tisza Kálmán milyen indulattal viseltetett az ügyvédek iránt, hogy egy kanál vízbe szerette volna őket bele­­fullasztani és Tisza bizonyára két kézzel ka­pott volna az indítvány után, ha Rozgonyi annak idejében fölkeresi és az indítványt lel­kére köti. A mostani kormány nem ér rá ezzel a kérdéssel foglalkozni, programmja az öt évi ciklusra teljesen ki van merítve (Szapáry az ellenzék és nem az ügyvédek kiirtásán fárado­zik), Szilágyi Dezső pedig semmiféle irtószer konsziderálására nem hívhat össze ankétet, mert kodifikátorai egyéb dolgokkal vannak túlhalmozva és más javaslatok fölött ankétk­­roznak. Jószót szoktam kacagni, mikor nekem a szaklapok a jogkereső közönség igényeiről és panaszairól beszélnek. Ott kezdem a dolgot, hogy jogkereső közönség manapság­­ nincs. Az a régi idők­ben létezett, de kipusztult, mint az ősállat, a mamut. Hajdanában ugyanis a közönségnek egy része, üres óráiban jobb dolog híján, azzal foglalkozott, hogy kereste a jogot. Meglehető­sen fölszaporodott ezeknek a bolondoknak a száma (ezekből az emberekből kerültek ki a felperesek) és ekkor volt az ügyvédeknek aranykora! De miután aztán észretértek és belátták, hogy olyasmit keresnek, a­mit találni nem lehet, fölhagytak ezzel a meddő foglal­kozással és így az ügyvédek aranykora is le­tűnt. Ahhoz, hogy a felperesek száma folyto­nosan csökkent, még egy más, az ügyvédi kar létföltételeit mélyen sújtó csapás is járult; ér­tem ez alatt az „előleg“ adást, mely szintén a régi, dicső idők egy kimagasló sajátsága volt, mely azonban, mint a krinolin, egészen kiment a divatból, így pusztultak el lassan kint a fölperesek. A­mi pedig az alpereseket illeti, azok nem változtak sem a múltban, sem a jelenben. Mikor a fizetésre kerül a dolog, rendesen is­meretlen helyre költözködnek el és az állam a bejelentési hivatalt is csak azért tartja fönn, hogy az adjon hiteles bizonyságot arról, mi- A felvidéki Ínség. Az árvamegyei, illetőleg a felvidéki Ínségesek javára ma a következő adományokat kaptuk : A Zsarnócán f. hó 10-ikén rende­zett jour fix tiszta jövedelmét be­küldi Udvardi Ágost .... 77 frt 40 kr J. B. gyűjtése, Borhidon .... 16­­07 „ Kiss Jenő, Eszterágból az édes­anyja részéről ............................_ » 50 „ Szalay Kálmán borbély Szombat­helyről a műhelyében eszközölt ingyenes borotválás eredményét1 » 40 „ Gel­er János gyűjtése, Budapesten 2„ 14 „ Összesen : 97 frt 51 kr. Ehhez hozzáadva az eddigi gyűjtést: 26.083 „ 18 „ Főösszeg 26.180 frt 69 kr. A befolyt összegeket napról-napra elküldjük a Felvidéki magyar közművelődési egyesületnek, mely a hozzánk érkezett hivatalos értesítése szerint a be­folyt adományoknak az ínségesek között leendő szétosztása iránt az egyesület ottani választmánya utján intézkedik.* 1) J. B. gyűjtése, Borhidon: Gyűjtő 1 frt, Er­dőse Gábor 1 frt, Szabó László 1 frt, Mózes Mór 1 frt, Ternye Demeter 1 frt, Ternye László 1 frt, Ster Mihály 1 frt, Sinkay Sándor, Sebesy Gyula Bretán Vaszil, Mózes Leopold, Zeif Ábrahám 50— 50 kr, Markovits Izidor, Kriszte Mihály, Ster Vaszil 40—40 kr, Finta Péter, Anderkó Vaszil, Ilucza Gá­bor, Pap Demeter, Koczkás János, Blága Vaszil, Fekete Dezső, Krecsun Miklós, Anderkó Alexa, Pap Vaszil, Polgár Griga, Buzilla Tógyer, Pap Demeter, Szabó Elek, Barbus Péter, Buzilla Vaszil 20—20 krajcár, Kencsán Lujzac, Veren­­tán István, Somkután Simon, Láza Illés, Kál­mán Mihály, Bretán Vaszil, Pap Flóra, Kre­­csum Flóra, Ternye Juon, Drágos Miklós, Bu­­day János, Buziba Vaszil, Ragyis Tógyer, Buziba Flóra, Lázár László, Barbus Péter, Ternye Flóra, Bretán Flóra, Vékony Mátyás 10—10 kr, Szima Lika 6 kr, Pogyina György 5 kr, Krányik Jakabné 2 kr . 16 frt 7 kr. 2) Gélczer János gyűjtése : Jutman Teréz 1 frt, Tax Károly 4 kr, Zsíros Miklós 10 kr, Milián Aurél 10 kr, Raab Julianna 10 kr, Herceg István 20 kr, Holcz Konrád 20 kr, Kintner János 10 kr, Bagye Trefán 20 kr, N. N. 10 kr. 1 2 frt 14 kr. Tegnapi kimutatásunkhoz. A szarvastéri óvoda gyűjtése. Beküldő : Weinhold Ida óvónő. E. G. 1 frt, Müller 50 kr, Kopper Pista 10 kr, Kimml Emilie 30 kr, Gallmayer Guszti 10 kr, Schirer Sarolta 10 kr, Schirer Feri 10 kr, Kohn Sándor 10 kr, Marcis Berta 5 kr, Marcis Ilon 5 kr, Diwald Mici 5 kr, Münz F­eri 10 kr, Kukin Győző 50 kr, Pert­ Tóni 20 kr, Günz Lajos 12 kr, Malma­­rits Náci 10 kr, Malmarits Margit 10 kr, Wurzler Náci 5 kr, Wurzler Kati 5 kr, Jakovics Róza 50 kr, Kovács Aranka 10 kr, Schwach Rikárd 5 kr, Putter Jani 20 kr, Bonyárd Sándor 10 kr, Hofbauer Irma 6 kr, Hofbauer Andor 5 kr, Haas Anna 10 kr, Szekrényi Emma 10 kr, Szekrényi Miklós 10 kr,

Next