Budapesti Hírlap, 1892. július (12. évfolyam, 181-211. szám)

1892-07-01 / 181. szám

1892. július 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (181. sz.) Vek és adatok ereje, a koncepció dialektikája épp úgy meglepte a tanácskozmányt, mint hangjának és modorának méltóságos, minden­ben tárgyilagos, engesztelékeny jelleme. A prímás főtörekvése az, hogy még csak látszata se legyen, mintha e mozgalom akár az állam, akár a más felekezetűek irányában aggresszív föllépés lenne. A miért is a lehető legnagyobb objektivitás megtartására s minden olyan cél­zat vagy polémia szoros elkerülésére kérte a főúri egybegyűlteket­, a­mi félreértésekre ad­hatna okot. A jelen volt főrendek közül többen felszó­laltak. Az a vélemény is nyilvánult, hogy a kormány által legutóbb elfoglalt álláspont a javaslat keresztülvitelét könnyíteni fogja. A főrendiház kulturvitáján követendő el­járás, esetleges felszólalások és taktika megvi­tatása után a tanácskozmány esti fél hét óra­kor véget ért.­­­ A dédesdi mandátum. — Saját tudósítónktól. — Budapest, jan. 30. Az Ábrányi Kornél országgyűlési képviselő megtámadott mandátumát ma délután négy órakor a bíráló bizottság ismét tárgyalta, a tárgyaláson jelen voltak mint hallgatók Appo­­nyi Albert gróf, Hodossy Imre, Bolgár Ferenc, Lukács Gyula, Hock János és Linder György orsz. képviselők. Ma is a kihallgatott tanuk vallomásáról szóló jegyzőkönyveket olvasták fel. A fölolvasott jegyző­könyvekből kiderül, hogy tizenkét Serényi-párti választó a Serényi-párt táborából ismételve a bódé elé ment és akkor jelentkezett szavazásra, mikor a saját községük már leszavazott, így aztán nem bo­­csájtották őket szavazásra. Minthogy ily jelentkezés többször történt, a védelem részéről intézett arra a kérdésre, miként történhetett, hogy nem kellő időben jelentkeztek, egy Serényi-párti választó kijelenti, hogy italosok voltunk. A záróórára vonatkozólag a Serényi-párti bizalmi férfiak tanukként kihallgattatván, homlok­­egyenest ellenkezőjét vallják annak, a­mit más ta­nuk igazolnak, hogy a záróórát akkor tűzte ki a küldöttségi elnök, midőn a választók ismételve nem voltak a bódé előtt találhatók s midőn a főszolga­­biró többszöri kikiáltására esti 9 óra húsz perckor választók egyáltalában nem jelentkeztek s a többi községből a megjelentek leszavaztak, viszont a Serényi-párti bizalmi férfiak vallomása is igazolja azt, hogy a küldöttségi elnök által kitűzött záró­órát a később megjelent választási elnök tudomásul vette s csupán a záróóra berekesztése ellen tiltako­zott, midőn az lejárt és akkor is úgy, hogy beis­merte, hogy a záróóra letelt, de azt kívánta, hogy az meghosszabbíttassék. E vallomások a hallgatóságra azt a benyomást tették, hogy a küldöttségi elnök csakugyan akkor tűzte ki a záróórát, mikor tényleg választó már nem jelentkezett. A tanúk kihallgatása után Bessenyei Ferenc kiküldött vizsgálóbiztos Vladár Ervinhez, mint a rélte Oppeln és Ratibor hercegségekkel, kiköt­vén magának ötvenezer forint évi járadékot, az aranygyapjas-rendet, esetleg egy püspök­séget és a bíbort, ha feleségétől elválasztanák. Carillo azonban nem találta szükségesnek, hogy elválasszák feleségétől, minthogy az asz­­szony, valószínűen nem a maga fejétől, hanem inkább az ő tanácsára, megelége­dett azzal, hogy úgy éljen az urával, a mint leány és fiútestvérével. Zsigmond pe­dig rövid időn rájött, hogy a cseré­vel lefőzték. Az évi járadékot nem fizet­ték, nem kapott püspökséget meg bíbort s bár Rudolfnak azt mondta az alkuváskor, hogy „ő katona, vitézlő ember, neki nem kellenek cifra paloták“, oppelni házát lakhatatlannak találta. Visszatért tehát Erdélybe, néhány havi bolyongás után megérkezik Kolozsvárra és egy éjjel ilyen kosztümben és kísérettel : „egy igen kis hitvány mentében, mordály puska a hóna alatt, a lábán egy igen hitvány fekete, száras csizma, relszegezett sarkantyúval, egy igen hitvány fekete kalap a fejében, negyed ma­gával.“ Néhányszor még ismétlődik a kivándorlás Erdélyből, meg a visszavándorlás az imént leírt módon. Valami alaktalan ábránd kiűzi feje­delmi székéből és valami megnevezhetetlen vágy visszahozza ismét. Feleségével négy évi házasélet alatt alig tölt egy helyen néhány hetet, de valahányszor elszakad tőle , nagyon vágyakozik utána. A szegény asszonyt, a mi­dőn Báthori Endréhez akarja feleségül adni, a ki Szamosközi szerint: „iszonyúképpen sze­rette, ki akart érte öltözni a papi ruhából,“ visszaviszik Grácba (1599 nyarán), hogy évek dédesdi kerület választási elnökéhez, levelet intézett s négy kérdésére kérte ki a volt választási elnök nyilatkozatát. Az első kérdés, melyet a vizsgálóbiztos a volt választási elnökhöz intézett, az volt: A má­sodik számú bódéban a záróórát a választási elnök úr tűzte-e ki; ha igen, mikor, mely időben, s ha nem az elnök úr tűzte ki, úgy ki tűzte ki ? Jelen volt-e ezen záróóra kitűzésekor ? Második kérdés : Felhatalmazta-e választási elnök úr Seilhoff­er Istvánt, a második szavazatszedő küldöttség elnökét arra, hogy a záróórát kitűzze ? Harmadik kérdés : Jelen volt-e elnök úr a H. szavazatszedő bizottság bódé­jában, midőn a szavazás berekesztetett. Negyedik kérdés : Eir-e tudomással arról, hogy a záróóra bere­kesztése után olyan választók is voltak, a­kik sza­vazatukat le nem adhatták. Vladár Ervin választási elnök a hozzá intézett kérdésekre a következőleg válaszolt: A záróóra nem általa, ellenkezőleg tudomása és beleegyezése nélkül tűzetett ki. A záróóra kitűzésére a küldött­ségi elnököt nem hatalmazta fel. A záróóra bere­kesztésekor ott volt a bódéban. A szavazati bódé­ban számos választó volt, kik szavazati jogukat gyakorolni akarták, miről meggyőződve, figyelmez­­meztette a küldöttségi elnököt törvénytelen eljárására s figyelmeztette, hogy a szavazatokat elfogadni kö­­telessége, mire a küldöttségi elnök azt válaszolta, hogy az ő bódéjában egyedül ő rendelkezik és sza­vazatokat nem fogad el. Bessenyei F­erenc vizsgálóbiztos Seilhoffer Istvánt, a második szavazatszedő bizottság elnökét is felszólította nyilatkozattételre, mire Seilhoffer István a következőleg válaszolt: Annál a szavazatszedő asztalnál, a­hol ő volt elnök, Csizmadia Jenő volt a helyettes elnök. A záróóra akkor tűzetett ki, mikor minden község leszavazott, sőt volt olyan község is, melyet kétszer-háromszor is elővettek. Mikor va­lamennyi község leszavazott, szavazó nagyon gyér számban jelent meg, Csépány Ignác főszolgabíró a bódéból hangosan kiszólt, van e szavazó. E fölszólí­­tásra nem jelentkezett senki, mire a záróórát 9 óra 20 perckor kitűzte, mely alkalommal a bizalmi fér­fiak a szavazóasztalra helyezett órájához igazították saját órájukat. Az étkezés a szavazatszedő asztalnál történt, mely tíz percig tartott, mely idő alatt a szavazatszedő asztaltól senki sem kelt fel. Olyan sza­vazót, a­ki szavazati jogosultságát igazolni nem tudta, visszautasított. Már hat óra múlt, mikor Morzsányi Károly előadó bevégezte a tanúk vallomásáról szóló jegyző­könyvek felolvasását, ezért az elnök a tárgyalás foly­tatását holnap délutáni négy órára tűzte ki. Ugyanez alkalommal egyházi forrásból a következő sorokat kapjuk : Főpapi körökben kellemetlen benyomást tett a nagyváradi tüntetés, a mikor a pályaud­varon egyes hevesebbvérű fiatal papok Zichy Nándor grófot ovációban részesítették. Nem mintha a nemes gróf katolikus részről a leg­nagyobb tiszteletre és elismerésre nem tart­hatna igényt, hanem az idő és a hely oly ta­pintatlanul, a hangulatot annyira provokálóan volt megválasztva, hogy az illetékes tényező­ket a legnagyobb zavarba hozta. Zichy Nándor gr. és Csáky miniszter más és más vagyonban jöttek. Schlauch püspök, a főispán és a többi urak, a kik az érkező nagy vendégek fogadására mentek, ahhoz a kocsihoz mentek, a melyben a miniszter volt, hogy ki­szállásánál őt üdvözöljék. De Zichy Nándorgr. kocsija előbbre állott s igy ő hamarabb szállt ki, mint a miniszter. Mikor aztán néhány torok Zichy Nándor grófot kezdette éljenezni, min­denki oda tódult, a honnét az éljenzés hang­zott, a miből aztán az a kellemetlen helyzet támadt, hogy Schlauch püspök néhány főurral együtt egymagára maradt a miniszter üdvöz­lésénél, a kit észrevehetőleg éppen oly kelle­metlenül érintett ez az egész dolog, mint ma­gát a váradi püspököt. Főpapi részről el is voltak készülve egy rókát és tudták gyalázni Erdélyt. A midőn Zsigmond először készül odahagyni a fe­jedelemséget, a midőn Erdélyt Báthori Boldi­zsárnak adja át tizenkétezer tallér évi bérért, magának csak a címet tartván meg, akul azt adja, hogy Olaszországban akar élni nyugod­tan, hogy vágyik Velencébe, meg akarja láto­gatni az olasz udvarokat, aztán a pápát, a­ki­től „sok kegyelmességet remél.“ Volt hajlama és tehetsége is a komédiázásra. Olaszai előtt néha római kosztümben, máskor kardinális ru­hában jelent meg és beszédet mondott hozzá­juk. A midőn palotája ablakából nézte a ko­lozsvári piacon lefolyó mészárlást, a midőn unokatestvérét, Báthori Boldizsárt és kancel­lárját, Kovachóczy Farkast nyakig vasban, erős katonafedezet alatt küldötte a szamos­ujvári börtönbe, hogy néhány nap múltán megfoj­tassa őket, a midőn Báthori Boldizsárnét, a ki férjéért könyörgött, testőrei által csaknem mez­telenre vetkőztetve dobatta ki palotájából. Ciceró nyelvén a hűségről, a szeretetről pe­­rorált. Az említett véres szcéna lejátszása után viselt a török ellen egy rövid, győzelmes há­borút és ezután vette feleségül Rudolf császár unokahugát, Mária Krisztiernát. Hogy a há­zasságra alkalmatlan, csak három nappal a lakodalom előtt vette észre. Ezt a titkot az udvarhölgyek korán megtudták, beszélték egy­más között . Bocskai, a h­ázasságszerző nagy­bátya, egy pillanatig komoly veszedelemben forgott, hogy a titok kiszivárgásáért az unoka­öcs elütteti a fejét. Nem történt ilyesmi, mert Zsigmondnak egyebeken járt az esze. Carillo Alfonz jezsuita közvetítésével Erdélyt elcse­-j--------------'i. __* | múltán kolostorba lépjen , „szűzies tisztaságát Isten szolgálatára“ ajánlván. A hitves tehát hamarább menekült meg Báthori Zsigmondtól, mint Erdély. Őt egyszer még Moldovából is hazahozták, a midőn Básta zsoldosai és Mihály vajda hordái Erdélyben vetélkedve grasszáltak. Míg ő hol eladta, hol ismét visz­­szavette örökségét, azalatt Básta okkupációja és Mihály vajda hódítása az országot letarol­ták. A nyomor és szenvedés, a­mi nyomukban támadt, szinte leírhatatlan. Az éhség kanniba­lizmusra vezette az embereket. A mai idegek nem birják meg, hogy ideírjuk az egykorú évkönyvek részleteit Báthori Zsigmond ural­kodásának utolsó éveiből. A gyulafej­érvári fejedelmi palota, hol ő olasz mágusaival és szellemidézőivel Hunyady János árnyát is megidézte, hogy fölfedje neki a jöven­dőt, füstös rom volt, fölégették a Mi­hály vajda hadai. Rokonai és kegyencei közül, a­kiket meg nem öletett, elhaltak. Bocs­kai Istvánt Prágában tartotta Rudolf császár tisztes fogságban. 1608-ban utoljára hagyja el Báthori Zsigmond Erdélyt. Prágába megy, Rudolf császár udvarában él. Elválasztják a feleségétől s az kolostorba vonul, fölveszi Krisztus menyasszonyainak fátylát. Ettől kezdve csak annyit tudunk róla, hogy tiz év múltán (1613. febr.) még él. Ekkor írja Kornis Zsig­mondnak Prágából: „vajúdom az szegény köszvénynyel együtt.“ Nem a lélek bántotta tehát ekkor sem, hogy egész életén át csak rombolt, hogy csak nyomort és szenvedést árasztott mindenfelé; nem vádakat érzett, nem véres árnyak háborították őjeit, csupán a . . . köszvény- Junius. ellenirányú demonstrációra, a­mi tényleg el is következett. Mondják, hogy ezt az egész kelle­metlen tüntetést Bobicsek tanulmányfelügyelő szervezte, a­ki Zichy Nándornak kedvelt em­bere. Illetékes helyen nagyon sajnálják ezt az incidenst, a­melyet Csáky gróf miniszter azért, mivel jelenlétével a váradi ünnepségeket meg­tisztelte, csakugyan meg nem érdemelt. 3

Next