Budapesti Hírlap, 1892. augusztus (12. évfolyam, 212-240. szám)

1892-08-01 / 212. szám

Budapest, 1892. XII. évfolyam 212. sz. Hétfő, augusztus , Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jen­ő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Reformator G­ermaniae. Budapest, jul. 31. Drezdából Bécsbe, Münchenbe, Kissingenbe, innét Jénába vezet Bis­marck diadalútja Németországon ke­resztül. Mindenütt tüntetések mellette és a császár ellen. Ezrek, tízezrek, százezrek ünnepelik a bukott kancel­lárt, a távol városok küldöttségeket menesztenek hozzá, nagy urak és pol­gárok, az egyetemi fiatalság és a nép ujjongva fogadják, kisérik és búcsúz­nak tőle, mint egy uralkodótól, sőt ennél is nagyobb lelkesedéssel. Az el­űzött Bismarckot a német nemzet vállaira emelte. Hatóságok tisztelegnek neki, jeles férfiak szónoklatokat intéz­nek hozzá, virágot szórnak neki az asszonyok s a német sajtó lázas ide­gességgel vitatkozik Bismarck izgató beszédei felett. A vaskancellárból nép­­tribun lett. Ki meri II. Vilmos császárt meg­támadni. Ez azt írta a müncheni ven­dégkönyvbe : „regia voluntas suprema lex.“ Bismarck meri, ki azt feleli Jéná­ban, hogy „egy abszolút akaratnak nincs helye Németországban.“ A célzás nap­nál világosabb. Ezt Bismarck mondja, ki a saját akaratán felül soha mást nem ismert, ki húsz évig Németország dik­tátora volt. Ő, ki azt vallotta, hogy „a hatalom megelőzi a jogot“ (Macht geht vor Recht). Jénában arra tanítja a né­meteket, hogy „az alkotmányos állam lényege, hogy a fejedelem akarata a kormányzott nép meggyőződéseivel ösz­­szeegyeztetendő.“ Ez is II. Vilmosnak szól, ki az „uj kurzust“ kitalálta s ki­jelenté, hogy a ki ellene lesz, azt „szét­morzsolja.“ Minden fenyegetésre Bis­marck azt feleli, hogy „félelem nélkül épp úgy ki fogja mondani véleményét, mint magán­ember, a hogy mint kan­cellár tévé.“ Igaz, akkor is, most is ke­reste a konfliktust, szenvedélye volt másokat üldözni és ellenfeleit, kiket csak gyűlölni tudott, legyőzni. Most a császárt üldözi, vele keresi a konfliktust, II. Vilmost akarja legyőzni. A népet, a sajtót, a parlamentet hívja segítségül, s felismeri az igazságot, hogy „jövőre a politikai meggyőződések erősítése szükséges a sajtó és a parlament által.“ Nagyon igaz, nálunk is, de ki volt az, ki a parlamentarizmus ellen a legheve­sebben küzdött Németországban , s a császári tekintélyt és kormány függet­lenségét a pártok fölött szegezte ellene feloszlatván többször a képviselőházat és ki volt az, ki a hírlapírókat „elhi­bázott exisztenciáknak“ mondotta s a német sajtót a Welt-alap millióival kor­rumpálta? Oly feledhetetlen múltú em­ber, mint Bismarck, maga is emlékez­zék vissza arra, hogy mi volt és miket beszélt hajdan; az ellentét az egykori aug. elején a városba bevonultak, 200.000 fo­rint sarc vettetett rá, melyből 158.551 forintot 4 krt megfizetett, az elmaradt 41.448 frt 53 krt a felség az általános amnesztiakor el­engedte. Ezt hosszas tárgyalás előzte meg A városi közönség t. i. küldöttség által folyamodott a felséghez, hogy 1. a kifizetett sarc fizettessék vissza, 2. a hátralék engedtes­sék el, 3. a termesztményekbeli szolgáltatások és katonai fölszerelvények ára az állampénz­tárból téríttessék meg. A felség kegyelmesen fogadta a küldöttséget s kérvénye 1849. nov. 30. azon felhívással küldetett le az erdélyi cs. kir. katonai és polgári kormányzósághoz, hogy bárha azt a kérdést nem teljesíthetőnek már kimondotta, mégis, szükséges lévén indokainak alapos földerítése, tegyen jelentést arról, mennyiben alapos a városnak méltatlanul vá­­doltatása? s váljon csekély jólléte, ipar és ke­reskedésbeli hiánya, az ország legfőbb kor­mányhatóságának s a felsőbb tanintézeteknek ottléte nem igazolnák a kíméletesebb eljá­rást ? E leiratból világos az uralkodónak segí­tési szándéka. De Szeben ellenségének nézte Kolozs­várt s a kormánzóság Szebenben szász tanácso­sokra hallgatott. Az udvari kancelláriát helyet­tesítő cs. kir. belügyminisztériumnál, Szebenben a kormányzóságnál, Kolozsvárt a cs. kir. polgári és katonai parancsnokságnál mindenütt szászok voltak alkalmazva, utóbbi helyen Urbán oláh határőrségi ezredes, e vérszomjas második Básta. Ez ellenséges befogások meghiúsították­­ a legfelsőbb jóakaratot, s elítéltették a ké-­i­gyelmet kérő Kolozsvárt. A dolog így történt. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Kolozsvár 1848 49-ki történetéből. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Tudásunkat lassankint eltemeti a feledé­­kenység, az írott emlékeket az újabb levéltári iratok halmaza, egyesek és községek, megyék és városok tettei, kezdeményezése és áldozatai, szóval ama nagy napok alatti történetei bele­vegyülnek a magyar szabadságharc történet­­foly­amába s a késő kor történetírója nehezen fogja megkülönböztetni tudni : ime e részecs­kéje a nemzeti önvédelemnek és dicsőségnek Kolozsváré és polgáraié ! Én itt elleneink által irt egy kis fényes lapot nyilvánosságra hozok. Ez megérdemli, hogy ismeretes legyen. Ki tudja, mi történik ezután a levéltárral, mely őrzi ? Nem selejte­zik e ki éppen ezt? Akad-e később, a­kit ilyesmi érdekel, a­ki közleni fogná ? S várjon meg lesz e majd engedve visszafelé haladó világunkban ? Most még nappal van — munkálkodjunk. Ha sok közli, a mi becsest levéltára rejt, idő­vel pragmatikai történetírásunk böv anyagjára gyűl össze. Kolozsvár 1848—49-ben vagyonban és vérben kimondhatatlant áldozott. Ez kimerí­tette. Az abszolút kormány elébb 1848. nov. 18-án 62.000 forintig sarcolta meg, a Szamos­­falván lefegyverzett könnyű lovas század (Che­­vaux Legers) fegyverzete­s ruhái kárpótlásául ; később a magyar hadseregnek muszka erővel legyőzése után, midőn a császári csapatok 1849. és a mostani Bismarck közt különben nagyon rikító. A jénai szónoklat a személyes vi­szályt II. Vilmos császár és Bismarck között még jobban kiélesítette. Az ifjú császár távol tengereken utazgatott, miközben Bismarck ellene és Caprivi ellen bombákat beszélt. A volt kancel­lár a népre hivatkozott a császár ellen­i heves oppoziciója a nemzetre számít s nagy népszerűségétől várja az alkal­mat a császár és a kormány várható támadása ellen. Jéna valóságos kihívás. Elfogadja-e I. Vilmos a hadüzenetet vagy sem­ ig­­norálhatja-e tovább az exkancellár sér­tegetését ? Mit fog tenni, hogy a ha­talmas néptribun ellen tekintélyét fen­­tartsa ? A világ roppant kiváncsi látni, hogy ebből mi lesz ? Az ifjú császár és a vén Bismarck engesztelhetetlen bir­kózásából a nyilvánosság előtt. Jénából Bismarck megy — a par­lamentbe. Budapest, jul. 31. A zóna-díjszabás reformja. A félhi­vatalos Nemeset mai számában a következő­ket írja : „Csak nem régen cáfoltuk meg azokat a híreket, a­melyek szerint a vasúti személydíj­­szabás tételeinek fölemelése terveztetnék. Ha­nem az a körülmény, hogy a zóna fölemelését, vagy elvi megváltoztatását illetékes helyen senki nem tartja szükségesnek, nem zárja ki Az erdélyi kormányzóság dec. 18. 1849. egy utasító rendeletet adott ki a kolozsvári katonai és polgári parancsnokságnak, mellé­kelve a város felségi kérvényét, s bizalmasan felhívta arra, hogy az abban foglalt okokra és körülményekre tényekkel feleljen s mind mel­lette, mind ellene szóló indító okokat saját nézetei kíséretében fejtse fel. Fogalmazója Haupt Frigyes szász volt, a ki rámutatott, mily irányban nyomozódjék s tegyen jelentést Ur­bán ezredes. „A mennyiben előttem tudva van — mondatja a kormányával Haupt fogalmazó — Kolozsvár s az ottan lakó nemesség adta a legelső lökést még az 1848-ik év első hónap­jaiban Erdélynek Magyarországggal egyesíté­sére s az ellenkezőleg gondolkozók megfélem­lítésére; ő fogadta lelkesedéssel az Unió Ma­gyarországról bejött barátait s tűrte, hogy a nép nyilván kiabálhassa az utcákon: „Unió vagy halál!“ Sőt maga is visszhangoz­tatta azt. Kolozsvár kísérlette meg a vissza­­utaztában levő gránátos zászlóaljnak a magyar önkéntesekhez áttérítését, nemzetőrsége lefegy­verezni segítette a Ferdinánd Miksa könnyű­­lovasok (Chevaux Legers) néhány szakaszát, a­kik a forradalomhoz nem csatlakoztak és eltávoztak, vagy valami okból onnan elmenve, többé vissza nem tértek, nyilván hazaárulók­nak kiáltották ki s javaikat lefoglalták, a­mint ez a kolozsvári lapokban olvasható. Kolozsvárott a magyar minisztérium felhívására kihirdette­­tett, hogy hét nap alatt minden nyilatkozzék, Ausztriával tart-e vagy Magyarországgal ? A magánházakon, sőt a tanácsházon is már rég ki volt tűzve a három szint nemzeti zászló; kitüzetett a katonai főőrhelyre, sőt a Maii számunk 8 oldal.

Next