Budapesti Hírlap, 1892. augusztus (12. évfolyam, 212-240. szám)
1892-08-01 / 212. szám
1892. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP, (212. sz.) szemben. Jéna, Königgrätz és Szedán szükségesek voltak a német birodalom megalapítására. Amily sajnálatos volt a polgárháború 1866-ban, nem lehetett elkerülni. Mint vadász és halász, megtanulta megvárni az alkalmas pillanatot. Mindig becsületesen gondolkozott arról, hogy tehet szolgálatokat hazájának. Mondják, hogy sok szerencséje volt. Kívánja, hogy utódja mindig szerencsés legyen. Véleményét mindenkor kimondta. Az alkotmányos állam lényege : egyesíteni az uralkodó akaratát a kormányozott nép meggyőződésével. Attól függ, hogy kölcsönösen megértsék egymást, abszolút akaratnak nincs helye Németországban. A jövőre nézve szükséges a politikai meggyőződés megerősítése a sajtó és a parlament által. A nézeteltérésnek, főleg a parlamentben, az egész érdekében és javára, háttérbe kell szorulni, a parlament tekintélyét emelni kell. Mint magánember épp oly bátran fogja kimondani meggyőződését, mint azt kancellár korában tette. Mihelyt visszavonult Bismarck termeibe óriási fáklyásmenet vonult el ablakai alatt. Bismarck kétszer is megjelent az erkélyen és megköszönte a kiváló kitüntetést. „Igen örül — mondá — hogy a szép Thüringiában mindenfelé úgy tisztelik. Ez életének legszebb jutalma és ennél fogva elég erősen áll, hogy elviselhessen bizonyos gyanúsításokat és rázkódtatásokat. Bismarck herceg délben megjelent az ünnepi gyülekezetben. A jénai polgármester éltette a herceget és Vielt tanuló beszédet intézett hozzá. Bismarck herceg hosszabb beszédben válaszolt, melyben többi közt hangsúlyozta, hogy a viselt háborúk szükségesek voltak. A jövőben azonban csak védelmi háborúk lesznek. Továbbá leghatározottabban visszautasította a herceg az antimonarchikus érzület szemrehányását. Délután 3 órakor Bismarck herceg Schönhausenbe utazott. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, aug. 1. * (Az országos magyar határegyesület) monográfiája, melyet idősbábrányi Kornél irt meg a negyedszázados jubileum alkalmából, közelebb meg fog jelenni. * (Balatonfüred mulat.) A kies balatoni fürdőhelyről táviratozzák lapunknak : Baha Lujza asszony ma este az Ingyenélők-ben Vidor Pállal együtt fellépett, a helybeli kórház és Polgár Károly színtársulata javára. A színkör zsúfolásig megtelt, Blahánét elárasztották koszorúkkal, bokrétákkal s a kihívásoknak se szeri, se száma nem volt. Zajos sarcot még nem fizetett s a rárótt 200.000 forinttal még mindig hátralékban van. B. "Wordenen cs. kir. tábornoknak 1848. dec. 25. Kolozsvárról kivonulásakor az elmaradott katonákat elfogták, lefegyverezték, könnyű lovasokat agyonvertek, podgyászt raboltak el. Ezt mind a polgárság tette, mikor még egy honvéd sem volt ott. A forradalmiak bevonulását — mondja tovább a jelentést a város megünnepelte, rokonszenvét virágkoszorúkkal, fáklyásmenettel, kivilágítással tanúsította; lovas szabad csapatot állított, s ezáltal minden császári érzelműt, kivált a vidéken, üldöztetett. Kolozsvár nemzetőrsége hozta be Magyarországról a legelső ágyukat, az tette a szolgálatot a vérbiróság kivégeztetéseinél. A polgárság kebelében kelt azon átkos végzés, hogy a nép harangjait ágyúöntésre ajánlja föl. A tanács elnézte, midőn nyílt utcán, fényes nappal megöltek egy embert azért, hogy egy befogott s halálát rettegő románt vigasztalt, s akit a felbőszült nép e miatt majdnem szétszaggatott. Urbán ezredes fogatta be később a két gyilkost. A polgárság Magyarországnak a császári államtól elszakasztása feletti örömét a hírlapokban nyíltan kijelentette, ennek bizonyítékai nemcsak a sok üdvözlő felirat, de számos hírlapi cikkek. A főtéren levő obeliskről az uralkodóházra emlékeztető feliratos tábláknak el kellett tűnni, forradalmi célokra gyűjtéseket rendeztek, honvédelemre adakoztak, egyszóval: a polgárság pénzét s vagyonát felajánlta, gyalázó beszédeket tartottak a tűzhelyeken, lelkészek beszéltek a néphez a tanácsház erkélyéről, hasonló célra feldiszittettek a templomok szószékei, s igy buzdíttatott a nép a rossz ügy melletti lelkesedésre, s hogy nyomtalanul egy szó se vesszen el, külön rendőr állíttatott fel a végre, hogy onnan a szekereket más irányba tereljék. 1849. jun. 21. Kolozsvár lakosai Bem tiszteletére a báró Jósika-kertben nagyszerű ünnepélyt rendeztek, mindenfelé virágot szórtak szét. Vancsa János dr. gyulafehérvári görög katolkus érsek és metropolita a múlt éjjel fél egy órakor székhelyén , Balázsfalván elhunyt. Temetése, mint telegrammunk jelenti, augusztus hó 3-án délelőtt 10 órakor lesz Balázsfalván. A most elhunyt érsek és metropolita, ki a magyarországi román görög katolikusok egyházi feje volt, 1820 ban született. Egyszerű földmives szülök gyermeke. Középiskoláit Nagyváradon végezte s mint papnövendék ugyancsak a nagyváradi szemináriumban folytatta teológiai tanulmányait. Majd további teológiai kiképeztetése végett Bécsbe ment, s ott hallgatója volt a Szent Ágoston magasabb fokú papképző intézetnek, ahol kitűnő sikerrel tette le a hittudori vizsgát. Ezután Erdélyi nagyváradi gör. kat. püspök titkárul vette maga mellé s csakhamar e püspök oldalkanonokja lett. 1865-ben szamosujvári görög katolikus püspökké neveztetett ki. 1868. augusztus 11 én a balázsfalvai görög katolikus szinódus választás útján első helyen egyhangúlag gyulafehérvári görög katolikus érsekké és metropolitává jelölte ki az elhalt Sterca-Sulutin utódjául, s ennek következtében, 1869-ben a közoktatásügyi miniszter ajánlatára és ellenjegyzése mellett, a király e méltóságra ki is nevezte. Vancsa János dr. érsek és metropolita irodalmi működést is fejtett ki és pedig irt egyházi műveket úgy román mint magyar nyelven. Főbb munkái: Erdélyi László nagyváradi görög katolikus püspök életrajza és Arzinodusról vagy egyházalkotmányról irt „dialógusa.“ Valóságos belső titkos tanácsos volt s legutóbb is, a koronázási jubileum tiszteletére emlékül díszfegyvert adtak át, a színházban botrányos forradalmi jeleneteket adtak elő, s Kossuthnak, a forradalom fejének hódolatul 80 forint súlyú cserlevélkoszorút készítettek. Ha ezen felségsértő üzelmekkel összehasonlittatik azon csend és ellenszenv, melylyel a császári seregeket minden alkalommal fogadták s azon tisztelet, melyet a császári seregek vezére iránt mutattak, ki fog tűnni, hogy a belső elégedetlenséget csak a törvényen kívüli állapot erőhatalma fojtotta vissza; továbbá, ha fontolóra vétetik, hogy minden eltitkolt fegyver még most sem adatott be s a rendőrség folyvást fedez fel ilyeneket s ha végre figyelembe vétetik azon sok bebizonyított bűn, a mi itt a lakosok minden osztályánál védelemre és pártolásra talált: e város nem mondhatja magát a hűségben megmaradódnak, akit csak az időviszonyok ragadtak magukkal, hanem féktelen iskolai ifjúságával, fenkéjázó és büszke nemességével és gazdag, legtúlzóbb magyar érzelmű s alsóbb osztályaiban durva és közönséges polgárságával, egy magát a forradalomnak teljesen átengedett község bélyegét viselte magán. Természetes, hogy minden osztályban voltak egyes tiszteletreméltó kivételek, a kik a jó ügy melletti kitartásukért segélynek voltak kitéve s a kiknek most a többiekkel együtt kell szenvedni s a büntetést viselni, mégis a vidéki parancsnokság a 39.000 forintnyi sarc elengedését nem ajánlhatja, hogy ezzel kedvezésben részesüljenek a késedelmes fizetők, hanem e helyett azok, akik fizettek, fizetésük arányában a magas kormány által kezdeményezendő középitkezéseknél kedvezményben lennének részesitendők, hogy igy az érdem megjutalmaztassék, a bűn megbüntettessék s a bizalom és megelégedés útja egyengettessék. Aláírva: Urban, ezredes, m. pr.“ „A nagyszebeni polgári és katonai kormányzóság a jelentés alapján 1850. febr. 10. I ovációkban részesült Vidor Pál is és a szintén közreműködő Csongori Mariska, aki három bokrétát kapott. Ugyancsak ma este volt a füredi hires Annabál is, nagy és fényes közönséggel. * (Vidéki színészet.) Mezei Béla színigazgató társulatával Dunaföldvárról Paksra ment, hol telt házak mellett játszik. Tegnap az Árvaleánybaj került színre s az előadáson jelen volt a két szerző : Ruttkay László és Scheffer Sándor dr. is. A társulat innen Újvidékre megy, hol Mezei saját költségén díszes nyári színkört építtet. Ama fővárosi művészek, akik nála vendégszerepelni kívánnak, levélben tudathatják vele. Vancsa János, 1820—1892. alkalmával részesült kitüntetésben, mikor a király a Lipót-rend nagykeresztjét adományozta neki. A pápa is elhalmozta kitüntetésekkel. Házi főpapja és trónállója volt a pápának s lírta a római grófi címet. Vancsa János dr. érsek és metropolita egyéniségének jellemzéséül beavatott részről kapjuk a következő adatokat: Egyike volt ő a hazai román főpapság legkiválóbbjainak. Nagy tudományu, széles látkörrel biró egyháznagy, ki úgy alantas papsága, mint az egész oláhság előtt óriási tekintélynek örvendett. És érdeme marad mindig, hogy bár nemzetiségéhez és egyházához mindenkor hűen ragaszkodott, egyúttal feltétlen hódolója volt a magyar állameszmének. Csak pár héttel ezelőtt adott kifejezést a Budapesti Hírlap kiküldött tudósítója előtt is ama nézetének, hogy teljes szivéből óhajtja a jó viszonyt a magyarok és oláhok közt s egyúttal utalt arra, hogy el fog jönni az idő, midőn kölcsönös csodálkozás tárgya lesz, hogy ez a jó viszony és a teljes egyetértés nem volt meg mindig. Különben a balázsfalvai érseki aula falai közt, az ő környezetében, kevés szó hangzott a politikáról. A tért az egyházmegyei és tanügyi kérdések uralták. Vancsa érsek és metropolita egyházmegyéjében általában csak elvétve találkoznak politizáló papok és tanítók, s jellemző, hogy tíz tagú káptalanjának kanonokjai közt is csupán egy van, ki politikai szerepet is szokott olykor játszani. Igaz, hogy általános politikai szempontból talán kívánatosabb lett volna, ha Vancsa érsek olykor hallatja messze elhangzó szavát és síkra száll a magyarok és oláhok közti egyetértés helyreállítása érdekében, de hát ő nem volt politikai temperamentum. Huszonhárom éven át ült az érseki székben, s ami üres időt főpapi teendői engedtek, az egyházi tudománynak és irodalomnak szentelte. A ki őt balázsfalvai ódon szlü palotájában valaha meglátogatta, bizonyára kellemes meglepetéssel szemlélte a palota termeinek nemcsak fényes, de valóban páratlan ízlésű berendezését. Egyénileg is minden izében elegáns, megnyerő modorú egyházi férfiú volt az elhunyt érsek, ki teljes életerőben viselte 72 év terhét, s megőrizte mindvégig jó kedvét. Finom modorú, kedvesen társalgó ember volt, kit élvezettel lehetett hallgatni. Legnagyobb kedvtelése a jótékonyság volt. Ö, tette meg a cs. kir. belügyminiszterhez fölterjesztését, Haupt Frigyes fogalmazása szerint, amelyben minden ki van emelve, ami Kolozsvárt a felség előtt terhelheti, sőt a felülvizsgáló Conrád Mihály által, — aki szintén szász volt — a dolgot élesbite út tények és érvek is vannak felhozva. Kolozsvár az egész ország előtt tudva levő tényeket kérvényében elferdíti s teljesen igaztalan hangon beszél, a helyett, hogy a felség bűnbocsánatát kérje. Kolozsvárott még most sem jó a szellem, írja a kormányzó. Ha Kolozsvár a forradalmi elemmel kezet nem fog, a lázadás nem lett volna oly nagymérvű, s a székelyek között nem terjedt volna el oly gyorsan , s kérdés, ha Kolozsvár rokonszenvéről nem bizonyos, mert volna-e Bem magyarországi segédsergeivel Erdélybe nyomulni. — Kolozsvár polgársága is onnan 1848. dec. 25. kivonult és. katonaságot nemcsak gúnyolta, de közülök sokat elfogott, lefegyvérzett, lovasokat megölt, podgyászszekereket kirabolt, mielőtt csak egyetlen honvéd is lett volna falai között. Nagy felelősség terheli a nemességet — szól tovább a jelentés — melyet tulajdonképi rendeltetése s kiváltságos kedvezményei arra utaltak, hogy a trón körébe seregeljen s azzal együtt saját vagyonát és személyét is védelmezze ; de az jobbadán megszegte a felség iránti hitét, s ha maga zsákmányt szomjazó forradalmiakhoz nem csatlakozott is, de nem is szegült ellene, holott a cs. katonasággal tartva a terjedő lázadást legyőzhette, vagy legalább mérsékelhette volna. A kormányzóság nézete szerint sem Kolozsvár polgársága, sem a nemesség kíméletet, vagy a hátra levő hadisarc kifizetésében halasztást nem érdemel, kegyelem gyakorlása csak a teljes elégtétel-szolgáltatás után ajánlható, annyival inkáb, mert akár egyik, akár a másik által azon szerencsétlenek károsíttatnak meg, akik a hadisarcból remélik szükségeikben fölsegítetésöket.“ A belügyminiszter késett az elhatározás t