Budapesti Hírlap, 1892. szeptember (12. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-01 / 241. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 241. sz. Csütörtök, szeptember fa Budapesti HírlapElőfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napos is. Főszerkesztő: Ikosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. i Ellenzéki terrorizmus. ^Il|ni...i.||wwir ílllg 31. A téli választásokból támadt vitás ügyek, egy kivételével, már mind el vannak intézve. A petíciókat a birálóbizottságok letárgyalták. ítéleteiket kimondták, s ahol a mandátum megsemmisítését mondták ki, megtörténtek már az új választások is. Csupán az Atzél Béla báró mandátumának az érvényessége lóg még a levegőben, mert tudvalevőleg annak a kiderítése, hogy választó-e valaki, vagy sem, sokkal komplikáltabb feladat, mint például annak a megállapítása, hogy a törvényes határt átlépő izgatások meghamisították a választás eredményét. Ezt a függő ügyet számon kívül hagyva is, igen érdekes és értékes tanulságokat vonhatunk le e petíciók és új választások történetéből. Mikor az új országgyűlés összeült, összesen tizenkét képviselő mandátumát támadták meg kérvénynyel. Maga ez a szám feltűnően csekély volt s még feltűnőbb az, hogy a tizenkét eset közül hétben kormánypárti választók hozták kérelmeiket a bírálóbizottságok elé és panaszkodtak választási visszaélésekről. Minálunk, ahol az egész hivatali apparátus választás idején egyebet se teljesít, mint kormánypárti kortes-szolgálatot s a hol a Podmaniczky báró úr kezelése alatt álló kortes-kassza bőkezűsége és mindenütt jelenvalósága ellen sem lehet semmi panasz : valóban érthetetlen, hogy a kormánypárt álljon elő választási sérelmekkel. Idáig nem is volt ez szokásban s eset is alig volt rá. Szapáry azonban reformer, megrendelte a kormánypárti választási petíciókat, nyilvánvalólag azért, hogy az ellenzék választási sérelmeivel szemben e petíciókra mint az ellenzéki visszaélések bizonyítékaira hivatkozhassék. Érdemes hát megvizsgálni, hogyan töltötték be e kérvények a maguk rendeltetését? Ötöt közülök lehetetlen volt el nem utasítani s a bíráló bizottság kénytelen volt érvényesnek jelenteni ki a megtámadott mandátumot. Két kérvénynek azonban sikere volt. Papp Béla csengeri és Sima Ferenc tápéi mandátumát a bírálóbizottság megsemmisítette, mind akettőt azon az alapon, hogy az ellenzék terrorizálta a választókat. Ebben a két kerületben új választás volt tehát és mi történt ? a csengeri kerületben a kormánypárt másodszor már meg sem merte kísérleni a szerencsét s a függetlenségi párt jelöltje egyhangúlag ment keresztül. A tápéi kerületben elkövettek mindent, amit erőszakkal, pénzzel és furfanggal elkövetni lehet s a vége a dolognak az lett, hogy Sima Ferenc harmadfélszáz szavazattal többet kapott, mint az első választáskor. Hogyan történhetik ilyesmi, ha az első választás többségét valóban csak terrorizmussal lehetett kicsikarni ? Tisztába jövünk vele, ha megnézzük, mit ért a kormánypárt ellenzéki terrorizmus alatt. S erre nézve igen jó útbaigazítást ad az, hogy ezzel a váddal mindig oly kerületekben állanak elő, amelyek lakossága törzsökös magyar, vagyonos, intelligens és önérzetes. (Az idén az említett két kerületen kívül még Csongrád és Abony részesült ebben a szerencsében.) Nemzetiségi kerületek azonban, melyek szegény népét a zsandárokkal be lehet hajtatni s egykét forinttal megvásárolni, soha ilyen vádnak nem voltak kitéve. Az ellenzéki terrorizmus tehát valójában nem jelent egyebet, mint hogy az ellenzéki választók nem engedik magukat se a hivatalos közegek által terrorizálni, se a privát kortesek által megvesztegetni s egymásra e tekintetben ellenőrzést gyakorolnak. Lenézik, megvetik igenis azt, aki eladja vagy megfélemlítteti magát ; ez a presszió azonban nem nyilvánul erőszakban, hanem csak etikai erejével hat s éppen ettől félnek azok az urak, a kik szuronyokkal és bankókkal dolgoznak, épp ezt a meggyőződésbeli energiáját a magyar népnek, a"mélyét? nem lehet eléggé nagyrabecsfilm,^. ezt nevezik ők terrorizom ma^ , , háló bizottsági nezete igazat adhak k” nekik, de a tények — mint Csengeren és Tápén láttuk — nem adnak. Hogyan vagyunk ellenben azokkal a kérvényekkel, a melyekben ellenzé- i kiek panaszolták föl sérelmeiket? Ősz- « A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. ..... .. • . ' ■■■—■■■■■ A hámor-vár. Pittsburg északamerikai várostól hét angol mértföldnyire, a Monongahela folyó partján van Homestead, a világhírű acélhámor, ahol Carnegie, a vasúti király, négyezer munkást dolgoztat éjjel-nappal. E nagy munkássereg révén Homestead egész kis város. A hámorból közel négyannyi acél kerül ki, mint a creuzollból. A munkások bére eddig havonkint több, mint kétszázezer dollárra rúgott. Tehát az acélkovácsoknak nem volt valami rossz dolguk. Történt azonban, hogy az acél ára nagyot csökkent s a hámor igazgatósága kénytelen volt a munkabért 10—12 százalékkal leszállítani. A munkások hallani sem akartak e leszállításról és kijelentették, hogy nem tűrik meg az ilyen olcsóbb áron dolgozni hajlandó idegen patkányokat, akik majd Homesteadba fognak csödrnni. Nagy összeütközésektől lehetett tartani. Ezért Carnegie hatalmasan megerősíttette humorát. Két öl magas palizátákkal vétette körül egy végbe, három angol mértföld kerületben. A palizátákra pedig négy tüskés drótot alkalmazott, olyanfélét, mint a minővel mi óvjuk gyümölcös kertjeinket a tolvajok ellen. E drótoknak azonban nem annyira a tüskéje volt veszedelmes, mint a bennük levő rettenetes villamos erő, melyet óriás dinamogépek árasztottak beléjük szüntelenül. Aki e kerítésen át akart hatolni, az első érintésre mennykötél sújtottan rogyott le. A palizáták folytonosságát minduntalan lövőrések szakították meg. Belül pedig forró és jeges víz erős nyomású vezetékei futottak körül, hogy a támadókat a réseken át bármely pillanatban meleg vagy hideg sugárral lehessen elriasztani. Lehetetlen volt a hámorba hatolni a folyó felől is, mert évente két zsilipforma óriás kapuval zárták el a víztől. Mikor ez a nagy felkészülődés megtörtént, az igazgatóság várta a bekövetkezendő eseményeket. Most, hogy elmondtuk a sztrájk okait és lefestettük az ostromállapotot, mielőtt áttérnénk a rettentő harcok leírására, beszéljünk e roppant humorok megalkotójáról, Carnegieről. Ez az ember tizenegyéves korában, 1845-ben került Pittsburgba szüleivel, szegény skót kivándorlókkal. Pályáját mint telegrammkihordó kezdte és hetenkint két dollárt keresett. Majd vasúti szolgálatba lépett és nagy takarékossággal sikerült neki annyi pénzt összekuporgatni, hogy megvehetett néhány petróleumforrást. Később egy kis hámort állított és acélsíneket gyártott. Ebből kezdett meggazdagodni , és ma a világ legnagyobb acélsín-gyártója, Andrews Carnegie a politikában is jelentős ember. A köztársasági párt egyik vezére és bizalmas barátja Harrisson elnöknek, akit 1888-ban jórészt az ő dollárjaival választottak meg. Vagyona rengeteg, az Egyesült Államokban harminc millió dollárra becsülik. Gyönyörű uradalma van Pittsburg mellett, pompás telelőhelye a délen, remek kastélya Skóciában és nagyszerű palotája Londonban. A homesteadi hámoros idejének legnagyobb részét Európában tölti s ügyeit a tengeralatti telegráf segítségével intézi, így tudta meg, hogy munkásai sztrájkolnak s ugyancsak az Óceán fenekén fekvő kábelen át parancsolta meg, hogy pinkettonokat kell Homesteadba vinni a rend helyreállítása végett. Ez volt a szikra, mely a puskaporos aknát felrobbantotta és nyuttá tette a lázadást. Az Egyesült Államokban számos magán detektív-társaság van, mely úgy a kormánynak, mint egyes embereknek jó borsos áron szokott szolgálatokat tenni. A leghíresebb és legkelendőbb ilyen társaság a Pinkerton’s Agency, melyet alapítójáról neveznek így. Ugyanis Pinkerton szedte össze ezt a mindenre kész modern condottierekből álló bandát. A pinkertonok fatal, erős fickók, vakmerő kalandüzök, katonaviselt dologtalanok, akik minden skrupulus nélkül bocsátják áruba bőrüket és lelkiismeretüket. Az Egyesült Államokban különben nem valami jó hírük van és főképp gyűlölik őket a munkások, mert a pinkertuniok irántuk mindig a legvadabb brutálissággal viselték magukat,valahányszor csak ellenük indították őket. Főképp a vasúti munkásokkal bántak felháborító durván ezek az ittas fickók, mikor legutóbb egy sztrájkba avatkoztak , nagy vérontást vittek véghez. Népszerűtlenségük különben olyan, hogy például Ohioban és Illinoisban törvény tiltja a pinkertonok használatát. Kai számunk 16 oldal.