Budapesti Hírlap, 1892. szeptember (12. évfolyam, 241-270. szám)

1892-09-01 / 241. szám

Budapest, 1892. XII. évfolyam 241. sz. Csütörtök, szeptember fa Budapesti Hírlap­­Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napos is. Főszerkesztő: Ikosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. i Ellenzéki terrorizmus. ^Il|ni...i.||wwir ílllg 31. A téli választásokból támadt vitás ügyek, egy kivételével, már mind el vannak intézve. A petíciókat a biráló­­bizottságok letárgyalták. ítéleteiket ki­mondták, s a­hol a mandátum meg­semmisítését mondták ki, megtörténtek már az új választások is. Csupán az Atzél Béla báró mandátumának az érvényessége lóg még a levegőben, mert tudvalevőleg annak a kiderítése, hogy választó-e valaki, vagy sem, sokkal komplikáltabb feladat, mint például annak a megállapítása, hogy a törvé­nyes határt átlépő izgatások meghami­sították a választás eredményét. Ezt a függő ügyet számon kívül hagyva is, igen érdekes és értékes tanulságokat vonhatunk le e petíciók és új válasz­tások történetéből. Mikor az új országgyűlés összeült, összesen tizenkét képviselő mandátumát támadták meg kérvénynyel. Maga ez a szám feltűnően csekély volt s még fel­tűnőbb az, hogy a tizenkét eset közül hétben kormánypárti választók hozták kérelmeiket a bírálóbizottságok elé és panaszkodtak választási visszaélésekről. Minálunk, a­hol az egész hivatali appa­rátus választás idején egyebet se telje­sít, mint kormánypárti kortes-szolgála­tot s a hol a Podmaniczky báró úr ke­zelése alatt álló kortes-kassza bőkezű­sége és mindenütt jelenvalósága ellen sem lehet semmi panasz : valóban ért­hetetlen, hogy a kormánypárt álljon elő választási sérelmekkel. Idáig nem is volt ez szokásban s eset is alig volt rá. Szapáry azonban reformer, megren­delte a kormánypárti választási petíció­kat, nyilvánvalólag azért, hogy az el­lenzék választási sérelmeivel szemben e petíciókra mint az ellenzéki vissza­élések bizonyítékaira hivatkozhassék. Érdemes hát megvizsgálni, hogyan töltötték be e­ kérvények a maguk ren­deltetését? Ötöt közülök lehetetlen volt el nem utasítani s a bíráló bizott­ság kénytelen volt érvényesnek jelen­teni ki a megtámadott mandátumot. Két kérvénynek azonban sikere volt. Papp Béla csengeri és Sima Ferenc tápéi mandátumát a bírálóbizottság megsemmisítette, mind akettőt azon az alapon, hogy az ellenzék terrorizálta a választókat. Ebben a két kerületben új választás volt tehát és mi történt ? a csengeri kerületben a kormánypárt másodszor már meg sem merte kísér­leni a szerencsét s a függetlenségi párt jelöltje egyhangúlag ment keresztül. A tápéi kerületben elkövettek mindent, a­mit erőszakkal, pénzzel és furfanggal elkövetni lehet s a vége a dolognak az lett, hogy Sima Ferenc harmadfélszáz szavazattal többet kapott, mint az első választáskor. Hogyan történhetik ilyesmi, ha az első választás többségét valóban csak terrorizmussal lehetett kicsikarni ? Tisz­tába jövünk vele, ha megnézzük, mit ért a kormánypárt ellenzéki terroriz­mus alatt. S erre nézve igen jó útba­igazítást ad az, hogy ezzel a váddal mindig oly kerületekben állanak elő, a­melyek lakossága törzsökös magyar, vagyonos, intelligens és önérzetes. (Az idén az említett két kerületen kívül még Csongrád és Abony részesült eb­ben a szerencsében.) Nemzetiségi kerü­letek azonban, melyek szegény népét a zsandárokkal be lehet hajtatni s egy­két forinttal megvásárolni, soha ilyen vádnak nem voltak kitéve. Az ellenzéki terrorizmus tehát valójában nem jelent egyebet, mint hogy az ellenzéki válasz­tók nem engedik magukat se a hivata­los közegek által terrorizálni, se a pri­vát kortesek által megvesztegetni s egymásra e tekintetben ellenőrzést gya­korolnak. Lenézik, megvetik igenis azt, a­ki eladja vagy megfélemlítteti ma­gát ; ez a presszió azonban nem nyil­vánul erőszakban, hanem csak etikai erejével hat s éppen ettől félnek azok az urak, a kik szuronyokkal és ban­kókkal dolgoznak, épp ezt a meggyő­­ződésbeli energiáját a magyar népnek, a"mélyét? nem lehet eléggé nagyrabe­­csfilm,^. ezt nevezik ők terrorizom ma^ , , h­áló bizottsági n­ezete igazat adhak k” nekik, de a tények — mint Csengeren és Tápén láttuk — nem adnak. Hogyan vagyunk ellenben azokkal­­ a kérvényekkel, a melyekben ellenzé- i kiek panaszolták föl sérelmeiket? Ősz- « A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. ..... .. • . ' ■■■—■■■■■ A hámor-vár. Pittsburg északamerikai várostól hét an­gol mértföldnyire, a Monongahela folyó part­ján van Homestead, a világhírű acélhámor, a­hol Carnegie, a vasúti király, négyezer mun­kást dolgoztat éjjel-nappal. E nagy munkás­sereg révén Homestead egész kis város. A hámorból közel négyannyi acél kerül ki, mint a creuzollból. A munkások bére eddig havon­­kint több, mint kétszázezer dollárra rúgott. Tehát az acélkovácsoknak nem volt valami rossz dolguk. Történt azonban, hogy az acél ára na­gyot csökkent s a hámor igazgatósága kényte­len volt a munkabért 10—12 százalékkal le­szállítani. A munkások hallani sem akartak e leszállításról és kijelentették, hogy nem tűrik meg az ilyen olcsóbb áron dolgozni hajlandó idegen patkányokat, a­kik majd Homesteadba fognak csödrnni. Nagy összeütközésektől lehetett tartani. Ezért Carnegie hatalmasan megerősíttette hu­morát. Két öl magas palizátákkal vétette kö­­­rül egy végbe, három angol mértföld kerület­ben. A palizátákra pedig négy tüskés drótot alkalmazott, olyanfélét, mint a minővel mi óv­juk gyümölcös kertjeinket a tolvajok ellen. E drótoknak azonban nem annyira a tüskéje volt veszedelmes, mint a bennük levő rettenetes villamos erő, melyet óriás dinamogépek árasz­tottak beléjük szüntelenül. A­ki e kerítésen át akart hatolni, az első érintésre mennykötél súj­­tottan rogyott le. A palizáták folytonosságát minduntalan lövőrések szakították meg. Belül pedig forró és jeges víz erős nyomású vezeté­kei futottak körül, hogy a támadókat a rése­ken át bármely pillanatban meleg vagy hideg sugárral lehessen elriasztani. Lehetetlen­­ volt a hámorba hatolni a folyó felől is, mert évente két zsilipforma óriás kapuval zárták el a víztől. Mikor ez a nagy felkészülődés megtör­tént, az igazgatóság várta a bekövetkezendő eseményeket. Most, hogy elmondtuk a sztrájk okait és lefestettük az ostromállapotot, mielőtt áttérnénk a rettentő harcok leírására, beszéljünk e rop­pant humorok megalkotójáról, Carnegieről. Ez az ember tizenegyéves korában, 1845-ben ke­rült Pittsburgba szüleivel, szegény skót kiván­dorlókkal. Pályáját mint telegrammkihordó kezdte és hetenkint két dollárt keresett. Majd vasúti szolgálatba lépett és nagy takarékosság­gal sikerült neki annyi pénzt összekuporgatni, hogy megvehetett néhány petróleumforrást. Később egy kis hámort állított és acélsíneket gyártott. Ebből kezdett meggazdagodni , és m­a a világ legnagyobb acélsín-gyártója, Andrews Carnegie a politikában is jelentős ember. A köztársasági párt egyik vezére és bizalmas barátja Harrisson elnöknek, a­kit 1888-ban jórészt az ő dollárjaival választottak meg. Va­gyona rengeteg, az Egyesült­ Államokban har­minc millió dollárra becsülik. Gyönyörű ura­dalma van Pittsburg mellett, pompás telelőhe­lye a délen, remek kastélya Skóciában és nagyszerű palotája Londonban. A homesteadi hámoros idejének legnagyobb részét Európában tölti s ügyeit a tengeralatti telegráf segítségé­vel intézi, így tudta meg, hogy munkásai sztrájkol­nak s ugyancsak az Óceán fenekén fekvő ká­belen át parancsolta meg, hogy pinkettonokat kell Homesteadba vinni a rend helyreállítása végett. Ez volt a szikra, mely a puskaporos aknát felrobbantotta és nyu­ttá tette a lá­zadást. Az Egyesült­ Államokban számos magán detektív-társaság van, mely úgy a kormány­nak, mint egyes embereknek jó borsos áron szokott szolgálatokat tenni. A leghíresebb és legkelendőbb ilyen társaság a Pinkerton’s Agency, melyet alapítójáról neveznek így. Ugyanis Pinkerton szedte össze ezt a mindenre kész modern condottierekből álló bandát. A pin­­kertonok fatal, erős fickók, vakmerő kaland­­üzök, katonaviselt dologtalanok, a­kik minden skrupulus nélkül bocsátják áruba bőrüket és lelkiismeretüket. Az Egyesült­ Államokban kü­lönben nem valami jó hírük van és főképp gyűlölik őket a munkások, mert a pinkertuniok irántuk mindig a legvadabb brutálissággal vi­selték magukat,­valahányszor csak ellenük in­dították őket. Főképp a vasúti munkásokkal bántak fel­háborító durván ezek az ittas fickók, mikor legutóbb egy sztrájkba avatkoztak , nagy vér­ontást vittek véghez. Népszerűtlenségük külön­ben olyan, hogy például Ohioban és Illinois­­ban törvény tiltja a pinkertonok használatát. Kai számunk 16 oldal.

Next