Budapesti Hírlap, 1893. január (13. évfolyam, 1-31. szám)
1893-01-01 / 1. szám
Budapest, 1893. 116 fizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. XIII. évfolyam I. sz. , / a ' / /// /. / / J / fr Vasárnap, január 1. Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Rákosi Jenő. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Budapest, dec. 31. Tizenegyedszer lépi át a Budapesti Hírlap az évforduló küszöbét a búcsúzó december sötétségéből a fiatal januárius derengő hajnalába. Üdv e pillanatban e lapok minden olvasójának, üdv és áldás minden magyar ember fejére, üdv minden tűzhelyre, a melyen családi, a melyen hazafias szeretet éleszti, táplálja a szent tüzet. Az emberek tömege változó érzelmekkel mond búcsút a távozó évnek, de az emberi természetben rejlik, hogy reménynyel köszönti a jövevény esztendőt maga a rezignáció is. De mily reménynyel nézzen előre az, akinek a szeme nem a maga dolgán, hanem a közdolgok folyásán pihen ? Annak tudománya az, hogy hátranézvén arra, ami volt, az ismert példából igyekszik kitanulni az ismeretlent, amely eljövendő lészen. Az a műst, amelynek képe néhány lepergett év keretében rajzolódik a fürkésző szem elé, hazánknak a mával múlttá váló e történettöredéke nem egyéb egy meddő küzködésnél, pozitív eredmény nélkül. A meddőség az emberekben van. Korunknak a köztéren sürgölődő előkelő alakjai elég tehetséggel, tetemes adománynyal bírnak arra a feladatra, hogy személyes boldogulásuk feltételeit biztosítsák , de ebben ki is merül erkölcsi és fizikai erejük. A közdolgok ellátására kicsinyek, erőtelenek és terméketlenek az utolsó évek intézői. Ez magyarázza meg azt a csodálatos jelenséget, hogy 1868 óta folyton a reformok elérkezett korszakáról beszélünk és az egész idő alatt nemcsak semminemű reformalkotást létre nem hoztunk, de amit az első Deákpárti minisztérium idealizmusa megindított, az is visszafejlődött az utódok kezében. Innen van, hogy valahány minisztérium azóta alakult, mind a nagy reformok jelszavaival foglalta el hivatalát. Innen van az a képtelenség, hogy tizenhét éves uralma egy liberális cég alatt élt pártnak és kormányainak ma van csak ott, hogy a liberalizmus ismeretes intézményeivel kísérletet tegyen és be kell látnia, hogy a sorsa e kísérletekkel a bizonyos bukás. Mily nevetséges hazugságnak tűnik ki a tizenhét évig viselt liberális cég a cselekedet első pillanatában! Tévedés volt-e, képmutatás volt-e a múlt , az ember fel van jogosítva kérdezni. Pedig csak a férfiak kisszerűsége volt, akik, hogy nagyobbaknak, hogy valaminek lássanak, öregapáik gúnyájában jártak a fórumra, ez volt egész politikai tudományuk. E kornak végét reméljük az 1898-as esztendőtől. Azt nem ígérhetjük Magyarországnak, hogy a nagy férfiak vadon fognak teremni számára, de reméljük azt, hogy akik jönni fognak a roskadozók helyébe, azok a maguk korának, a jelen időnek ruháját öltik fel magukra, zászlajukra mozgalmas időnk saját eszméit írják, teendőik sorába az aktuális élet szükségeit veszik fel, nem egy-egy iskolának a hagyatékát, ha az még oly tiszteletreméltó is. A nemzeti iránynak kell bevonulnia az elmékbe, a szivekbe, a közélet minden hajlékába, az alkotandó intézményekbe. Az általános elmagyarosodásnak — az intelligens elemeknél szóban, a nép tömegeinél lélekben — kell a politika öntudatos céljának lenni s e gondolatnak kell lüktetnie a jövendő évtizedeken át államférfiurak minden beszédében és manden intézkedésében. Ezen fordul meg nemcsak az ezeréves magyar királyság dicsősége, hanem a magyar nemzet minden tagjának boldogulása, e földnek békéje és mind am az áldás foganatja, amely e föld összes lakóit vallás különbsége, nyelv különbsége nélkül megilleti. Magyar hűség, magyar szeretet, s magyar érzés lakozzék minden szivben és Isten áldása boruljon ez uj esztendőben minden házra, melyben hazafiak laknak. A szabadelvű párt romlása. — Levél a szerkesztőhöz. — Kana Ivortól. Budapest, dec. 31. Éljen a magyar szabadság — a szabadelvű zsarnokságnak vessünk véget ! Ez a beköszöntő évnek feladata. A szabadelvű párt 1875—1898-ig uralkodott. Elég. Számoljunk le. Deák Ferenc megalkotta kiegyezését, melyben a magyar államot helyreállitá. Magyarország Mohácsnál elveszett, három részre osztatott, törökök és németek prédája lett, a német császárok által a szultánoktól és erdélyi fejedelmektől meghódíttatott, a múlt században három erős uralkodó, III. Károly, Mária Terézia és II. József által Ausztriához pragmatice csatoltatok és germanizáltatott, idegenekkel betelepittetett, alkotmánya a nemesi privilégiumokra szoríttatott, nagy nehezen bírta a nemzet megóvni államiságának jogcímeit tartalom nélkül és nyelvét szokásaival kultúra nélkül. A francia forradalom segített életre s immár száz esztendő óta küzdünk a létért, országunk függetlenségéért, a szabadságért, nemzeti műveltségünkért s a magyar faj szupremáciájáért hazánkban. Kétszer e században : 1813— 1825-ig és 1849—1861-ig egészen el voltunk nyomva, többször félig, egészen szabadok nem voltunk soha. Nagy férfiak a nemzet lelkes támogatásával nagy munkát végeztek, feltámasztották Magyarországot. Atyáink vérén váltattunk meg. Mégis elvesztünk volna, ha Deák Ferenc és barátai ki nem békítenek királyunkkal s be nem fejezik a szerencsétlen harcot uralom és forradalom között. Ez a kiegyezés arra való volt, hogy a mi Világos után az 1848-diki alkotmányból a fegyvertelen nemzet részére megmenthető volt, megtartassák s a magyar állam területi épsége és a magyar nemzet szuverenitása visszaadassék, sorsunk felett törvényesen magunk rendelkezzünk s a királyi hatalom erejét ne a magyarság elnyomásában, hanem politikai és társadalmi fejlesztésében keresse. E cél eléretett s a kiegyezés, bármelyek legyenek hibái, alapnak neveztetik azért, mert szabályos módot nyújtott arra, hogy az elveszett Magyarország általa az uj kornak megfelelő állami szervezetet nyerjen s a magyarok a versenyző nemzetek sorában egyenlő ranggal haladhassanak előre. Hamarosan a Deák-párt a magyar államot meg is alkotta s mohón sietett a reformokkal századok hátramaradását kipótolni. E nagy dologban kimerült és Deák Ferenc meghalt. Tőle az ország sorsának intézését Tisza Kálmán és a szabadelvű párt örökölték. Tisza a kiegyezésnek és a Deákpárt minden alkotásának ellenzője. A feladat, mely a fúzióban a szabadelvű pártnak jutott, sokkal könnyebb volt: nem megállni s a hatalom birtokát élvezni, hanem a tört után haladni, az államot megszerkeszteni, az országot berendezni és modern intézményekkel ellátni, a nemzet félthető szabadságait megerősíteni, biztosítani és kiterjeszteni, a nemzetet gazdaságilag és szellemileg fejleszteni, jogban és társadalomban a középkorilag széttagolt népet egyesíteni, a magyarságot belterjes közművelődéssel és nyelvének az állam összes funkcióiban általános használatával uralkodó állásában megszilárdítani és megnöveszteni, a kiegyezés tapasztalati hibáit és hiányait pótolni és javítani, Magyarország állami és közgazdasági emancipációját Ausztriától törvényes és békés eszközökkel keresztül vinni, a nemzetközi viszonyokban s különösen Keleten a magyar állam tekintélyét és befolyását megóvni és érvényesíteni, a királyságot mint a Habsburg-dinasztia és a nemzet szövetségét emelni és a kettőt közelebb hozni egymáshoz. Számba vehető ellenzék nem ■""«"*1 ■ ............■ I I I 111 ■ I ■ " — Mai számunk 20 oldal.