Budapesti Hírlap, 1893. március (13. évfolyam, 60-89. szám)
1893-03-01 / 60. szám
Budapest, 1895. XIII. évfolyam 60. sz. Szerda, március 1. Előfizetési Árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Szellemi arisztokrácia. Budapest, febr. 28. Nincs ranghoz, nincs születéshez, nincs osztályhoz, nincs semmihez se kötve, amit a társadalom adhat, se vagyonhoz, se vagyontalansághoz. Ezt minden egyén mint isteni adományt, hozza magával s örökül nem hagyhatja utódaira, hanem csak az egész emberiségre, a sokaságra művei alakjában. Hogy azonban az egyén tagjává lehessen egy-egy nemzet vagy társadalom arisztokráciájának, ahhoz szükséges, hogy veleszületett talentuma érvényesült legyen, ő az emberi közösségben, melynek tagja, bizonyos elismerésre, állásra, befolyásra szert is tett légyen. A szellemi arisztokrácia az a nem szervezett testület, mely a sokaság szellemi termeléseiben a vezérlő, irányadó szerepet játszó tudásánál, tehetségénél és munkaerejénél fogva. Nincs a foglalkozás ágaihoz sem kötve. Művészet, szépliteratúra, tudomány, egyházi és közszolgálat, kereskedelem, ipar és gazdaság beállíthatja emberét a civilizáció e vezérgárdájába. Minthogy pedig nem elég a tehetség, hanem kell hozzá készültség, iskolázás, műveltség: világos, hogy a vagyonos osztályok annyiban elsőbbségben vannak, hogy gyermekeiknek a legkitűnőbb iskoláztatással szolgálhatnak. A vagyontalan tehetségek tanulókora ellenben nem ritkán nehéz Kálvária-itt, akkor is a legkorlátozottabb eszközökkel, kétségbeejtő kitérésekkel, jellem- és életemésztő küzdelmekkel. A szellemi arisztokráciát a maga törekvésében az a nemesebb becsvágy vezérli, amely nélkül valódi tehetség nincsen. Hivatásának érzete ez a vágy, hogy a közjó szolgálatában meghatározó, alkotó szerepe legyen. A vagyonosnak itt ismét elsőbbsége van: minden gond alól fölmentve, gondtalan élhet a halhatatlanságnak. Összeköttetései, anyagi eszközei tért nyitnak neki korán és semmi nem gátolja talentuma szárnyalását. A vagyontalan elsőbben is pozícióért küzd. Törekvéseinek anyagi alapot kénytelen szerezni, hogy megélhessen, esetleg családot alapíthasson és hogy azután élhessen hivatásának. Természetesen, a kettő nem külön utakon keresi a jövőt, hanem egyazon az után: a költő verseivel, a szaktudós tudományával küzd a létért és a babérért. A nemzet virágzása manapság szellemi arisztokráciájának munkájától, munkája becsétől és eredményeitől függ. Ez az arisztokrácia termeli a szellemi közvagyont, mely a nemzet munkáinak műhelyeiben : iskolában, műintézetekben, gyárakban, törvényhozásban stb feldolgozva forgalomba kerül. A küzdelemben, a pálya kezdőrészein sok hős elhull, elvérzik, kimerül, vágyától épp úgy emésztve, mint szegénységétől. De aki győz akadályokon, az előtt megnyílik a jövő, az állam, a társadalom, a magánvállalkozás rájuk teszi a kezét, mint a legbecsesebb tőkére, amely maga kamatozik és kamatoztatja az anyagot. Belőlük él és gyarapszik a nemzet. Ők haszna és dísze a köztársaságnak. Egyetemi tanszékek, iskolai igazgatóságok, művészeti és közművelődési intézmények elnöksége, állami hivatalok, irodalmi vállalatok versengenek érettük. A pénzevolúciónak e mozgalmas korában vagyonra is szert tehetnek, ha vágyukkal egyezik. A közélet nagy fogyasztása szellemi tőkében, biztos exisztenciával kínálja őket. Sőt öröklött és szerzett vagyonnál biztosabb alapja ma az életnek jellem és tehetség és a tudás, így állván a dolog, mi jelentőséget kell tulajdonítanunk — a benne rejlő erkölcsi elismerésen kívül — annak az okoskodásnak, mely a szellemi arisztokrácia érdekében kívánja fölemelni a képviselői napidíjakat? Elvégre is a képviselői állás bizalmi állás. Nagyjából én főkvalifikációjának a jellemét tartom. Az élet azonban másképpen intézkedik. A gyakorlati élet a pártszempontot tartja döntőnek. Semmi kétség sem lehet abban, hogy Apponyi Albert a szellemi arisztokrácia köztársaságában is vezérségre van hivatva. Még hivatásának is a politikát választotta és mhat törvényhozó és kormányzó készül nemzetét szolgálni. A pártszempont e dupla arisztokrata (született és szellemi!) ellenében innen jelöltet állít. Herman Ottó is kiváló tagja szellemaű arisztokráciánknak. A pártszellem nem ereszti be a törvényhozó testületbe. Számos a példa rá, hogy a szellemi prtokrácia elbuktatja a szellem arisztokratáit a harcban. De a pártszempont csak azt parancsolja, hogy az ellenfél szellemi arisztokratái elöl torlaszolja el kortesekkel a fórum bejáróit. Másfelől meg kívánja ugyan e pártszempont, hogy a saját pártja kiváló elméinek boldogulása minden föltételét megszerezze. Igen szegényes dolog volna, ha e föltételek közt évi nyolcszáz forint különbözet szerepet játszanék. Ez a szellemi proletariátus javára lenne, amelynek kellő helye mindenütt inkább van, mint a törvényhozó testületben, ahol a tudásnak és a jellemnek fénye van hivatva vezetni és szükséges, hogy az elméket egy már korábban megszerzett függetlenség kormányozza, nem az a függetlenség, melyet 2400 és 3200 frt közt álmodnak a fizetésjavítók. Ez lényeges a polgári életben, a fizetéses hivatások skáláin, de nem az olympiások szerint drága választások alá esendő képviselői állásban. Igaz, vannak a szellemi arisztokráciában is, mint a másikban olyanok, akik hivatásukat kimerítik a versenyistálló fentartásában. Az ilyen szellemi arisztokratának a képviselőháza versenyistálló. Ott futtat, árlovagol, néha tán fogad is. De szellemi arisztokráciánk e szórványos tagjai tán mégse azok, akik hivatva lennének arra, hogy az ország az eddiginél jobban fizesse őket. A fizetésjavítás különben egy Danausi ajándék lesz, amelyet a képviselő urak önmaguknak adnak. Sorsuk nem javul, ellenben a kerületek ára, amelyet az öt évi ciklus máris felrúghatott, ezáltal 5—10 ezer forinttal újra felszökik. Mindenesetre pedig reméljük, ha lesz bátorságuk a képviselő uraknak a maguk fizetését megjavítani, megtoldják e bátorságukat még azzal, hogy ezt a dolgot név szerinti szavazással fogják elkövetni. Mai számunk 20 oldal. Az egyházpolitikai reformok. Budapest, febr. 28. A püspöki konferencia. Ma délelőtt 10 órakor kezdődött a hercegprímás budavári palotájában a püspöki konferencia, melyen a püspökök, Samassa József egri érsek, Lenhardt erdélyi és Pável Mihály nagyváradi gör. kát. püspökök kivételével, mind megjelentek. A püspöki konferencia tárgya a pápához, a királyhoz és a kormányhoz intézendő feliratok szövege, a kormány egyházpolitikai programja tárgyában, továbbá a kongrua-ügy. Az elnöki tisztet Vaszary Kolos hercegprímás tölti be, míg a jegyzői teendőket Fehér Ipoly pannonhalmi apát végzi. A konferencia elején a hercegprímás felolvasta a pápától érkezett táviratot, amely válasz a decemberi püspöki konferencia üdvözletére. A tárgyalásnál felszólalt valamennyi püspök, több rendbeli módosítást téve a memorandum-tervezeten, melyet lapunk mai számában ismertettünk. A konferencia d. u. fél 2 óráig tartott, holnap d. e. 10 órakor folytatják a tanácskozást. A konferencia egy hétig is eltarthat, mert a vélemények igen eltérők. A pápához intézendő felirat nem sok gondot ad, de a kormányhoz intézendő memorandumot, mely belevág a napi politikába, minden pontjában a leggondosabban mérlegelik. A Nemzet a mai tanácskozásokról ezeket írja : „A főpapi tanácskozások alapjául szolgál az a három memorandumtervezet, melyet a decemberi püspöki konferenciák alapján készítettek el és véeményezés végett megküldöttek a püspököknek. Az egyik szól a pápához, a másik a királyhoz és a harmadik a kormányhoz, mely utóbbi memorandum részletesen foglalkozik a Wekerle-kormány egyházpolitikai programjával. A püspökök azonban olyan hiányosnak találták a velük közölt memorandumtervezeteket, hogy azokat majdnem tökéletesen átjavították és ha valamennyi módosítást felveszik, a