Budapesti Hírlap, 1893. március (13. évfolyam, 60-89. szám)

1893-03-12 / 71. szám

i Kálmán, mint miniszterelnök, a pápához folyamo­dott, hogy a választásoknál támogassa. Ezt határo­zottan visszautasítottam és visszautasítom ma is. Azt, hogy a kényszerházasságról szóló törvényjavas­latot visszavettem, nem kellett titokban csinálni, azt a képviselőház kebelében tettem. Mindenkinek meg­mondtam, hogy azt a javaslatot többé beterjeszteni nem fogom. De ha e szempontból —­m sem emlékszem, nem is hiszem, hogy azon irányban én kértem volna — de ha,mondom, a külügyminiszter jónak látta azt mondani: e törvényjavaslat, mely izgalmat idézett elő, visszavéte­­tett, tehát többé nincs ok izgalomra, — ez nem azt­­teszi, a­mit a képviselő úr első nap mondott, hogy én folyamodtam a pápa támogatásáért és annak fejében megígértem, hogy soha a polgári házasságról szóló tör­­­vényjavaslatot be nem terjesztem. (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások a szélsőbalon: Szögyény!) Hogy ezt valaha tettem volna, ma is a leghatározottabban visszautasítom, sőt tovább megyek, nemcsak a szentszékkel és semmiféle külföldi hatalommal szem­ben, de sehol, itt benn sem, senkivel szemben arra nézve, hogy valaha mit fogok még csinálni. Ígéretet nem tettem. (Helyeslés jobbfelöl. Zajos derültség a bal- és szélsőbalon. Felkiáltások: Mehet már! Vége neki! Percekig tartó zaj.) Apró ügyek. Wekerle miniszterelnök (Halljuk ! Halljuk !) törvényjavaslatot terjeszt be az ásványolajvám föl­emeléséről s az ásványolaj-adó kiegészítéséről. (De­rültség.) Kiadják a pénzügyi bizottságnak. Miután a ház megszavazza a saját március havi költségvetését, az elnök jelenti, hogy tíz kép­­viselő zárt ülést kért. (Roppant izgatottság.) Az ülést 5 percre felfüggeszti. ( Szünet után a zárt ülésben, mely a közönség várakozása ellenére nem Tisza Kálmán ügyeivel foglalkozott, Perczel Dezső indít­ványára a képviselők elhatározták, hogy egy napi­dijukat a gerjeni és bogyiszlói vízkárosultak segítsé­gére ajánlják fel. — Következik : a kultuszvita folytatása. A hat. autonómia. Érte, elismeri, főképp a katolikusoknak van szükségük, mert a protestánsoknak egyházuk auto­­nomikus szervezete elég garanciát nyújt arra, hogy köztük az összetartozás érzete, a hitélet buzgósága lankadni nem fog. Egészen más helyzetben vannak azonban a katolikusok, kiknek hitélete, autonómia hiányában, ma is igen laza. Az intelligencia mai általánossága mellett a híveket nem elégítheti ki többé a merev hierarchikus szervezet, melyre csak a kormánynak van, még­pedig sokszor párthatalmi ér­dekek által vezetett befolyása. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Ez az oka különösen a közép­osztály hitbeli közömbösségének. Ennek a megszün­tetésére nem katolikus társaságokat kell alakítani, a­mi veszedelem volna, (Általános élénk helyeslés.) hanem a kormánynak mindent meg kell tennie a lehető legszélesebb körű kát. autonómia létesítésére. (Élénk helyeslés.) E tekintetben a kormány ugyan még az időre nézve sem tett pozitív ígéretet s­­ általában a kormány iránt nincs bizalommal, mind a mellett a költségvetést, minthogy az kulturális cé­lokra is szolgál, elfogadja. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) A püspöki konferencia, Perczel Dezső, a­kit Asbóth a szabadelvű párt krudélis alelnökének nevezett, erre csak annyit jegyez meg, hogy, ha a krudélitás az, hogy a ter­mészete nem bírja el az arroganciát és a cinizmust, akkor szívesen elviseli a krudalitás vádját."­ (Helyes­lés a jobboldalon.) Elismerését fejezve ki a közoktatási bizottság s a miniszter iránt, áttér az egyházpolitikai kérdé­sekre s a püspöki kar memorandumaitól foglalkozik. Minden tisztelete és teljes hithűsége mellett sem lehet elfogadnia azt az álláspontot, melyre a 1. főis­­páni kar helyezkedett. Vajay István : Hát a főispáni kar is nyilatko­zott ? (Mozgás.) Perczel Dezső : Azt akartam mondani, a fő­papi kar. Vajay István: Az más! Beszéljünk okosan! (Zajos felkiáltások jobbfelől : Rendre ! Rendre ! Az elnök csenget.) Az elnök : Vajay képviselő urat ren­dreutasí­­tom. (Zaj.) Percel Dezső szerint a memorandum nem az általános katolikus, hanem az exkluzív egyházi ál­láspontot fejezi ki, a­melylyel szemben az általános európai szempont, a­melyet Rómában is elismertek, az „tolerari posse.“ Miért ne lehetne ezt elfogadni éppen nálunk, a­hol igen könnyen a „tolerari de­­bere‘‘ álláspontjára is lehetne helyezkedni. Ez a memorandum éppen merevségénél fogva nem fog meggyőzni senkit. Ha a polgári házasság Franciaországban nem ütközik dogmába, miért üt­köznék nálunk. S hogyan volna e kérdés fölvetése időszerűtlen ma, mikor már 1873-ban is időszerű volt ? Hogy pedig dekrisztianizáló hatása volna, azt Andrássy Tivadar gróf fényesen megcáfolta. Ugyanez a helyzet a vallásszabadságra nézve, melyet Irányi Dániel­­29 év alatt 22-szer sürgetett arról az oldalról, a­honnan most Vajay oly sokszor Szll közbe. Henzlenyi Lajos : Le is szavazták. (Zajos de­rültség.) Perczel Dezső : Erre a szabadelvű pártnak feségét, olyan vakmerőséggel, olyan nyíltság­gal, mintha semmi gonosz, sem­ rejlenek csele­kedetében, mintha abszolutre nem törődnék az­­­­al, hogy a férj megtudhatná a dolgot. Régóta szerette a grófnőt, de nem mert hozzá köze­ledni, kerülte, mivel szegény volt; most egy nagy vagyont örökölt s mind kedvesére sze­retné pazarolni. Mária többet törődik a férjé­vel, a­ki elvitte az osztrák társaságba, majd Cannesbe, de feltűnően visszavonul tőle, zár­kózott és kedvetlen. A grófnő sejti, hogy Sán­dor mindent tud, mindent lát, mindent kita­lált, csak azon csodálkozik, hogy miért nem öli meg, nem töri össze az az erős férfi, a­milyen fen­­séges izgalom lenne ez! Azonban hódításokat tesz s kalandok után jár s nem is igen ér rá, férjére gondolni. Sokszor vádolja lelkism­erete, hogy miért csalja meg ezt a férfiút, de ő nem tehet másképp. (Az anyja, értesülvén cannes-i hódításairól, hogy egy fejedelmet vett le a lábáról, levélben ad kifejezést elragadtatásának s azt tanácsolja neki, hogy csak egy udvarlót tartson s ez lehetőleg a fejedelem legyen.) Utóbb aztán annyira izgatja férje magavise­lete, hogy valósággal beleszeret. S midőn egy napon a tenger üresen veti ki a hajót, me­lyen Sándor minden nap vitorlázott (holttes­tét kifogták a halászok) lázba esik s magán­kívül hozzák haza Pusztahelyre, a hol házas­sága első napjait töltötte. Ott felbontják férje végrendeletét ; minden javát feleségére és születendő gyermekére hagyta s azt ajánlja neki, hogy a gyászév leteltével menjen férjhez Ve­­zekényi Elekhez, a mit az asszony meg is fog tenni, csakhogy az elhunyt kívánságát telje­­­­sítse, politikai okai voltak, épp úgy, mint Apponyi gróf­nak. — Hasonlóképpen nem érti a zsidó recepció ellenzését, hisz mit ér a kát. egyház olyan hívek-­ kell a kik a zsidó vallásra csak azért nem térnek át, mert nem lehet ? (Helyeslés a jobb­oldalon.) Veszedelmesnek jelenti ki ezután a katolikus társaságok alakítását, kívánja — a Fenyvessy-féla hat­ javaslat értelmében — a katolikus autonómiát s a költségvetést elfogadja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Megint az Asbóth­-Tisza ügy. Horváth Gyula kijelentette, hogy ő nem mint felekezeti ember, hanem mint hazafi kíván beszélni, mindenekelőtt rátér arra, hogy az imént egy erős súlyos vád emeltetett Magyarország volt miniszterel­nökével,Tisza Kálmánnal szemben, mintha­ azért, hogy állását mint kormányelnök és kormányának állását is megszilárdítsa, Magyarországon kívül eső hata­lomhoz fordult, legyen az a római pápa- vagy nem, az tökéletesen mindegy. (Halljuk! Halljuk!) Ha hivatkozás történt a monarchia külügyminiszterére is és egy férfiúra, a­ki jelenleg a monarchia kül­­ü­gyeinek vezetésében, mint nagykövet pozíciót fog­lal. Azt hiszi, sem ez országnak, sem általában Ma­gyarország tekintélyének, sem azon tekintélynek, melyre szüksége van, Magyarország miniszterelnö­keinek, még akkor is, ha állásukról lemondottak, vagy visszavonultak, nem áll érdekében, hogy egy pillanatig is oly gyanú álljon fenn, mely gyanú, a­míg gyanú, pusztít és kártékony. Az alól kell, hogy vagy teljes felmentés adassák, hogy mindenki meg­érthesse, a­mit ő is hisz és feltesz Tisza Kálmánról, hogy a haza iránti kötelességeit ism­eri, vagy pedig, hogy ha ez nem áll, akkor ki lehessen ellene mon­dani a vádat, a­melyet a maga részéről is a legsú­lyosabbnak tekint. (Helyeslés jobbfelől.) Károlyi Gábor gr.: Régen megmondottam, hogy a vádlottak padjára kerül! (Derültség.) Horváth Gyula : Egy politikai egyéniség re­putációjának kérdése nem csupán az ő reputációjá­nak, hanem az egész ország reputációjának kér­dése. (Felkiáltások a szélsőbalon: A miénk nem! Semmi közünk hozzá !) Thaly Kálmán : Nem kell nekünk Tisza Kál­mán, se az egyházi, se a világi téren ! (Halljuk ! Halljuk !) Horváth Gyula : A képviselőház minden tagja, a kormány minden tagja érdekelve van a tekintet­ben, hogy itt a házban teljesíti-e valaki a haza iránti kötelességét, vagy nem. Ha pedig ez a köteles­ség megsértetett valaki által, legyen az Tisza Kálmán, vagy bárki más, annak itt e teremben helye nincsen. (Helyeslés balfelől.) Ő tehát a kormányelnökhöz for­dulna, minthogy azonban ő nincs jelen, a kormány tagjaihoz, hogy forduljanak a legrövidebb idő alatt a monarchia külügyminiszteréhez és szerezzenek biztos tudo­mást arról, hogy a képviselőházat már a legközelebbi ülés alatt ez irányban megnyugtatni lehessen. (Helyes­lés halfelől.) Ez oly természetes dolog, melyet füg­gőben tartani egy pillanatig sem helyes. Hosszan foglalkozik ezután Asbóthtal, a­kit a szabadelvű párt épp úgy zsebelhetett, mint ő is­­merte a szabadelvű pártot s a kiknek nincs joguk egymásnak szemrehányást tenniük. Tagadja, hogy Tisza Kálmánnak joga volna közlegénységére hivat-Ez röviden a történet. Tagadhatatlanul reszenzust kelthet sokakban, a kik erősebb idegzetűek s naiv polgári erkölcsök szerint élnek, de nem ismeri a kort, a­ki tagadja ily viszonyok létezését. Ez a századvégi gondol­kozás nívóján álló társadalom rajza, minden szépítés nélkül, de oly elevenen s elmésen megírva, annyi találó megjegyzéssel, annyi finom megfigyeléssel, hogy az ember mindvé­gig nagy érdeklődéssel olvassa. Engem leg­alább rendkívül érdekelt ez a könyv. Igaz, hogy szereplő karakterei motivációját telje­sebbnek, világosabbnak szeretném, de azért mindannyi eljárását érthetőnek tartom, még Bálványosy Sándorét, a férjét is, a­ki nem verekszik Elekkel s nem bántja feleségét, noha tudja perfidiájukat. Ez a jó­l világ­látott századvégi ember azért szerette meg Máriát, mert szende ártatlanságnak nézte (Mária jól játszotta szerepét !) és csalódott benne. Már most mitévő legyen . Skandalumot pro­vokáljon, mikor jól tudja, milyen össze-vissza­­ság van a szocietás családi életében . Pár­bajozzon, mikor tudja, hogy ez milyen haszonta­lan dolog ? Ha felesége Eleket szereti, legyen Eleké , ez a helyes rendje a dolognak. Bizo­nyos, hogy ez a fajta rezignáció csak modern elméjű emberben lehetséges, de bizonyos, hogy lehetséges a fia dé Li­éde-ben. Hogy Justh Zsigmond vezércikket mond át a hálni készülő Sándorral az arisztokrácia hivatásáról : az abszurd dolog. De épp oly külsőség a könyv végén, mint az előszó a könyv elején. A munka, azt hiszem, ezek ellenére is megteszi a hátasát abban az irányban, m­ely Justh Zsigmond cél­jának megfelel. ‘ c ik. 10 BUDAPESTI HÍRLAP. (71. sz.) 1893. március 12. Kemény Pál szóvá teszi a néptanítók nyug­díj-alapjára szedett 15 krokat s kéri a kormányt, hogy a törvénynek ezt a sok kelletlenséget okozó rendelkezését olyképp módosíttassa, hogy az ekkép befolyó néhány százezer forint az állami költségve­tésben találjon fedezetet. (Élénk helyeslés a Szélső­balon.) Áttérve az egyházpolitikai kérdésekre, de ki is az a véleménye, hogy végleges állást, konkrét javaslatok hijában, ma még nem lehet elfoglalni. De e mellett nincs bizalommal a kormány iránt, még­pedig elő­ször is azért nem, mert a kérdéseket nem­ a dolgok természetes rendje, hanem párt­taktika vetette fel­színre. Éppen azért nem hiszi, hogy a kérdések most szerencsésen megoldhatók lesznek,, sőt attól tart, hogy évtizedekre visszavettetnek. Ő is ki­várja a házassági jog egységes rendezését s az erre vo­natkozó törvényjavaslatot, ha az a kötelező polgári házasságra lesz is alapítva, támogatni fogja, feltéve, hogy az — mint a miniszterelnök ki is jelentette — nem fog járni a vallás sérelmével. Kéri a kultusz­­minisztert, hogy benyújtandó törvényjavaslatában tegye kötelezővé az egyházi szertartást is. (Élénk he­lyeslés bal- és szélsőbalon.) szeressen, vagy tiszteljen. Ő ezt mind tudja érzi, gondolja s mert megvan benne az igaz­ság ösztöne, naplójában hiven le is írja magát és benyomásait. Szeretne másmilyen lenni, de nincs rá ereje. Azért átengedi magát sorsának s az izgalmaknak, melyek fásult idegeit töme­­gesbe hozzák. Férjhez megy Bálványosy Sándor gróf kamaráshoz, a kinek 250 ezer forint évi jöve­delme van tisztán. Érdekes férfi, derék, gentel­­man ember ; tetszik neki s szeretné is, ha egy­általán tudna szeretni, ha nem szokott volna hozzá, hogy mosolyogjon azon az ostobaságon, melynek szerelem a neve. Hozzámegy, önért izgatja a 250 ezer forint évi jövedelem s az irigység, melyet a szocietás mamáiban és el­adó leányaiban támaszt, de mint hideg meg­figyelő lép az oltár elé és rösteli, hogy vőle­génye könyözik a meghatottságtól ; ő közönyö­sebben fogta fel a dolgot. Az esküvő után leutaznak a pusztára, hol Mária kissé fölme­legszik : imponál neki Sándornak hencegéstől ment nemes egyszerűsége s igaz úri mivolta. Csak azt a gyöngeséget furcsálja benne, hogy szerelmes. Aztán csakhamar­ unatkozik és Ve­­zekényi Elekre gondol, Sándor legjobb barát­jára, a­ki elégedetlenségével, keserűségével és cinizmusával felizgatta érdeklődését, és a ki — a szemtelen ! — soha sem udvarolt neki. Egy darabig úgy tesz, mintha ellent akarna állni annak a különös hatásnak, melyet a sá­padt arcú, gúnyos nézésű Elek reá gyakorolt, de voltaképpen csak izgatja magát és mihelyt az alkalom kínálkozik, lemond minden védeke­zésről s vakon, tehetetlenül megadja magát. Vezekényi Elek elcsábítja legjobb barátja le­ !

Next