Budapesti Hírlap, 1893. március (13. évfolyam, 60-89. szám)

1893-03-01 / 60. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP, (60. sz.) 1893. március 1 A király a királynénál. — Saját tudósítónk táviratai. — Territet, febr. 28. A Grand Hotel vendégei semmit se tud­tak a király jöveteléről, csak a megérkezésé­nek reggelén a lapok táviratai árulták el a titkot. A hotelban 200 vendég lakik, nagyrészt angolok, de kétségtelen, hogy a király látoga­tása után özönleni fog ide a közönség. Tekin­­tetben és környékén általános az öröm, hogy a királynénak úgy megtetszett ez az üdülő­hely mert azt remélik, hogy a fürdőt ez a lá­togatás fogja felvirágoztatni. A királyné jól érzi magát, naponta nagy­ gyalogsétákat tesz , legutóbb elment egész Veveyig. Mindig szobájában ebédel, a többi vendégekkel ritkán érintkezik. Hir szerint a királyné három, a király egy hétig marad Territetben. Az idő igen kellemes, enyhe, a hegyekről elpusztult a hó. Lausanne, febr. 28. Délután 3 óra 35 perckor. Villámgyorsan terjedt el a hír, hogy Ferenc József király ma Territetbe érkezik. Az itteni vasúti igazgató­sághoz ma délben az a távirati értesítés jött, hogy egy herceg egy osztrák szalonkocsiban Lausanne felé utazik. A territet-i Grand Ho­telben már két nap óta folynak a készülődé­sek a király fogadására. A királyné Hohenembs grófné neve alatt február 21-ike óta lakik ebben a szállóban, melynek első emeletét ren­dezték be számára. A királynéval vannak : Festetich grófné, Nopcsa bárónő, Sseifarik ud­vari tanácsos nejével, egy komorna és nyolc szolga. A király megérkezését délután 4 óra 10 perckor várják s innen 4 óra 45 perckor folytatja útját Territet felé. A király Zürich­ből jön, hol egy óra hosszáig marad s ez idő alatt megnézi a várost. A királyné már jóval a jelzett idő előtt, egyedül Fesztetich­ grófné társaságában megje­lent a lausannei pályaudvarban. A királyné sötét ruhát viselt. A pályaudvaron élénken tu­dakozódott, hogy mikor érkezik meg a vonat Zürichből; miután az állomásfőnök megadta a kívánt felvilágosítást, a felséges asszony eltá­vozott a pályaudvarból és több óra hosszat sétált a fővárosban, a­hol senki nem ismerte meg ; bement több üzletbe és vásárolt egyet­­mást; betért a város legelső cukrászához is, hol limonádét ivott és a „sucre de Lausanne” név alatt ismeretes lausannei csemegét vá­sárolt. Zürich, febr. 26. A király oly szigorúan megőrizte inkog­­nitóját, hogy még a svájci északkeleti vasút elnöke sem tudott megérkezéséről. A zürichiek azt hitték, hogy egy bajor herceg fog megér­kezni. Még az utasok sem tudták, hogy mi­lyen magas állású utazótársuk van. Minthogy a vonat Zürichben nyolcvan percig áll, a király ezt az időt a város megte­kintésére fordította. Az uralkodó elküldte Paar gróf hadsegédet, hogy hozzon egy bérkocsit, de a gróf kocsi nélkül tért vissza s azt jelen­tette a királynak, hogy a zürichi bérkocsik oly piszkosak, hogy azokba még közönséges ha­landó sem ülhet. Erre Przibram osztrák-magyar főkonzul a király rendelkezésére bocsátotta nyitott fogatát, melyben az uralkodó sétako­­csizást tét a városban. A király pontban kilenc órakor visszatért a pályaházba s a harmadik osztályú váróterem­ben várta be a vonat elindulását. Nagy érdek­lődéssel nézte a pályaudvarban uralkodó sür­gés-forgást és beszélgetésbe bocsátkozott egy svájci milickatonával, ki teljes tábori felszerelés­ben véletlenül a pályaudvarban volt. Przibram főkonzulnál behatóan tudakozódott a Zürich­ben élő osztrákok és magyarok helyzete felől s az iránt is érdeklődött, hogy milyen kilátásai vannak Ausztria és Magyarország svájci kivitelé­nek a Svájc és Franciaország közt kitört vámhá­­ború következtében. A vonat 9 óra 30 perckor indult el ; a közönség igen tapintatosan viselte magát; a pályaudvarban egyetlen egy rendőrt sem lehe­tett látni ; a zürichi rendőrfőnök jelen volt ugyan, de a háttérben húzódott meg sze­rényen. Lausanne, febr. 28. D. u. 6 órakor. Erzsébet királyné kevéssel négy óra előtt visszaérkezett a pályaudvarba s a vonat meg­érkezéséig a parton sétálgatott, hol szép dél­utánokon több százan szoktak föl s alá sétálni. Minthogy a királyné jelenlétéről semmit sem tudtak, nem is tettek semmiféle különös intéz­kedéseket s igy természetesen rendőrök sem vonultak fel. A királyné rövid negyed óra múlva visszatért a perronra, hol feltűnést nem keltve járt-kelt a sok utas közt, a­kik nem is sejtették, hogy az egyszerű ruhába öltözött s kezében fehér esernyőt tartó asszony Magyar­­ország királynéja és Ausztria császárnéja. A királyt hozó vonat pontban 4 óra 20 perckor érkezett meg Zürichből. A király nem utazott külön vonattal; szalonkocsiját egysze­rűen besorozták a rendes vonat vagyonjai közé. A király személyvonaton utazott, mert a gyorsvonatra nagyon sokáig kellett volna várnia. Mihelyt a vonat megállott, a király sietve kiszállt kocsijából s többször egymásután meg­ölelte és megcsókolta a királynét, ki egészen a szalonkocsiig eléje ment. A közönség csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy Magyar­­ország királya megérkezett és hogy felséges neje várja őt. Erre alig néhány pillanat alatt kiváncsiakból álló csoport verődött össze és rokonszenvesen üdvözölte az uralkodó-párt. Az első üdvözlés után a királyi pár be­szállót­, a szalonkocsiba, a királyné az ablak­hoz állott s igy beszélgettek sokáig az uralko­dóval. A vonat 4 óra 45 perckor indult el Territet felé. Azt beszélik, hogy a király március 5-éig, a királyné március közepéig marad Territet-ben. Territet, febr. 28. D. u. 6 óra 35 perc. A király és a királyné este hat órakor érkezett ide ; mindketten a legjobb egészség­ben és viruló színben vannak. A perronon és a várótermekben nagy, jobbára külföldiekből álló közönség várt a királyi pár megérke­zésére. Mikor a felséges pár a szalonkocsiból ki­szállott, a király karját nyújtotta a királyné­nak és mind a ketten gyalog mentek a Grand hotel des Alpes-be. A pályaudvaron kívül álló nagyszámú közönség rokonszenvesen üdvözölte a királyi párt, a­mit a király több ízben barátságos mo­­solylyal köszönt meg. A királylyal volt : Paar gróf főhadsegéd, Liechtenstein herceg főlovász­­mester, három udvari kurír és négy ko­mornyik. Este hat órakor öt terítékű ebéd volt, melyen a királyné nem volt jelen; a királyné szobájába vitette föl a vacsorát. Bécs, febr. 28. Városszerte a legkülönösebb kombinációkat fűzik a király svájci utazásához. E hírekkel szemben udvari körökből azt jelentik, hogy ezek a kombinációk merőben alaptalanok. A király már hetekkel ezelőtt elhatározta, hogy a felséges asszonyt meglátogatja Svájcban s az uralkodó ezt a régi elhatározását most meg­valósította. Nagyon valószínűnek tartják, hogy a királyné március közepe táján visszatér Bécsbe. J­got tekintik annak, a­ki a kötekedést meg­kezdte. A hadsereg újjászervezése csak megszi­lárdította ezt a meggyőződést. Jó volna hát, ha Németország egyszer bebizonyítaná, hogy békére is tudja nyújtani kezét. Németország kormányának és lakosságának csak javára válnék ez az el­járás. Erre Caprivi gr. birodalmi kancellár szó­lalt fel. Kijelentette, hogy meg van győződve róla, hogy ha választott bíróság ülne össze és azt határozná el, hogy Németország adja ki El­­zász-Lotaringiát, a német nemzet ily bírósági ítéletnek magát soha alá nem vetné, inkább utolsó csepp vérét áldozná fel. (Tetszés.) Baumbach hangsúlyozza, hogy az elzász­­lotaringiai kérdést az interparlamentáris kon­gresszusokban nem tárgyalták. Ő személyesen konstatálta, hogy a kérdést a békekötéssel el­intézték és azért tovább nem vitatható. Erre a birodalmi gyűlés elintézte a külügyi hivatal költségvetését. Elzász-lotaringia. — A német birodalmi gyűlésből. — Berlin, febr. 28. A birodalmi gyűlés mai ülésén Barth kép­viselő (szabadelvű) azt kérdezte, hogy akar­nak-e csatlakozni a kormányok Anglia és az észak-amerikai Egyesült­ Államok azon törek­véséhez, hogy a nemzetközi viszályok fölött vá­lasztott bíróság döntsön. Marsh­all K. államtitkár azt felelte, hogy a kormányok e kérdéssel bővebben még nem foglalkoztak , de készek egyes kivételes ese­tekben a vitás kérdéseknek a jövőben is válasz­tott bíróság által való elintézésébe belemenni, de általános kötelezettséget előzetesen ez irány­­ú kormányok nem vállalhattak. Bebel azt mondta, hogy a kormány, úgy látszik, azért ellenzi a nemzetközi választott bíróságok létesítését, mert attól tart, hogy az ily választott bíróságnál szóba jöhetne az elzász­­lotaringiai kérdés. Hisz vannak emberek, a­kik azt hiszik, hogy Németország az 1870-iki háború­ban nem éppen ártatlan. Általában Németország Árvizek az országban. (Saját tudósitóinktól.) Az árvíz középpontján. (Gerjen és Bogyiszló.) — Kiküldött tudósitónk táviratai. — Szegzárd, febr. 28. A szerencsétlen Gerjen pusztulása teljes. Már csak három ház áll, a többinek vége. Az utászok és a csendőrök ma már kivonultak a faluból. Ott már nincs rájuk szükség. Sokan megesküsznek reá, hogy nem mennek vissza Gerjenre, erre az átkozott helyre. A nép tekintélyes kormánypárti férfiakat és magát a kormányt okolja a katasztrófáért. A szerencsétlenül átmenesztett Duna-ág sza­bad leúsztatás helyett megtorlasztja a vizet. Láttam óriási, kétemeletes ház magasságú jégbástyát, mely olyan szilárd, hogy elmenetelére gondolni sem mernek. A víz a mai napig egyre áradt, de ma apadni kezdett. Ez mentette meg a Gerjenéhez hasonló sze­­rencsétlenségtől Bogyiszlót. Ma két óráig tartó csónakázás után kimentem Bogyiszlóra, melyet részben szintén tönkre tett az áradás. A folyammérnökség most itt menti katonai segítséggel az embereket és vagyonukat. A fél falu kétségbeejtő helyzetben van. Százhúsz ház összedőlt s az egyik maga alá temette gazdáját és egy négy éves gyermeket. Egy cigányleán­y megörült, a mikor látta, hogy a házuk összedőlt. .A betegeket és ágyokat a magasan fekvő iskola­házba vitték, köztük k­ét difteritiszes gyermeket és négy gyerekágyas asszonyt, kik az árvíz betörése alatt szülték meg gyermeküket. Az egyiknek ikergyermekei lettek. Az utászkatonák az anyát és két gyermekét le­pedőben adogatták le a pontonokba. Éjjel a mérnök kiadta a parancsot, hogy már csak emberéletet mentsenek meg. A veszedelemnek ebben a legsúlyosabb per­ceibe is a humor derűjét hozták be egy-egy pilla­natra a cigányok. Hogy megmenthessék a cók-mók­­jaikat, minden bútordarabba egy-egy gyereket rak­tak. A katonák nem akarták a pontonba venni az ingóságokat, de a cigányoknak kész volt a fe­lelete : — Kérem, hisz ez gyerek! Bogyiszló népe különben nem fogja fel olyan tragikusan a helyzetet, mint a gerjedek. Ennek a községnek minden esztendőben kijut kisebb-na­­gyobb része az árvíz csapásaiból. Bogyiszlónak minden házánál van ladik. Az asszonyok és férfiak most is csónakra ültek és maguk mentik meg búto­raikat és a jószágukat. A most is eleven falu olyan az ő vízben álló utcasoraival, mintha Velence min­tájára építették volna. Nagy baj, hogy a lakosság nem akarja oda hagyni a falut. Inkább éhséget szenved. Sokan a holt Duna-ágban milliószámra rothadó halból élnek. A folyammérnök szerint, megeshetik, hogy a víz még egy hétig is a nyakukon marad. De a csökö­nyös nép nem mozdul , megvárja, míg háza a nya­kába szakad.

Next