Budapesti Hírlap, 1893. március (13. évfolyam, 60-89. szám)

1893-03-18 / 77. szám

. A mai est. „Ciné mintye.“ — Premiere a népszínházban. — Most már egészen tisztában lehetünk a Garai­­pályázat eredményével. Olyan volt a híre, hogy va­lami fényes és nem várt sikere lett annak a pályá­­zatnak; most már tudjuk, hogy bizony ez sem ho­lott semmi különöset, se dicsérni, se szeretni valót. Ma volt a népszínházban Margittay Dezső díjnyertes darabjának bemutató előadása és azzal az impresz­­szióval távoztunk a színházból, hogy láttunk valamit, a­mi látszatra színdarab, tartalomra kalamajka, egész­ben lyukas zsákban egy darab szél. A bírálók azzal vitatták számára a dijat, hogy következetesen fölépített munka. Igaz,­­ nehéz is lett volna azt a keveset, a­mi benne van, nem kö­vetkezetesen összetákolni. De tákolás, silány csinál­­m­ány az egész, a mely, mikor a színpadon lábra akarják állítani, düledez jobbra-balra s végre is összeomlik, mint egy hamis premisszákon fölépített egyenlet. Nincs a­mi összetartsa, nincs a­mi a hé­zagokat kitöltse, a fogyatkozásokat eltakarja, az építőmestere nagyon szárazon dolgozik. Hogy nem hall az ember egész este egy mondást, a­mely fel­ébresztené figyelmét! Elvégre nem lehet rossz néven venni a nézőtől, hogy egy ötletet, csak egyetlen egyet vár a szerzőtől, három órán át, a­míg ott ül a színházban. Aztán a következetesség a drámában : más ha olvassa, más ha előadva látja az ember. A szín­padon erősebb, közvetetlenebb, elevenebb motivációt várunk s szorosabb összefüggést az egészben, mint olvasáskor, mikor a szavak és a betűk hatnak kép­zeletünkre , nem egyenesen az előttünk megjelenő emberek és képek. Olvasván, talán én is tudtam volna következetesnek mondani ezt a drámát, de a­mint ma a színpadon láttam, együgyűnek tartom az egész históriát. Kasku Vaszilie mérges oláh, a­ki nagyon ha­ragszik a magyarokra, különösen pedig a jónevű Sarkady-családra, mert — mint halljuk — egy Sarkady-ivadék elcsábította idősebb leányát. A Sarkadyak, úgy látszik, jóvá akarták tenni annak ide­jén a dolgot, de Rasku nem egyezett bele, mert Sarkady magyar, a­kit ő neki gyűlölnie kell. In­kább kitagadta s világgá eresztette gyermekét s boszut esküdött a magyarok, azaz a Sarkadyak ellen. Hanem az apa gyűlöl, a lánya szeret, mint már annyiszor, mióta a jó Shakespeare Romeo és ■Júliát megirta. Iliána és Sarkady Laci szeretik egy­mást s éjszaka találkoznak Kasku lakásán. A fiata­lok nagyon és igazán szeretik egymást: előt­tünk folyik a jelenet, mely ezt fölötte vilá­gosan bizonyítja. Kasku meghallja a szerelme­sek zaját és kijön , de ekkor a leány már eltűnt, a legény pedig kiugrott az ablakon. Kaska utána lő, de nem találja el, erre elhatározza, hogy másképpen boszulja meg magát. Ráfogja, kérem, hogy ezüstkanalat lopott, — egészen komolyan. Az evő­eszközét, a­melyet az imént — a következetesség okáért — összeiratott a közjegyzőtől, bejuttatja vala­hogy Sarkadyékhoz és egy formális bivitenyitőpert indít Sarkady Laci ellen. Ez komikus elejétől végig, nincs az a naiv néző, a­ki komolyan venné akár a Kaska boszuját, akár a Sarkadyék kétségbeesését, midőn az eszeájgot megtalálják náluk. A legkomo­lyabban számba vehető ember a vizsgáló bíró, a­ki arról perorál, hogy mennyi ész kell ahhoz, hogy va­laki vizsgáló bíró legyen , de ezen is majd mefálad az ember a kacagástól. Az ember sajnálja a szép oláh táncot, a­melyet a kar jár, a Hegyi Aranka bájos, graciózus táncát s oláh nótáit és Komáromi Mariska énekét, a­mi a darabban előfordul. Ezeket elnézné, elhallgatná az ember gyönyörrel akármeddig. Csak ne kellene mel­lékesen a darabot is meghallgatni. Hegyi Aranka külömben fényesen meg is játszotta szerepét, nem­­külömben Komáromi Mariska is, a­ki mindig olyan keresetlenséggel s kedves egyszerűséggel végzi dolgát, hogy öröm nézni. Nagyon jó volt Szirmay, különösen abban a nevezetes szerelmi jelenetben, továbbá Németh, Csiszér (igen rokonszenves színész) Szabó Antal. De hiába volt minden buzgóság , a Ciné miniye, a­mely oláhul tudvalevőleg boszut je­lent, megboszulta magát a szerzőn s az ártatlan nézőn s barátságos arc helyett torzképet mutatott, k ik. BUDAPESTI HÍRLAP, (77. o.) 1893. március 18 Mübarátok hangversenye. A Mübarátok hőre évenkint egynéhány kötet­tettel és egy koncerttel ad magáról életjelt. Az idei hangversenyére, melyet a stáció-utcai Wenck­­heim-palota csillogó tánctermében tartott, legkecseg­­tetőbb programszámnak Berlinből hoztak egy éne­kest. Ez a piece de resistance von und­ zur Maiden Raimondnak, a berlini kamaraénekesnek, dalai vol­tak. Von und zur urnák 200 forintot fizettek azért, hogy eljöjjön hozzánk, és föllépjen a műbarátok dobogójára. Ezért Mühlen úr elénekelt néhány né­met és francia dalt, pantomimikát játszott a szem­öldökeivel s bevégezte működését egy óriási gixer­­rel. Az igaz, hogy a gixer nagyságához ké­­pest a 800 forint nem túlságosan sok , de ha meggondoljuk, hogy honi művészeink hány sze­rényebb méretűvel szolgáltak volna ezért a pénzért, föl kell emelni tiltakozó szavunk a hazai énekesek­ért. A magyar úriemberekből és asszonyokból össze­állt Műbarátok koré mai estéjének egyetlen magyar száma volt Sz. Bárdossy Ilona asszony négy dalá­nak egyike, a­melyet hálásan tapsolt meg a közön­ség. A szívességből közreműködött Hubai­ és Popper urak előkelő művészete, természetesen, ezen a hang­versenyen is mindenkit meghódított. Szendy Árpád zongorán produkálta magát, a zeneakadémia ének­kara pedig Koessler János vezetése alatt Brahms cigánydalait adta elő. Az estén fényes, báli toalettes közönség volt jelen, élén Jenő főherceggel. Szünet közben fagylaltot és frissítőket hordtak szét. A protestáns hangverseny A VI.—VII. kerületi kör termében előkelő kö­zönség gyűlt ma össze, hogy meghallgassa azt a hangversenyt s felolvasást s részt vegyen abban a szép táncmulatságban, melyet ott a protestánsok rendeztek. A protestáns világ számos előkelősége volt ott jelen. A hangverseny, melynek műsora a rende­s­ bizottság jó ízléséről tett tanúságot, Ku­li­ff­ay Izabella s Káldy Gyula előadásával kezdő­dött, a­kik Rózsavölgyi Márknak Nemzeti öröm­hangot­ című szerzeményét zongorázták négy kézre. Az este egyik kiemelkedő pontja volt Jókai Mór felolvasása, mely rendkívüli tetszéssel talál­kozott. Reszter a Sárgarózsa-ból volt a címe. Majd Burger Zsigm­ond lépett a pódiumra s gyönyörűen eljátszotta gordonkán Godard és Davidoff egyik szerzeményét. Haypál Jenő a Varázs­fuvola-ból s a Béla futásá­ból énekelt, utóbb megint Kulifffay Iza­bella játszott, előadván Delibes egyik keringőjét s Székely Magyar idoll­ ét. Érdekes szám volt Az anya­­szentegyház siralma című régi magyar egyházi ének is, melyet Csiszér Irén, Mosshamer Román és Káldy Gyula adott elő. Török Irma, a nemzeti színház tagja, elszavalta Kis József Anita kisasszony címü költeményét. Csiszér Irén és Haypál Jenő el­én­kedte Mozart Varázsfuvolá­jának a párosdalát, Mosshammer Román pedig hárfán előadta Godefroid egyik szerzeményét. A hangverseny méltó befejezé­sét képezte a Mátyás király gyásza című gyönyörű régi magyar ének, melynek előadásában Csiszér Irén, Maier Adolf, Kuliffay Izabella és Káldy Gyula jeleskedtek. A hangverseny után táncmulatság volt, melyen a képzelhető legjobb hangulat uralkodott. Még a hajnal is táncban találta a pezsgő vérű fia­talságot. Az első négyest mintegy 100 pár táncolta. Az új­­2 pont — Saját tudósítónktól. — Budapest, márc. 17. Nehéz vajúdások közepette született meg a vasárnapi Szabadság ünnepén előterjesztendő új 12 pont. Közöltük lapunkban az első tanácskozás alkal­mával felmerült tervezetet. Ez szolgált a további, olykor rendkívül élénk vitatkozások alapjául. Ma délben végre megtörtént a végső megállapodás. Az eltérő nézetek miatt kihagyták az új 12 pont előleges tervezetéből először is a királyt érintő pontot. Sem azt nem fogja követelni a vasárnapi népgyűlés, hogy lakjék itthon a király, sem azt hogy töltessék be az 1867-ben felfüggesztett nádori méltóság. Törölték az eredeti programból a nemzetiségi kérdés megoldására vonatkozó pontot is, mert e kérdésben, bármily aktuális is az, még nem fejlődött ki egységes nemzeti közvélemény. Sok vitára adtak okot az egyházpolitikai kér­dések. Károlyi Gábor gróf a legradikálisabb pro­grammal lépett fel, a többi közt követelte a főpapi javak állami elkobzását. A bizottság azonban, tekin­tettel arra, hogy ezek a kérdések is éppen most vannak megélés alatt, általánosan elfogadható kö­vetelményül csakis a teljes lelkiismereti és vallásszabad­ság követelését állította­ fel. Az új 12 pont követelményei közül felemlít­hetjük a felsőh­áznak választási alapon való refor­málását, az egyesülési, gyülekezési szabadságnak tör­­vény­yel való biztosítását, a munkás-emancipációt, a büntető eljárás terén az esküdtszéki bíráskodás be­hozatalán kívül az első ízben vétkezők feltételes elítélését s úgy a polgári, mint a bűnügyekben a a törvénykezési költségek maximumának megálla­pítását. Követeli továbbá az új 12 pont az 1848-ban proklamált egyenlő teherviselés megvalósításául az aránylagos teherviselést, a progresszív egyenes adó­rendszerrel, a fogyasztási adók leszállításával s az állami kötvények adómentességének megszü­nte­­tésével. Oláh lázitás. —­ A Tribuno, sajtópöre. — A Tribuno fegyveres ellentillásra hívta fel az oláhokat, hogy türelmüknek vége sza­kadjon. A magyarok ellen minden nap lázit ez a hírlap s példáját többé-kevésbbé mások követik. Oly tűrhetetlen a magyar zsarnokság, hogy ez izgatás ellenére az oláhok azt békén tűrik s igen jól boldogulnak Magyarországon. A sajtószabadság oltalma alatt lázító lapjaik sem képesek őket rablásra, gyilkolásra, gyúj­togatásra, pusztításra lelkesíteni. A rabszolga­ság, melyet e nép a magyar barbároktól Európa szégyenére elviselni kénytelen, oly fekete betűkkel van kinyomatva a Tribuná­ban, hogy a ki olvassa gyászba borul. De a nap egyenlő világossággal és melegséggel süt le az égből magyarokra és oláhokra, kik egy közös hazában élnek s megvigasztalja a népet, hogy jó itt lakni s kideríti az igazságot. Félszázad óta foly az izgatás minden nap és mégsem gyűlöli az oláh a magyart, vagy a magyar az olász, hanem van egypár tribün, ki abból él, hogy hazája ellen Románia és Orosz­ország szolgálatába szegődött. Hűtlen árulók ellen pedig védelmezni kell az államnak a bé­kés polgárokat és az alkotmányt. Minden tör­vény így rendeli. A sajtószabadság mellett is azért van sajtótörvény, hogy az esküdtek el­ítélhessék, ki bűnt követ el mások és a a hon ellen. De a Tribuno a sajtószabadság törvényét is kijátsza, mikor a lázító író és szerkesztő helyett egy betűszedőt állít a kolozsvári es­küdtek elé. Ha nem érezné, hogy bűnös, nem tenné. Ám a sajtószabadság nem lehet a go­­nonsztevek és hazaárulók szabadsága, mivel­hogy az a becsülete-a honpolgároknak adatott. A Tribuna és a nemzetiségi országbontó és békeháboritó lapok izgatása az, a­mi tűrhetet­len s más állam egy se tűrné. Inkább a nem­zetiségi kérdéssel foglalkoznának, mint az egyházi politikával vaksi minisztereink. Majd erre is rá kerül a sor, most lássuk a kolozs­vári eskü­­dtszéket. Levelezőnk a kolozsvári esküdtszéki tár­gyalásról a következő táviratot küldi : Kolozsvár márc. 17. A Tribuna sajtóperének mai tárgyalása bővel­kedett érdekes és szenzációs részletekben. A védő, Russu, a­ki különben oláh újságíró, a legarcátlanabb kihívó módon viselkedett. Mikor az esküdtszék meg­­alakulása után a vádlottak nacionáléját kérdezték, Russu­ védő oláhul k­ezdett beszélni. Az elnök kije­lenti, hogy mivel Russu nem ügyvéd, megengedi neki, hogy oláhul beszéljen. "Ii­ ussu kijelenti, hogy jól tud ugyan magyarul, de politikai sz­mpontból oláhul fog beszélni. Kifejti, hogy az esküdtek abszolúte nem értik a vádlottakat, kiket olyan nyelven hallgattak ki, melyet nem ér­tenek. Kéri a jegyzőkönyvek oláhul való tolmá­csolását. A közvádló ama kijelentése után, hogy már tolmácsolták ezeket az aktákat a vádlottaknak, a bíróság nem adott helyt annak a kívánságnak, hogy a magyar nyelven vezetett jegyzőkönyvet oláhul olvassák föl. Következett Baltes kihallgatása, kinek minden válaszát a védő súgta A védő súgása után jelenti ki, hogy elvállalja a felelősséget, ő a lap szerkesz­tője. Az elnök kérdi, ki tette le a lap biztosítékát és van-e neki benne része ? Baltes a védő súgására kijelenti, hogy neki nincs része benne, mert az egész biztosítékot a nagyszebeni nyomda­társaság tette le. A közvádló Baltes által konstatálja, hogy a Tribuna minden cikkének kéziratát megsem­misítik. Szentkirályi Kálmán dr. esküdt kéri az elnö­köt, kérdezné meg Baltestől, h­­ e ő is politikai cik­keket és egyáltalán befoly-e a lap szellemi részébe, mert ő reá Baltes azt a benyomást teszi, hogy in­­kább szedi, mint írja a lapot. Baltes bevallja, hogy sohasem írt politikai cikket, legfeljebb egy-egy új­donságot, hanem korrigálta a lapot. Ez volt befo­lyása a lap szellemi részébe. Ezután kihallgatták Popa Juan kiadót egy észbevegyült munkásforma embert, a­ki láthatólag

Next