Budapesti Hírlap, 1893. június(13. évfolyam, 150-178. szám)

1893-06-02 / 150. szám

a kar és a legénység közt fennáll és melynek a soproni eset megint drasztikus illusztrá­ciója. A dolog ma olyanformán áll, hogy a had­sereg — a­melynek pedig tradicionális fel­adata a lovagias szellem ápolása­ — hivatalból diszkvalifikálja az állampolgárok nagy tömegét, a­keik királyuk és hazájuk szolgálatában viselik a fegyvert. Az általános katonakötelezettség életbe­léptetése óta minden éptestű állampolgár ka­tona. A­ki nem hivatásból lép a tiszti pályára, és a hivatásszerű katonák száma aránylag cse­­kély, egy, illetőleg három esztendőn át mint közlegény és altiszt szolgál. A testi fenyítést ugyan forma szerint eltörölték, de az állampol­gári kötelességét teljesítő katona társadalmi állása, a bánásmód, a­melyben a tisztikar ré­szesíti, semmiben sem változott a verbungos idők óta, mikor még kötéllel vitték a csavar­gókat és a falu rosszait a zászló alá. A köz­katona ma is tisztjei szolgája, a­kit legtöbb ezrednél tegeznek és önérzetes férfira nézve megalázó személyes szolgálatokra használnak. A közkatonának és az altisztnek nincs becsü­lete a szó lovagias értelmében. Ha tisztjei kö­zül valamelyik inzultálja, a katonai bíróság kivételesen talán megbünteti a tisztet, kivéte­lesen mondjuk, de a meggyalázó, éppen kato­nai szempontból meggyalázó inzultus reparálá­sára nincs módja. Azaz : egy önérzetes férfi, a­­kit esetleg kifogástalan gavallérnak ismertek a társadalomban, elveszti ezt a reá nézve igen értékes kvalifikációt, mihelyt a legfőbb hadúr szolgálatába lép. Jól tudjuk ugyan, hogy az intelligens fiatal­ember, kibe nagyobb mértékben belene­­veltük az önbecsülést és férfias önérzetet, rend­szerint mint egyéves önkéntes tesz eleget ka­tonai kötelességének. De nem tekintve arra, hogy az egyéves önkéntes kedvezőbb társa­dalmi helyzete tisztán ama nagyobb lance-on alapul, melylyel a tiszti kardbojtra aspirál és nem tekintve arra, hogy az önkéntesi karból is megszoktuk már a tisztek kicsinylő és mél­tatlan bánásmódja fölött való panaszokat: konstatálnunk kell, hogy a férfias önbecsülés­­kez nem az érettségi vizsgálat adja meg a jó­ágaknál, kezdve az aranyból készült gyémántos zsuzsától — egészen a szappanból mintázott „dísztárgyig“, melylyel a fűszeresek annak ide­jén a szakácsnékat megvesztegették. De láttam az időben a boltok ablakában keserűvizes palackokból, gyertyákból,­­ de kol­bászokból is rögtönzött Eiffel-tornyokat. Szerencsére az ilyen járvány csak fellépő ízléstelenség, egy-két év múlva lejárja magát, hogy­­ helyet engedjen egy újabb invázió­nak. Biztosra veszem, hogy a rendezendő mil­lenniumi ünnepély és kiállítás az ízléstelensé­gek terén is meghozza a maga újdonságait. Talán majd a vezérei által pajzsra emelt Ár­pádból dohány- vagy tintatartót csinálnak, M­unkácsynak honfoglalási képét pedig vállal­kozó hölgyek fölhasználják —keresztöltésekkel vagy gyöngyével kidolgozva — faliszőnyegnek vagy kályhaellenzőnek. Mert csodálni való, hogy dacára a mindinkább észlelhető üdvös hatásnak, melyet a stilszerűség szempontjából kifogástalan keleti szőnyegek a textil­mun­kákra gyakorolnak, még sokan nagyon kedve­lik a figurális tárgyú képeket ábrázoló szőnye­geket. Még mindig kelendők az oroszlánvadá­szat és ugrató zsokék ismert motívumait fel­tüntető kisebb méretű szőnyegek, melyeket ren­desen az ágyak elé terítenek. Az ízlésnek örvendetes javulását látjuk a női ruháknál. E csodálatos jelenségnek oka alighanem az a szabadság, melyet az újabb divat a hölgyeknek enged, hogy ruhájuk kon­cepcióját és díszítését alakjukhoz alkalmaz­hassák. Avagy talán hölgyeink emancipálják ma­gukat a divatnak nyűgöző zsarnoksága alól és teret követelnek egyéni ízlésük kifejtésére. Tény az, hogy ritkán volt divat, mely oly ke-­ gát, ahhoz joga van minden tisztességes és­­ szabad embernek. Mi például nagyon el tudnók képzelni, hogy Deutsch Gyu­la, — a­kiről egyebet sem tudunk, mint hogy egy arculütés miatt főbe lőtte magát, — káplár létére épp olyan kifo­gástalan gavallér volt, mint a Nádasdy-huszá­­rok ezredese. Tegyük fel, hogy Deutsch, mint katona, a rajta esett gyalázatért — fegyveres elégtételt kért volna ezredesétől. Vájjon meg­adta volna neki az ezredes? Alkalmasint ar­cába nevetett volna. Pedig az a körülmény, hogy az ezredes hivatásból lépett a katonai pályára és igy módjában volt megszerezni a tiszti kardbojtot, mig ellenben Deutsch állam­­polgári kötelességének téve eleget, viselte az altiszti zubbonyt, magában még nem létesít­het kettőjük közt olyan áthidalhatatlan társa­dalmi űrt. A hadsereg mai szervezete mellett is lehetséges, hogy a három évre besorozott közkatona, ha katonai pályán akar maradni, megszerezheti a tiszti kardbojtot. Békében ugyan ritka az ilyen eset, de éppen nincs ki­zárva. El nem tudjuk képzelni, hogy várjon minő érzéssel fogadja a tisztikar az olyan új bajtársát, a­kit rövid egypár esztendővel ez­előtt még kikötöttek az istálló elé és a­kinek az arcán esetleg egyikük-másikuk a tenyerét is pihentette. A védtörvényből le kell vonni a végső következtetést, mert képtelenség, hogy a pol­gári kötelesség teljesítése, a király és a haza szolgálatában való fegyverviselés egy állam­polgárra nézve is diffamáló lehessen. A had­seregnek át kell alakulnia polgárok seregévé. Vagy adják meg a módot mindenkinek, hogy maga őre legyen annak, a­mit a becsületének nevez, és a­mi neki sok esetben drágább az életénél, vagy pedig, mivel ez a diszciplína szempontjából talán veszedelmes, ügyeljenek irgalmatlan szigorral arra, hogy a védtelen emberen ejtett gyalázat visszahulljon a meg­gyalázó fejére. BUDAPESTI HÍRLAP. (150. sz.) 1893. junius 2. Budapest, jun. 1. Beszámoló: Horváth Gyula, Budapest II. ke­rületének országgyűlési képviselője, e hó 4-én, va­sárnap, tartja beszámoló beszédét az ó-budai szín­körben. Tiszteletére választói banketet rendeznek. vésse állna ellentétben az esztétika követelmé­nyeivel, mint a mostani. Emlékezzünk csak a még néhány év előtt divatos turnérre. E barbár divatcikk nél­kül úri nő annak idején nem mehetett volna utcára, ha csak gúny tárgya nem akart lenni, örvendetes volna, ha a hölgyek a ruházatukon végrehajtott üdvös reformot kalapjaikra is ki­terjesztenék, mert azok bizony se nem szépek, se nem célszerűek. Sok esetben eltorzítják a legkedvesebb fejecskét, a­helyett, hogy azt dí­szítenék. Különösen ruták a gyermektenyérnyi nagyságú, dróttal felpöckölt kapottok, melyek talán egy középnagyságú baba fején helyén valók, de egy felnőtt nőén nevetségesek. Azután még mindig hordják a kitömött madarakat, dacára az ornitológusok jaj kiáltá­sainak. Pedig egy ily kitömött, arzenikummal preparált madárhulla tanulságos tárgya lehet valamely természetrajzi gyűjteménynek, — de nő kalapjára éppen nem való. És miért éppen madár ? Mert nercig ! hol ott vannak a bér­cig fehér egerek, meg a kis macskák, miért nem tűzik azokat kalapjukra ? Jól tudom, hogy a női divatcikkek emlí­tésével oly talajra léptem, melyen a hölgyeké a szuverén hatalom, mert eleve kizártnak tart­ják, hogy férfi ilyen dolgokhoz is konyitson valamit. Sejtem is, hogy sokan közülük szá­nalmas mosolylyal fogadják megjegyzéseimet, de — talán még­sem valamennyien. Legyenek meggyőződve, hogy ha majdan a legközelebb felállítandó chamber of horrorba magyar nőktől egyetlen kiállítani való tárgy sem kerülhet, senki jobban nem fog örülni, mint e so­rok írója, Györgyi Kálmán. Minisztereink Bécsijén. Wekerle mi­niszterelnök és Fejérváry b. honvédminiszter ma este Bécsbe utaztak számos delegátus kí­séretében. Az igazságügyminiszter az összes kir. bíró­ságokhoz és ügyészségekhez rendeletet intézett, melyben a magyarországi és horvát-szlavonországi kir. bíróságok közt a jogsegély nyújtásának egy­­öntetüségét szabályozta. Az adósrof. - Az 1 ■sö kerület a miniszterelnöknél. — A horribilis adóemelések tárgyában ma délben Fáik Miksa dr., orsz. képviselő vezetése alatt az Iső kerületi (várbeli) kereskedők és iparosok kül­döttsége tisztelgett Wekerle miniszterelnöknél és pénzügyminiszternél. Fáik Miksa dr. röviden előadta a kereskedők és iparosok kérelmét, mire Walter Ernő fűszerkeres­­kedő élénken ecsetelte a várbeli kereskedők és iparosok szomorú helyzetét. A várból egész csomó fontos hivatalt áthelyeztek a főváros balparti részére és e miatt sok hivatalnokcsalád átköltözött Pestre ; szintúgy sok alacsonyabb társadalmi állású em­ber, kik a várkastély építése alkalmából ki­sajátított házakban laktak és egy csomó más ember, kik jelenlegi lakásaikból kiszoríttattak, el­hagyták a várat; azonkívül több mint egy tucat házba az arisztokrácia tagjai költözködtek, kik csak a legritkább esetekben vesznek valamit a kisebb várbeli kereskedőktől. Mind e körülményeknél fogva a kereskedők alig képesek a mostani adót kifizetni, mivel a fogyasztási szövetkezetek is megcsappant­­ják jövedelmüket. Kéri tehát, hogy az adóemelésh­ez ne ragaszkodjanak. Wekerle miniszterelnök azt válaszolta, hogy a Walter kereskedő által említett körülmények előtte, ki maga is a várban lakik, ismeretesek ; a kormány bizonyára minden hatalmában álló eszközzel oda fog hatni, hogy a várbeli lakosok anyagi helyzetén lehetőleg segítsen; általános adófelemelést a mi­niszterelnök sem tart indokoltnak; ily felemelés csak oly egyes esetekre vonatkozhatik, a­melyek­ben az illető adófizető anyagi helyzete bebizonyít­­hatóan javult. Ő maga revideálta a legújabb, sok panaszra okot adott adóelőírásokat és az urak már most egész más listákat fognak találni. A tárgyalá­sok elhalasztását már elrendelte. A kérvényezők nyugodjanak tehát meg abban, hogy ő sem fog bele­egyezni oly rendszabályba, mely anyagi érdekeiket méltatlanul sérti. A miniszterelnök ezután hosszabb ideig társal­gott a küldöttség tagjaival, kik közül többeket sze­mélyesen ismert. Tudakozódott a rájuk kivetett adók nagyságáról és ismételve megígérte, hogy jo­gos panaszaikat orvosolni fogja. Véletlenül a küldöttség az előszobában találko­zott Tabódy fővárosi adófelügyelővel, kinek Falu Miksa bemutatta a küldöttség tagjait. Tabódy szintén megígérte, hogy panaszaikat figyelembe fogja venni és minden tőle telhető eszközzel segí­teni fog rajtuk. Végül a küldöttség Márffy államtitkárhoz ment, kinek Balk előadta a budai kereskedők és iparosok abbeli kérelmét, hogy a 100 forintnál kisebb adó­tételeket is alapos bírálat tárgyává tétesse, mint­hogy a miniszter személyesen csak a 100 forintot meghaladó tételeket fogja revideálni. Márffy állam­titkár hangsúlyozta, hogy ő maga is régi várbeli lakos és ragaszkodásának polgártársaihoz azzal akar kifejezést adni, hogy az említett adólistákat ponto­san át fogja vizsgáltatni. A küldöttség a pénzügyminiszteri palotát abban a biztos reményben hagyta el, hogy panaszaik kellő orvoslást fognak nyerni. IRODALOM és MŰVÉSZET, Budapest, jan. 1. * (Küry Klára) Gerő próba házasságá­ban ma búcsúzott el hosszabb időre a budapesti közönség­től. A kisasszony holnapután Berlinbe indul, hol a Suhanó címszerepében fog vendégszerepelni. A nép­színház közönsége élt a mai alkalommal, hogy bú­csúzó kedveltje mellett ovációkat rendezzen. A ház zsúfolásig megtelt, az énekszámokat viharos tapssal fogadták és zajosan megujrázták. A második felvo­nás alatt egy óriás virágos kosarat nyújtottak fel a színpadra. Az est hősnője azonkívül még két bokré­tát kapott, az egyiket, egy pompás búzavirágbokré­­tát, a művésznő kollegája, Komáromi Mariska küldte. * („A madarász.“) A népszínházban holnap, pénteken a rég nem adott A madarász kerül színre. A fejedelemnőt Komáromi Mariska, Postás Milkát pe­dig K. Kopácsy Juliska játsza. * (A nagyszebeni magyar műkedvelő tár­sulat) vasárnap, június 4-kén a városi színházban, a veszprémi égettek javára előadja a Cifra nyomo­­ruság­ot.

Next