Budapesti Hírlap, 1893. július (13. évfolyam, 179-209. szám)

1893-07-01 / 179. szám

Budapest, 1893. XIII. évfolyam 179. sz.» Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jen­ő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. SS. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr._____ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Cine mintye. Vagy : Az oláhok — Oroszországban. Budapest, jun. 30. Most egy éve jelent meg a hír­hedt Replika. Azóta készül egy másik. Az oláh izgatás határtalan gyűlölettel eltelve dolgozik Magyarország ellen, hogy bujtogassa a vele egyajku népet és elhitesse Európával a magyar despo­­tizmusról koholt hazugságokat. Milyen az oláhok dolga a magyar politikai vezetés alatt? Az állam a fa­jok vetélyhar­cában semlegesen, szinte tétlenül viseli magát. .a. törvény meg­adja nekik az egyházi autonómiát, él­hetnek vele szabadon ; megadja az oláh nyelvvel való élés jogát a községi szer­vezetben, a vele élés módját a megyei zöld asztalnál s az első bíróságok so­rompói előtt ; ad nekik egyesülési jo­got, igénybe is veszik bőven, mint az Albina példája bizonyítja, a gyüleke­zési jogot és sajtószabadságot, amivel vissza is élnek bőven. Ily közjogi javak birtokában játsz­­szák az elnyomottat, szenvelgik a vér­­tanuságot, a hányszor egy-egy nép­­ámitó kalandor nyilvánvaló lázitásért a büntető hatalom itélőszéke elé állitta­­tik s tette következményeit viselni kénytelen. Ha elnyomott, üldözött, rabszijra fűzött oláhot akarnak látni, ne idehaza kereskedjenek. Lássák, mit mivel a szent Oroszország, a fölszabadító cár a besszarábiai oláhsággal, melyet az 1877-diki hadi vállalat után a „szöveté­ges“ Romániától egyszerűen elragadott és bekeblezett, hogy most tűzzel-vassal kényszerítse oroszszá lenni. Milyen az oláhság dolga orosz po­litikai vezetés alatt ? Az állam elvette tőlük a templomot, az iskolát, a köz­ségházat, betiltotta az egyesületeket, beszüntette a hírlapokat ; a pap csak oroszul misézhet, a tanító csak oroszul taníthat, a bíró csak oroszul adminisz­trál és ítél, az intelligencia csak oro­szul olvashat. Az egész oláhság halálra van ott ítélve s a ki nem engedelmes­kedik, azt kidobják Szibériába. S a Romania irredenta erről mé­lyen hallgat, az oláh sajtó ezek ellen nem fermed fel, a Replikák ezt a desz­­potizmust nem pörlik Európa előtt. Az oláh „hazafiság“-gal csak az fér össze, hogy a magyar államot piszkolja, mely­ben jó dolga van, szabadságot élvez Talán nem tenné ezt sem, ha a ma­gyar állam igazán az a zsarnok volna, a­kinek az agitáció hazudja; mintha csak a deszpota erő imponálna e cso­dálatos fajkeveréknek s mégis elég vak­merő — ily erkölcsökkel — római le­­származásúnak hirdetni magát . . . Emlékeztetőül álljon itt, szemtanú friss benyomása alapján, az oroszor­szági oláhság helyzetének képe. Meg is nevezhetjük a tekintélyt, kinek elbe­szélése alapján közöljük. Olvasóink tudják, hogy az orosz kormány a filloxéra-vész ellen folyta­tott meddő küzdelmében külföldi szak­értőkhöz fordult s a két legjelesbez: Marion dr. marseille-i egyetemi tanárt és Horváth Géza dr. hazánkfiát, a ma­gyar országos rovartani állomás főnökét hívta meg, hogy az irtás munkájáról véleményt adjanak. Horváth Géza úr e hivatalos útjá­ról a napokban megérkezvén, egyik dolgozótársunkkal közölte az utazás alatt szerzett dologi tapasztalatait s ezek kapcsán a leigázott, besszarábiai oláh■ Ságról nyert benyomásait. Tán nem lesz, haszon nélkül való a közlés ezekről, talán merítnek belőle némi tanulságot az oláh bujtogatók s a felbujtottak is. Cine mintye. — Kiküldött tudósítónktól. — I. Orosz Besszarábiában. Az első, a­mit a két külföldi tudós ta­pasztalt, az volt, hogy az ő meghívásukra főleg azért szorultak, mert Besszarábia és Kaukázus lakói annyira gyűlölik az oroszt, hogy mindazt, a­mit a muszka kormány közegei a filloxéra ellen tanácsolnak nekik, bizalmatlansággal fo­gadják s félnek tőle. Az orosz szakértők alap­jában helyesen jártak el, de eredmény azért nem volt, mert nem hittek nekik sem a bessz­­arábiai oláh, sem a kaukáz birtokosok. Maguk az orosz hivatalnokok mondották a vendég szakértőknek : — A legnagyobb baj az, hogy a nép nem bízik bennünk. Azt hiszi, hogy meg akarjuk rontani és ki akarjuk szelleit pusztítni. Első­sorban Besszad Líbiába ment a két tudós, mely románnyelvű tartomány nagy ré­szét 1812-ben, maradékát a legutóbbi orosz­török háború után vették el az oroszok a ro­mánoktól. Besszarábiában nagy mértékben űzik a szellemüvelést s boruk a könnyebb fajtájú bordeauxi és burgundi borhoz hasonlít. A fil­loxera még nincs nagyon elterjedve, úgy, hogy teljes irtással lehet védekezni. Az orosz hatóságok nagy előzékenységgel fogadták a külföldi szakértőket, de különösen nagy rokonszenvvel a közönség , mert nem voltak oroszok. A­mi nem sikerült az orosz szakértőknek, az sikerült nekik. A kizárólag oláh birtokosok meghallgatták, elfogadták és követik a magyar és francia szakértők taná­csát és útmutatását — mert nem oroszok. Mit szól ehhez a Lukácsiak hada ? Rettenetes az elnyomás, melyet a bessz­arábiai oláhok az üdvözítő orosz uralom alatt élveznek. Egész Besszarábia tisztán oláh, csak éppen az északi határon van néhány orosz falu s ennek ellenére semmi nyoma sincs már benne oláh intézményeknek. Mindent elvett tőlük az orosz. Az iskolák, az elemi osztályoktól kezdve, tisztán oroszok, a román nyelv ki van űzve teljesen belőlük. De már a templom is orosz. Ezelőtt román nyelven miséztek a tem­plomokban, tíz év előtt eltörölték a román nyelvű misét s azóta a a templom is tisztán orosz. A Kisinevben, Besszarábia fővárosában rezideáló besszarábiai püspök is olyan orosz, mint a pinty. A városokban s a falukban egyetlen oláh cégfelirat sincs : csak orosz céget szabad hasz­nálni, ámbár a nép egy kukkot sem tud oro­szul. A hivatalos nyelv, a bíráskodás mind orosz, még oláh tolmácsot sem alkalmaznak. Az oroszok egyáltalán nem ismernek el Besszará­biában oláh nemzetiséget. Oláh nyelvű lap nem jelenik meg egy sem Besszarábiában : nem szal­ad. A külföldi lapokat pedig, orosz szokás szerint, csak cen­zúrázva bocsátják be. A kifogásolt cikkelye­ket feketével befestik. Horváth Kisenevben hozzájutott a Journal amasant egy példányá­hoz s nagy vigaszsággal látta, hogy annak is be volt hivatalosan lubickolva az egyik képe, így bánnak Besszarábiával, melynek pe­dig nagy oláh intelligenciája van. Hogy milyen ennek az intelligenciának az élete, eléggé jellemzi a következő eset. A szakértőket mindig egy rendőrtiszt kí­sérte, azt adván okul, hogy irántuk való tisz­teletből teszi. Egy ízben egy oláh bojár ven­dégei voltak s ennélfogva a rendőrtiszt is ven­dégtársul csapott föl. A vacsoránál Horváth a besszarábiai viszonyokról akart beszélni, de a házigazda hirtelen más térre csapott át. Mikor a rendőrtiszt kissé másfelé nézett, a házigazda egyszerre átkarolta magyar vendégét s a fülébe súgta : — Uram, én fiatalságomat Szibériában töltöttem egy aranybányában . . . óvatosnak kell lennem . . . majd éjszaka beszélgetünk. Vacsora után a házigazda fenn maradt vendégeivel, de a rendőrtiszt nem tágított mel­lélük. Ott bóbiskolt, ásítozott egy karosszék­ben a szomszédukban. Horváthék akkor vették észre, hogy a tisztet nem egészen tiszteletükre rendelték melléjük. A munkálatok befejezte után Kisinevben az oláh birtokosok, a kormányzó engedelmével, banketet rendeztek a külföldi szakértők tisz­teletére, mely valóságos oroszellenes tünte­téssé lett. Ho­rváthot és Mariont beléptükkor a rende­zőség a Marseillaise eljátszásával akarta fo­gadni, de az orosz hivatalnokok azt követel­ték, hogy elsőül a muszi a himnuszt húzzák a cigányok. Erre a bojárok inkább semmit sem huzattak. A banker alatt egyetlen orosz dalt sem huzattak, hanem több magyart, és közben neki­merészkedtek — a külföldiek védőszárnya alatt — néhány oláh dalra is. Több felköszöntőt mondtak a franciákra és magyarokra. Nemzetünket valósággal ünne­pelték, kiemelték lovagiasságát, vitézségét, ven­dégszeretetét, sőt egy ízben Horváthot vál­­lukra kapták az oláh urak és meghordozták a teremben. Mindez demonstráció akart lenni az oroszok ellen. A banketen egy szó sem esett a magyaror­szági oláhok ál­ítólagos elnyomásáról. Csak magán­­beszélgetés közben mondta egy oláh úr Hor­­váthnak: — Tudom, hogy köztünk van valami vi­szály az erdélyi dolgok miatt, de azért mi tisz­teljük és irigyeljük a magyar nemzetet, mely meg tudta őrizni hazája területét és nemzeti­ségét. Holott mi elpusztultunk. — Önök is megőrizhetik ny­elvüket, mondá Horváth, hisz Románia közelsége ebben nagy segítségükre van. Az oláh lemondóan intett kezével: Mai számunk 16 oldal.

Next