Budapesti Hírlap, 1893. december (13. évfolyam, 332-360. szám)
1893-12-01 / 332. szám
1893. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (332. sz.) A napirend előtt Ragályi előadó jelenti, hogy a Duna-Szerdahelyen megválasztott Erdély Sándor képviselő mandátumát az igazoló bizottság rendben találta. Fejérváry Géza báró előterjesztette az 1894. évi újoncok megajánlásáról és a népfelkelési jelentkezési kötelezettségről szóló törvényjavaslatokat, valamint jelentését az egyéves önkéntesekről és a katonai öngyilkosságokról. Következik a napirend. A Ház a kúriai és táblai bírák számának szaporításáról szóló törvényjavaslatot harmadik olvasásban is elfogadja s hozzájárulás végett a főrendeknek megküldi. A honvédelmi budget tárgyalása. Előadó : Szerb György. Tóth Aladár a honvédségnél a műszaki csapatok szükségességét fejtegeti s ajánlja a miniszternek, hogy a magyar csapatokból jelölje ki azokat a tiszteket, akik háború esetén a honvédségnél műszaki vezetésre lesznek hivatva. A jövő évi költségvetésben a honvédségi zenekarokról is gondoskodni szeretne. A költségvetést különben elfogadja. (Helyeslés jobbról.) Tóth Ernő szerint bár sok történt a honvédség fejlesztése érdekében, még egész sor tennivaló van, ami a honvédség harcképessége szempontjából okvetetlenül szükséges. A századállományokat fel kellene emelni s a tisztikart kiegészíteni, mert a honvédtisztek a kiképzéssel sokkal jobban meg vannak terhelve, mint a közös hadsereg tisztjei. Az altisztek érdekében is kellene már tenni valamit. A tartalékos honvédeket nem kellene oly gyakran behívni fegyvergyakorlatra, mert e miatt polgári foglalkozásukban nagy károkat szenvednek. A következő határozati javaslatot terjeszti be: „Utasítja a képviselőház a honvédelmi minisztert, hogy a honvédség tüzér- és műszaki csapatainak felállítása tekintetében tegyen jelentést a törvényhozásnak.“ Bolgár Ferenc kifogásolja, hogy a miniszter nem tett jelentést arról, hogy mily összeg szükséges a honvédség tervezett fejlesztésére. A pénzügyi bizottság egyik tagjától hallottam, hogy körülbelül öt millióra lesz szükség. Ha az emberiség szempontjából felháborodunk azon, hogy néhol a legénységgel rosszul bánnak, arról is kellene gondoskodnunk, hogy a tisztek ne legyenek kénytelenek eltűrni a rossz bánásmódot fölebbvalóiktól. A közös hadseregből a honvédséghez való áthelyezéseket ismét szóba hozza s megújítja tavalyi határozati javaslatát, amely szerint „Utasítja a képviselőház a honvédelmi minisztert, hogy évente a költségvetéssel kapcsolatban terjesszen kimutatást a törvényhozás elé arról, hogy hány tisztet helyeztek át a közös hadseregtől a magyar királyi honvédséghez.“ Nagy István a honvédségnél a zenekarokat kevésbbé szükségesnek tartja, mint a tüzérséget. A Ludovikát is igazán katonai akadémiává kellene fejleszteni. Mint Bolgár, ő is megújítja egy tavalyi határozati javaslatát, amely így szól : „Addig is, míg az ország pénzügyi helyzete egy, a magyar honvédségi tisztikar családos egyéneinek leányai részére létesítendő leánynevelő intézet felállítását lehetővé teszi, utasítja a Ház a tisztelt honvédelmi miniszter urat, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral egyetértően a szükséges intézkedéseket megtegye az iránt, hogy a magyar honvédtisztek leányai az országban már létező kiválóbb nőképző tanintézetekben létesítendő alapítványi helyek adományozása utján részesülhessenek magyar hazafias szellemű és irányú neveltetés mellett alapos kiképeztetésben, mi végből a megfelelő összegek az 1895. évi állami költségvetés megfelelő rovatába okvetetlenül felvétessenek.“ Wekerle Sándor miniszterelnök helyesli, hogy a honvédtisztek leányai Magyarországon neveltessenek, de nem látja szükségesnek, hogy ezért külön nevelő intézeteket kelljen állítani. A honvédtiszti árvák elhelyezhetők más intézetekben s e végből nem szükséges a költségvetést uj tétellel megterhelni, mert a jótékonycélú sorsjáték jövedelméből s egyéb alapokból e célra a honvédelmi miniszter rendelkezésére lehet bocsájtani bizonyos összeget. Bolgár Ferenc és Tóth Ernő határozati javaslatait a házszabályok 187. §-a értelmében nem lehet szavazás alá bocsájtani, mert ezekről a Ház az idén már egyszer határozott. Az elnök fölveti a kérdést, hogy ugyanazon határozati javaslatot szabad-e ugyanabban az ülésszakban másodszor is szavazás alá bocsájtani? Horváth Gyula a házszabályok intencióiból azt látja, hogy ama rendelkezés nem szól arra az esetre, ha ugyanazon ülésszakban két budget-t is tárgyalnak. (Helyeslés balfelől.) Wekerle Sándor miniszterelnök kijelenti, hogy nem szándékozta a Ház budgetjogát korlátozni. Azonban precedensek elkerülése céljából indítványozza annak a kijelentését, hogy csakis a költségvetés kapcsán beterjesztett határozati javaslatok ne tartozzanak a házszabályok kérdéses rendelkezése alá. A Ház elfogadja a miniszterelnök értelmezését. Thaly Kálmán azokkal szemben, akik a honvédségnek műszaki csapatokkal való kiegészítését pénzügyi szempontokból ellenzik, kijelenti, hogy pártja minden áldozatra kész, csakhogy a honvédség kiegészíttessék. Különben azt hiszi, hogy e kiegészítést nem annyira a pénzügyi viszonyok, mint inkább az osztrák féltékenység akadályozza. Kifogásolja a hadgyakorlatok alkalmával használt „hadseregem“ kifejezést. Szóba hozza a katonaság körében egyre növekvő öngyilkosságok számát és a legénységgel való rossz bánásmódot. Sérelmesnek tartja, hogy a fiumei tengerészeti akadémiától néhány magyar ifjút elutasítottak csak azért, mert nem tudtak németül. A költségvetést, a honvédség nemzeti jellegére való tekintettel, elfogadja. Madarász József kijelenti, hogy mindaddig, míg önálló nemzeti hadseregünk nem lesz, nem szavazza meg a költségvetést. Az elnök a vitát be akarja rekeszteni. Ugron Gábor még szólani kíván, de előbb a miniszter nyilatkozatát szeretné hallani. Az nem járja, hogy a miniszterek csak a vita berekesztése után beszélnek, mikor már nem lehet nekik válaszolni. Fejérváry báró miniszter úgy tudja, hogy a házszabály megadja a miniszternek azt a jogot, hogy akkor szólaljon fel, mikor szükségesnek találja. mert most nem találja szükségesnek szólani, tehát nem is szól. Egyidejűleg kijelenti, hogy leckét bárkitől elfogad, de Ugrón Gábortól nem. (Tetszés a jobb-, zaj a baloldalon.) Ugrón Gábor: A honvédelmi miniszter úr nem érti a házszabályt. A házszabály azt mondja, hogy a miniszter bármikor felszólalhat; az illendőség könyvében azonban az van megírva, hogy a miniszternek mindannyiszor szólania kell, ahányszor felvilágosítások szüksége forog fenn. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) A miniszter mindig szólhat, a képviselők nem ; éppen azért a miniszternek a maga idejében nyilatkoznia kell, hogy a képviselők megtehessék megjegyzéseiket. Nem arról van szó, hogy a miniszter mit fogad el tőle és mit nem, hanem arról, hogy tartsa meg az alkotmányos tárgyalások rendjét, mikor egy intézményről van szó, melynek az érdekeit a miniszter nem viseli a szívén sem itt, sem a házon kívül. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Az elnök kéri Ugront, ne használjon olyan kifejezéseket, aminőket parlamentben használni nem illik. (Nagy zajmozgás a szélsőbalon.) Ugron Gábor: Ha még azt sem lehet egy képviselőnek mondani, hogy a miniszter az ő tárcáját nem kellőképen képviseli, akkor miért ülünk itt. Inparlamentáris kifejezéséért az elnöknek van joga beleszólani és rendreutasítani, de mindenféle tanácsok adását egyszer s mindenkorra kikéri magának. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. Zajos mozgás és felkiáltások jobbfelől: Rendre ! Rendre !) Az elnök: A képviselő urat rendreutasitom. (Zaj.) Ugron Gábor: Azt mondtam, hogy a honvédelmi miniszter tárcája ügyeit és a honvédelmi intézmény érdekét lelkén nem hordja s erre tulfelöl olyan moraj támadt. Jó volna a képviselő uraknak, mielőtt morognának (Derültség a szélsőbaloldalon. Élénk mozgás és felkiáltások jobbfelől: Rendre! Rendre!).... megfontolni először, hogy milyen helyzetben van a miniszter, mint a kabinet tagja itt a magyar képviselőházban. Az 1893. évre kiadott katonai sematizmus 133. lapján azt olvashatni, hogy Angestellter Feldzeugmeister und General der Cavalerie Baron Géza Fejérváry, honvédelmi miniszter. (Mozgás a szélsőbal felöl.) Hát aki „angestellter Feldzeugmeister“, az a közös miniszter jurisdikciója és hatósága alá tartozik-e, igen, vagy nem? És ha tetszik, akkor a magyar kabinetnek, ennek az alkotmányos testületnek, ennek a magyar kormánynak, amelynek függetlennek, szabadnak kellene lennie, egyes tagjai alárendeltségi helyzetben nem lehetnek, mert együttesen egy ország szuverenitását, egyenként pedig az ország egy kormányzati ágát képviselők. Ne ütközzék meg akkor az országgyűlés, ha a magyar honvédelmi minisztérium nem egyéb kezd lenni, mint egyik osztálya a közös hadügyminisztériumnak és ne ütközzék meg abban az esetben, ha az angestellter Feldzeugmeister a közös hadügyminiszterrel szemben a magyar honvédség érdekeit nem szolgálja, hanem mindenben a közös hadseregnek alárendeli. (Igaz! Úgy van? a szélsőbalon. Élénk mozgás jobbról.) A honvédséget germanizálják, a polgársággal nem igen törődtek. „Aztán elsuhantak emlékezetében a korhely, kártyás férj mellett eltöltött gyermekes, tapasztalatlan évek, a vendégek számára örökké nyílt háztartás, a sok magasztalás a pompás konyháért, a kellemes hangulatért, a nyájasságtól olvadozó pohárköszöntők a sikerült mulatságra. És most mennyire érezte elhagyatottságát, kisfiával együtt a titkon érzett szükség körme között vergődve“ .... Most keztyírt varrt, párját tiz krajcárért s ha reggel hat órától este tízig dolgozott, elkészíthetett tiz pár keztyíit. Nem elég ez egy más munkára képtelen úri aszszonyságnak? . . . Aztán egy barátja ajánlatára irni kezdett és munkálatát felküldötte egy előkelő írónak. A dolgozata tetszett, az illető iró protegálta, ki is adták mindjárt. Erre irt többet is s csak arra vágyódott, hogy feljöhessen a vidéki városból Budapestre. Ekkor történt, hogy egy barátja hívta ide: térd jól főzni, emlékszik felséges töltött káposztájára, túrós rétesére, ropogós malac-pecsenyére, páratlan barna levesre, melyet asztalánál élvezett , majd ő verbuvál agglegény-barátaiból kosztosokat neki. Ekkor a varrónő Budapestre jött s azóta adja a jó házikosztot, adja, adja. Kora reggeltől késő estig foly a nehéz munka. És még vannak, akik irigylik jó dolgáért.. . A könyv Rákosi Jenőnek van ajánlva. Újlaki Antal, egy fiatal vidéki újságíró, Történetek a szürke világból wia alatt adott ki egy kötet tárcaszerű dolgozatot. A nevét nemrég sokat emlegették a nagyváradi afférben, a közönség azonban egy regényéről is ismerheti, mely, ha jól emlékszem, tavaly jelent meg tőle Gyógyíthatatlanok címe alatt. A regényben figyelemreméltó tehetség nyomai mutatkoztak, melyek a mostani kötetében is megvannak, — noha fejlődését nem konstatálhatjuk belőle. Van szeme a megfigyelésre s észrevesz igen intimus vonásokat is, de hamar elgyengül a látása s akkor önkényes torzításhoz fog. Ez pedig annál visszásabb, mert már amúgy is torz állapotok inspirálják tollát. A szegény Garabóból, akivel keserű igazságokat mondat a szegénység tehetetlenségéről, pojácát csinál; a fiatalemberből, ki azt siratja, hogy nincs senkije, hogy sohasem gyászolhat senkit, ficsurát. A hű asszonykát hűtlennek, a hűtlent hűnek mutatja, mintha figuráznék. Pedig Újlaki Antal komolyan veszi az írást, amint az sok megjegyzéséből és formás stílusából is kitűnik. Délibábok a címe egy kötet versnek, melynek szerzője kezdő poéta : Róna Béla. Ez második könyve neki. Roppant sietnek ezek a fiatal emberek a munkálataik kiadásával. Kellő önismeret hiánya mutatkozik-e ebben, vagy az a feltevés, hogy mentál több könyv, annál nagyobb nimbus a naiv és nem olvasó közönség előtt, ezt most nem vitatom. De meg kell jegyeznem, hogy Róna Béla újabb verseiben nem látom megokolva a kötetben való sietős kiadásukat. Van ezek közt is egy-két csinos vers, a legszebb az Alkonyatkor cimű, de ebben is a szép befejezés : „Oh, bár ilyen szép nyugalom várna engem alkonyomon s szivembe oly béke szállna, mint a mily csönd most e tájra“ . . . reminiszcencia s nem eredeti alkotás. Egyáltalán az olvasmányok nyomán kelt reminiszcenciák teszik nagyrészben e kötet tartalmát. A szerző könnyedén és tetszetősen versel, amiben haladás mutatkozik az első kötethez képest, de a lapos tartalom annyira alásülyeszti verseit, hogy semmiféle verselési ügyesség fel nem emelheti. Varsányi Gyula tíz évi munkássága eredményét adta ki egy kötetben, Múlandóság címe alatt. Filozofáló természetű, meleg érzésű, rokonszenves versíró. Azokhoz tartozik ugyan, akik szeretik hangoztatni a régi szomorú dalt a hiábavalóságról, az élet és az embergyarlóságáról, névtelen fájdalomról, olthatatlan vágyról, hiú reményekről. De ez a hang nem unalmas Varsányi költeményeiben, ő fel tudja kelteni a részvétet az olvasóban és érdeklődést is egyénisége, sorsa, élete iránt. Vonzó az őszinteség, melylyel ez a poéta megnyilatkozik, a mellett, hogy keresve keresi a megfelelő szép formát gondolatai kifejezésére. Ez a forma nem könnyed, sőt súlyos és nehézkes, de szerfölött gondos. Varsányi költeményeinek nincs muzsikája, de művészi architektúrája, a konstrukciók szabályossága tetszetős és szép. A kötetben a legbecsesebb a Szirén ciklus, melyben a szerző erős tónusokat talált egy tetszelgő, csábos ,nő iránt érzett szerelmének tolmácsolására. Érdekes az a női kép mely e versek impressziója alatt támad az olvasó képzeletében. cik. 3