Budapesti Hírlap, 1893. december (13. évfolyam, 332-360. szám)

1893-12-01 / 332. szám

1893. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (332. sz.) A napirend előtt Ragályi előadó jelenti, hogy a Duna-Szerdahelyen megválasztott Erdély Sándor képviselő mandátumát az igazoló bizottság rendben találta. Fejérváry Géza báró előterjesztette az 1894. évi újoncok megajánlásáról és a népfelkelési jelent­kezési kötelezettségről szóló törvényjavaslatokat, valamint jelentését az egyéves önkéntesekről és a katonai öngyilkosságokról. Következik a napirend. A Ház a kúriai és táblai bírák számának sza­porításáról szóló törvényjavaslatot harmadik olva­sásban is elfogadja s hozzájárulás végett a főren­deknek megküldi. A honvédelmi budget tárgyalása. Előadó : Szerb György. Tóth Aladár a honvédségnél a műszaki csa­patok szükségességét fejtegeti s ajánlja a minisz­ternek, hogy a magyar csapatokból jelölje ki azokat a tiszteket, a­kik háború esetén a honvédségnél műszaki vezetésre lesznek hivatva. A jövő évi költségvetésben a honvédségi zenekarokról is gon­doskodni szeretne. A költségvetést különben elfo­gadja. (Helyeslés jobbról.) Tóth Ernő szerint bár sok történt a honvéd­ség fejlesztése érdekében, még egész sor tennivaló van, a­mi a honvédség harcképessége szempontjá­ból okvetetlenül szükséges. A századállományokat fel kellene emelni s a tisztikart kiegészíteni, mert a honvédtisztek a kiképzéssel sokkal jobban meg van­nak terhelve, mint a közös hadsereg tisztjei. Az altisztek érdekében is kellene már tenni valamit. A tartalékos honvédeket nem kellene oly gyakran be­hívni fegyvergyakorlatra, mert e miatt polgári fog­lalkozásukban nagy károkat szenvednek. A követ­kező határozati javaslatot terjeszti be: „Utasítja a képviselőház a honvédelmi minisz­tert, hogy a honvédség tüzér- és műszaki csa­patainak felállítása tekintetében tegyen jelentést a törvényhozásnak.“ Bolgár Ferenc kifogásolja, hogy a miniszter nem tett jelentést arról, hogy mily összeg szüksé­ges a honvédség tervezett fejlesztésére. A pénzügyi bizottság egyik tagjától hallottam, hogy körülbelül öt millióra lesz szükség. Ha az emberiség szem­pontjából felháborodunk azon, hogy néhol a legény­séggel rosszul bánnak, arról is kellene gondoskod­nunk, hogy a tisztek ne legyenek kénytelenek el­tűrni a rossz bánásmódot fölebbvalóiktól. A közös hadseregből a honvédséghez való áthelyezéseket ismét szóba hozza s megújítja tavalyi határozati javaslatát, a­mely szerint „Utasítja a képviselőház a honvédelmi minisz­tert, hogy évente a költségvetéssel kapcsolatban terjesszen kimutatást a törvényhozás elé arról, hogy hány tisztet helyeztek át a közös hadsereg­től a magyar királyi honvédséghez.“ Nagy István a honvédségnél a zenekarokat kevésbbé szükségesnek tartja, mint a tüzérséget. A Ludovikát is igazán katonai akadémiává kel­lene fejleszteni. Mint Bolgár, ő is megújítja egy tavalyi határozati javaslatát, a­mely így szól : „Addig is, míg az ország pénzügyi helyzete egy, a magyar honvédségi tisztikar családos egyéneinek leányai részére létesítendő leányne­velő intézet felállítását lehetővé teszi, utasítja a Ház a tisztelt honvédelmi miniszter urat, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral egyet­értően a szükséges intézkedéseket megtegye az iránt, hogy a magyar honvédtisztek leányai az országban már létező kiválóbb nőképző tanintéze­tekben létesítendő alapítványi helyek adományo­zása utján részesülhessenek magyar hazafias szel­lemű és irányú neveltetés mellett alapos kiképez­­tetésben, mi végből a megfelelő összegek az 1895. évi állami költségvetés megfelelő rovatába okve­tetlenül felvétessenek.“ Wekerle Sándor miniszterelnök helyesli, hogy a honvédtisztek leányai Magyarországon neveltesse­nek, de nem látja szükségesnek, hogy ezért külön nevelő intézeteket kelljen állítani. A honvéd­tiszti árvák elhelyezhetők más intézetekben s e végből nem szükséges a költségvetést uj tétellel megter­helni, mert a jótékonycélú sorsjáték jövedelméből s egyéb alapokból e célra a honvédelmi miniszter rendelkezésére lehet bocsájtani bizonyos összeget. Bolgár Ferenc és Tóth Ernő határozati javaslatait a házszabályok 187. §-a értelmében nem lehet sza­vazás alá bocsájtani, mert ezekről a Ház az idén már egyszer határozott. Az elnök fölveti a kérdést, hogy ugyanazon határozati javaslatot szabad-e ugyanabban az ülés­szakban másodszor is szavazás alá bocsájtani? Horváth Gyula a házszabályok intencióiból azt látja, hogy ama rendelkezés nem szól arra az esetre, ha ugyanazon ülésszakban két budget-t is tárgyalnak. (Helyeslés balfelől.) Wekerle Sándor miniszterelnök kijelenti, hogy nem szándékozta a Ház budgetjogát korlá­tozni. Azonban precedensek elkerülése céljából indítványozza annak a kijelentését, hogy csakis a költségvetés kapcsán beterjesztett határozati javas­latok ne tartozzanak a házszabályok kérdéses ren­delkezése alá. A Ház elfogadja a miniszterelnök értel­mezését. Th­aly Kálmán azokkal szemben, a­kik a honvédségnek műszaki csapatokkal való kiegészíté­sét pénzügyi szempontokból ellenzik, kijelenti, hogy pártja minden áldozatra kész, csakhogy a honvéd­ség kiegészíttessék. Különben azt hiszi, hogy e kiegészítést nem annyira a pénzügyi viszonyok, mint inkább az osztrák féltékenység akadályozza. Kifogásolja a hadgyakorlatok alkalmával használt „hadseregem“ kifejezést. Szóba hozza a katonaság körében egyre növekvő öngyilkosságok számát és a legénységgel való rossz bánásmódot. Sérelmesnek tartja, hogy a fiumei tengerészeti akadémiától né­hány magyar ifjút elutasítottak csak azért, mert nem tudtak németül. A költségvetést, a honvédség nemzeti jellegére való tekintettel, elfogadja. Madarász József kijelenti, hogy mindaddig, míg önálló nemzeti hadseregünk nem lesz, nem szavazza meg a költségvetést. Az elnök a vitát be akarja rekeszteni. Ugron Gábor még szólani kíván, de előbb a miniszter nyilatkozatát szeretné hallani. Az nem járja, hogy a miniszterek csak a vita bere­kesztése után beszélnek, mikor már nem lehet ne­kik válaszolni. Fejérváry báró miniszter úgy tudja, hogy a házszabály megadja a miniszternek azt a jogot, hogy akkor szólaljon fel, mikor szükségesnek ta­lálja.­­ mert most nem találja szükségesnek szó­lani, tehát nem is szól. Egyidejűleg kijelenti, hogy leckét bárkitől elfogad, de Ugrón Gábortól nem. (Tetszés a jobb-, zaj a baloldalon.) Ugrón Gábor: A honvédelmi miniszter úr nem érti a házszabályt. A házszabály azt mondja, hogy a miniszter bármikor felszólalhat; az illendő­ség könyvében azonban az van megírva, hogy a miniszternek mindannyiszor szólania kell, a­hány­szor felvilágosítások szüksége forog fenn. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) A miniszter mindig szól­hat, a képviselők nem ; éppen azért a miniszternek a maga idejében nyilatkoznia kell, hogy a képvi­selők megtehessék megjegyzéseiket. Nem arról van szó, hogy a miniszter mit fogad el tőle és mit nem, hanem arról, hogy tartsa meg az alkotmá­nyos tárgyalások rendjét, mikor egy intézményről van szó, melynek az érdekeit a miniszter nem viseli a szívén sem itt, sem a házon kívül. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Az elnök kéri Ugront, ne használjon olyan kifejezéseket, a­minőket parlamentben használni nem illik. (Nagy zaj­mozgás a szélsőbalon.) Ugron Gábor: Ha még azt sem lehet egy képviselőnek mondani, hogy a miniszter az ő tárcá­ját nem kellőképen képviseli, akkor miért ülünk itt. Inparlamentáris kifejezéséért az elnöknek van joga beleszólani és rendreutasítani, de mindenféle taná­csok adását egyszer s mindenkorra kikéri magának. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. Zajos mozgás és felkiáltások jobbfelől: Rendre ! Rendre !) Az elnök: A képviselő urat rendreutasi­­tom. (Zaj.) Ugron Gábor: Azt mondtam, hogy a honvé­delmi miniszter tárcája ügyeit és a honvédelmi in­tézmény érdekét lelkén nem hordja s erre tul­­felöl olyan moraj támadt. Jó volna a képvi­selő uraknak, mielőtt morognának (Derültség a szélsőbaloldalon. Élénk mozgás és felkiáltások jobbfelől: Rendre! Rendre!).... megfontolni először, hogy milyen helyzetben van a miniszter, mint a kabinet tagja itt a magyar képviselő­­házban. Az 1893. évre kiadott katonai sematizmus 133. lapján azt olvashatni, hogy Angestellter Feld­zeugmeister und General der Cavalerie Baron Géza Fejérváry, honvédelmi miniszter. (Mozgás a szélső­bal felöl.) Hát a­ki „angestellter Feldzeugmeister“, az a közös miniszter jurisdikciója és hatósága alá tartozik-e, igen, vagy nem? És ha tetszik, akkor a magyar kabinetnek, ennek az alkotmányos testület­nek, ennek a magyar kormánynak, a­melynek füg­getlennek, szabadnak kellene lennie, egyes tagjai alárendeltségi helyzetben nem lehetnek, mert együt­tesen egy ország szuverenitását, egyenként pedig az ország egy kormányzati ágát képviselők. Ne üt­közzék meg akkor az országgyűlés, ha a magyar honvédelmi minisztérium nem egyéb kezd lenni, mint egyik osztálya a közös hadü­gym­inisz­tériumnak és ne ütközzék meg abban az esetben, ha az an­gestellter Feldzeugmeister a közös hadügyminiszter­rel szemben a magyar honvédség érdekeit nem szolgálja, hanem mindenben a közös hadseregnek alárendeli. (Igaz! Úgy van? a szélsőbalon. Élénk mozgás jobbról.) A honvédséget germanizálják, a polgársággal nem igen törődtek. „Aztán elsuhantak emléke­zetében a korhely, kártyás férj mellett eltöl­tött gyermekes, tapasztalatlan évek, a vendé­gek számára örökké nyílt háztartás, a sok ma­gasztalás a pompás konyháért, a kellemes han­gulatért, a nyájasságtól olvadozó pohárköszön­tők a sikerült mulatságra. És most mennyire érezte elhagyatottságát, kis­fiával együtt a titkon érzett szükség körme között ver­gődve“ .... Most keztyírt varrt, párját tiz krajcárért s ha reggel hat órától este tízig dolgozott, elkészíthetett tiz pár keztyíit. Nem elég ez egy más munkára képtelen úri asz­­szonyságnak? . . . Aztán egy barátja ajánla­tára irni kezdett és munkálatát felküldötte egy előkelő írónak. A dolgozata tetszett, az illető iró protegálta, ki is adták mindjárt. Erre irt többet is s csak arra vágyódott, hogy feljö­hessen a vidéki városból Budapestre. Ekkor történt, hogy egy barátja hívta ide: térd jól főzni, emlékszik felséges töltött káposztájára, túrós rétesére, ropogós malac-pecsenyére, pá­ratlan barna levesre, melyet asztalánál élve­zett , majd ő verbuvál agglegény-barátaiból kosztosokat neki. Ekkor a varrónő Budapestre jött s azóta adja a jó házikosztot, adja, adja. Kora reggeltől késő estig foly a nehéz munka. És még vannak, a­kik irigylik jó dolgáért.. . A könyv Rákosi Jenőnek van ajánlva. Újlaki Antal, egy fiatal vidéki újságíró, Történetek a szürke világból wia alatt adott ki egy kötet tárcaszerű dolgozatot. A nevét nem­rég sokat emlegették a nagyváradi afférben, a közönség azonban egy regényéről is ismerheti, mely, ha jól emlékszem, tavaly jelent meg tőle Gyógyíthatatlanok címe alatt. A regényben fi­gyelemreméltó tehetség nyomai mutatkoztak, melyek a mostani kötetében is megvannak, — noha fejlődését nem konstatálhatjuk belőle. Van szeme a megfigyelésre s észrevesz igen intimus vonásokat is, de hamar elgyengül a látása s akkor önkényes torzításhoz fog. Ez pedig annál visszásabb, mert már amúgy is torz állapotok inspirálják tollát. A szegény Ga­­rabóból, a­kivel keserű igazságokat mondat a szegénység tehetetlenségéről, pojácát csinál; a fiatalemberből, ki azt siratja, hogy nincs sen­kije, hogy sohasem gyászolhat senkit, ficsurát. A hű asszonykát hűtlennek, a hűtlent hűnek mutatja, mintha figuráznék. Pedig Újlaki Antal komolyan veszi az írást, a­mint az sok megjegyzéséből és formás stílusából is kitűnik. Délibábok a címe egy kötet versnek, mely­nek szerzője kezdő poéta : Róna Béla. Ez má­sodik könyve neki. Roppant sietnek ezek a fiatal emberek a munkálataik kiadásával. Kellő önismeret hiánya mutatkozik-e ebben, vagy az a feltevés, hogy mentál több könyv, annál nagyobb nimbus a naiv és nem olvasó közön­ség előtt, ezt most nem vitatom. De meg kell jegyeznem, hogy Róna Béla újabb verseiben nem látom megokolva a kötetben való sietős kiadásukat. Van ezek közt is egy-két csinos vers, a legszebb az Alkonyatkor cimű­, de ebben is a szép befejezés : „Oh, bár ilyen szép nyu­galom várna engem alkonyomon s szivembe oly béke szállna, mint a mily csönd most e tájra“ . . . reminiszcencia s nem eredeti alko­tás. Egyáltalán az olvasmányok nyomán kelt reminiszcenciák teszik nagyrészben e kötet tartalmát. A szerző könnyedén és tetszetősen versel, a­miben haladás mutatkozik az első kö­tethez képest, de a lapos tartalom annyira alá­­sülyeszti verseit, hogy semmiféle verselési ügyesség fel nem emelheti. Varsányi Gyula tíz évi munkássága ered­ményét adta ki egy kötetben, Múlandóság címe alatt. Filozofáló természetű, meleg érzésű, ro­konszenves versíró. Azokhoz tartozik ugyan, a­kik szeretik hangoztatni a régi szomorú dalt a hiábavalóságról, az élet és az ember­­gyarlósá­gáról, névtelen fájdalomról, olthatatlan vágy­ról, hiú reményekről. De ez a hang nem unal­mas Varsányi költeményeiben, ő fel tudja kel­teni a részvétet az olvasóban és érdeklődést is egyénisége, sorsa, élete iránt. Vonzó az őszin­teség, melylyel ez a poéta megnyilatkozik, a mellett, hogy keresve keresi a megfelelő szép formát gondolatai kifejezésére. Ez a forma nem könnyed, sőt súlyos és nehézkes, de szerfölött gondos. Varsányi költeményeinek nincs muzsikája, de művészi architektúrája, a konstrukciók szabályossága tetszetős és szép. A kötetben a legbecsesebb a Szirén ciklus, melyben a szerző erős tónusokat talált egy tetszelgő, csábos ,nő iránt érzett szerelmének tolmácsolására. Érdekes az a női kép mely e versek impressziója alatt támad az olvasó kép­zeletében. cik. 3

Next