Budapesti Hírlap, 1893. december (13. évfolyam, 332-360. szám)

1893-12-03 / 334. szám

Budapest, 1893. XIII. évfolyam 334. sz. Vasárnap, december 3. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 firt 20 kr. ■eljelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon !­. Ilo Mesfit apróí hírdetések­ felrétetatt József-Kömt 5. u. at ti­ai nek­iségtarcliea !*. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­VIII.,­Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések dijssaháa szerint. . Egyes szám ár» helyben A kr., vidéken 6 kr. Elolititsel, aprohirilsiest toUétemsü lázsel-Köm 5. n. a. utcai »filyiséel Ettca it A leleplezés. Budapest, dec. 2. A polgári házasságról és a gyer­­mekek vallásáról szóló törvényjavaslato­kat a kormány ma benyújtotta a kép­viselőházban. Nehezen jutott el idáig és kétségkívül nagy sikert ért el, mi­dőn feltett célját érinté. Ezt jelentette ki főfeladatául, midőn egy évvel ez­előtt hivatalba lépett s e program megvalósításához kötötte állásának meg­tartását. Azóta a kritikus kérdések az előkészítés stádiumaiban voltak magá­ban a kabinetben s több ízben oly akadályokba ütköztek, különösen a ki­rálynál, melyek kétessé tették a tör­vényjavaslatoknak benyújtását is. A kormány kitartó erélylyel leküzdötte nehézségeit és szavát ma beváltotta. A törvényjavaslatok mind a Ház asztalán feküsznek s a bizottsági tárgyalásra kiadattak. Hogy törvényerőre emelked­jenek, még három lépés van hátra : egy az, hogy a képviselőház elfogadja, másik, hogy a főrendiház hozzájárul­jon, harmadik, hogy a király szente­sítse. Ha ez is megtörtént, a kormány diadala teljes lesz. Erre is ma a kormánynak kedve­zőbb kilátásai vannak, mint voltak. Az is bizonyos, hogy a javaslatok feleke­zeti vagy politikai ellenzői erősebb ak­cióra érzik magukat indíttatva a javas­latoknak nyilvánossá tétele után, mint a­mig azok a minisztérium titka vol­tak. Az a remény meghiúsult, hogy a korona eleve el fogja azokat vetni s a pártok a nyílt küzdelmet elkerülhetik. Immár színvallásra kényszerittetnek. A bemutatás a leleplezés ünnepies­ségével történt. Hangulatot csinálni Wekerle előre bocsájtotta e napon a magyar királyi udvartartást, mint nem­zeti vívmányt. Magát az ünnepi szó­noklatot Szilágyi Dezső igazságügymi­niszter mondotta. Oly édes volt, mint egy pásztor­­fiú, ki szépen furulyáz. Soha lágyabb, békésebb, megnyerőbb szónoklatot nem mondott s különösen az egyház iránt tele volt megnyugtatással és elisme­réssel. Végül még a kérést sem ve­tette meg, hogy a meginduló vitában a szenvedélyesség és izgatás elkerül­­tessék, tekintettel a haza közjavára és mivel egy nemzetnek fiai vagyunk. Ez az engesztelékeny mérséklet Szilágyi­tól feltűnt és mindenkit meglepett, mert ez neki nem természete, hanem a saját természetén elkövetett erőszak volt, melyet a minisztertanácskozások határozatából adott elő. Okos és vilá­gos beszéde az argumentumok szeren­csés csoportosításával jól is hatott. Egy miniszteri expozé természeté­vel bírt előadása, melyben törvényja­vaslatának rövid ismertetését és bő megokolásának kivonatát hozta a kö­zönség tudomására. Nem veheti senki tőle rossz néven, hogy munkálatának előnyeit domborította ki s a kifogá­sokra nem felelt, nehogy provokálni látszassák és hogy az árnyékok ne tűn­jenek szembe. Elmondotta az állami és az egyházi felfogás közötti elvi különb­ségeket, de csak érintve, hogy az ál­lami intézkedés szükségét megokolja az egységes házassági jogra, a házas­ság kötésére és kötelező polgári formá­jára, úgy­szintén a házassági bírásko­dásra vonatkozólag. A jogi főerősségek csoportosításához csatolta a politikai megokolást, hogy ezzel az egyházjogok közötti ziláltságot megszüntessék ; a felekezetek, valamint az állam és az egyház közötti béke helyreállíttassék ; azután a társadalmi egyenjogúságot és egységet s végül a nemzet politikai egységét emelte ki, mint szükséges kö­vetkezményeit a kötelező polgári há­zasság behozatalának. A beszéd tetszett, legkivált a kor­mánypártnak, mely kereste az alkal­makat, a­mikor éljenezhetett. A­kik éljeneztek, szívesen és meggyőződésből tették, de a kormány és a szabadelvű párt hangulata nem volt diadalról má­moros, sőt biztos sem volt, inkább mondható megelégedettnek, de aggo­dalmasnak. Sokan hallgattak és belső félelmüket a következmények iránt nem titkolhatták , oppozíció azonban a kormánypárt soraiban ezúttal nem mu­tatkozott. Az ellenzék támogatása azonban várakozáson alul csekély volt, a nem­zeti párton négyen vagy öten heteset­tek, a függetlenségi párton senki, a legszélsőbb pártról Eötvös Károly és Madarász József a leghangosabban; sőt, midőn a különféle polgári házasságok­ról okoskodott a miniszter s egymás­után minden módot elvetett, hogy csak a kötelező polgári kötés formáját ta­lálja jónak, gúnyos nevetés hangzott fel a baloldalon, Apponyi mereven ült, hogy egy mozdulattal se árulja el im­presszióit, Horánszky dacosan mérte a minisztert, Ugrón tüntetve mutatta ki ellenszenvét s az egész ellenzék egy­általán nem mutatott békés jóindula­tot ; ebből látható, hogy a képviselő­házban is heves vitákra legyünk elké­szülve, de hogy itt nagy többsége lesz a kormánynak, ma kétséget nem szenved. Midőn a miniszter végezte s tör­vényjavaslatát átnyújtotta, a kormány­párt tüntetve éljenzett, az ellenzék nyugtalankodott és Csák­y miniszter csak nehezen juthatott szóhoz, hogy a 68­­53. törvénycikk módosításáról a gyer­mekek vallásának meghatározása felől javaslatát minden magyarázat nélkül beterjeszsze. És itt az ellenzék gúnyos éljenzése felelt az elnémult kormány­pártnak. Ezzel az ülés be volt rekesztve és mindenütt csoportok képződtek, be­szélni a nap eseményeiről. Szilágyi beszédének sokféle kriti­káját hallottuk, mi is teszünk hozzá valamit, nem vitatjuk sem elvi, sem politikai jelentőségét vagy pedig a pol­gári házasság szükségét. Elismerjük ezt, azt is, hogy az egyházpolitikai kérdé­seket, miután a kormány felvetette, meg kell oldani s a vallási békét az állam jogainak épségben tartásával helyre kell állítani. Az egyházi állás­pont bármely felekezet részéről az egy­házi férfiak gondjaira van bízva, ők tegyenek róla, hogy a vallásosság és az egyházi befolyás a házasságban és a családi életben fentartassék; az állami szempontokat kifejtette a kormány s törvényjavaslatában érvényesíteni tö­rekszik. De a mi a miniszter beszédé­ben nincs meg sem ott, midőn a pol­gári házasságot fejtegeti, sem ott, mi­dőn az egyházaknak bókol, hogy azo­kat megbékítse, de a­mi bennün­ket első­sorban érdekel, az a nagy közönség érdeke. Az az érdek, hogy a sok ezer házasulandó akadály­talanul összekölhessen és hogy a házas­ságról és a családi állapotról teljesen hiteles bizonylatok adassanak. E tekin­tetben nem késünk aggodalmainkat ki­fejezni, melyek nem elméletiek, hanem a legegyszerűbb gyakorlati kifogások. Ki köti jövőre a házasságot, meg a kihirdetést, az esketést, az anya­könyvezést és a bizonyítványok ki­adását ki eszközli? Eszközük a javaslat szerint jogérvényesen nem többé a pa­pok, hanem a főispánok által kineve­zett anyakönyvvezetők, ezek vagy he­lyetteseik, a főispánok által kinevezett ezen egyének minő jogi és erkölcsi garanciákat nyújthatnak közigazgatá­sunk jelen állapotában? bizhatunk-e a főispáni kinevezésekben? és ha igen, bizhatjuk-e családi boldogságunk jog­alapját azokra az egyénekre, kik évi 150 frt fizetésért állami anyakönyvve­zetők lesznek, vagy sőt évi 30 frtért ezeknek helyetteseik? Most is mennyi visszaélés történik a községi adminisz­trációban, kivált vidéken; tartunk tőle, hogy e rosszul fizetett állami anya­­könyvvezetők nem lesznek alkalmatos közegek annak megítélésére, törvénye­sen köthető-e valamely házasság vagy sem, illetéktelen befolyások alól ma- Mai számunk 40 oldal.

Next