Budapesti Hírlap, 1894. január (14. évfolyam, 1-31. szám)

1894-01-01 / 1. szám

1894. január 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (1 az.) akár más módon kö­vettetnek el, ezen üzelmekre mint közbüntettekre a bünfenyitő eljárás utján a büntetőtörvény hatálya ki nem terjesztetik. Kérjük a képviselőházat, hogy a fennálló tör­vényes kapcsolat és jogrend megbolygatására irá­nyuló pánszláv és román nemzetiségi izgatásokat köz­­b­­intetteknek s illetve kihágásoknak nyilvánítani, ez ü­zelmekre a rendes bünfenyitő eljárás hatályát ki­terjeszteni s evégből a büntető törvénykönyv el-ik fejezetének megfelelő módosítása által a szükséges intézkedéseket törvényhozási uton megtenni s mi­előbb életbeléptetni méltóztassék. A hercegprímás körlevele. Lapunk vasárnapi számában egész terjedelmében közöl­tük a közös pásztorlevél szövegét. A herceg­prímás az esztergomi főegyházmegyében külön latin szövegű bevezetéssel látta el a körlevelet. Az érdekes bevezetés magyar fordítása ez: „Tudjátok, tiszteletreméltó testvéreim és gyer­mekeim, e kornak, melyben élünk, nagy igyeke­­zet, a mely minden dolog iránt, a­mit katolikus­nak neveznek, méltánytalan, Krisztus egyháza iránt ellenséges. Tudjátok, hogy napjainkban im­már nálunk is ezt az igyekezet az álladalom eltűri, mert szomorúan érzitek, szorongatva nyögtök alatta, sújtva tapasztaljátok és kénytelen viselitek. Baj már az is, a­mivel sújtva vagyunk, de na­gyobb, a­mitől félünk : azért a Püspöki Kar töprengve megelőzése módján, fürkészve elhárító eszközeit, meghányva a tanácsokat, a melyek üd­vös reménynyé fordítanák : a minap tartott érte­kezletein egy lélekkel, egy szívvel, egy ajkkal elhatározta, hogy Mária Országának tisztelendő Papságához és hű Népéhez közösen megirt pász­torlevelet küld, melynek az adja meg a tekinté­lyét, a honnan benső erejétől hatalmas : a Püs­pökök isteni küldetése; és mely onnan nyeri fontosságát és súlyát, a honnan küldve van : ko­moly férfiak komoly tanácsából.“ A F. M. K. E. és a nemzetiségi sajtó. Budapest, dec. 31. A Felvidéki Magyar Közmivelődési Egyesület szeptember 12-én tartott közgyűlésén Fongrácz György azt az indítványt tette, hogy kérje fel az egyesület a képviselőházat a sajtótörvény olyan módosítására, hogy a nemzetiségi lapokra nézve a sajtószabadság megszüntethessék. Az egyesület, az igazgató választmány javaslatához képest, nem fo­gadta ugyan el ezt az indítványt, de egyhangúlag elhatározta, hogy feliratban kéri ki a kormány kü­lönös figyelmét arra a folytonos, következetes izga­tásra, mely a nemzetiségi lapok legnagyobb részé­ben évtizedek óta megtorlatlanul folyik a magyar állam és a magyar nemzet ellen. Az egyesület, mint a felirat mondja, főképpen a tót lapoknak a köznépre való káros hatását figyelte meg és szomorúan konstatálta, hogy a pánszláviz­mus törekvéseit kiválóképpen ez a sajtó mozdítja elő. Csodálatosan szívós kitartással törnek céljuk felé e lapok s ellenszenvet, végül gyűlöletet lob­­bantanak lángra olvasóikban a haza és a magyar­ság ellen. Az egyesület azonban mindezek ellenére mégsem tartja e bajok orvosszerének a sajtószabad­ság korlátozását, többek közt azért sem, mert ez a nem magyar ajkú állampolgárok jogait csökkentve, megbontaná az állami jog egységét, az anyanyelv különbözőségéhez jogi következményeket fűzne és ez­ál­tal sokkal komolyabban veszélyeztetné az állam egységét, mint az egész nemzetiségi sajtó izgatása. „1867. óta követett nemzetiségi politikánk egyetlen komoly eredményét is kockáztatnók — úgymond a felirat — ezzel azt t. i., hogy a nemzetiségeket nem ismertük el közjogi alanyokul, hogy államjogunk tud ugyan különböző anyanyelvű polgárokról, de nem tud a polgároknak ily alapon való szervezetei­ről, nem tud nemzetiségekről. Ezek a szempontok vezérlik az egyesületet, midőn az 1848: XVIII. t.-cikk teljes terjedelmében való fentartását kívánja, de ezek a szempontok kész­tetik ama kívánságának kijelentésére is, hogy a jogegyenlőség és a sajtószabadság által szabott határokon belül az államhatalom teljes energiával járjon el azokkal szemben, a­kik a magyar állam törvényei által biztosított sajtószabadsággal vissza­élve, létalapjában támadják meg a magyar államot; hogy a büntetőtörvény teljes szigorral hajtassák végre a nemzetiségi sajtóbeli izgatókkal szemben is.“ A felirat azzal a kéréssel végzi, hogy a nem­zetiségi izgatást, melynek korlátozására a társada­lom ereje magában teljesen elégtelen, az államhata­lom minden rendelkezésre álló eszközével akadá­lyozza és torolja meg, hogy a Felvidék hazafias társadalma, mely az egyesületben csoportosul, tá­mogatni fogja a kormány minden intézkedését, mely a nemzeti eszme és az állam iránt való tisztelet megszilárdítását, tűrhetetlen állapotaink orvoslását fogja célozni. Kieronymi leirata az intendánshoz. — Saját tudósi­tónktól. — Budapest, dec. 31. Hieronymi belügyminiszter a lehető legrövi­debb idő alatt döntött a Zichy-Nikis perben, mely­nek tárgya Nikis igazgatónak sokat emlegetett em­lékirata volt. A belügyminiszter e sietséggel jó szolgálatot tett az operának, a­mely iránt a közön­ség bizalmát már-már kikezdte a Zichy-Nikis­­rigynek a sajtóban történt többnyire célzatos tár­gyalása. Nikis emlékiratáról már szólottunk. Az opera szabályrendeletének módosítása és vele az igazgatói hatáskör kitágítása volt a célja. Az emlékirat az intendatúra közvetítése nélkül ment egyenesen a belü­gyminiszterhez, a­ki azonban leiratát, a szoká­sos ügymenet megtartásával, az intendánsnak kül­dötte Nikisnek leendő „kézbesítés és betekintés“ céljából. Nikis igazgató már ma vasárnap délelőtt értesült hivatalosan a belügyminiszteri döntésről. A belügyminiszter nem adott igazat Nikisnek. A leiratban kifejtett álláspontja ez: Az opera sza­bályrendelete 1884 óta, a Podmaniczky-, Keglevich-, Beniczky- és Zichy-regime alatt már négy ízben szenvedett módosítást. A módosítások soha sem ter­jedtek ki az igazgatói hatáskörre, hanem majdnem kizárólag az intézet helyes adminisztrációjának, a pontosabb, rendesebb, szigorúbban ellenőrizhető ügykezelésnek biztosítása céljából létettek. A bel­ügyminiszter a szabályrendelet átvizsgálásából azt a meggyőződést merítette, hogy az elég­séges szabad kezet nyújt az igazgatónak a művészeti teendőkben, ezenfelül a tanácsban beleszólási jo­got biztosít neki az ügymenet egész vonalán. Nem látja be tehát az újabb módosítás célját, annál is kevésbbé, mert az emlékirat voltaképpen csak egy kellő megokolás nélkül alkotott szabályrendelet­i tervezet, Nikis szerződésében benne vannak az ál­tala módosítani szándékolt szabályrendelet főbb pontjai s így előre tudhatta, hogy milyen föltételek mellett vállalkozik az opera igazgatásába, a­ fölme­rült nézeteltérések indendáns és igazgató közt a belügyminisztert nem a szabályrendelet módosításá­nak szükségességéről győzték meg, hanem arról, hogy az intendánsi felelősséget eddigi egész terjedelmé­­en­ fentartsa. Magyarázásképpen szólva a belügyminiszteri konklúzió nem azt mondja, hogy Nikis menjen, hanem azt, hogy Zichy teljesítse intendánsi köte­lességét felelőssége értelmében. Ennek az intelem­nek állítólag az a története, hogy Zichy kezdettől fogva a maga jogait és talán kötelességeit is na­gyon is bőségesen osztotta meg Nikissel, a­kit ő nem mint intendáns, hanem mint művész-kollega fogadott. Ez a viszony fejlesztette utóbb oda a dol­gokat, hogy Nikis a vele önként megosztott jogo­kat szabály­rendeletileg akarta magának biztosítani. Ma tehát úgy állanak a dolgok, hogy nem lehet beszélni Zisky-válságról, de Nikis-válságról sem. Vécsey báró tanácsos kiválását az intézetből és udvarmesterré leendő kinevezését József kir. her­cegnél e napokban kapcsolatba hozták Zichy tár­cájával, de ez téves kombináció, mert Vécsey ud­varmestersége dolgában még Nikis szerződése előtt indultak meg a tárgyalások. Viszont túlzás volt az a híresztelés, hogy Nikis állását köti a sza­bályrendelet módosításához. Az eféle hírek ellen­őrizhetetlenségüknél fogva általános hitelre találtak, mi is tudomást vettünk róluk, de forrásuk aligha önzetlen és tiszta, céljuk pedig alkalmasint nem volt egyéb, mint a zavarosban halászni és a Zichy- Nikis-ügyet még jobban összebonyolítani és elmér­­gesíteni. Nikis, mint értesülünk, férfias nyugalom­mal és komolysággal fogadta a belügyminiszteri döntést, esze ágában sem volt azonnal benyújtani lemondását, hanem szokott ügybuzgósággal folytatta órákon át munkáját, még­pedig zavartalan egyet­értésben az intendánssal. Forrásunk szerint Zichy intendáns jóindulata Nikis iránt sem szenved­het kétséget. Mikor a belügyminisztériumban fönt járt s megtudta félhivatalosan, hogy miképp döntött a miniszter, egyik előkelő miniszteri tiszt­viselő előtt oda nyilatkozott, hogy­­ a történtek ellenére is föltétlen bizalommal viseltetik Nikis mű­vészi képességei iránt s hogy mit sem óhajt őszin­tébben, minthogy vele karöltve valósíthassa meg az opera művészi programját. Tudja, monda az inten­dáns, hogy az a befolyás, mely alatt Nikis magát e lépésre elhatározta, már természeténél fogva sem lehet tartós. Mikor pedig ma délelőtt a belügymi­niszteri döntést vele közölte, azonnal sietett őt biz­tosítani bizalmáról és barátságáról, épp úgy, mintha mi sem történt volna. És saját hitelük­rájából azonnal ki is bőví­tette az igazgatói hatáskört. Vécsey báró ugyanis távozik az intézetből. A szabályrendelet értelmében az intendáns távollétében­­ az igazgatósági ta­nácsos helyettesítette. Ezentúl az igazgató fogja he­lyettesíteni. Ni­cis-sel az esti órákban találkozott egyik tudósítónk s gratulált neki az intendánssal való ki­béküléshez. Nikis igen rezonáltan nyilatkozott. Persze a Nikis-párt és a Zichy-párt a bel­ügyminiszteri döntés után sem fogja letenni a fegyvert. Az ilyen ellentétek rendszerint azzal a szerencsétlen körülménynyel járnak, hogy pártok képződnek a gyöngékből, a­kiknek exisztenciája nem a maguk emberségében gyökerezik, a haszon­lesőkből, a­kik értékükön és érdemükön is túl sze­retnek érvényesülni. Ezek tovább fognak mester­kedni és dolgozni a válságban, de ezért felelős Ni­kis is, Zichy is, mert a közönség a maga végső ítéletét és a belügyminiszterhez sem megfelebbezhető közönyét nem a kanapé­porok miként való elintézé­sétől teszi függővé, hanem attól, hogy mit lát és hall a színpadon. Már­pedig az utóbbi hónapokban kevés szép­ben és jóban volt része.­ ­ A főváros Szilveszter-éjszakája. — Saját tudósítóinktól. — Budapest, ,V5.U 5. Budapest utcáit hűvös téli szél sikárolta vé­gig, kergetvén a port annak az egy-két embernek az arcába, a ki künn kóborgott az utcán az uj esz­tendőre virradó éjszakán. A paloták első emeleti ablakai világosan ragyogtak ki a sötétbe : ott jó­kedvű emberek puncsos pohárral a kezükben kö­szöntötték éjfélkor az uj esztendőt. A főváros tö­mérdek vidám társasága mulatott ezen az éjszakán, poharazás, zeneszó és tánc mellett temetve 1893-at és köszöntve 1894-et. Tudósítóinkat elküldtük min­denfelé, számoljanak be a mulató Budapestről, min­denféle Szilveszter-estéről egyaránt, hogy igy le­hető hn képét adjuk az ó-esztendő utolsó éjjelének és az uj­­év első virradásának. Tudósításaink itt következnek : A tiszti kaszinóban. Budapest helyőrségének klubja, mely a Ká­­roly-kaszárnyában van, ez éjjelre zsúfolásig megtelt szép asszonynyal, szép lánynyal, egyenruhával és frakkal. A mulatság, melyet Morgenstern százados rendezett, kitűnően sikerült. Éjfél előtt kezdődött a­­ tombola sok apró és tréfás nyereménynyel, éjfélkor pedig táncra perdültek a jelen voltak a kaszinó nagytermében. A magasabb katonatisztek közül ott voltak: Szvetics tábornok, Laban, La­ Croix Slacon ezredesek és mások. A hölgyek névsora ez: Hallawany-Zedtwitz grófnő, Wammerné, Phi­­lippné, Rockstockné, Magonné, Schmidtné, Labanné, Szeiffné, Fritsné, Zwanovicné, Zellnerné, Almandu­­láné, Kolischerné, Lahauser báróné, Herlickáné, Klaracsné, Vrecserné, Petőcz Lizánné, Kiss La­­josné, Stadler Istvánná, Stolczné úrhölgyek, Bauer, Herlicka-testvérek, Almandula stb. kisasszonyok. Az Otthonban. Az újságírók Kerepesi­ uti fényes otthonában ismét az az előkelő társaság gyűlt össze, a­mely az Otthon estéit rendesen látogatni szokta. Tánc és mulatozás közt jött el az éjfél, a­mikor Sziklásy János, Füredi Mór, Varsányi Gyula, Feleki Sándor dr., Makai Emil, Cselléri Miksa, Salamon Ödön és Földes Árpád előadták az Élő Újságot. Ezután Erdélyi fényképész tréfás képekben laterna magicá­val vetette a falra néhány újságíró arcképét. A mutatványhoz elmés szöveget Szilday János dr. mondott. A laterna magica után tovább folyt a tánc. A IV. ker. társaskörben. Ennek a fiatal egyesületnek igazán szűkké váltak lipót­ utcai helyiségei, mikor ma azt a sok szép asszonyt és leányt kellett befogadniok, a­kik

Next