Budapesti Hírlap, 1894. február (14. évfolyam, 32-59. szám)

1894-02-01 / 32. szám

1894. február 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (82. sz.) párttal, a mely az eddigi vita alatt az ülése­ket feltűnő módon elhanyagolta, ezzel is bizo­nyítván kedvetlenségét és elcsüggedését. A mai ülésen a Ház letárgyalta a hegy­községeiről szóló VII. fejezetet s belement a a IX. fejezet tárgyalásába is, a­mely a mezei rendőrségről intézkedik. A Ház az ülés elején mentelmi ügyeket is elintézett és a többi között Sima Ferenc ki­adását megtagadta. Ugyancsak az ülés elején bemutatta az elnök Debrecen város feliratát a reverzálisok ellen. Wekerle miniszterelnök pedig bemutatta a közösügyi zárószámadások szerint a Magyar­­ország terhére eső tartozás fedezéséről szóló törvényj­avaslatot. A képviselőház ülése. Elnök : Bánffy Dezső dr. A miniszterek közül jelen vannak : Wekerle miniszterelnök és Bethlen András gróf földmivelés­­ügyi miniszter. Az elnök bemutatja Debrecen város közönsé­gének feliratát az egyházpolitikai reformjavaslatok harcában a reakcionárius irányzat részéről legújab­ban felmerült szomorú jelenségek tárgyában (De­rültség balfelöl), továbbá Kecskemét és Szeged feliratát, melyekben Kassa város feliratát pártolván, az állami italmérési jövedékről szóló 1888. évi 35. telk módosítását kérik. Wekerle miniszterelnök bemutatja az 1891. évi közös zárószámadásokra alapított, végleges le­számolás szerint Magyarország terhére mutatkozó tartozás fedezésére szóló törvényjavaslatot a pénz­ügyi bizottsághoz való utasítás végett. Ezután a gazdasági bizottság jelentései kö­vetkeztek, a képviselőház 1894. évi költségvetése és Mossák Hugó gyorsíró nyugdíjaztatása tárgyá­ban. Az előbbit Madarász, Horánszky, Andre­áns­zky és Wekerle felszólalásai után Madarász stiláris módosításával vették tudomásul. Vita nélkül elfogadták azután a mentelmi bizottság jelentéseit a párbaj vétségével vádolt Ugron Gábor, ifj. Ábrányi Kornél, Milnnich Aurél, Balogh János és Sima Ferenc, továbbá a rá­galmazással és becsületsértéssel v vádolt Heinaller Lajos és Bra­ndics Pál mentelmi jogainak felfüg­gesztése dolgában. Sima Ferenc ellen még rágal­mazás miatt is felfüggesztést javasolt a mentelmi bizottság. Makkfalvay Géza az egész ellenzék tilta­kozása mellett felszólalt ?A mentelmi bizottság aján­lása ellen és hivatkozott arra, hogy Sima Ferenc esete analóg Teleki Domokoséval, a­kinek mentelmi jo­gát a bizottság nem tartotta felfüggesztendőnek. Ebben a bizottság helyesen cselekedett, de legyen következetes is. Szavazásra kerülvén a dolog, a Ház a mentelmi bizottság néhány tagja kivételével leszavazta a mentelmi bizottság jelentését és Sima Ferenc kiadatását ez esetben megtagadta. Következik a mezőgazdaságról és mezerendőrs­égről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának foly­tatása a Vil­. fejezettől kezdve, melynek címe : A hegyközségekről. A első helyen álló 61-ik §-t Andreánszky Gábor, a 62. §-t Makkfalvay Géza, Bethlen mi­niszter és Kabos előadó felszólalásai után válto­zatlanul elfogadták, kimondva azt, hogy a 76. §-ba beteendő, hogy a hegyközségek három évi időtar­tam alatt nem oszlathatók fel. A 64. §-t Szemere Huba, Andreánszky Gá­bor, Szalay Károly, Bernáth Béla, Szeder­kényi Nándor és Nedeczky Jenő fejtegetései után a Ház Miklós Ödön­ azon módosítása szerint fogadta el, hogy a hegyközségek csak a védekezés előmozdítására kötelesek. A többi §§-ok lényegük­ben megmaradnak. A szakaszokat kimerítve, sorra kerül a IX-ik fejezet, melynek címe: A mezei rendőrségről. Bernáth Dezső az első §-nál általánosságban beszélt a mezei rendőrségről. Majd kifejtette, hogy a mezei rendőrségnek a csendőrséggel szervi kap­csolatban kell működnie,­­ajánlotta, hogy az egész fejezet utasíttassék vissza a bizottsághoz. Bánó József szerint a fejezet a földművelési miniszter befolyását nagyon kiterjeszti s azért in­dítványozza, hogy a 74. g. második bekezdésének utolsó előtti és utolsó sorában ezen szavak: „indo­kolt előterjesztésére a földmivelésügyi miniszter“ — hagyassanak ki. (Helyeslés a baloldalon.) Beth­len a szakaszt fentartandónak tartja. Ivánka, Makk­­falvay indítványán kívül Szalay Károly azt a mó­dosítást ajánlotta, hogy a mezőőr csősznek nevez­tessék. Bornemissza és Bessenyey Ferenc az ere­deti szöveg mellett­­szólaltak fel. Szinay után Miklós Ödön államtitkár hozzá­járul Ivánka és Makkfalvay módosításaihoz, Kabos előadó a szöveg meghagyása mellett szólott, míg Kolozsváry Kiss István a mezőőrt jmsszább­ó­l­ nevezné. Szavazásra kerülvén a dolog, Bernáth Dezső indítványát elvetették. Bánó József módosításánál 68-an szavaztak Bánó módosítása mellett, 59-en ellene. A többi szakaszokat kisebb módosításokkal fogadta el a Ház egész a 80-ig §-ig. A fejezetet a holnapi ülésen folytatják, melyen Linder mentelmi ügye is napirendre kerül. Ülés vége 2 órakor.­­ A madarak a Házban. A­míg a képviselőház folyosóján az egyház­politika dühöng, az ülésteremben idillibb a hangu­lat. A mezei rendőrségről szóló törvényt tárgyalják, és ennek kapcsán egyenként átvonulnak a plénu­­mon a népézet figurái. Ott öltöztetik, instruálják a jámbor csőszt, a­kinek káptalan legyen a feje, ha beveszi azt a sok szakaszt és módosítást, melylyel hozzá kerül az uj törvény. Még a régi becsületes magyar nevét sem hagyták meg a kelmének. Az uj törvény mezőőrnek nevezi. Hasztalan kardoskodott Szalay Károly a csősz elnevezés mellett, bizony nem használt. Ko­­lozsváry Kiss István pilótabirencile vagy mezőbirónak akarta neveztetni, — nem tetszett. Bessenyey át­kiáltotta ..Talán országbíró s az ebből támadt derültségben szépen ráadták a csőszre a magyar fület hasogató mezőőr nevezetet. * Tegnap pedig egészen poétáknak és asszo­nyoknak való vita volt a házban. A mezei rendőr­ségről szóló törvény 47-ik szakaszát tárgyalták, mely a hasznos madarak védelméről szól. Kár, hogy üres volt a karzat. Nem közönsé­ges látványt nyújtott volna a hölgyeknek az, a mint a honatyák lelkes, poétikus beszédeket mon­danak a csattogó fülemüle, a cikázó fecske, meg a gólya érdekében s a mint a t. ház azon vitáz és szavaz,­­­szaba­d-e megfogni a fülemülét ? Mert tudd meg, óh nemzet, hogy a bájos szavú, szürke ruhás költőt ezentúl csak hatósági en­­gedelemmel szabad megfogni. A­ki a nélkül fogja meg, azt bíró elé viszik. Pusztítani pedig a nélkül sem szabad. A vitában Jeszenszky Sándor báró volt az első szónok a szélsőbalról, a­kinek marcona külse­jéről nem is gondolná az ember, hogy olyan lelkes madárbarát. A bárói úr fölhívta a ház figyelmét a fővárosi vendéglősökre, a­kik gyakran fekete rigót tálalnak föl fenyves madár helyett. Azután kegyelmet kért a fecskének és a gólyának. A szakasz ugyanis azt mondja, hogy a tila­lom nem terjed ki a lakóházakon levő madár­fészkekre. Ezek pedig csak az eresz alatt fészkelő fecske és keményen keleplű gólya. A képviselő úr meg­hatott szavakkal kért oltalmat ezeknek a hasznos szárnyasoknak, melyek közt az utóbbi ugyan néha kellemetlen időben kelepel, de többnyire szívesen látott vendég. Ámde Bethlen András gróf rideg hallgatag­­ságba merült s arca semmi jót sem jelentett a fecs­kék és gólyák barátjának módosítására nézve. Alig ült le Jeszenszky báró, fölkelt Herman Ottó. Ez az ő tere. De az ő szive nagyobb az előtte szólóénál. Nemcsak a fecskét, gólyát fogadja be oda szeretettel, hanem a nyári vércséket, a kis baglyokat, a denevért, a sündisznót, sőt a varangy­­békát is. Ezek mind hasznos, tiszteletreméltó, ked­ves állatok, méltók a ház atyafiságos gondjaira. Ő tehát ezeknek kért kegyelmet. A ház a varangyos békánál nevetni bátorko­dott, mire a pártfogó ádáz arccal fordult a nevetők felé és olyan dörgedelmes filippikát vágott a fe­jükhöz, hogy a mosoly eltűnt az ajkakról. — Pszt, suttogták a képviselők, a varangyos békát csak megvédi Herman Ottó, de ki véd meg bennünket ő ellene ? Bethlen András gróf kegyetlen volt. Nem in­dult meg a fecskék és gólyák nyomorán s nem hátrált meg Herman Ottó oltalmat követelő sün­­disznói és varangyos békái előtt. Izgalom nélkül az eredeti szöveghez ragaszkodott. Most Szalay Károly, a tisza­eszlári vádló, állt a sorompóba és kitűnt, hogy ő nemcsak azért tud lelkesedni, hogy egypár zsidót felkössenek, hanem azért is, hogy néhány madárkát megmentsen a falusi suhancok gyilkos kezétől. Szalay ellemmondá­­sokat sütött ki a szakaszban és erről az oldalról támadta meg azt. Bethlen András gróf azonnal válaszolt, —­ de márt ezt szó szerint közöljük: Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszter : T. ház! Én azt hiszem, hogy ezen ellenmondás csakis látszólagos. Ugyanis a hasznos madarak pusz­títása tilos, azonban az általá­tól én egy madarat megfogok és kalitkába zárok, és nincs elpusztítva, csak helyét változtatja. Tehát helytelen kifejezés lenne az, ha ezt is a pusztítás címe alá vonnák. Azonban lát­juk, hogy madárkereskedők egyes vidékeket meg­lepnek és a fülem­léket összefogdossák. Ezt korlá­tolni kell akként, hogy az hatósági engedélyhez köttetik, viszont az, hogy én a kertemben egy fülemlét meg ne foghassak, egyltalában meg nem indokolható. Tehát én hatósági engedélyt fogok erre kérni s akkor meg fogom a madarat fogni. A miniszter úr tehát megfogta a madarat, vagyis a ház elvetette az állatvédők módosításait. De azért még­is jól járnak az énekes madarak, mert mire tavaszra visszatérnek, a szentesített tör­vény védő eresze alá bújhatnak. Azonkívül a madarak egy kevésbbé hasznos fajtája is vigaszt meríthet a miniszter szavaiból. Ha ezentúl egy a büntető törvény ellen vétő jó madarat megfognak és elcsuknak, az büszkén hi­­vatkozhatik Bethlen Andrásra, a­ki szerint nem törté­nik egyéb vele, mint hogy csak a helyét változtatja. — A nemzeti kaszinó választása. — Saját tudósítónktól. — Budapest, jan. 81. A nemzeti kaszinó idei választása rendkívül nagy port vert fel a politikai világban. Nem is volt a kaszinóban még ilyen választás, a­mely iránt ekkora lett volna az érdeklődés a kaszinó tagjai között. Húsz év óta a legérdekesebb választás az volt, a­melyben 230-an szavaztak, rendesen 120— 130 a szavazatok száma. A minapi választáson 333 szavazólapot adtak be. Ebből a 333-ból 178 volt azoknak a szavazatoknak a száma, a­melyeket az Atzél Béla báró vezetése alatt állott , győztes párt adott be, a többi 155-öt pedig a kisebbségben ma­radtak. Így történt meg az a vereség, a­melyet a liberális körök most a liberalizmus vereségének mondanak s mindenáron szeretnének jóvátenni. A jóvátevés formáját abban látják, hogy új választást akarnak provokálni. Ezért nyíltan és tit­kosan fölszólítják a kibukott választmányi tagok helyére beválasztott új tagokat, hogy mondjanak le választmányi tagságukról. Ezzel remélik elérni azt, hogy ha többen lemondanak, új , választást kell majd elrendelni, a­melyen behozhatják a most ki­bukottakat. Ez az akció azonban — mint több oldalról hitelesen értesülünk — nem sok sikerrel kecsegtet. Először is új választásról a jövő évi közgyűlésig szó sem lehet. Ha harminc választmányi tag fog is le­mondani, még mindig marad húsz ember abban a választmányban, a­melynek határozathozatalhoz 15 tag részvétele szükséges. Eddig azonban mindössze négyen mondtak le: Széchenyi Béla, Széll Kálmán, Esterházy Miklós Móric, Papavicini Ede és még lesz egy-két utánuk következendő. Ellenben kárba veszett a rábeszélés Dessewffy Aurélnál, Blaskovich Ernőnél, Sztáray Já­nosnál, Károlyi Lászlónál, Károlyi Sándornál, Appo­­nyi Albertnál és másoknál, a­kik erélyesen utasítot­ták vissza a lemondásra kérőket. Ki kell emelnünk, hogy nem a liberalizmus szenvedett vereséget a kaszinóban, hanem egysze­rűen a Tiszák gárdája, a­mely fokozatosan népsze­­rű­lenedett el évek óta a kaszinó köreiben (igen kitűnő jele ennek az, hogy a kaszinó eddigi vá­lasztásain is mindig Tisza Lajos gróf jutott be a legkevesebb szavazattal a választmányba). Tiszáék ellen indult meg a mozgalom, a­mely a kaszinónak vidéki tagjait is szavazásra bírta, oly annyira, hogy Tisza Kálmán is megválasztását csak Atzél Béla bárónak köszönheti, a­ki a kezében volt 47 sza­vazólapról nem törölte Tisza Kálmán nevét, nehogy ezt a tettét kicsinyes revánsnak mondják azért a szekatúráért, a­melyet a volt miniszterelnök vele Bodajkon elkövetett. A Budapester Correspondens értesülése szerint Bittó István és Széll Kálmán is aláírták a választ­mányi tagságról lemondó közös nyilatkozatot, Széll Kálmán pedig nem fogja megtartani a Széchenyi­­lakomán a pohárköszüntöt.

Next