Budapesti Hírlap, 1894. február (14. évfolyam, 32-59. szám)

1894-02-28 / 59. szám

1894.­ február 28-BUDAPESTI HÍRLAP. (59 sz.) az, hogy nem minden katolikus gondolkozik vele egyformán. Ugrón érzékenységével éppen nem törő­dött. Támadta, ütötte egykori vezérét, leleple­zett apró pártkulissza-ügyeket, a szélsőbal nagy fáit megrázta, a kisebb csemetéket legázolta, a­kik messzebb voltak, pajkosan meghaji­­gálta. — Ez nem járja! tört ki Ugrón. Tessék a kormányt támadni! — Menjen Szilágyi háta mögé! kiált egy másik hang. Olykor vastagabb közbeszólások is hang­zanak. — Mindig magát dicséri! dohog Vajay. Ha csak gorombaság kell, azért Kom­játhy nem megy a szomszédba. Visszamordul Vajayra: — Úgy sem hallatszik a mennyországba, a mit beszél. Efféle zajongás közt beszélt tovább a szélsőbal Veszter Imréje s mind jobban arra telé csúszott, a merre a kormánypárti szirén­ének (az­ajongás) csábította. A beszéd különben jelentős momentuma a vitának s nagy szolgálatot tett a javaslat ügyének. Azoknak, a­kik a függetlenségi pár­ton a javaslat ellenzői, sok dolguk lesz, a­míg lehurkolják lábukról azokat az indokat, melyek Komjáthy szellemes és ügyes beszédében rá­juk fonódtak. A szélsőbalon előtérbe szorította a személyharcot ismét, mely el fogja forgá­csolni a függetlenségi ellenzék erejét, sőt talán újabb szakadásba sodorja. Hatása a beszédnek egyelőre az, hogy a kormánypártnak igen jó órát szerzett, ellenben a függetlenségi és 48-as pártnak­­ igen kel­lemetlent. (Ez meg is látszott a párton.) Ugron Gábor tüstént válaszolt s azt mon­dotta Komjáthynak, hogy neki nincs joga régi barátait elvek elhagyásával vádolni, mert 1892-ben a régi 48-as párt választási ma­­nifesztuma szóval sem említette a köte­lező polgári házasságot, de neki azért sincs joga az elvhűséget hánytorgatni, mert az Irányival való konfliktusa alkalmával nem Irányit, hanem őt követte. De bajtársi köte­lessége is az lett volna, hogy a közös ellen­séget támadja, nem pedig, mint a megva­dult harci paripa, a körülötte állókat rug­dossa meg. Komjáthy avval védekezett, hogy ő nem követhette az említett konfliktus alkalmával Ugront, mert ő már nyolc hónappal azelőtt kilépett az anyapártból. A kerék gyorsan fordult. A kormánypárt fejébe csakhamar nagy dongó esett,­­ a Pongrácz Károly gróf beszéde. Mert éppen olyan kedves embere volt a függetlenségi pártnak a pocakos Komjáthy, mint a­milyen a kormánypártnak , a nagybajuszú Pongrácz generális s most éppen oly fájdalmas percek köszöntöttek rá, mint az imént Ugronékra. A vitéz generális pedig úgy rohant ki rájuk, mintha egy regiment huszár élén repülne hóka paripáján. „Üsd, vágd, fiam! Csak a fe­jét, hogy meg ne sántuljon !“ Mindjárt melegében berugtatott a szabad­elvű klubba és szétütött a farok­asztalok közt: — Pronunciamentóval buktatták meg önök Szapáryt! Majd megtáncoltatta paripáját, egy csomó embernek kirúgva a fogát, más csomónak el­­tipratva a tyúkszemét. — Eddig azt hittem, hogy a szabadelvű párt a haza és a trón biztos támasza . . . — Most is az! kiáltják az elképedt ma­­melukok. — Most a radikalizmus viharos tengerén oly szirthez viszi az állam hajóját, a­hol az okvetlenül elmerül! azután kitört belőle a vén katona hu­mora. Ráütött mellére nagy elkeseredéssel: — Ne követeljék tőlem és választóimtól, hogy jogot vindikáljunk arra, hogy zsidókká lehessünk! — De mormon lennél, ugy­e!Aszólt közbe Károlyi Gábor, állítólag nem minden alap nélkül. Azután felülkerekedett benne az antisze­mita, rácsapván Mezei Móricékra : — Én nem szakadtam ide Lembergből vagy Tarnovból nyúlbőrrel vagy pinklivel a hátamon. (A ti nevelésiek­­ integettek a baloldalról kárörvendve a jobboldalra.) Végül megfenyegette az egész kom­pániát : — Önök azt jósolják, ha a nép szenve­délye kitör, elsőben a papok és mágnások el­len fordul . . . Ohé, a sorrend más. A nép első­sorban a gazdag zsidóság ellen fordul, azután következik a többi,­­ még a szabad­kőműveseket sem véve ki. Imigy végig kardlapozván egykori baj­­társait, nagy haragosan visszaült helyére, ki­jelentve, hogy az Apponyi javaslatát pártolja. Smialovszky Valér után, ki külön határo­zati javaslatot terjesztett be a konynia kérdé­sében, a vita egyik kiváló szónoki eseménye következett: Hodossy Imre beszéde. Evvel a szónoklattal vezércikkelyünk behatóan foglal­kozik, itt csak azt emeljük ki, hogy a javas­lat ellenzéke nagy tetszéssel fogadta s noha az érzelmek ma erősebben hullámzottak, mint eddig, a szónok nyugodt, tárgyilagos fejtege­tése és rokonszenves személye ismét a régi, higgadt mederbe vitte a vitát. Előjegyzés szerint a holnapi vitában a következők szólnak: Kovács József, Szent­„„Tudjátok, egy álom, — de mért mondjam véget ? Soha sem érthetitek bánatom mélységét.““ „Mért fut el arcodon a boldogság para ? Mondd ki, ha örömét szíved már nem birja." „„Mért mondjam ? — tudjátok, van egy fehér álom. Sohsem érthetitek az én boldogságom.““ Oh, Czóbel Minka nem nagy becsüléssel van az emberek iránt. Érdeklődik a dolgaik iránt és szánja őket, mert élnek, de irtózik a közelségüktől : bántják az érzékenységét, sér­tik érzéseinek, gondolatainak s egész mivoltá­nak szubtilis finom mivoltát. Azonban vannak olyan hangulatai, me­lyek, hogy úgy mondjam, egészen emberiek, vagy általánosan is emberiek és nagyon poéti­­kusan tudja kifejezni. Egy-egy lírikus hangja megkapó közvetetlenséggel szól szivünkhöz s egy-egy leírása ámulatba ejt szinpompájával és a megfigyelések őszinteségével és erejével. Iványi Árpád, Visontai Soma, Dániel Ernő, Szapáry László gróf, Beksics Gusztáv. Napi­rend előtt azonban valószínűleg Polónyi szól, hogy feleljen Komjáthynak, a kinek beszéde, azon része alatt, melyben őt megtámadta, nem volt a házban. Hetfy Ignác, ki a házassági jog mellett felszólaló képviselők között az elsők sorában jegyeztette fel magát, meghűlés következtében vasárnap óta kénytelen szobájában maradni, de a hét­­vége felé ő is felszólal­­nak­ napfényben a határ legszebbik legénye találkozik egy törődött ággal. Szóba állnak egymással s az ifjú kérdi az öregtől, hogy kicsoda ? Az öreg feleli: „Nem tudod­, szép lovas ? Én vagyok — te magad.“ S egyszerre az ifjú öreg lesz és bágyadt, az öregnek sze­mén pedig fiatal tűz támad : egyformák már, egy­másba folynak,— meg van már a percben a teg­nap, a holnap ... A kertben, hullámzó déli fény­ben kelnek-járnak a múltból odatévedt szét­­foszlott árnyak, a­kik egykor már mind vol­tak, éltek. Árnyak közé vegyül most az újabb árnyalak. Kérdi az élőtől: „Ki vagy ?“ Az árny feleli : „Én vagyok te magad . . .“ Látja körvonalatlan alakokban a még meg nem lett, meg nem fogamzott jövendő századokat. Her­vadni látja a meg nem vetett virágokat, látja, kinek még őse sincs, a gyermek aggkorát. Körülre lebegnek a millió parányok, melyekből testük kikéi, jövendő nemzedékek lelke már itt közöttünk él. . . Az ember annyi nyomot sem hagy, mint vizen a csónak ... A boldog­ság csak egy gyertya sárgás lángja, mely vi­lágos, csillogó napfényben ég ... Mindezt érzi, mindezt sejti, mindezt látja csodás jelekben, melyek felfogásához csak oly végtelenül finom,­­hogy ne mondjam, betege­sen finom) inkább sejtő, mintsem érző érzékek képesek, mint Czóbel Minkáé. Azért szereti annyira a magányt, azért oly zárkózott az emberekkel szemben, azért oly „idegen“ köz­tük. A Boszorkány-dalok egyikében így szól: „Szemed mért világít, mintha kényes lenne ? Szíved mért zárkózott, ha bánat van benne ?“ ❖ Egy kötet szatírát adott ki Század vége címe alatt Ujváry Béla. (Hornyánszkynál, Buda­pesten.) A századvégi társadalom egy és más hibáit szólja meg a műveit, okos, ízléses em­ber hangján. Az ötletei nem éppen fényesek, de ügyesek és minthogy a versei simán is folynak, könyve igen kellemes olvasmánynak mondható. Kik. A képviselői ház ülése. Elnök : Bánffy Dezső báró. A miniszterek közül jelen vannak: Wekerle Sándor miniszterelnök, Hieronymi, Csáky, Szilágyi, Josipovich. A napirend előtt Darányi Ignác Deák Fe­rencről tegnap mondott szavainak félreértett értel­mét igazítja helyre s megjegyzi, hogy ő Deák Fe­rencet úgy fogta fel, mint a magyar faj ritka itélő tehetségének eszményi megnyilatkozását. (Általános helyeslés.) Következik a napirend : 3 A kötelező polgári házasság. Komjáthy Béla. Elfogadja a házassági jogról szóló törvényja­vaslatot egész őszinteséggel és örömmel. Hangsú­lyozza az őszinteséget, mert az utóbbi időben az őszinteségnek egy sajátos nemével ismerkedett meg. Elfogadja a javaslatot az elvek alapján, bár azt még szabadelvűbbnek szeretné, különösen a házas­sági bontó okoknál, a felek kölcsönös beleegyezésé­től is függővé tenné a házasság felbonthatóságát, mert nem tartja helyesnek és jogosnak a boldogta­lan házasság állandósítását. Bővebb megokolását nem adja annak, hogy miért szükséges a kötelező polgári házasság mostani megszavazása, mert a­mi jó, az jó marad, bárkitől származzék is. Csak azok kutatják ezt, a­kik nem akarják, vagy nem merik elvi alapon megtámadni a javasla­tot s a dogmák homokjába dugják fejeiket, mert eddigi elveikkel ellentétbe kertetek. A taktikai oko­kat sem bolygatja, a­melyek a kormány javaslatait megelőzhették. Ezt azok teszik, a­kik a parlament­ben nem az elvek diadalra jutásán fáradnak, ha­nem a­kik mások politikai céljainak dorgára akadtak. A függetlenségi és 48-as párt ellen. A függetlenségi és 48-as párthoz nem feltü­­nési, vagy szereplési viszketegből ragaszkodik s azért becsületbeli kötelességének tartja az elvek dia­daláért mindent elkövetni. Tartozik ezzel poli­tikai múltjának, melyről elismeri, hogy „alig szá­mottevő. . Szalay Károly : Az igaz ! (Halljuk! Halljuk!) Komjáthy Béla . Szalay Károly közbeszólá­sára azt jegyzi meg, hogy szerény politikai múltját a következetlenség soha el nem homályosította. Az ellenzékieskedést csak addig tartja tisztességesnek, a­míg az tisztán elvi alapon áll. Osztja a megelőző korok szabadelvű bajnokainak álláspontját, a­kik a nemzet érdekeit tartották szemeik előtt. Felszólalásának különben egyedüli oka az, hogy tiltakozzék azon taktika és felfogás ellen, a­mely megengedhetőnek tartja e padokról és ezen törvény­­javaslattal szemben állást foglalni. (Élénk helyeslés jobbról és a szélsőbalról.) Szalay Károly: Az ellen nem lehet tilta­kozni ! Madarász József: Tiltakozik a párt pro­gramja maga! (Zaj és mozgás a szélsőbal old­alon. Halljuk! Halljuk ! Elnök csenget.) Komjáthy: Azok, a­kik a törvényjavaslat ellen foglalnak állást, kötelesek megokolni azt, hogyy mi jogon tartják magukat az 1848-iki nagy eszmék letéteményeseinek ? Ezeknek megokolni kellene szavazataikat, hogy miért keresnek ürügyet ürügyre azon célból, hogy annak törvényerőre emelkedését megakadályozzák ? Mit akarnak el­érni­­? Talán azt is megokolniok kellene, hogy miért tartják szükségesnek halála után­­deeavuálni azt az Irányi Dánielt, a­kit évekig tapsokkal fogadtak, midőn ezen elveket zászlajára írta és azt állí­tották, hogy lelkesülten, meggyőződésből követik. Uray Imre: Igen, de akkor csak puffra ment! Komjáthy: Ezek szerint az elvek nem ké­pinek öncélt, csak eszközt a pillanat szülte politi­kai törekvésre. (Tetszés a szélsőbal egyes padjain és jobboldalon.) Kun Miklós: Nem megyünk ki a pártból soha ! Vajay István : Elég baj, hogy önök vissza­jöttek ! (Zaj: Halljuk! Halljuk!) Az elnök: Csendet kérek! (Halljuk! Halljuk!) Komjáthy Béla : És a mi, t. Ház, nézetem szerint a legfőbb — ámbár lehet, hogy tévedek. . . Vajay István: Mindig csak önmagát dicséri (Derültség a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.)

Next