Budapesti Hírlap, 1894. február (14. évfolyam, 32-59. szám)
1894-02-28 / 59. szám
1894. február 28-BUDAPESTI HÍRLAP. (59 sz.) az, hogy nem minden katolikus gondolkozik vele egyformán. Ugrón érzékenységével éppen nem törődött. Támadta, ütötte egykori vezérét, leleplezett apró pártkulissza-ügyeket, a szélsőbal nagy fáit megrázta, a kisebb csemetéket legázolta, akik messzebb voltak, pajkosan meghajigálta. — Ez nem járja! tört ki Ugrón. Tessék a kormányt támadni! — Menjen Szilágyi háta mögé! kiált egy másik hang. Olykor vastagabb közbeszólások is hangzanak. — Mindig magát dicséri! dohog Vajay. Ha csak gorombaság kell, azért Komjáthy nem megy a szomszédba. Visszamordul Vajayra: — Úgy sem hallatszik a mennyországba, a mit beszél. Efféle zajongás közt beszélt tovább a szélsőbal Veszter Imréje s mind jobban arra telé csúszott, a merre a kormánypárti szirénének (azajongás) csábította. A beszéd különben jelentős momentuma a vitának s nagy szolgálatot tett a javaslat ügyének. Azoknak, akik a függetlenségi párton a javaslat ellenzői, sok dolguk lesz, amíg lehurkolják lábukról azokat az indokat, melyek Komjáthy szellemes és ügyes beszédében rájuk fonódtak. A szélsőbalon előtérbe szorította a személyharcot ismét, mely el fogja forgácsolni a függetlenségi ellenzék erejét, sőt talán újabb szakadásba sodorja. Hatása a beszédnek egyelőre az, hogy a kormánypártnak igen jó órát szerzett, ellenben a függetlenségi és 48-as pártnak igen kellemetlent. (Ez meg is látszott a párton.) Ugron Gábor tüstént válaszolt s azt mondotta Komjáthynak, hogy neki nincs joga régi barátait elvek elhagyásával vádolni, mert 1892-ben a régi 48-as párt választási manifesztuma szóval sem említette a kötelező polgári házasságot, de neki azért sincs joga az elvhűséget hánytorgatni, mert az Irányival való konfliktusa alkalmával nem Irányit, hanem őt követte. De bajtársi kötelessége is az lett volna, hogy a közös ellenséget támadja, nem pedig, mint a megvadult harci paripa, a körülötte állókat rugdossa meg. Komjáthy avval védekezett, hogy ő nem követhette az említett konfliktus alkalmával Ugront, mert ő már nyolc hónappal azelőtt kilépett az anyapártból. A kerék gyorsan fordult. A kormánypárt fejébe csakhamar nagy dongó esett, a Pongrácz Károly gróf beszéde. Mert éppen olyan kedves embere volt a függetlenségi pártnak a pocakos Komjáthy, mint amilyen a kormánypártnak , a nagybajuszú Pongrácz generális s most éppen oly fájdalmas percek köszöntöttek rá, mint az imént Ugronékra. A vitéz generális pedig úgy rohant ki rájuk, mintha egy regiment huszár élén repülne hóka paripáján. „Üsd, vágd, fiam! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon !“ Mindjárt melegében berugtatott a szabadelvű klubba és szétütött a farokasztalok közt: — Pronunciamentóval buktatták meg önök Szapáryt! Majd megtáncoltatta paripáját, egy csomó embernek kirúgva a fogát, más csomónak eltipratva a tyúkszemét. — Eddig azt hittem, hogy a szabadelvű párt a haza és a trón biztos támasza . . . — Most is az! kiáltják az elképedt mamelukok. — Most a radikalizmus viharos tengerén oly szirthez viszi az állam hajóját, ahol az okvetlenül elmerül! azután kitört belőle a vén katona humora. Ráütött mellére nagy elkeseredéssel: — Ne követeljék tőlem és választóimtól, hogy jogot vindikáljunk arra, hogy zsidókká lehessünk! — De mormon lennél, ugye!Aszólt közbe Károlyi Gábor, állítólag nem minden alap nélkül. Azután felülkerekedett benne az antiszemita, rácsapván Mezei Móricékra : — Én nem szakadtam ide Lembergből vagy Tarnovból nyúlbőrrel vagy pinklivel a hátamon. (A ti nevelésiek integettek a baloldalról kárörvendve a jobboldalra.) Végül megfenyegette az egész kompániát : — Önök azt jósolják, ha a nép szenvedélye kitör, elsőben a papok és mágnások ellen fordul . . . Ohé, a sorrend más. A nép elsősorban a gazdag zsidóság ellen fordul, azután következik a többi, még a szabadkőműveseket sem véve ki. Imigy végig kardlapozván egykori bajtársait, nagy haragosan visszaült helyére, kijelentve, hogy az Apponyi javaslatát pártolja. Smialovszky Valér után, ki külön határozati javaslatot terjesztett be a konynia kérdésében, a vita egyik kiváló szónoki eseménye következett: Hodossy Imre beszéde. Evvel a szónoklattal vezércikkelyünk behatóan foglalkozik, itt csak azt emeljük ki, hogy a javaslat ellenzéke nagy tetszéssel fogadta s noha az érzelmek ma erősebben hullámzottak, mint eddig, a szónok nyugodt, tárgyilagos fejtegetése és rokonszenves személye ismét a régi, higgadt mederbe vitte a vitát. Előjegyzés szerint a holnapi vitában a következők szólnak: Kovács József, Szent„„Tudjátok, egy álom, — de mért mondjam véget ? Soha sem érthetitek bánatom mélységét.““ „Mért fut el arcodon a boldogság para ? Mondd ki, ha örömét szíved már nem birja." „„Mért mondjam ? — tudjátok, van egy fehér álom. Sohsem érthetitek az én boldogságom.““ Oh, Czóbel Minka nem nagy becsüléssel van az emberek iránt. Érdeklődik a dolgaik iránt és szánja őket, mert élnek, de irtózik a közelségüktől : bántják az érzékenységét, sértik érzéseinek, gondolatainak s egész mivoltának szubtilis finom mivoltát. Azonban vannak olyan hangulatai, melyek, hogy úgy mondjam, egészen emberiek, vagy általánosan is emberiek és nagyon poétikusan tudja kifejezni. Egy-egy lírikus hangja megkapó közvetetlenséggel szól szivünkhöz s egy-egy leírása ámulatba ejt szinpompájával és a megfigyelések őszinteségével és erejével. Iványi Árpád, Visontai Soma, Dániel Ernő, Szapáry László gróf, Beksics Gusztáv. Napirend előtt azonban valószínűleg Polónyi szól, hogy feleljen Komjáthynak, a kinek beszéde, azon része alatt, melyben őt megtámadta, nem volt a házban. Hetfy Ignác, ki a házassági jog mellett felszólaló képviselők között az elsők sorában jegyeztette fel magát, meghűlés következtében vasárnap óta kénytelen szobájában maradni, de a hétvége felé ő is felszólalnak napfényben a határ legszebbik legénye találkozik egy törődött ággal. Szóba állnak egymással s az ifjú kérdi az öregtől, hogy kicsoda ? Az öreg feleli: „Nem tudod, szép lovas ? Én vagyok — te magad.“ S egyszerre az ifjú öreg lesz és bágyadt, az öregnek szemén pedig fiatal tűz támad : egyformák már, egymásba folynak,— meg van már a percben a tegnap, a holnap ... A kertben, hullámzó déli fényben kelnek-járnak a múltból odatévedt szétfoszlott árnyak, akik egykor már mind voltak, éltek. Árnyak közé vegyül most az újabb árnyalak. Kérdi az élőtől: „Ki vagy ?“ Az árny feleli : „Én vagyok te magad . . .“ Látja körvonalatlan alakokban a még meg nem lett, meg nem fogamzott jövendő századokat. Hervadni látja a meg nem vetett virágokat, látja, kinek még őse sincs, a gyermek aggkorát. Körülre lebegnek a millió parányok, melyekből testük kikéi, jövendő nemzedékek lelke már itt közöttünk él. . . Az ember annyi nyomot sem hagy, mint vizen a csónak ... A boldogság csak egy gyertya sárgás lángja, mely világos, csillogó napfényben ég ... Mindezt érzi, mindezt sejti, mindezt látja csodás jelekben, melyek felfogásához csak oly végtelenül finom,hogy ne mondjam, betegesen finom) inkább sejtő, mintsem érző érzékek képesek, mint Czóbel Minkáé. Azért szereti annyira a magányt, azért oly zárkózott az emberekkel szemben, azért oly „idegen“ köztük. A Boszorkány-dalok egyikében így szól: „Szemed mért világít, mintha kényes lenne ? Szíved mért zárkózott, ha bánat van benne ?“ ❖ Egy kötet szatírát adott ki Század vége címe alatt Ujváry Béla. (Hornyánszkynál, Budapesten.) A századvégi társadalom egy és más hibáit szólja meg a műveit, okos, ízléses ember hangján. Az ötletei nem éppen fényesek, de ügyesek és minthogy a versei simán is folynak, könyve igen kellemes olvasmánynak mondható. Kik. A képviselői ház ülése. Elnök : Bánffy Dezső báró. A miniszterek közül jelen vannak: Wekerle Sándor miniszterelnök, Hieronymi, Csáky, Szilágyi, Josipovich. A napirend előtt Darányi Ignác Deák Ferencről tegnap mondott szavainak félreértett értelmét igazítja helyre s megjegyzi, hogy ő Deák Ferencet úgy fogta fel, mint a magyar faj ritka itélő tehetségének eszményi megnyilatkozását. (Általános helyeslés.) Következik a napirend : 3 A kötelező polgári házasság. Komjáthy Béla. Elfogadja a házassági jogról szóló törvényjavaslatot egész őszinteséggel és örömmel. Hangsúlyozza az őszinteséget, mert az utóbbi időben az őszinteségnek egy sajátos nemével ismerkedett meg. Elfogadja a javaslatot az elvek alapján, bár azt még szabadelvűbbnek szeretné, különösen a házassági bontó okoknál, a felek kölcsönös beleegyezésétől is függővé tenné a házasság felbonthatóságát, mert nem tartja helyesnek és jogosnak a boldogtalan házasság állandósítását. Bővebb megokolását nem adja annak, hogy miért szükséges a kötelező polgári házasság mostani megszavazása, mert ami jó, az jó marad, bárkitől származzék is. Csak azok kutatják ezt, akik nem akarják, vagy nem merik elvi alapon megtámadni a javaslatot s a dogmák homokjába dugják fejeiket, mert eddigi elveikkel ellentétbe kertetek. A taktikai okokat sem bolygatja, amelyek a kormány javaslatait megelőzhették. Ezt azok teszik, akik a parlamentben nem az elvek diadalra jutásán fáradnak, hanem akik mások politikai céljainak dorgára akadtak. A függetlenségi és 48-as párt ellen. A függetlenségi és 48-as párthoz nem feltünési, vagy szereplési viszketegből ragaszkodik s azért becsületbeli kötelességének tartja az elvek diadaláért mindent elkövetni. Tartozik ezzel politikai múltjának, melyről elismeri, hogy „alig számottevő. . Szalay Károly : Az igaz ! (Halljuk! Halljuk!) Komjáthy Béla . Szalay Károly közbeszólására azt jegyzi meg, hogy szerény politikai múltját a következetlenség soha el nem homályosította. Az ellenzékieskedést csak addig tartja tisztességesnek, amíg az tisztán elvi alapon áll. Osztja a megelőző korok szabadelvű bajnokainak álláspontját, akik a nemzet érdekeit tartották szemeik előtt. Felszólalásának különben egyedüli oka az, hogy tiltakozzék azon taktika és felfogás ellen, amely megengedhetőnek tartja e padokról és ezen törvényjavaslattal szemben állást foglalni. (Élénk helyeslés jobbról és a szélsőbalról.) Szalay Károly: Az ellen nem lehet tiltakozni ! Madarász József: Tiltakozik a párt programja maga! (Zaj és mozgás a szélsőbal oldalon. Halljuk! Halljuk ! Elnök csenget.) Komjáthy: Azok, akik a törvényjavaslat ellen foglalnak állást, kötelesek megokolni azt, hogyy mi jogon tartják magukat az 1848-iki nagy eszmék letéteményeseinek ? Ezeknek megokolni kellene szavazataikat, hogy miért keresnek ürügyet ürügyre azon célból, hogy annak törvényerőre emelkedését megakadályozzák ? Mit akarnak elérni? Talán azt is megokolniok kellene, hogy miért tartják szükségesnek halála utándeeavuálni azt az Irányi Dánielt, akit évekig tapsokkal fogadtak, midőn ezen elveket zászlajára írta és azt állították, hogy lelkesülten, meggyőződésből követik. Uray Imre: Igen, de akkor csak puffra ment! Komjáthy: Ezek szerint az elvek nem képinek öncélt, csak eszközt a pillanat szülte politikai törekvésre. (Tetszés a szélsőbal egyes padjain és jobboldalon.) Kun Miklós: Nem megyünk ki a pártból soha ! Vajay István : Elég baj, hogy önök visszajöttek ! (Zaj: Halljuk! Halljuk!) Az elnök: Csendet kérek! (Halljuk! Halljuk!) Komjáthy Béla : És a mi, t. Ház, nézetem szerint a legfőbb — ámbár lehet, hogy tévedek. . . Vajay István: Mindig csak önmagát dicséri (Derültség a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.)