Budapesti Hírlap, 1894. április (14. évfolyam, 90-119. szám)
1894-04-01 / 90. szám
— A temetés rendje. — April 1. — A gyászszertartás a Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokában délelőtt 10 órakor kezdődik. A sorrend a következő Himnusz. Énekli a budai dalárda. — Egyházi szertartás. — Beszéd a képviselőház részéről. Mondja Jókai Mór. — Beszéd a főváros részéről. Mondja Derlóczy Károly. — Szózat. Énekli a budai dalárda. Ezután Kossuth Lajos koporsóját a nemzeti muzeum kertjében álló 8 lovas halottas kocsira teszik s a gyászmenet megindul. Elül mennek a rendfentartó lovasok, utána következnek a zászlóval és jelvénynyel megjelent küldöttségek, testületek, egyesületek, körök, kaszinók stb., egy lovas két csatlóssal, hat lámpást vivő lovon, koszorúkat vivő kocsik s azok között nyolc lovas, a 48-as honvédek, Budapest székes főváros gyászba borított zászlója, a székes főváros tisztviselői és hivatalnoki kara, a sírkeresztet vivő, két díszőrrel, a papok, a nyolcfogatú díszes halotti kocsi, a család tagjai, a törvényhozás, a székes főváros törvényhatósági bizottsága és Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye törvényhatósága, az ország többi vármegyei és városi törvényhatóságainak, Monok és Tállya Zemplén vármegyei községeknek, a magy. tud. akadémiának, az ügyvédi kamarának és kereskedelmi és iparkamarának, az országos iparegyesületnek küldöttségei. A halottas kocsi öt-öt szalagját jobboldalt az országgyűlési pártköröknek, baloldalt a székesfőváros törvényhatósági bizottságának egy-egy tagja viszi felváltva. A kíséretet rendfentartó lovasok zárják be. A gyászmenet a nemzeti múzeumból indul ki s a Múzeum-, Károly-köruton, Deák-téren, Vácikörúton, Andrássy-úton, Teréz- és Erzsébet-körutakon, Kerepesi- és Köztemetői-uton át vonul a temető második kapujához. A koszorúkat vivő kocsik előtt haladó kiséret a temető második kapuja mellett elhaladván, tovább vonul a Köztemető-uton. A temető második kapuját csakis a koszorúkat vivő kocsik odaérkezésekor nyitják fel s a temetőbe csakis a gyászkocsik s az azok után haladó gyászkiséret mehetnek be. A gyászkiséret bevonulása után a temető kapuját ismét bezárják. A halottas kocsi a sírbolt előtt áll meg s a koporsót a kocsiról leemelik s a sírbolt mellé helyezik. A sírbolt előtt az egyházi szertartás után beszédeket mondanak : a 48-as honvédek, a függetlenségi és 48-as párt, az egyetemi ifjúság, az orsz. függetlenségi párt kijelölt szónokai. Végül gyászdalt énekel a Budai dalárda. A koporsót ezután a sírboltba lebocsátják s a sírboltot befödik. A képviselőház a temetésen. A szabadelvű párt intéző köreiben, mint bennünket értesítenek, napok óta tanácskoztak ama kérdés fölött, milyen formában vegyen részt a képviselőház Kossuth Lajos temetésén. Voltak, akik elégnek tartották, hogy a képviselők egyénenként, korporatív jelleg nélkül jelenjenek meg, úgy, amint a Ház egyes tagjainak temetésénél vagy más hasonló gyászos alkalmakkor szokásban van. Mások ellenben úgy vélekedtek, hogy a résztvevősnek ez a — hogy úgy mondjuk — köznapi formája nem felelne meg az országos gyász nagyságának, sőt magának a Ház által hozott határozatnak szellemével sem állana összhangzásban. Az utóbb említettük felfogást tette magáévá Vercerle miniszterelnök is s értesülésünk szerint főképpen az ő szava volt a döntő annak elhatározásánál, hogy a képviselőhöz testületileg vegyen részt a temetési végtisztességben. A testületi megjelenés szükségszerű feltétele lévén az elnöki vezetés, annak elhatározása felvetette azt a további kérdést is, ki legyen élén a ravatalhoz testületileg vonuló képviselőknek. A Ház elnöke, Bánffy Dezső báró, Kolozsvárott időzik s ámbár, amint beszélik, kísérletek történtek, hogy a temetésre visszatérjen, nem mutatkozott hajlandónak a reformátusok kolozsvári státusgyűlésén való elnöki működését félbeszakítani. Hosszas fontolgatás után végre is abban állapodtak meg, hogy a Háznak mind a két alelnöke vezesse a gyászszertartáson testületileg megjelenő képviselőket. Az alelnökök a házszabályok szerint hivatalból helyettesei lévén minden funkciójában az elnöknek, az ő vezetésük ennélfogva teljesen egyenlő értékű az elnökével. Ez a megoldás helyesléssel találkozott a szabadelvű párt tagjainak túlnyomó részénél. Népvándorlás a fővárosban. A tegnapi nap tolongása, óriási tömegei, az utcákon föl és lehullámzó áradása, akármilyen kábító volt is a maga hatalmas mivoltában, mégsem haladta meg azokat az arányokat, amelyekhez budapesti ember szeme néha, nagy alkalmakkor hozzászokott, vagy, ha hozzá nem szokott is, el tud magának képzelni. A mai nap utcai élete azonban nekünk, Budapest krónikásainak is, egyszerűen elképzelhetetlen volt eddig. Az utcákon oly sűrűn tolong az ember, hogy a gyalogközlekedés minduntalan fönnakad, vagy leszorul a kocsijáróra. Százezerek mozognak a főváros napsütötte palotái közt s a budapesti ember órákig elsétálhat rendes útvonalain, amig ebben az áradatban egyetlen ismerős arcot talál. A budapestiek két napra elvesztették Budapestet. Magyarország legmesszebb eső, legrejtettebb zugai is rajokban bocsátják fel az ország szívébe a zarándokokat, akiknek búcsújárása talán a század legnagyobb népvándorlása. Ma reggeltől kezdve Magyarország elfoglalta Budapestet. A mai nap vasúti forgalmáról még nincsenek kezünkben a statisztikai adatok, amelyek valószínűleg százezernyi tömegek érkezéséről fognak hírt adni. Hiszen a mának csak előpostái voltak a tegnapi idegenek, csak hirdetői annak az örömnek, amely utánuk jönni fog. Mégis a hivatalos kimutatás szerint tegnap a nyugati pályaudvaron 8870-en, a keleti pályaudvaron 12.604-en, a déli vasúttal 1931-en érkeztek meg. A személyszállító hajókon 6000 emberrel többen érkeztek a fővárosba, mint rendesen, összesen tehát a tegnapi nap 30.000 emberrel szaporította Budapest ideiglenes lakosságát. Ma ehhez mérhetetlen tömeg járul megint, úgy, hogy való igazság az a mondás, amelyet ma annyifelé lehetett hallani, hogy soha még annyi ember Budapesten nem volt. És ez a rengeteg ember megsokszorosítja önmagát. S kétszer-háromszor annyinak látszik, mint amennyi voltaképpen , mert folyton mozog, mindig az utcán van, hol itt, hol ott, ellepi a Kerepesi utat, Kossuth-utcát, Múzeum-körutat, a múzeum környékét, Andrássy-utat, minden jelentékenyebb vonalat. Talán le sem fekszik soha, talán nincs is hova lefeküdnie. A számok kétségtelenül imponálók, de a látvány, az felejthetetlen és csodaszép. Más esztendőkben ilyenkor kezdődött meg a világos tavaszi ruhák, színes női toalettek szezonja. A szívek gyásza most mindenekre rátette fekete kezét. A szem nem lát mást, mint sötétet, a nap nem süt másra, csak feketeségre. Nemcsak a főváros szomorú divatja ez, amint most kitetszik, egyformán gyászba borult Budapesttel együtt egész Magyarország. Az utcán a legérdekesebb alakok váltakoznak a legmeghatóbbakkal. Itt egy nagy csapat őszbeborult cívis megy, valószínűleg Debrecenből jöttek. Tiszta feketében vannak, gömbölyű kis kalapjukról hosszú gyászfátyol leng alá, mellükön gyászszalagon a Kossuth arcképe. Szemük ki van sírva. Talán a ravataltól jönnek. Mögöttük két roskadt katona halad. Az egyiken búzavirágszindéka van vörös kihajtással. A vörös posztón fekete gyászfátyol. Oldalán kard A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Után. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mürzzuschlag, 6 óra 57 perc. Második csöngetés ! Egypár pillanat még és a hajnali gyorsvonat kirobog az állomásból, Janka bárónő pedig, aki Grác óta mélységesen alszik ülésén, haza fog menni Budapestre, a nélkül, hogy a mürzvölgyi városból valamit látott volna. Az állomás órája éppen hat óra ötvenkét percet mutatott . . . Az asszony most mégis felriadt és miután meggyőződött arról, hogy a pénzét nem rabolták el, kissé rendbeszedte a haját és mérsékelt kíváncsisággal nézett ki az ablakon. Két targoncást látott a sápadt hajnali fényben és egy fehérköpenyeges, nyalka gárdatisztet, aki a két targoncással veszekedett. Harmadik csöngetés ! Valaki kívülről megrázza a kupé ajtaját, majd hangos szóváltás kerekedik a folyosón. Valaki be akar jönni, a kalauz pedig nem ereszti. A gráci tábornoknagybácsi két forintot adott a kalauznak, (Janka báróné pedig a sajátjából egy nyájas mosolyt is juttatott neki), hogy Bécsig ne ereszszen a kupéba senkit. A báróné most úgy találta, hogy két forintért már eleget is aludt és ha a kalauz beeresztené hozzá azt a gárdistát, azért még nem adna vészjelt. Értsük meg egymást: a bárónő nem kívánta a gárdista társaságát, csak eltűrte volna, ha a jó Isten úgy rendeli, hogy Bécsig együtt utazzanak. Ezek a gárdatisztek mindig valami kis udvari levegőt hoznak magukkal és Janka bárónő élt-halt az udvarért. A derék kalauz meg akarta szolgálni a két forintját és önfeláldozóan gorombáskodott odakünn. — Ne tessék tolakodni! — mondta. — Fogja be a száját! — mondta más valaki. Az ajtó kinyílt... Széna vagy szalma? Szalma ! Nem a gárdista jött be, hanem egy hosszú vadászember, aki egy nagyon titokzatos formájú bőrtokot vitt a kezében. Mikor megpillantotta a megrémült nőt, maga is megijedt és talán meg is bánta erőszakoskodását. —• Bocsánat, nagysád, ha parancsolja, majd másutt keresek magamnak helyet . . . Azzal a kalauz felé fordult. — Van a második osztályon hely ? — Zsúfolva van minden kocsi. — Hát a harmadik osztályon? — Harmadik osztály nincs a gyorsvonaton, mondta a kalauz fitymálva. — Jól van, hát maradjon itt az úr! mondta a bárónő idegesen. A vadász gondosan oda tette a bőrtokját, amelyben talán a puskáját őrizte, a bárónő csinos bőröndje mellé, a vonat pedig megindult. Szemnering, 7 óra 28 perc. Mikor megállapodás nélkül végig haladtak Steinhauson, a vadász megszólalt.— Kisasszony szintén Bécsbe utazik ? A báróné, aki hároméves menyecske volt, majd hogy hangosan el nem nevette magát erre a naiv ismerkedési kísérletre. Ön kiváncsinak látszik ! — mondta derült maliciával. A vadász meghökkenve mérte végig, aztán nyugodtan válaszolt: — Kiváncsi nem vagyok, de érdekel. Aztán hirtelen a zsebeihez kapkodott és keresgélni kezdte a jegyét. Sorra kutatta valamennyi zsebét, miközben Janka báróné a következő érdekes statisztikai megfigyelést tette: A vadásznak volt két nadrágzsebe, három mellényzsebe, a kabátján pedig volt két belső és három külső zsebe. Eddig tíz zseb. A felső kabátján azonban szintén három külső és két belső zsebe volt, ami a fent elősoroltakkal együtt tizenöt zsebet tesz. A kifordított zsebeiből kivett egy pénztárcát, egy erszényt, cigarettatartót, kanócos gyufatartót, órát, zsebkést, sípot, jegyzőkönyvet, plajbászt és két selyemkendőt. A tárcájából külön kivett egy csomó bankjegyet, néhány vizitkártyát, kalendáriumot és egy női arcképet. Ez az ember egy eleven Noé-bárkája volt, mindene volt, csak jegye nem. Most levetette a keztyüit és puszta kézzel újra kezdte a keresést, valamennyi zsebén végig. A bárónét az örökös keresés és a sok zseb annyira idegessé tette, hogy közel volt a síráshoz. Szeretett volna vészjelt adni, vagy térdre borulni a rettenetes ember hagyja már abba a keresést, szólalt: ■— Az istenért! Mit keres? előtt, Végrehogy meg ! BUDAPESTI HÍRLAP, (90. sz.) 1894. április 1