Budapesti Hírlap, 1894. július (14. évfolyam, 180-210. szám)
1894-07-01 / 180. szám
Budapest, 1894. XIV. évfolyam 180. sz. Vasárnap, julius I Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 írt, negyedévre 8 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. . Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetései, apróhirdetései fölvételnél. József-sörnt 5. st. a. utcai fiebrséekbel is. Főszerkesztő és lap tulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonparellte számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Előfizetések, apróhirdetések felvétetnek Józsefenti 5. sz. a. ment helyiséglinkfien is. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy alap szétküldése fennakadást szenvedjen. Visszatekintés: Budapest, jan. 30. Csendesen haldoklik s a végkimerülés tünetei közt fog egy-két további formális ülés után kimúlni az országgyűlés jelen ülésszaka, a legnevezetesebb közül való újabb parlamenti életünkben. Egy korszakos reform-törvénycsoportot, összemarcangolt pártokat és megsebzett társadalmat hagy örökül maga után. Minden, ami egyebet tett vagy mulasztott, azt figyelmetlenség fogadta, kísérte és elfeledés követte nyomban. Nagy alkotása is olyan sajátságos, hogy példa sincsenrá az összes parlamentek történetében. Mindenütt a világon társadalmi mozgalom előzi meg követeléseivel azokat a reformokat, amelyek mint újítások százados szokást, hagyományt és gyakorlatot forgatnak fel. A kormányok és pártjaik mindenütt őrzik a status quo nyugalmát, állandóságát, az ellenzékek döngetik az újítás eszméivel és fegyvereivel a hatalom kapuit. Az ellenzék viszi bele a mozgalomba a politizáló rétegeket, majd a népet is. Mindez minálunk megfordítva történt. Sem ellenzék, sem nép nem követelte a reformokat. A kormánynak magának kellett a hatóságok mozgósításával lelkesedést kelteni, követelőket támasztani a reformok érdekében. Nem egy újonan diadalra jutott párt vágta a fejszéjét merész elszántsággal a nagy fába, hanem egy régi, többé-kevésbbé magát túlélt társaság vetette magát a liberális reformok hullámába, hogy viszszaszerezze eljátszott ifjúságát és kelendőségét. Oly abszurdumok ezek a parlamentarizmus történetében, hogy méltán provokálják a kritikát. Hiszen ez mindannak, ami természetes és egészséges viszonyok között történni szokott, éppen az ellenkezője. És a dolog váratlanul sikerült a program utolsó pontjáig. A reformok meg vannak szavazva s várják a királyi szentesítést és a végrehajtást. És ha most körültekintünk, mit látunk mint a nagy reform-akció következményét ? Először is azt a különös jelenséget, hogy a megszavazott reform iránt igen jelentéktelen az érdeklődés még azok körében is, akik megszavazták. Tűzzelvassal ment a dolog, míg meg kellett csinálni; mikor végre kell hajtani, akkor a kormány azt mondja: ráérünk erre bőven, tegyük el ajándéknak a millenáris kiállításra. És ez ellen senkinek semmi szava nincsen, mintha azt akarnák utólag bizonyítani, hogy nem az ország, hanem csak a pártélet érdeke kívánta a javaslatok erőszakolását. Egy másik jelenség, hogy a régi pártkereteket kegyetlenül megtépte a reformakció. Magából a kormánypártból kivált egy nevezetes töredék, benne egy férfiú, akei ismételve volt a szabadelvű pártnak minisztere, sőt volt miniszterelnöke is; egy másik férfiúval, a ki hosszú éveken át e pártnak házelnöke volt. A szélsőbaloldal háromfelé is szakadt s a kormány e párt radikális töredékében találta meg legfanatikusabb rekompenzációját kivált híveiért. Arra, hogy a közjogi oppozíció még egyszer egységes párttá gyógyuljon ki a kegyetlen visszavonásból, melybe a reform sodorta, igen kevés a kilátás. A nemzeti párt e hadjáratban passzív szerepet vitt. Iparkodott mérsékeltebb mederbe terelni az egész akciót, de a siker minden reménye nélkül kezdettől fogva, így hálátlan volt a helyzete, gyümölcsfélén a szereplése, a politikus közönség előtt ideális nemzeti célokért folytatott fényes hadjáratokban nyert dicsősége erősen meghalványodott és még hegyibe egy pár jeles tagját is el kellett veszítenie. Tetézte a dolgot egy kormányválság is, mely két minisztert sodort el székéből, hozzá egyiket azt, a ki a reformnak kezdője, és főtényezője volt. A miniszterválság belesodorta a pártvillongásba a koronát is, a mely a mi- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Magyar Baedecker. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A többi közt az is baj, hogy magyar Baedeckerünk sincs, hogy ha külföldre megyünk, idegen nyelvű, azaz német útikönyvekkel vagyunk kénytelenek élni. A bölcsek meg fogják ezt a panaszt mosolyogni, mondván : ha egyéb baj nem volna ... és még: aki külföldre megy, tud, vagy tudjon egy idegen nyelven is. De akárhány magyar embert tudok, akinek, hogy nem volt magyar útikönyve, egész utazását elkeserítette, mert sem Baedeckerjében nem tudott eléggé eligazodni, sem a vezetőket nem értette meg teljesen; sokan pedig csak hiányos nyelvismereteik miatt egyáltalán nem utaznak. Ha magyar útikönyvek volnának, többen utaznánk és okosabban tudnánk utazni. Most a magyar utas némelykor kissé szánalmas figura; nem tudja a tudnivalókat s a többiek Baedecker-tudományuk magaslatáról lenézik. De mindez nem a fődolog. Minthogy magyar úti könyvek nincsenek, baj meg nem érteni a német Baedeckert, de megérteni is baj. S most lévén az utazások évadja, nem árt erről is beszélgetni, egy kissé. A német Baedeckerek mindenesetre igen jó úti könyvek, megbízhatók, gondosan szerkesztve, szépen kiállítva és elég olcsók is. Óriásilag el vannak terjedve, ami nagyon fontos, mert ezért jelenhetnek meg sűrűn új és a szükséghez képest javított kiadásban. De ezek a könyvek rendkívül németek. Németek írják németek számára, ami nagyon természetes, de a nem-németeknek ez sokszor elég kellemetlen, de némileg veszedelmes is, mert egészen idegen gondolkodás- és érzésmódot tukmálnak rájuk. A szerzők szeme előtt mint közönség a német polgári osztály lebeg, mely nagyon takarékos idejével és pénzével, de az utazás mulatságában is alaposságra és teljességre törekszik. Baedecker uram rettenetesen hajszolja őket s ők örömest engedik magukat hajszolni. Ha valamely nagy városba érsz, reggel menj el három templomba, azután egy-két múzeumba, közben szemléld meg a várost, tereit, szobrait, délutánra is marad elég s ha ilyetén módon szót fogadsz Baedeckernek, két-három nap alatt „elvégezheted“ az egész várost. Ebből dupla haszon háramlik a jámbor áldozatra, akarom mondani két utazóra. Először minden este a jól teljesített kötelesség fáradságának édes érzetével hajthatja fejét nyugalomra. Tudja, hogy nem lopta a napot, nem lézengett, becsületesen dolgozott, annyit látott, hogy megéri az erre a napra való útiköltséget, az idő csak úgy repült s egyelőre annyira tele van a látottakkal, hogy elmélkedésre sem marad idő. A második nem kevésbbé fontos haszon az, hogy a lelkiismeret nyugodt; az utas mindent látott, minimális időben maximális számát a látnivalóknak , s otthon lefőzheti azokat, akik hosszabb időben kevesebbet láttak. Firenzében a palazzo vecchio előtt egy baedekeres német 11 órakor délelőtt azt kérdi tőlem, hogy micsoda épület ez. Megmondom neki. Hát a mellette lévő? Az Ufficiák (ahol a híres képtár van). Azt már láttam, mondja ő. Egy hosszú folyosó köti össze az Ufficiákat a Pitti-palotában levő képtárral, mondom én. Végigmentem rajta s voltam a Pittiben is, mondja ő. Mikor érkezett, kérdem én. Ma reggel feleli ő. A képtárakat pedig 10 órakor nyitják. Tehát tíztől tizenegyig végigment a világ két legnevezetesebb képtárán, az út e két képtáron végig, megállás nélkül, több, mint egy óra. Persze gyalog, biciklin egyelőre még nem szabad. Egyenesen Baedeckert okolom az utazásnak ilyetén, most már nagyon elterjedt módjáért. Ő találta ki ezeket: Firenze három nap alatt, Róma nyolc nap alatt és vannak, akik túllicitálják : Firenze hét, Róma hat nap alatt stb. Ahelyett, hogy megmondaná becsületesen : Ha csak három napod van Firenze számára, jobb el sem menned oda, vagy ha elmész, ezekre meg ezekre a dolgokra kell szorítkoznod — Baedecker uram s a többi német könyv is telegyömöszöli neked a három nap programját annyi nevezetességgel, hogy egyik benyomás kikergeti telkedből a másikat s a végén, ha őszintén megfigyeled magad, iszonyú sivárságot érzesz lelkedben. Ha csak két hétig is utaztál, mint Baedecker híve és egy csöpp egészséges érzésed megmaradt, lehetetlen, hogy föl ne lázadj e rabszolgaság ellen. Észre kell venned, hogy valóságos csömörben szenvedsz, rosszul leszel, ha múzeumokra, templomokra, kilátásokra csak gondolsz is. Oktalanul elpazaroltad a legdrágábbat, a pótolhatatlant , fogékonyságodat, kíváncsiságodat, friss Mai számunk 24 oldal.