Budapesti Hírlap, 1894. július (14. évfolyam, 180-210. szám)

1894-07-01 / 180. szám

Budapest, 1894. XIV. évfolyam 180. sz. Vasárnap, julius I Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 írt, negyedévre 8 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. . Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetései, apróhirdetései fölvételnél. József-sörnt 5. st. a. utcai fiebr­séekbel is. Főszerkesztő és lap tulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonparellte számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Előfizetések, apróhirdetések felvétetnek Józsefenti 5. sz. a. ment helyiséglin­kfien is. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy alap szétküldése fennakadást szenvedjen. Visszatekintés: Budapest, jan. 30. Csendesen haldoklik s a vég­kime­rülés tünetei közt fog egy-két további formális ülés után kimúlni az ország­­gyűlés jelen ülésszaka, a legnevezete­sebb közül való újabb parlamenti éle­tünkben. Egy korszakos reform-tör­­vénycsoportot, összemarcangolt párto­kat és megsebzett társadalmat hagy örökül maga után. Minden, a­mi egye­bet tett vagy mulasztott, azt figyel­metlenség fogadta, kísérte és elfeledés követte nyomban. Nagy alkotása is olyan sajátságos, hogy példa sincsen­­rá az összes parlamentek történetében. Mindenütt a világon társadalmi moz­galom előzi meg követeléseivel azokat a reformokat, a­melyek mint újítások százados szokást, hagyományt és gya­korlatot forgatnak fel. A kormányok és pártjaik mindenütt őrzik a status quo nyugalmát, állandóságát, az ellen­zékek döngetik az újítás eszméivel és fegyvereivel a hatalom kapuit. Az ellenzék viszi bele a mozgalomba a politizáló rétegeket, majd a népet is. Mindez min­álunk megfordítva történt. Sem ellenzék, sem nép nem követelte a reformokat. A kormánynak magának kellett a hatóságok mozgósításával lel­kesedést kelteni, követelőket támasz­tani a reformok érdekében. Nem egy újonan diadalra jutott párt vágta a fejszéjét merész elszántsággal a nagy fába, hanem egy régi, többé-kevésbbé magát túlélt társaság vetette magát a liberális reformok hullámába, hogy visz­­szaszerezze eljátszott ifjúságát és ke­lendőségét. Oly abszurdumok ezek a parlamentarizmus történetében, hogy méltán provokálják a kritikát. Hiszen ez mindannak, a­mi természetes és egészséges viszonyok között történni szokott, éppen az ellenkezője. És a dolog váratlanul sikerült a program utolsó pontjáig. A reformok meg vannak szavazva s várják a ki­rályi­ szentesítést és a végrehajtást. És ha most körültekintünk, mit látunk mint a nagy reform-akció következ­ményét ? Először is azt a különös jelenséget, hogy a megszavazott reform iránt igen jelentéktelen az érdeklődés még azok körében is, a­kik megszavazták. Tűzzel­­vassal ment a dolog, míg meg kellett csinálni; mikor végre kell hajtani, ak­kor a kormány azt mondja: ráérünk erre bőven, tegyük el ajándéknak a­­ millenáris kiállításra. És ez ellen senki­nek semmi szava nincsen, mintha azt akarnák utólag bizonyítani, hogy nem az ország, hanem csak a pártélet érdeke kívánta a javaslatok erőszakolását. Egy másik jelenség, hogy a régi pártkereteket kegyetlenül megtépte a reformakció. Magából a kormánypártból kivált egy nevezetes töredék, benne egy férfiú, a­kei ismételve volt a szabadelvű pártnak minisztere, sőt volt miniszter­­elnöke is; egy másik férfiúval, a ki hosszú éveken át e pártnak házelnöke volt. A szélsőbaloldal háromfelé is sza­kadt s a kormány e párt radikális tö­redékében találta meg legfanatiku­sabb rekompenzációját kivált hí­veiért. Arra, hogy a közjogi op­­pozíció még egyszer egységes párttá gyógyuljon ki a kegyetlen visszavonás­ból, melybe a reform sodorta, igen kevés a kilátás. A nemzeti párt e had­járatban passzív szerepet vitt. Iparko­dott mérsékeltebb mederbe terelni az egész akciót, de a siker minden remé­nye nélkül kezdettől fogva, így hálátlan volt a helyzete, gyümölcsfélén a sze­replése, a politikus közönség előtt ideá­lis nemzeti célokért folytatott fényes hadjáratokban nyert dicsősége erősen meghalványodott és még hegyibe egy pár jeles tagját is el kellett veszítenie. Tetézte a dolgot egy kormány­­válság is, mely két minisztert sodort el székéből, hozzá egyiket azt, a ki a reformnak kezdője, és főtényezője volt. A miniszterválság belesodorta a párt­villongásba a koronát is, a mely a mi- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Magyar Baedecker. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A többi közt az is baj, hogy magyar Baedeckerünk sincs, hogy ha külföldre me­gyünk, idegen nyelvű, azaz német úti­köny­vekkel vagyunk kénytelenek élni. A bölcsek meg fogják ezt a panaszt mosolyogni, mond­ván : ha egyéb baj nem volna ... és még: a­ki külföldre megy, tud, vagy tudjon egy ide­gen nyelven is. De akárhány magyar embert tudok, a­kinek, hogy nem volt magyar úti­könyve, egész utazását elkeserítette, mert sem Baedeckerjében nem tudott eléggé eligazodni, sem a vezetőket nem értette meg teljesen; sokan pedig csak hiányos nyelvismereteik miatt egyáltalán nem utaznak. Ha magyar úti­köny­vek volnának, többen utaznánk és okosabban tudnánk utazni. Most a magyar utas némelykor kissé szánalmas figura; nem tudja a tudnivaló­kat s a többiek Baedecker-tudományuk magas­latáról lenézik. De mindez nem a fődolog. Minthogy magyar úti könyvek nincsenek, baj meg nem érteni a német Baedeckert, de meg­érteni is baj. S most lévén az utazások évadja, nem árt erről is beszélgetni, egy kissé. A német Baedeckerek mindenesetre igen jó úti könyvek, megbízhatók, gondosan szer­kesztve, szépen kiállítva és elég olcsók is. Óriásilag el vannak terjedve, a­mi nagyon fon­tos, mert ezért jelenhetnek meg sűrűn új és a szükséghez képest javított kiadásban. De ezek a könyvek rendkívül németek. Németek írják németek számára, a­mi nagyon természetes, de a nem-németeknek ez sokszor elég kellemetlen, de némileg veszedelmes is, mert egészen idegen gondolkodás- és érzésmódot tukmálnak rájuk. A szerzők szeme előtt mint közönség a német polgári osztály lebeg, mely nagyon takarékos idejével és pénzével, de az utazás mulatságában is alaposságra és telj­ességre törekszik. Baedecker uram rettenetesen hajszolja őket s ők örömest engedik magukat hajszolni. Ha valamely nagy városba érsz, reggel menj el három templomba, azután egy-két múzeumba, közben szemléld meg a várost, tereit, szobrait, délutánra is ma­rad elég s ha ilyetén módon szót fogadsz Baedeckernek, két-három nap alatt „elvégez­heted“ az egész várost. Ebből dupla haszon háramlik a jámbor áldozatra, akarom mondani két utazóra. Először minden este a jól tel­jesített kötelesség fáradságának édes ér­zetével hajthatja fejét nyugalomra. Tudja, hogy nem lopta a napot, nem lézengett, becsületesen dolgozott, annyit látott, hogy megéri az erre a napra való útiköltséget, az idő csak úgy repült s egyelőre annyira tele van a látottakkal, hogy elmélkedésre sem marad idő. A második nem kevésbbé fontos haszon az, hogy a lelkiismeret nyugodt; az utas mindent látott, minimális időben maximális számát a látnivalóknak , s otthon lefőzheti azokat, a­kik hosszabb időben kevesebbet lát­tak. Firenzében a palazzo vecchio előtt egy baedekeres német 11 órakor délelőtt azt kérdi tőlem, hogy micsoda épület ez. Megmondom neki. Hát a mellette lévő? Az Ufficiák (a­hol a híres képtár van). Azt már láttam, mondja ő. Egy hosszú folyosó köti össze az Ufficiákat a Pitti-palotában levő képtárral, mondom én. Végigmentem rajta s voltam a Pittiben is, mondja ő. Mikor érkezett, kérdem én. Ma reg­gel feleli ő. A képtárakat pedig 10 órakor nyitják. Tehát tíztől tizenegyig végigment a világ két legnevezetesebb képtárán, az út e két képtáron végig, megállás nélkül, több, mint egy óra. Persze gyalog, biciklin egyelőre még nem szabad. Egyenesen Baedeckert okolom az utazás­nak ilyetén, most már nagyon elterjedt mód­jáért. Ő találta ki ezeket: Firenze három nap alatt, Róma nyolc nap alatt és vannak, a­kik túllicitálják : Firenze hét, Róma hat nap alatt stb. A­helyett, hogy megmondaná becsülete­sen : Ha csak három napod van Firenze szá­mára, jobb el sem menned oda, vagy ha el­mész, ezekre meg ezekre a dolgokra kell szorít­koznod — Baedecker uram s a többi német könyv is telegyömöszöli neked a három nap programját annyi nevezetességgel, hogy egyik benyomás kikergeti telkedből a másikat s a végén, ha őszintén megfigyeled magad, iszo­nyú sivárságot érzesz lelkedben. Ha csak két hétig is utaztál, mint Baedecker híve és egy csöpp egészséges érzésed megmaradt, lehetet­len, hogy föl ne lázadj e rabszolgaság ellen. Észre kell venned, hogy valóságos csömörben szenvedsz, rosszul leszel, ha múzeumokra, tem­plomokra, kilátásokra csak gondolsz is. Okta­lanul elpazaroltad a legdrágábbat, a pótolha­tatlant , fogékonyságodat, kíváncsiságodat, friss Mai számunk 24 oldal.

Next