Budapesti Hírlap, 1894. július (14. évfolyam, 180-210. szám)

1894-07-31 / 210. szám

1894. július 31. BUDAPESTI HXBBAP. (210. **.) visszatér Bécsibe. Cumberland herceg és felesége, kik Gmundenben nyaralnak, rokonuk halála következtében Badenbe utaztak. A második tüzérdandár tiszti kara gyö­nyörű babérkoszorút fog a ravatalra helyezni; a szalagon ez áll: „A második tüzérdandár tiszti­kara.“ Hir szerint Vilmos kir. herceg holttestét szerdán hozzák Bécsbe és a temetés valószí­­nüleg csütörtökön lesz. A részvét. A budapesti helyőrség tisztikara nagy részvét­tel értesült a katasztrófáról, mert Vilmos kir. her­ceg Budapesten sűrűn megfordult s ilyenkor min­dig szívesen érintkezett a tisztikarral. Lobkowitz herceg hadtestparancsnok jelenleg Bécsben van és igy a hadtestparancsnokság még nem intézkedett a gyászban való részvételről. Valószínű azonban, hogy a budapesti 4. tüzérezred nagyobb kül­döttséggel képviselteti magát a temetésen s a budapesti helyőrségi templomban a jövő héten fé­nyes rekviem lesz. Az intézkedések megtételére az utasítást a bécsi katonai kabinetirodától várják. Pozsony város tanácsa a halál hírére rendkí­vüli közgyűlést tartott, a­melyben elhatározták, hogy Albrecht kir. herceghez részvétiratot intéznek. Frigyes kir. hercegnél a polgármester személyesen fog kondoleálni. A legtöbb házon gyászlobogó van, holnap gyászmise lesz az elhunytért. Az arisztokrá­cia már ma számos kondoleáló névjegyet hagyott Frigyes kir. hercegnél. Temesváron Vilmos kir. herceg váratlan halála mély megdöbbenést keltett. A városházán és más középületeken kitűzték a gyászlobogót. * Berlinben a halálhír mindenütt, de különösen a hadsereg körében nagy megdöbbenést keltett. A császár a temetésen mindenesetre képviselteti magát és pedig valószínűleg testvére, Henrik herceg ál­tal. Az első porosz tüzérezred, melynek az elhunyt kir. herceg ezredtulajdonosa volt, a temetésre kül­döttséget küld és a ravatalra koszorút fog letenni. Apróságok Vilmos kir. hercegről. Vilmos kir herceg 1856-ban tífuszban súlyos betegen feküdt. Oppoltzer tanár éjjel nappal nem mozdult el ágya mellől, sőt a hercegi palotában szobát rendeztek be számára, melyben a nélkül, hogy a hercegtől távoznia kellett volna, az elha­­laszthatatlan konzultációkat végezhette. Egy nap megjelent Oppolizer bulletinje, mely szerint Vilmos kir. hercegnél bélvérzés állott be; valamennyi orvos úgy vélekedett, hogy a kir. herceg meg­mentéséről immár szó sem lehet. Egy is­mert nevű miniszteri tanácsos roppantul félt, hogy a mélyen érzett gyász kifejezésében valaki megelőzhetné és sietett a lapokban egy rímes ne­krológot közzétenni, melyben a német lovagok ősei Isten trónusa előtt üdvözlik a kir. herceget. A kir. herceg nem sokára felgyógyult s elmondták neki, hogy tisztelői és barátai mily sokféle módon fejez­ték ki részvétüket s többek közt megmutatták neki a miniszteri tanácsos versét is; a kir. herceg magához hivatta a versiró tanácsost s azt mondta neki : — Tisztelt uram! Érzése nekem roppantul tetszik, de azért ne tessék sürgetni! * Az ötvenes években sokat beszéltek Bécsben azokról a művész estékről, melyeket Saphir rende­zett. Vilmos kir. herceg egyszer azt mondta, hogy nagyon szeretne egy ilyen estén jelen lenni. Saphir azt se tudta, hova legyen a boldogságtól, mikor a kir. hercegnek erről a kívánságáról értesült s azt mondta, hogy ezen az estén száműzve lesz a trágár komikum; intézkedett is, hogy csupa burg­­szinházbeli művészt lépjen föl. Bokor Vilmos kir. herceg erről értesült, azt mondta: — Nagyon kár volt Saphir úrnak ezt csele­kednie, mert ha azt akarom, akkor inkább a burg­­szinházban nézem meg Sapphót; onnan legalább a darab vége előtt is elmehetek.­ Midőn Ferenc József király menyasszonyát, Erzsébet bajor hercegnőt Bécsbe hozta, Vilmos kir. herceg volt az elsők egyike, a kiket neki bemutattak; midőn a lovagias herceg a menyasszony kezét meg­csókolta, Erzsébet hercegnőt mélyen meghajtotta magát, de a kir. herceg kedélyesen azt mondta neki: — Ó, ez nem járja, tartsa csak magát egye­nesen, látni akarom ezt a kedves kis arcot! * A tegnapi szerencsétlenség feleleveníti egy régebbi hasonló eset emlékét, melynél Vilmos kir. herceg szintén nagy veszélyben forgott. Évek előtt, mikor még a kerékpározás a legmegvetetteb­b spor­tok közé tartozott, Bécs főbb utcáiban, igy többek közt a Weilburg­ utcában is megtiltották e sport mű­velését. Egy reggel B. báró kis­fiával velocipé­­ben hosszabb kirándulásra készült s mind a hárman a leggyorsabb tempóban robogtak a Weilburg­­utcán végig; egyszerre gyorsan eléjük vágtatott Vilmos kir. herceg, ki ebben az időtájban szokott rendes lovagló-sétájára indulni; a kerékpározók még elég jókor meglátták a herceget, leugrottak kerekeikről és félreállottak, de a királyi herceg lova mégis megbokrosodott, és hatalmasan ágaskodva visszafordult ; a kerékpározók megré­mülve látták, mint küzködik a herceg makrancos lovával, melyet csak nagy ügygyel-bajjal bírt meg­fékezni ; végre annyira uralkodott felette, hogy rá birta kényszeríteni, hogy a kerékpárok mel­lett elhaladjon. Eb­ben a kir. herceg a megrémült báró mellett ellovagolt, ez alázatosan bocsána­tot kért a hercegtől, hogy reggeli sétalovaglását ily kellemetlenül megzavarta, de a kir. her­ceg barátságosan azt felelte, hogy nem tesz sem­mit s arra kérte az urakat, hogy üljenek újra ke­rékpárjaikra, majd ő egy darabig elkíséri őket. El is kisérte őket jó darabig s miután látta, hogy lova hozzá szokott a kerékpár látásához, szeretetreméltón köszönetet mondott a bárónak és visszalovagolt palotájába. Hansen Teofil, a mikor a királytól megkapta a vaskorona-rendet, nem folyamodott egyúttal a nemességért is, mert úgy vélekedett, hogy a nemes­ség nem fér össze az ő demokrata nevével. Vilmos kir. herceg, ki a King­strassén lévő palotáját Hau­­sen által építtette, azt mondta ennek: — Kedves Hausen, ez nem járja, ön meg­kapta a vaskoronarendet, folyamodjék már most a nemességért is, hisz tudja, hogy bizonyos körök­ben ilyesmire nagyon sokat adnak. Ha ön továbbra is megmarad demokrata elveinél, odáig jut, hogy nem bízzák többé önre az állami építkezéseket. tett jelentések szerint a japániak a Koivshing szállítóhajóra mentek és követelték, hogy a hajó Japánba menjen. Midőn ezt a Kowshing kapitánya megtagadta, a japániak vissza­tértek hajójukra és megkezdték a tüzelést a Kowshing-ra. London, júl. 30. A Lloyd-hoz Shanghaiból mai kelettel távirat érkezett, a­mely azt állítja, hogy Taku mellett a körülzáró hajók több kínai gőzhajót elpusztítottak, a Shavaishau-csatornában és a Yang-Cse-Kiangban torpedókat raktak le. London, júl. 30. Az itteni kínai követséghez távirat érke­zett, a­mely megerősíti, hogy a japánokkal harcra került a dolog. A távirat szerint a ja­pánok voltak a támadók és ők kezdték meg a tüzelést. A japán hadihajókat harcképtelenné tették, míg a Kausung nevű kínai szállító­­hajó, a­mely a brit lobogót viselte, legénysé­gével együtt elsülyedt. London, júl. 30. Az alsóházban Grey kijelentette, hogy Anglia nem ajánlkozott a közvetítésre Kína és Japán között. Anglia csak a többi hatal­makkal egyetértésben, úgy Pekingben, mint Tokióban barátságos tanácsokat adott a béke érdekében. Budapest, júl. 30. Honvédek a testőrségben. A testőr­­ség hiányos létszámát — bécsi telegram sze­rint — legközelebb kel fogják egészíteni. Eddig­­elé csakis a közös hadsereg kiszolgált altiszt­jeit alkalmazták a testőrségnél, ezentúl a ma­gyar honvédség és illetőleg az osztrák Landwehr kebeléből is találnak altisztek alkalmazást. Ugyanez az elv lesz irányadó a lovastestőrség esetleges kiegészítésénél is. Japán és Kína háborúja. — Távirati tudósítások. — London, júl. 30. A Reuter-ügynökség jelenti Jokohamából 28-iki kelettel. A tartalékhadsereg és a hajóraj parancsot kapott, hogy összegyűlő helyeire induljon. A Japánban élő kínaiak elhagyják a japán területet. London, jul. 30. A Reuter-ügynökségnek jó forrásból táv­­írják Tokióból. A kínai hadsereg főhadteste j­úlius 25-én lépte át Korea éjszaki határát; a japán hajók ellen újra megkezdték a tüzelést. London, júl. 30. A Reuter-ügynökség tegnapi kelettel je­lenti Shanghaiból. A már jelentett tengeri csa­tában a kínai jelzőhajót makacs küzdelem után elfogták. A Kowshing szállítóhajóra a japán hajók torpedókat eresztettek. A hajó a Sho­­piont sziget mellett 1500 emberrel elsülyedt, kik közül a „Lion“ francia ágyunaszád 40-et megmentett. A Kowshing hajón volt valamennyi európait agyonlőtték azok kivételével, a­kik a hullámokban vesztek. London, jul. 30. A Reuter-ügynökségnek jelentik Shangai­­ból. Az asasi tengeri ütközetről később érke­ Hamis pénzverő four. Budapest, jul. 30. Az országos levéltár poros aktái között ku­tatva, kezembe kerültek a Homonnay-Drugeth Gábor, Homonna, Jeszenc meg Kővár várura ellen intézett főbenjáró pörnek az aktái. Homonnay-Drugeth Gá­bor az ország egyik legelőkelőbb főura volt. Drugeth­­leány volt a felesége; testvéröcscse, Homonnay Antal, Drágffy Gáspár dúsgazdag özvegyét, somlyai Báthory Annát vette nőül; Imre öcscse pedig a hatalmas Bebek György veje volt. A mohásci veszedelmet követő országos fe­jetlenség alatt a dúsgazdag főurak és káptalanok évszázadok óta felhalmozott kincseiket Erdélybe vagy pedig az északi megyékben lakó dúsgazdag főurakhoz küldötték megőrzés végett. így kerültek a nagyváradi káptalan és Szent László székesegy­házának milliókat érő aranykincsei Báthory István országbíróhoz, ki végrendeletében meghagyta szol­gáinak, hogy „az ecsedi tárházban őrzött selyem és bársony, hímzett, gyöngyös, islógos, aranyos-ezüstös régi papi öltözeteket, nehogy valamiképpen pápista kézre bírjanak és bálványozásra használtatván, tűzre kárhoztatott és még porát is széllel futassák fel“, így kerültek a Budán, Székesfejérvárott és még más helyeken őrzött papi kincsek a Homonnayak őrizetére Jeszene várába. A Homonnayak kezdetben hiven megőrizték a reájuk bízott egyházi kincseket. De mikor a Szapolyayak meg Ferdinánd király között örökö­sen folyó harcban a pénzük elfogyott, kezdték a kincseket Lengyelországba eladogatni. De Lengyel­­országban sem lehetett akkor valami túlságosan sok pénz, mert az arany serlegekért, feszületekért, buzogányokért és egyéb egyházi meg hadakozási eszközökért csak kevés pénzt kaptak. E­miatt a három Homonnay-testvér elhatározta, hogy ara­nyukból, ezüstjükből pénzt veretnek. Azzal, hogy az arany- meg ezüstedények csak rájuk voltak bízva, nem törődtek, kivált hogy a letétesek, a káptalanok már nem léteztek. A mi pedig magát a hamis pénzve­rést illeti, mely a Hármaskönyv szerint hűtlenségi esetet alkotott s mint ilyen fő- és jószágvesztéssel járt, azzal a Homonnayak nem törődtek, mert elég erőseknek érezték magukat arra nézve, hogy a királylyal is dacoljanak. Kivált hogy szövetsége­sekre számíthattak azok közül a főurak közül, kik már eddig is hamis pénzt verettek, hogy csapataik­nak a zsoldot kifizethessék. Ezek a főurak voltak: Báthory György, Büdy M­ihály beregi főispán, Ferdinánd király leghívebb embereinek egyike, ki közeli rokonságban is állott a Homonnayakkal, Rákóczy János csicsvai várnagy, Dobó Ferenc, az egri hős, Kávássy Kristóf, Thallóczy Bánffy Bol­dizsár, Némethy Imre, Kázméry Gábor, Füzérvár ura, Zádorffy János, Lipol­vár ura és a kassai várur. 3

Next