Budapesti Hírlap, 1894. október(14. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-17 / 287. szám

t akarja venni. Minden esetre üdvös do­log az egyházpolitika érájának befeje­zését siettetni: hadd jöjjön az ut, és legyen meg, a minek föltételei helyze­tünkben immár adva vannak. Az egyházpolitika a pártkörökben. — Saját tudósítóinktól. — Budapest, okt. 16. Ma este mind a három nagyobb politikai párt értekezletet tartott s mindegyik egyházpoliti­­cával foglalkozott. Tudvalevő, hogy a főrendiház a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita vallás recep­ciójáról szóló javaslatokat visszavetette. Ezekkel kell majd a háznak első­sorban foglalkozni. A kormány és pártja mindkét javaslatot csor­­bí­tatlanul óhajtja föntartani, a nemzeti párt nem hozott kötelező határozatot, de a javaslatokat elfogadja általánosságban s a főrendiházhoz való visszaküldés mellett fog szavazni. A függetlenségi párt értekezletétől függött, várjon a javaslatokat a ház hosszabb vita nélkül hamarosan visszakü­ldi-e a főrendi­házhoz, jobb határozat­hozatal végett, avagy a főrendiház határozatát fölhasználja-e arra, hogy a kérdéses javaslatokról újabb és pedig kiterjedt vitát provokáljon? Az értekezletek eredménye az, hogy a dolog nem fog simán le­folyni s néhány izgatott ülésnek nézünk elébe. Tudósításaink a következők: A szabadelvű pártból, mintha a törvényjavaslatból kihagyott rendelkezé­seket mellőzni kívánta volna, hanem hogy ez a tör­vényjavaslat a kapcsolatos házasságjogi javaslattal egyetemben további késedelem nélkül szentesítés alá legyen terjeszthető. A kimaradt rendelkezések­nek megfelelő szakaszt óhajt a kormány felvétetni a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslatba s felhatalmazást kér arra, hogy ez iránt való javasla­tát vagy a képviselőházban, vagy a főrendeknél tegye meg, a szerint, a­mint a parlamenti tárgya­lás szempontjából célszerűbbnek fog mutatkozni. A vallás szabad gyakorlásáról s az izraelita vallás­ról szóló törvényjavaslatokat a kormány változatla­nul, minden csorbítás nélkül kéri fenntartani, tekin­tettel nem csak az elvi szempontokra, de a gya­korlati élet követelményeire is. Az értekezlet egy­hangú helyesléssel tette magáévá a miniszterelnök javaslatait. Még a belügyminiszter jelentette röviden be, hogy legközelebb válaszolni szándékozik Páz­­mándynak a Döblingbe vitt Széchenyi K. grófot illetőleg, és Sima Ferencnek két csongrádmegyei tár­gyú interpellációjára, amelyeket még a nyári szünet előtt intéztek volt hozzá. Ennek tudomásul vevésé­­vel az értekezlet eloszlott. Nemzeti párté­ let túlnyomó többségének megállapodásait a hol­nap tartandó képviselőházi ülésen Apponyi Albert gr. fogja előterjeszteni, mely szerint: a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita val­lás recepciójáról szóló törvényjavaslatoknak a fő­rendiházhoz leendő visszaküldését helyesli és szük­ségesnek tartja; a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslatot a főrendiház módosításaival együtt elfogadja, ellenben a felekezetnélküliség törvénybe iktatását magáévá nem teszi. Vihar a függetlenségi pártban. A szabadelvű párt ma tartotta az országgyűlés nyári szünideje óta első értekezletét, melyre a párt tagjai meglehetős számmal gyűltek össze, a­mit a pártelnök az értekezletet megnyitó bevezető szavai­ban örömmel konstatált is. Az értekezlet először is a ház néhány bizottságában megüresedett tagsági helyekre kandidált új tagokat (a pénzügyi bizott­ságba Festetich Andor gr. és Pulszky Ágost he­lyett Fejér Miklóst és Gajáki Ödönt jelölték ki). Majd a miniszterelnök terjesztette elő a még el nem intézett egyházpolitikai, javaslatoknak to­vábbi parlamenti tárgyalására vonatkozó propozí­­cióit. Kijelentette, hogy a kormány hozzájárult a gyermekek vallásáról rendelkező törvényjavaslaton tett főrendi módosításokhoz, nem oly intencióval, párnájára s eszmélni, gondolkozni kezdett. Kábulata ködéből apránkint kibontakozott a közel­múlt egészen s világosan állottak előtte tényei. Tűnődött, latolgatott. Hogy is volt csak? . . . Csató Ákos szintén Vilmának ud­varolt. Vilma kacérkodott, kedveskedett mind a kettőjükkel; ma egyik iránt, holnap a má­sik iránt látszott érdeklődni. Csató Ákos végre megunta a dolgot s határozottan kijelentette, hogy mivel kettőjük útja Vilmánál szembeta­lálkozott , egyiknek örökre félre kell állani, aztán kihivó, sértő szavakkal rákényszerítette, hogy húzzanak sorsot és a­kit a sors talál, az már a halál fia. Jól van, maga is elfogadta, mivel a gyávaság látszata nélkül, becsülettel nem lehetett előle kitérni . . . Hosszú, nehéz lélekzettel mozdult fel a könyöklő párnáról, mintha nyomasztó álomból ébredne. Körülhordozta a szobán tekintetét, hogy csakugyan ébren van? S szorgosan fűzte tovább a gondolatait ... De hát ellenfele meghalt . . . Többé nincsen követelő s igy a tartozás is megszűnt. Az élethez való ragaszkodás szertelen erejével ugrott fel helyéből s összeszaggatta a kész leveleket. Majd gyorsan felnyitá a csu­kott ablakot s a mint a fény és balzsamos reggeli levegő az arcába csapódék, szinte ön­kívületben tört ki a megszabadulás ujongó himnusza lelkéből: — Úgy van! Szabad vagyok ismét! . . . Egyéni az élet! . . . Enyém a világ! . . . Hanem azután csakhamar ismét szótalan lett s leverten sétált a szobában föl s alá. Va­lami jutott az eszébe s az erősen bántotta . .. Hiszen igaz, hogy ellenfele meghalt, de a be­csületszó, melylyel annak a végzetes párbajban kötelezte magát, az még életben van és­­ parancsol. Annak a gyilkosa egyedül csak ő maga lehet . . . Kikapta a zsebéből az órát és megnézte. Látva, hogy az idő már jó előre haladt, jóval A nemzeti párt tegnap este Horánszky Nándor elnöklete alatt látogatott értekezletet tartott. Az elnök mindenekelőtt bemutatta a kolozsvári gazdasági egyesületnek a párt el­nökségéhez intézett megkeresését, melyben ez az erdélyi úrbéri kártalanításra vonatkozó tör­vényjavaslatra észrevételeit és óhajtásait nyom­tatott kérvényekben megküldi és a párt tá­mogatását kéri. A megküldött kérvények a párt tagjai között szétosztatván, fölhívja a párt ama tagjait, kik az illető bizottságban mű­ködnek, hogy annak idején e kérvény tartal­máról a pártnak behatóan referáljanak. Ezek után az értekezlet áttért a főrendiház által visszaküldött egyházpolitikai javaslatokra. A tárgyhoz szólottak: Apponyi Albert gróf, Sághy Gyula, Bánó József, Nagy István, Szentiványi Árpád, Bethlen Bálint gróf, Károlyi Sándor gr., Hódossy Imre, Issekutz Győző, Ábrányi Kornél, Gullner Gyula, Makfalvay Géza, Ivánka Oszkár. A tanácskozás befejezése után az elnök kijelenti, hogy a párt, úgy mint az egyházpo­litikai javaslatok tárgyában azt eddig is tette, a kötelező párt határozatot nem hoz, az értekez­esőbbre a párbajban a halálra kitűzött végha­táridőnél, csüggedten bólintott fejével: — Már a becsületszónak is vége! Azt magam öltem meg! . . . Forró homlokát végigtörülte kezével és nyögte: — Ha tudná valaki, hogy ilyen szószegő, hitvány ember vagyok! . . . Kínosan tépelődve kapkodott mentő ér­vek után, mezekkel eljárását legalább némi­leg igazolni tudja. Nem beszélt, de azért való­ságos néma védbeszédet tartott. Először is ismételten elítélte magában az amerikai pár­baj oktalan hóbortját s megállapította, hogy ez elöl kitérni talán mégsem becstelenség, ha­bár egy fölhevült pillanatban becsületszóval kötők is le magunk. S pláne ily körülmények közt, mikor az ellenfél többé nem követel! . .. Majd távol lakó édes­anyjával csitítgatta lel­két, kit kötelessége a szörnyű bánattól min­denképp megóvni, bármi nehéz áldozatok árán ... Ez leginkább szolgált megnyugtatá-­ sára. De még az is csak nyomott valamit a latban, hogy mind­erről a világ éppen semmit sem tud. Kettőjük titka volt, mely a Csató Ákos váratlan halálával örök időre át van adva a feledékenységnek . . . Ezekkel a gondolatokkal nyűgölődött egész dél feléig. Ekkor az az ötlete támadott, hogy elme­gyen Vilmához. Most már szabad az út oda. Hátha ott egy kissé szórakozni tudna, a­mire földult lelkének ugyan szüksége van! Úgy sem volt ott többet, mióta az a fekete golyó halált mondott rája. Aztán azt is szeretné meg­tudni : milyen hatással van Vilmára a haláleset­eire? Érdemes volt-e érette ez a bolond párbaj? Hamarosan átöltözött s indult. Vilmát a szalonban a zongoránál ülve ta­lálta egyedül s rendkívül meglepte, hogy a csapodár, szép gyermek éppen valami feltű­nően víg dallamot játszott. A függetlenségi párt ma estére két részre szakadt. Egyik rész a következetesség és az elvek jelszavával, Komjáthy Bélával élén, azt kívánta, hogy a két el nem fogadott javaslatot a párt úgy, a­hogy az van, fogadja el ismét egészében. A másik rész pedig Ugron Gáborral és Polónyi Gézával élén azt kívánta kimondani, hogy a párt elfogadja ugyan újból a javaslatokat általánosságban, de a részletekhez való hozzászólást szükségesnek tartja. A párt 16 szóval 15 ellen, tehát egy szótöbb­séggel, az utóbbi indítványt fogadta el. S miután az 1893. évi május 19-iki határozat föntartása is ki­mondatott s ez az egyházpolitikában a párt tagjai­nak szabad kezet adott, kétségtelen, hogy már a holnapi képviselőházi ülésen éles fölszólalások fog­nak történni s a függetlenségi párt tagjai ellentétes álláspontokat fognak kifejezésére­ juttatni. Ezzel aztán az egyházpolitikai javaslatokra támadt két esztendős izgalmak újból meg fognak újulni. Részletes tudósításunk ime ez : Az ülést Kun Miklós alelnök nyitotta meg. Részvétét fejezte ki a párt elnökét, Justh Zsigmond halálával ért csapás fölött s tudomásul vétetni kérte, hogy ő a párt nevében Justh Zsigmond ko­porsójára koszorút rendelt. Az értekezlet ezt helyes­­lőleg vette tudomásul. Ez után tárgyalás alá vette a vallás szabad gyakorlására adott főrendiházi üzenetet. Komjáthy Béla indítványozta, hogy miután a párt ezt a javaslatot illetőleg már az alaptárgya­lásnál állást foglalt s azt jelezte is : ezt az állás­pontot most is tartsa fönn. (Helyeslés.) Ugron Gábor elfogadja Komjáthy indítványát, de úgy tartja, nem lehet szemet hunyni a kormány eljárása fölött s ha a múlt alkalommal a párt elfo­gadta is a javaslatot , ez az elfogadás nem azt jelentette, hogy azt minden részletében jónak tartja. Azért a legkiterjedtebb bírálatot tartja megokoltnak a javaslat részletei fölött. A II. fejezet ellenkezik a teljes vallásszabadság elveivel, miután föntartatnak — Jó napot, Vilma! — Jó napot, rossz ember! Száz eszten­deje már, hogy utoljára láttam. Lám, azóta mennyi minden történt! Éppen az előbb hal­tam, hogy Csató Ákos meghalt. Pedig tegnap még nálunk volt. — Én is hallottam már. — Biz’ isten kár érte! Gyönyörűen tán­colta a csárdást! Nyári Jenő megbotránykozva nézett a leányra, a­ki oly közömbösen beszél az Ákos haláláról, mintha csak arról referálna, hogy a keztyűjéről leszakadt egy gomb. Vilma szeretetre méltó kacérsággal ütött vendégére a zsebkendőjével. — Ugyan ne csináljon olyan Pilátus-ké­­peket, mintha maga halt volna meg! Jóízűen nevetett és évelődve mondá: — Különben maga, tudom, nem hal meg egyhamar! Jobban félti magát, hogysem efféle magával megessék. — Gondolja? — Meg vagyok győződve, hogy ha a világ mind ilyen óvatos és eszélyes emberekből állna, a regényes amerikai párbaj tökéletesen kimenne a divatból. Az amerikai párbajnak ez a merő vélet­­lenségből történt említése Nyári Jenőt ször­nyen megzavarta. Érezte, hogy a vér mind az arcába futott. Vilma is észrevette a kellemetlen hatást. — Csak nem neheztel ezért a tréfáért? Mért lett olyan piros, mint egy bálrendező? — Rosszul érzem magam. Alig fejezte be szűkszavú válaszát: vette a kalapját s távozott. Otthon maga után bezárta az ajtót, hogy senki meg ne háborgassa. Ledőlt újból a he­­­­verő pamlagra s vigasztalan gondolatok hiná­­­­ros vizeit kezdé szomorún gázolni. Eszébe sem jutott, hogy már jó régen s ebéd ideje van. Kellett is neki most! BUDAPESTI HÍRLAP, (287. sz.) 1894. október 17.

Next