Budapesti Hírlap, 1894. december (14. évfolyam, 332-361. szám)
1894-12-03 / 334. szám
Budapest 1894 XIV. évfolyam 334. sz Hétfő, december 3. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Előfizetések, apróhirdetések fölvétetnek József-körut 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Bökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, apróhirdetések fölvétetnek József között 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Vasárnap, Budapest, dec. 2. Sem a politika, sem a társadalom, sem egyéb országos érdek ezen a vasárnapon nem adott anyagot a vele való foglalkozásra. A klubok csendesek voltak, még az a hír sem tudott nagyobb köröket mozgásba hozni, mely este került forgalomba, hogy ő felsége immár állítólag szentesítette a fölterjesztett egyházpolitikai javaslatokat s hogy a jövő kabinet feje — mert tudvalevőleg e szentesítés a közfelfogás szerint elvi diadalt és személyes bukást jelent a kormányra nézve — tehát a jövő kabinet feje Bánffy Dezső báró, a képviselőház elnöke lenne. A politikus és képviselői körök már a fásultság egy nemével adják és veszik a válságról szóló híreket. Mindenki fél ugyan — már mint a kormánypárton — a válságtól, de ez a félelem hasonlatos az egyszeri inasgyermek félelméhez, aki, mikor kárt tett, egyre csak azt hajtotta : bár csak már meg volnék verve! Ez a rezignált helzet az oka, hogy oly esemény, mint a balázsfalvi érseki szék betöltése Mihályi Viktor lugosi püspök által, szinte észrevétlen megy végbe. Ennek az egyházpolitikai megmerevedett állapotnak kell tulajdonítanunk, hogy még a szélsőbaloldal is kiaknázatlan hagyja a belügyminisztériumot a ceglédi felebbező Szász Károlyban ért kudarcát, midőn a kúria e felebbezést elveti és Kossuth Ferencet meghagyja ceglédi választójogában. Mindenek úgyszólván hipnotizálva vannak, tekintetük egy pontra lévén szegezve: fogják-e szentesíteni a javaslatokat vagy sem? Míg ez a kérdés és ami rajta csüng, el nem dőlt, addig a pártok nem merik elhagyni állásukat, még oly nemzeti kérdés is, mint idegen színi előadások segítése országos pénzből, sem képes őket összekeverni, kereteik elhagyására bírni; sőt még a földművelésügyi tárcának hathatós és sebzett érdekeket mozgató tárgyalása is befolyás nélkül fog maradni a helyzetre, mert ez a javaslatok cövekéhez van kötve hajóskötelekkel. Állunk helyben szilárdan és onnan sem égi, sem földi hatalom nem mozdít bennünket, amig a szentesítés megadva, vagy megtagadva nincsen. S míg mi így ez utolsó hetekben válságunkba elmerülve voltunk, Európában is történt valami, a miről bővebben beszélni még elég anyagunk nincsen ugyan, de amit megérinteni nincsen érdekesség nélkül. Az orosz trónváltozást értjük. Értjük pedig abban az értelemben, hogy az orosz birodalom sorsa intézését átvéve, egy fiatal ember lépett Európa színpadára, mint egyik menetele előtt, melyet nem követhetett öngyilkosság. Fülöp haragban lángoló szavakkal hallgatta őt s egy oly heves mozdulatu lépést tett feléje, hogy az ijedten húzódott el tőle. — Hát azt hiszi, hogy az ily sértés keserűségét el lehet temetni, el lehet feledni ? — kiáltó összeszoritott marokkal. — Soha, soha. Halálosan megsebezte szivét, azt az érző, szerető, gyöngéd szivet . . . Oh, most már nem keresem a gyilkost. Minden eddigi szavát ámításnak tartom. Tévútra akart vezetni, igazi „kigyón, mint ahogy már gyermekkorában nevezték, körülfonja és megmarja az embert, halálosan, gyógyíthatatlanul és nem zúzhatom szót, mint ahogy megérdemlené, mit tegyek önnel, hisz nő, asszony, ki ölhet, sebezhet büntetlenül. Nyomorult szív, mely fölhasználja nemének előnyeit . . . E szavak után ott hagyva őt, kirohant a szobából s Katalin eszméletlenül esett vissza székébe. Fülöp szavai lesújtották őt a porba. főszereplő. Egy úr, akiről mindenfélét lehet hallani, aki különböző föltevésekre ad jogot és alkalmat nyilatkozataival és cselekedeteivel is. A lengyelek iránt kegyes, a vallások iránt türelmes, még a bolgárok iránt is udvarias, a finnekkel szemben éppenséggel előzékeny : mikor az elejek tettiségi esküformával nincsenek megelégedve, másikat fogalmaztat meg a számukra. Mindezek mellett azonban azt mondja, hogy atyja szellemében akarja birodalmát kormányozni. Ellenben a franciák keserű panaszokat hallatnak, hogy mellőzve bántak velők a temetésen és háttérbe voltak szorítva, így most már igen problematikus alakulásával a jövőnek két új első rendű szereplő van világrészünk színpadán : a német császár, elég kemény legény és az orosz cár, elég érdekes legény. Vonzani fogja-e a két fontos égitest egymást vagy taszítani ? Egymást támogatni vannak-e hivatva vagy egymással versengeni hajtja-e őket természetük ? Oly kérdés, mely a legközvetetlenebb befolyást jelenti Európasorsának alakulására. Jóslatot kockáztatni senki sem lehet ebben hivatva, de a megfigyelés egyik legérdekesebb tárgya a közel jövőben ez lesz bizonnyal. Regény-Csarnok. ARANY KÍGYÓ. Regény két kötetben. Irta: Beniczkyné Bajza Lenke. 58 ----— No lám, szeretni jó volt ez a minden tekintetben kitűnő ifjú, ki egész lelkét, szivét adta önnek s életét akarta lábaihoz tenni, de férjnek nem ütötte meg a mértéket — monda elfojtott dühvel Fülöp. — Most már értek mindent s tudom, mi kergette Istvánt a halálba. — Biztosítom, hogy nincs igaza — monda remegő hangon Katalin. — E fölött kibékültünk és . . . — Ne folytassa ! Az ilyet nem lehet elfelejteni soha, különösen oly embernek, mint az a szerencsétlen gyöngéd sziva itjó volt, ki szeretettől környezve növekedett, törvénytelennek született, de törvényesítve volt, tudta, hogy mi ketten az összes vagyont rá akarjuk hagyni, soha senki sem éreztette vele születése foltját, és éppen annak kellett azt szemébe dobni, kitől boldogságot várt, kiért életét áldozta volna, mint ahogy meg is tette. — Nem, írem — kiáltott föl kényes szemekkel a grófné, ez nem volt halálának oka. Kibékültünk, s belátta, hogy igazam van, lemondott kívánságáról, megnyugodott, s a park távoleső végén, a lemenő nap elhalványodó sugarainál egy olyan édes órát töltöttünk el TIZENÖTÖDIK FEJEZET. Majdnem fél óra telt el, míg Alice és Juliánna eszméletre hozták. Alice egyszerre mindent elcsendesedni hallott a mellékszobában a hangos beszéd keserű felkiáltások után s betekintett az ajtón, azt hitte, eltávoztak onnét s megpillanta az eszméletlen alakot, ki lehunyt szemekkel,, halálsápadt arccal feküdt székében. Azonnal Júliásméért futott s hozzáláttak az élesztéshez, mi nagyon lassan ment, de végre sikerült s Katalin felnyitván szemeit, az első pillanatban nem tudta, hol van, mi történt vele. Görcsösen szokta Alice kezét és midőn a történteknek tudatára ébredt, újra hangos zokogásban tört ki. — Légy csendesen, — sugá neki Alice, az öreg asszonyra pillantva ... — Jer szobámba, pihenj ágyamon, hogy erőd visszatérjen. — Nem — kiáltott föl Katalin szenvedélyesen. — Mennem kell, máris nagyon soká maradtam ebben a házban! — De ilyen állapotban, grófné! — monda Juliánná. — Lesz erőm az utazásra, de arra kérlek Alice, jöjj velem. Bátrabbnak, nyugodtabbnak érzem magam, ha nem vagyok egyedül. Olyan rossz gondolataim vannak . .. Félek, betegnek, fáradtnak érzem magam, nem bírnék egyedül útnak indulni és talán soha sem érkezném Jászóra. Oly sötét keservvel, annyi életunalommal monda ezt, hogy a két mellette álló nő egymásra tekintvén, mindkettőjüknek ugyanaz a gondolata támadt. — Nem jó lesz őt egyedül hagyni — suga Juliánná, de Alice annyira neheztelt reá s oly nagy idegenséget érzett iránta, hogy nem volt hajlandó kívánságát teljesíteni, mi ki volt fejezve arcán. — Nem hagyhatsz segítség nélkül! kiáltott fel könyörgő hangon Katalin. Te, ki gyermekkori társnőm voltál, szerettük egymást s most, midőn bajban vagyok, elhagyatva, lesújtva, megalázva, nem hagyhatsz cserben. Jöjj velem. Alice minderre sokat mondhatott volna, de nem tarta helyesnek az időt, csak az állt előtte tisztán, hogy nem megy vele. Azok után, miket Lujzának írt róla, nem tehette, hogy Mai számunk 8 oldal.