Budapesti Hírlap, 1895. január (15. évfolyam, 1-31. szám)

1895-01-01 / 1. szám

Budapest, 1895. XV. évfolyam I. sz. Kedd, január 1. Budapesti Hírlap ''fizetési árak: Egész évre 14 firt, félévre 7 fit, negyedévre 8 fit 20 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep ntin való napon is. •sí, apróhirdetések felvételnek József-könti 5. u. a. utcai helyiségfinicen is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. „ Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, srók­ráetésel [ck­éisM­ióisítőin­ 5.51. a. utcai helyisku­tató is. ítélettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés m­egnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézk­edni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. B. B. B. Budapest, dec. 31. Az a kedves, régi, primitiv elmés­­ség, mely a bőbeszédűség árján bocsáj- tstotta el vidám tréfáinak és elmés jó­­­kivánságainak csónakét, szerette a hár­mas betűt rigmusban és prózában és minden ily alkalmi köszöntés koronája vala a három B. És kívánok mindeneknek ez uj esztendőben még három B-t. Bort, Búzát, Békességet. Oh szép elmúlt idők, oh kívánatos múltja a magyar embernek ! A nevető égerezd a hegy oldalán, a ringó kalász a fonaságon! A vidám aratás, verej­­tskes arccal, de estére kelve tánc­­les kalászból font koszorúval. És a hét vármegyére szóló szüret, örvényes ci­­gány muzsikával, víg mozsárdurrogás­­sal. Ifjúságom képei elevenednek meg az aranyadi hegyen. Somlón, Bada­csonyban ! A mai nemzedéknek csak a­­képzelete is fölemelkedik-e e tündér­­imesékig ? Világos, hogy széles e hazá­ban, a­hol venyige borult a hegyol­dalra, úgy ,volt, mint nekünk Aranya­don, Szent­györgy­ön, Ságon, a Dunántúl e paradicsomain. De hol van ma még kivételképpen is, a­mi akkor mindenütt a fő őszi öröme és ünnepe vala ? A tőke kipusztult. A szőllő nem öröm többé, hanem gyilkos harcmező, a­hol a kétségbeesett ember viaskodik a földet járó, gyökéren élő láthatatlan ellenséggel, a parányi féreggel, a­mely Bakhust megfosztotta koszorújától, le­rágta a hegyek fürtös díszét, elemész­tette a magyar pince dicsőségét, csepp­folyós aranyát. Egy­­ íme kitörülve jókívánsá­gunk szép háromságából. És a Búza? A magyar búza, az életnek ez az acélszeme, a­mely nélkül az omlós ka­lács nincsen, megrohanva minden nem­zetnek, sőt a tengeren túli világoknak is silányabb termesztményétől : nem olyan-e, mint a modern világban a régi nemességnek őseihez méltó maradéka. Elöntve a modern sokaságtól, benne eszeveszett versenyének forgatagában, nemesebb tartalmának érzetére utalva, de kalmári fürge ,, ve­ieti szellem nél­kül lévén, becsáron ak­i sodródik for­galomba. Az agrárizmus és a merkan­tilizmus vívnak felette csatát, a gazda pedig, melynek büszkesége volt, mely­nek szerelme volt, mely piros színében, acélos tömöttségében, arany súlyában gyönyörködött — kimerülve veszejti kedvét, büszkeségét, örömét és gyö­nyörűségét. Nem érdemes már ezt az áldott búzát termeszteni és jókíván­ságunk szép háromságába a kaján idő ime kiüti a második B betűt. A Békesség alatt a mikor kívánták, régen azt értették, kerüljön el bennün­ket a török háborús labanc-invázió. Ma a belső részeinkben dúl a békételen­­ség. Soha jobban nem kellett kíván­nunk, forróbban nem óhajtanánk a bé­két, mint e mai napokban. Török-tatár lemúlott rólunk, a némettel végeztünk valahogy. Nincs is az embernek vesze­delmesebb ellensége, mint mikor ma­gában békételen. Magunk között meg­találni a békét, magunk elé oly célt kitűzni, melyért kész tűzbe menni a nemzet sokasága: ez a mostani új esz­tendőnek a föladata. Mi lesz a cél, ki lesz, a ki kitűzi: ez az, a­mit most válságnak nevezünk. Ebben töri fejét sok jeles, sok léha; ezért volt közöttünk a király és jön vissza ismét néhány nap múlva; ez az, a­minek megoldásától függ az utolsó a kívánságaink szép háromságában. Békesség hát mindeneknek, békes­ség a lelkiismeretben, a családban, a nemzetben. És koszorú annak, a ki nekünk az uj esztendőben meghozza a viruló cserágat. A BUDAPESTI HÍRLAP TARGAJA. Francia hölgyküldöttség Bécsben. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Az 1881-ik esztendő újév napjának dél­előtti óráiban nagy sürgés-forgás volt a bécsi császári várpalota Schtweiszerhof nevű részének előcsarnokaiban. Az udvarbeliek és a korrido­rokon őrálló gárdisták mosolyogva suttogták egymásnak, hogy a császár előkelő hölgydepu-­­­tációt készül fogadni, mely egy főbenjáró bűn­­nel vádolt magasrangú tiszt számára kegyelmet­­jött kérni — még­pedig nem máshonnan, mint Franciaország fővárosából. A lapok a minap azt írták, hogy egy katonaorvos ellen nemrégen hozott túlságosan fzigotó hadbírósági ítélet megváltoztatása ér­dekében, fővárosi polgárokból alakítandó kül­­itettség akar tisztelegni a honvédelmi minisz­­er, esetleg a király előtt, hogy az ítélet meg- senmisitését kieszközölje, a­ Hadseregünk történetében aligha találunk egy-két nagy port felvert esetet kivéve­ pél­­ist­t, hogy egy nem halálra szóló hadbirósági telet ellen a közvélemény ily módon tiltako­­ztt volna. A régi osztrák hadsereg idejében, főmikor még az ezredek nagyrészt toborzással egészítették k­i a létszámukat, a hadsereg tehát készen más elemekből állott, mint ma s ez remek minéműségénél fogva a hadvezérlet kénytelen volt, a fegyelem és a közbátorság érdekében, a hadi törvény rendelkezéseit béke idején ugyanoly drákói szigorral végrehajtani, mint háborúban, ámaz időkben éppenséggel nem volt ritka eset, hogy valamely békegarni­­zonban egy vagy több katonát rablás, ember­ölés­­vagy szökésért agyonlőttek, vagy fel­akasztottak. Ily alkalmaknál gyakran megtörtént, hogy az illető állomáshely néhány lágyszívű, könyörüle­tes hölgye összeállóit s az utolsó órában mint kül­döttség megjelenvén a­­­u­s glad­ii et agratiandi hatal­mával felruházott parancsnok előtt, a sokszor már a vesztőhely felé útnak indított delikvens szá­mára pardont könyörgött, a mikor aztán tény­leg gyakran meg is történt, hogy a vitéz ge­nerális úr nem tudván ellentállni a sok szép asszony könyörgésének s a női köny varázs­hatalmának, szilárd elhatározása és többnyire akarata és meggyőződése ellenére is beadta a kulcsot. A szolgálati szabályzat értelmében lóra ültette a két legfiatalabb hadnagyot, kik aztán a megkegyelmezési irattal lóhalálban az esekució terére vágtattak, a nyert kegyelem jeléül már messziről lobogtatva kezükben a fehér keszkenőt. Hű asszonyi, vagy általában a lakosság részéről intézett kegyelem­kérések azonban többnyire csak halálos ítéletek alkalmával vol­tak és vannak ma is szokásban és csak na­gyon ritkán, egyes szenzációs esetekben tör­tént meg eddig, hogy a civil társadalom egy oly katonai bűnös érdekében lépett volna közbe, kinek ítélete nem halálra, hanem csak rangvesztésre, börtönbüntetésre stb. szólott. A legnevezetesebb, örökké emlékezetes ily eset, melyről az osztrák-magyar hadsereg tör­ténete említést tesz s a mely annak idejében nem csak hazánkban és Ausztriában szült fáj­dalmas megbotránykozást, hanem Európaszerte is nagy szenzációt keltett. Simonyi József ezre­desnek, a legvitézebb huszárnak az összes civili­zált hadseregek történetében párját ritkító esete; — már tudniillik, egybefoglalva elköve­tett bűnét, világraszóló hírnevét, elitéltetését és ennek az elitéltetésnek részben szomorító, rész­ben lélekemelő utójátékát. Ez utóbbiak közül két­ségtelenül ama francia hölgydeputáció története a legérdekesebb és legvonzóbb, mely Pááia, a nem régen letiport ellenséges ország ,kijőve, az osztrák császár és m­agyó­­rosa elé járult. Történt pedig ez a szabadság­­idején túl kimaradt szegény kadéton törvény­telen módon végrehajtott halálbüntetés miatt hosszú sáncrabságra, rang- és nemességvesz­tésre ítélt huszárezredes megkegyelmeztetése érdekében, kit a francia társadalom előkelő köreiben is jól ismertek, a mennyiben I. Na­póleon száműzetése után, mikor a szövetséges hadseregek a levert Franciaországot megszállva tartották, két departement-nak teljhatalmú ka­tonai kormányzója volt. Ő érte jöttek a fran­cia hölgyek kegyelmet könyörögni. Az idegen úrnők romantikus vállalkozása s a lejátszódó dráma színterén való megjele­nése, melynek hite mindenütt föltünést és ér­deklődést keltve, világszerte terjedt s melyről a párisi, bécsi és berlini szalonok delnői min­denféle pikáns dolgokat suttogtak : a Simonyi óbester bűnpőrének mindamellett oly epizódja, mely szelíd fényű és melegítő napsugárként világított be a rideg, reménytelen sötétbe. Mi indíthatta a hat előkelő francia úrnő­ből álló küldöttséget arra, hogy télnek idején, a harmincas évek kezdetleges közlekedési ví- Mai számunk 18 oldal. ■akL

Next