Budapesti Hírlap, 1895. január (15. évfolyam, 1-31. szám)
1895-01-01 / 1. szám
1895. január 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz.) 3 után 2 órakor érkezett az osztrák fővárosba, ludvigh Gyula igazgató elnök vezette. Az udvari kiséret egy része, Pápay osztályfőnök és König udvari tanácsos is, Budapesten maradt. Az eddigi rendelkezések szerint ő felsége csütörtökön, 3-án, reggel érkezik vissza Budapestre, de nem lehetetlen, hogy egy nappal tovább marad Bécsben. A korona jelöltje. A budai várkastélyban történt kihallgatások során a korona, mint tudva van, egyetlen szóval sem tett célzást az új kabinetalakítás személyi momentumaira. Történt azonban a király részéről, mint teljesen megbízható forrásból értesülünk, negatív formában egy kijelentés, amely alkalmas a válságból való kibontakozás személyi oldalának a megvilágítására is. Legnagyobb része a királyi kihallgatásra hivatalosoknak ugyanis az úgynevezett átmeneti kabinet eszméje ellen nyilatkozott s lehetőleg tartós jellegű megoldásnak a szükséges voltát hangsúlyozta. Egy ily értelmű válasz után jegyezte volna meg a király, hogy állandó jellegű megoldás az, amit ő szem előtt tart. Kombinálva evvel a hivatalosak tetemes részének azt a vélekedését, hogy a Bánffy-kabinetet már eleve okvetetlenül átmeneti karakterrel ruháznák fel a viszonyok, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a királyi kihallgatások folyamán a Bánffy Dezső báró által alakítandó új minisztérium eszméje jóformán szétoszlott. Annyit mindenesetre konstatálhatunk, hogy ekként gondolkoznak ma már a szabadelvű párt vezetői körében is, amelyek mindinkább megbarátkoznak a Khuen- Héderváry Károly gróf kormányelnök jelöltségével. Döntő befolyással van e tekintetben reájuk két szempont. Az egyik, melyre a párt legutóbbi értekezletén Csáky Albin gróf is rámutatott, az, hogy az ország érdekében felette kívánatos, hogy a korona teljes bizalmának legyen részese az ország ügyeit vezető kormány; ennek a bizalomnak teljes helyreállítására nézve pedig a most említett megoldás igér legtöbb garanciát. A másik szempont az, hogy a pártnak súlyt kell fekményi ezredes megmentésére Párisból elindult hölgydeputáció genezise s magának a deputációnak a története érdemesek arra, hogy most, a Simonyi báró család utolsó fisarjának sírbaszállta után, visszaemlékezzünk e történelmi s a maga nemében alighanem egyedül álló érdekes epizódra. Mikor a Waterlooi csata után a negyedszázadig dúlt népirtó háborúknak valahára vége szakadt s a Benephoron a világhódító kis káplárt mint foglyot Szent-Ilona szigetére elszállíttatta, a szövetséges angol, muszka, osztrák és porosz hadseregek a visszaállított legitim királyság megszilárdításáig megszállva tartották Franciaországot, melynek egész területén ostromállapot volt kihirdetve. Az egyes departementek élére idegen generálisok vagy erélyükről ismert törzstisztek állíttattak, kik a csapataikkal megszállt területeket teljhatalommal kormányozták. Simonyi ezredes is, ki akkor egy lovasdandár parancsnoka volt, két francia megyét adminisztrált. A vitéz ómester csakhamar megnyerte az igazgatása alatt álló vidék lakosságának szeretetét s a közbecsülést. Midőn Marsigny városba, kormányzói székhelyére érkezett s csapatait az alája rendelt terület községeibe szétosztotta, Marsignyban több katonát megöltek s a nép, látva a csekélyszámu helyőrséget, nyíltan fellázadt, mire Simonyi összes lovasságát és gyalogságát valamint ütegeit a székvárosban összevonta, egész dandárral teletömve a megrémült polgárok házait, úgy, hogy azok kénytelenek voltak családjaikkal néhány éjszakán át a város piacán tanyázni. Végre egy előkelő hölgyekből álló küldöttség kérelmére felszabadította a lakosságot a tömeges bekvántélyozás terhe alól. Ő és ezredének nagyobbrészt magyar tisztjei különösen a nók kegyében állottak s két gentryfiú: Babóckay Kalmén"svadrágos kapitány és terme a még hátralévő két egyházpolitikai javaslatnak elvi változtatás nélkül való törvénynyé emelkedésére, ez pedig, ha egyáltalán lehetséges, leginkább a Khuen-Héderváry gróf elnöksége alatt álló kabinet révén történhetik meg. A főrendiháznak egyes tagjai, kik a legutóbbi tárgyalás alkalmával részben vagy egészükben ellenezték a hátralevő két törvényjavaslatot, már is úgy nyilatkoztak, hogy azoknak újabb tárgyalásakor Khuen-Héderváry gróf részükről a legmesszebbmenő előzékenységre számíthat. Mindezeket egybevetve, igen valószínű, hogy a szabadelvű párt aránytalanul túlnyomó részénél nem fog ellenzéssel találkozni Khuen- Héderváry gróf megbízása az új kabinet alakításával. Ha és a mihelyt ez megtörténik, Kimen gróf, úgy vagyunk értesülve, kísérletet fog tenni abban az irányban, hogy a közjogi alapnak a szabadelvű párt kötelékén kívül álló hívei közül minél többen egyesüljenek a szabadelvű párttal. Legalább részben már eleve is biztosítottnak lehet tekinteni e kísérlet sikerét. A pápa tiltakozása. A Pál. Korr.-nek jelentik Rómából a következőket : „A szentszék ahhoz a szokásához híven, melyet minden alkalommal gyakorol, amikor valamely országban a katolikus egyház hitelveibe, doktrínáiba ütköző törvényt alkotnak, jegyzéket szándékozik küldeni az osztrák-magyar közös kormánynak, melyben a Vatikán tiltakozik az imént szentesített egyházpolitikai törvények életbeléptetése ellen. Kétségtelen, hogy a szentszék a tiltakozó jegyzék átnyújtása után nem fog további ellentállást kifejteni a szentesített törvények végrehajtása ellen és hogy semmi módon nem fogja támogatni Magyarország bizonyos katolikus köreinek agitációját e törvények ellen. Ellenkezőleg konstatálható, hogy a Vatikánnak nem tetszik az a szenvedélyes hang, melylyel egyes budapesti katolikus újságok a koronával és a kormánynyal szemben éltek. XII. Leó a közelmúltban ismételve kifejezte azon való sajnálkozását, hogy a magyar katolikusoknak nincsen autoritatív orgánumuk, mely a vitatkozásban nyilvánuló mérsékletesség és méltóság révén megszerezhetné magának a kellő tiszteletet.“ Félhivatalos epilógus. A félhivatalos Bud. Tud. a következőkben mondja el a politikai helyzetről való sugalmazott felfogását és meggyőződéseit. A tagadhatatlanul bonyolult és zavaros politikai helyzet 26 politikusnak ő felsége részéről történt kihallgatása által mindenesetre jelentékeny lépéssel haladt a végleges tisztázódás felé, habár az új kabinet alakítására vonatkozó legfelsőbb elhatározás még nincsen is meg. Azok a nyilatkozatok, amelyeket a különböző politikusok őfelsége előtt tettek, a dolog természeténél fogva nem lehetnek tárgya semmiféle hírlapi közlésnek, de előttünk mindeme politikusok, valamint kiválóbb elvbarátaik nézetei annyira ismeretesek, hogy határozottan megalkothatjuk magunknak ahelyzet képét a maga teljességében, úgy, amint az most alakul. Mindenekelőtt meg vagyunk győződve, hogy azon, amúgy is oly meggondoltan előrehaladó iránynak elejtéséről, amelyet a képviselőház többsége követ, soha egy pillanatig sem volt szó. A királyhoz meghívottak közül tán egyetlen egy sem foglalt állást a már kihirdetett egyházpolitikai törvények megváltoztatása, revíziója vagy életbe léptetésének elhalasztása mellett. Még a görög-keleti metropolita is, amint tudjuk, abban a nézetben van, hogy a házassági jogról szóló törvény végrehajtása is különösen ami a házasságok kötését illeti, tulajdonképpen semmi nehézséggel sem fog járni , hogy p. o. még a görögkeleti lelkészek is az ő kánonjoguk értelmében akadálytalanul megköthetik előzőleg házasságukat a polgári hatóság előtt. Csak a válóperekre nézve merült fel az az aggodalom, hogy tán sokan, akik polgárilag el vannak választva, nem fogják magukat azután egyházilag is elválasztatni. Nem kevesebb határozottsággal vallják az irányadó politikusok majdnem mind azt a nézetet, hogy a még hátralevő két egyházpolitikai javaslatnak a sarkalatos elveket változatlanul fentartó, minél előbbi elintézése egyrészről lehetséges, másrészről pedig éppen a békés munkálkodás és az országgyűlés munkaprogramjának keresztülvitele érdekében sürgősen szükséges is, annál is inkább, mivel a parlamentnek sietnie kell, hogy hozzáfogjon a közigazgatási reform égető kérdésének megoldásához. Hogy az adott viszonyok között az 1867-iki Hertelendy Ferenc főhadnagy ott meg is nősült. Mikor a Simonyi huszárezrede hazatért, e két hölgyön kívül két szép fiatal francia menyecskét is hozott magával, kik ott hagyva férjüket, mint markotányosnők csatlakoztak a Franciahonnak Isten hozzádot mondó magyar vitézekhez. Egy alkalommal — szintén hölgyküldöttség kérelmére — Simonyi megkegyelmezett két francia legénynek, kik orvul egy katonát megtámadtak. A francia hölgyek el voltak ragadtatva a magyar tiszt a nagylelkűsége s hódoló magaviselete által s azóta valósággal rajongtak érte. A hölgyküldöttség szószólója, a mely a halálra ítéltek életét Simonyitól kikönyörögte, Montgommery Henriette marquise volt, egy legitimista four fiatal özvegye, kinek férje az emigrációban meghalt. A fiatal asszony éppen édesatyja falusi birtokán tartózkodott, mikor Simonyi dandárja a Adókét megszállta. Közte és a magyar ezredes közt, kivel az ottani előkelő társaságban néha találkozott, kölcsönös mély vonzalmon alapuló viszony keletkezett, melyből csakhamar mindinkább bensőbbé váló, igazán ideális szerelem lett. Honny suit, qui maly penso! Simonyi ez ábrándos, szép úrnővel távozása után is folytonos érintkezésben maradt s haláláig levelezésben állott vele, utolsó órájáig őrizvén meg szivében e szerelmének tiszta emlékeit. A múlt század története is megemlékezik hasonló romantikus szerelmi viszonyról. Simonyi báró a második magyar lovasvezér,a ki iránt ellenséges országban, elnémuló csatazaj közt, a férfibátorság, nagylelkűség és lovagiasság hatalmas benyomása alatt, egy nemes érzésű női szív rajongó szerelemre gyuladt s ez érzelmeit habozás nélkül legott be is vallotta. Simonyi és a márkinó szerelme nagyon hasonlít Hadik gróf lovastábornok és Lichnovszky Mária Franciska grófnő romantikus esetéhez, kik 1756-ban ismerkedtek meg egymással Porosz-Sziléziában, egy lovas ütközet után, mely a grófnő kastélya közelében a Berlin felé nyomuló Hadik és egy útjába került porosz lovasosztály közt vivatott. A fiatal hölgy a kastély tornyáról távcsővel nézte a két ellenséges lovascsapat rohamát s aggódó szívvel szemmel kisérte a két vezér párviadalát, melyben Hadik a burkus tábornokot, Schulenburg grófot levágta. Az ütközet után a grófnő magához kérette az éjjeli pihenőt tartó magyar ezredest s szerelmet vallva neki, később nejévé lett. Mikor Simonyi bukása után Parisban az osztrák császárhoz küldendő nőküldöttség szóba jött, Montgommery Őrgrófné a mozgalom élére állott s csakhamar össze is toborozta a tagokat, kik nagyobbrészt nagynevű, de közlegényből felvergődött, Napóleon korabeli generálisok nejei vagy özvegyei voltak. A küldöttség a következő úrasszonyokból állott: özvegy Montgommery Henriette marquise, Soult tábornagyné, Allejereau tábornok, Castiglioni herceg (egy párisi gyümölcsárus fia) felesége, Kellermarin tábornokné (valmy-i herceg, volt straszburgi kalmárlegény), Ney marsalnak, a moszkvai hercegnek özvegye (kit XVII. Lajos azért, mert hadtestével az Elbáról visszatért Napóleonhoz csatlakozott, agyonlövetett) és madame Anne de Piedeguire, a lyoni prefektus neje, kinek gyermekét Simonyi keresztvízre tartotta. A hölgyek utazásai a harmincas és negyvenes években Parisban megjelent Le Globe című folyóiratban közölt naplótöredékek adatai szerint, különösen Németországon át nagyog viszontagságos volt és sokáig tartott, merrt csak karácsony tájánérkeztek az osztrák fővárosba, hol a Karník&sircisséktír. fennállott Zuth wilden Mann-hóz címzett régi híres fogadóba