Budapesti Hírlap, 1895. március (15. évfolyam, 59-88. szám)
1895-03-01 / 59. szám
2 mérséklettel, fenhéjázás nélkül, kátés önzetlenség szabta ki e mértéket s a nemzet elfogadta. A függetlenségi pártok létkérdése már most ez : talál-e e helyet a kiegyezés alkotásaiban a nemzet ideálisabb vágyainak mozgató eleme, a nemzeti momentum, vagy nem talál. Ha nem talál, akkor ez elem újra bujdosik és pártot keres magának. És a látszat ezt az eredményt igazolja. Mert ime, a kiegyezéskor fönállt függetlenségi hét emberből, máig összesen egy 100 főnyi párt lett. De ez csak látszat. A nemzetek függetlensége nem egyforma. De mindenik lényege az, ha a nemzet önalkotta törvényeit tiszteli, nekik mások tiszteletét biztosítja és e törvényeket a maga gyarapodására gyümölcsöztetni tudja, mégpedig nem csak anyagi, hanem erkölcsi tartalmuk szerint is, ez utóbbiban főhelyen állván a nemzeti irányzat. Hogy a szélsőbaloldal meggyarapodhatott, annak oka az, hogy az új alkotások felfogása hiányos, kezelésük és végrehajtásuk egyoldalú, csonka volt. A hatalom kizárta belőlük a nemzeti tartalmat, belőlük úgy, mint magából. Nem a törvényben, nem is a törvényes hatalomban látták a nemzet függetlenségét, hanem egy pártban, mely a régi idők, immár elintézett idők hagyományait tette magáévá s nem az új idő törvényét és alkotásait. Tisza István téved, mikor a gazdasági és kulturális törvényhozásban látja az igazi nemzeti politikát. Ezek időnkint hátraszoríthatják, elhallgattathatják a nemzeti közérzés kérdéseit, de a világból ki nem tudhatják. Tisza Kálmán és fia, István e fölfogása jutott érvényre a kiegyezési törvények kezelése, értelmezése és végrehajtása körül, ettől nőtt meg a függetlenségi vágyak pártja száz fejre. De ime, most széthull e párt, a beszédeket. (A professzor meg a legjobb barátok voltak.) A vacsora előrehaladottabb stádiumában újra elővettük a szalonéletet. Mind egyetértettünk a professzorral, de a tanácsos, a legdemokratább köztünk (a szükséges formákat is szerette elhanyagolni) úgy tett, mintha ellent akarna mondani. Pajtás, mondá, a demokrácia az életben is csak ideál és tudod, hogy mi az ideál ? Az, amit a valóságban nem érünk el soha. Hát most a szalonban akarod elérni? Az emberek két csoportra oszthatók: olyanok, akiknek van valamijük, pénzük, állásuk, hatalmuk, származásuk és olyanok, akik valamik, szellemesek, eszesek, tehetségesek stb. Néha előfordul, hogy valaki valami és van is valamije. Ki akarod-e zárni az egyik fajtát a szalonodból? Vagy miképp akarod őket egyenlővé tenni? A professzor nevetett. Hiszen csak első tételemet mondottam el, felelte. Most jön a második. A szalonélet második feltétele az, hogy az emberek, akik találkoznak a szalonban, különbözők legyenek. Egyenlők legyenek, de nem egyformák. Csupa egyforma ember jó a csatatéren, vagy a szavazásnál (ha mind rám szavaznak), de nem a társadalmi érintkezésben. Semmiben se legyenek egyformák, még érdekeikben sem, mert itt ne legyenek érdekeik. Az egyforma érdekek, célok szövetkezése : a párt, a klub, a klikk, az van bőven. De szalon már azért is ritka, mert nálunk mindenki mindenhová magával cipeli címét, hivatala, vagyona, hatalma önérzetét és érdekeit is. Ebben a mi forrongó, kapaszkodó társadalmunkban az emberek, úgy látszik, nem érzik szükségét annak, hogy legalább egy neutrális helyen kipihenjenek az érdekek harcától. A szalonban Miért? — Mert az intézmények mindazonáltal megvannak, a függetlenség vágya és a nemzeti aspirációk kerete és eszköze azok a törvények. Amely párt nem itt keresi a függetlenséget, az, ha megnövekszik anélkül, hogy a törvényes renden keresztülgázolni ereje és hatalma lenne, az a visszavonás, egyenetlenség martaléka lesz, amelyet beléje visz az emberi tettvágy, az a természetes ösztön, amely az egészséges embert a cselekvésre ellenállhatatlanul serkenti. Ma a cselekvésnek megvannak törvényes keretei, aki nem azokon belül mozog, vagy tétlenül nézi hazája sorsát vagy a maga erejétől széthasadoz és szertehull elemeire. Ez történik a szélsőbaloldalon. Nem véletlenségből, nem az intrikák és személyes torzsalkodások miatt, hanem ama nagy természeti törvény hatalmából, amelynek ezek az apró jelenségek csak időszerinti eszközei. Tehát a kiegyezés alkotásaiban menne kell lennie a nemzetnek mindenestül. Rákóczyból, Széchenyiből,Kossuthból, Deákból sőt Tiszából is Wnyinak, a mennyi a kereteket kitölti, gerjedő élettel ellátja s a nemzet anyagi és ideális szükségeit kiszolgálja. Senkinek szelleme, a kiben a magyar nemzet aspirációi alakot öltöttek, belőle hiányoznia nem lehet, különben valamelyik lényeges szerve nélkül csonka marad az alkotás munkája De egy pusztán mekhanikus kezelés mellett, minő a Tiszák ideálja, az intézmény nem lesz képes a függetlenségi vágyak pártját sokszor letörni, hanem letörik maga és káosz marad utána átkos örökéül az iskolának, melyet Tisza István tanított ma a képviselőházban. Irat nem magyarázza meg a különös eset okát, mely bizonyára nem más, mint az, hogy a horvát tartománygyűlés száz és egynéhány tagjai közül negyven, aki a magyar országgyűlésnek is tagja s mint ilyen, a kormánypárt táborába tartozik, jelenleg Budapestre van berendelve az appropriáció megszavazására. Miniszteri tanácskozás. Ma délután több órai miniszteri tanácskozás volt. Herman Ottó mandátuma. Miskolcról ma ezt telegrafálják lapunknak. A függetlenségi párt Hernan Ottó visszalépése esetén Kossuth Ferencet szándékozik képviselőjelöltül fölléptetni. Ennek a telegramnak előzménye pedig az a hír, hogy Herman Ottót kinevezik az elhunyt Xantus János helyére a nemzeti múzeum természetrajzi őrévé és ebben az esetben le kell mondania mandátumáról. BUDAPESTI HÍRLAP, (59. sz.) 1895. március 1. Budapest, febr. 28. A határozatra képtelen tartománygyülés. Zágrábi telegram jelentése szerint a tartománygyülés mára egybehívott ülése az egybegyült képviselők csekély száma miatt nem volt megtartható. A távis csinálnak politikát, propagandát, intrikát, bankot és tudja Isten, mi mindent. Mily jellemző az, hogy a nők külön találkoznak a jour-on, és a férfiak külön a klubban, a kártyaasztal mellett. A jour és a klub halála a szalonéletnek, mert ezek miatt nem találkozik a szalonban, ami a fő különbözőség az életben: a nő s a férfiú. E nélkül pedig egyáltalán nincs szalon. A tanácsos úgy tett, mintha tűzbe jött volna. Fölültek az elmélet sánta lovára, dísze a jogi karnak, tudománynak s irodalomnak, és szépen botorkáltak mindketten. Egyenlők legyünk, de nem egyformák! Ha nincsenek egyforma érdekeink, egyforma műveltségünk, ha nera élünk azon egy szellemi légkörben, hogyan értsük meg egymást ? Miről beszéljünk ? A minap voltam egy úgynevezett szalonban, ott voltunk vagy ötvenen. Ismertem közülük talán öt embert. Ezeket persze kerültem, nem azért mentem oda, hogy pajtásaimmal találkozzam. Egy úriember mellé kerültem, bemutatkoztunk egymásnak. Elkezdtünk beszélni, miről ? Természetesen erről az utálatos, véget nem érő télről. Hiába nevettek, az időjárás megbecsülhetetlen téma kezdetnek. De minthogy semmit sem tudtunk egymásról, azt sem, hogy vannak-e közös ismerőseink, kiket diszkrét módon leszólhatnánk, valóságos dühvel nekiestünk az időjárásnak. Görcsösen kapaszkodtunk az időjárásba. Ha az egyik csöndes kétségbeeséssel azt gondolta, hogy vége van, nincs mit mondani többé róla, a másik talált egy új fordulatot. Oly tűzzel diskuráltunk, hogy a többiek irigykedve néztek ránk és csakhamar egy harmadik csatlakozott hozzánk, aki a faluról jött s az ottani, időjárást ecsetelte. Jött egy negyedik, aki az olasz Ez a szabadelvű párt napja volt. Nagy számban és rózsás kedvében vala. Csinálták az egyházpolitikát kezdettől végig, négyen fejtegették az országnak nagyobb megnyugtatására. Vidorisz, a nyitrai, ki választókerületére való tekintettel bemutatta magát mint jó katolikus, ki az egyházpolitikai reformokat vallása érdekében szavazta meg, de követeli az autonómiát a kormánytól úgy, ahogy majd a liberális minisztérium előreláthatólag el fogja készíteni. A másik még szabadelvűbb, Terényi, a volt főispán szállott volt sikra s megküzdött két kézre, jobbra a néppártot verte szét, balra a nemzeti pártot. Ami még Apponyiból megmaradt, azt Perced Dezső, a miniszter, tépte széjjel, a ki megint egy nagy egyházreformátori beszédet végzett el s megcsinálta az anyakönyveket s a közigazgatási reformot s azonkívül egymásután kitoloncolta Prómust, a zágrábi érsek titkára után Batthyányt, Apponyit, Szapáryt, Ugront, Pongráczot és Zelenyákot. Megtudtuk tőle, hogy legalább 1896. áprilisig meg akar maradni miniszternek. Sorban a negyedik szabadelvű a fiatal pártvezér, Tisza István volt. Ő is polémikus beszédet mondott, mint a többi, mert igen hadakozó kedvében volt Bánffy tábora. A lelkesedést, melyet Perczel nyilatkozatai keltettek, Tisza István vitézsége fokozta, egyedül Eötvös Károlynak kegyelmezett, akit megdicsért, annál kisebbre törte Apponyit. Elérte célját, a időt tárgyalta. De mind föllélekzettünk, mikor teát hoztak s ezzel ürügyünk akadt széjjelmenni. Én olyan fáradtnak éreztem magam, mintha fát vágtam volna. Egyszersmind oly üresnek, mintha gondolataim mind elpárologtak volna — a nagy fagyban. Összekerültem egy íróval, akit nagyra becsülök s oly buta voltam, hogy azt mondtam neki, elolvastam legújabb munkáját. Mondhatom, hogy ő nem kevésbbé bután nézett rám s nem tudott, mit kezdeni velem. Ekkor egy hősi elhatározás ébredt bennem. Oda súgtam neki: Uram, unatkozik? Fájdalmas rezignáció tűnt föl arcán. Tudja mit, mondottam, osonjunk el s menjünk a legközelebbi kávéházba teázni. Némán megszorította kezemet s keresztülfurakodott a tömegen. Én is. Néhány perc múlva a kávéházban ültünk s oly jól éreztük magunkat, oly pompásan elbeszélgettünk, hogy csak éjfél után két órakor kerültem haza. Kell is nekem a te szalonod! Mind nevettünk. A professzor azt mondta: Köszönöm az útbaigazítást, megkíméltél attól a fáradságtól, hogy a harmadik és negyedik tételemet magyarázzam, mert te magad adtad a kezembe. Elfogadom a helyreigazítást, hogy a szalonban a szellemi légkörnek közösnek kell lenni. Magam sem gondoltam másképp. Te ezt az egy mulasztásomat kegyetlenül kizsákmányoltad. Mert ha hozzáteszem, hogy a szalonban ne gyülekezzenek túlságos sokan, hogy a legtöbb ember ismerje egymást, akkor minden kifogásod elenyészik. Mit tehetek én róla, hogy te egy szalonba kerültél, mely nem szalon ? A háziasszony szólt közbe. Bocsánatot kérek, mondotta, hogy én ily erős logikájú férfiak beszédjébe elegyedem. De mintha az ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, febr. 28.