Budapesti Hírlap, 1895. július (15. évfolyam, 176-206. szám)

1895-07-14 / 189. szám

1895. Julius 14. BUDAPESTI HIBLAF. (189. «.) — (A mikolai házasság­.) Nem a polgári házasság a legújabb módja a házasságnak, hanem a mikolai házasság. Feltalálója — mint a Szatmár és Vidéké­­ben olvassuk — Hadady Gedeon miko­lai körjegyző. Mint az idézett lapban olvas­suk, ennek a frigykötésnek a következő elmés módja van: Megjelenik a körjegyző előtt egy szerelmes legény és egy szerelmesebb hajadon és ő akkor aztán egyezség-levelet köt közöttük. Az asszony szep­lőtlen erkölcsöt és jó magaviseletet fogad a férjével szemben, a­mit ha meg nem tartana, a férj az együttlakást felmondhatja (szó szerint!) Hasonlókat vállal a férj is. Ettől kezdve közös lesz a felek vagyona, sőt gondoskodik az egyezség a hitves­társi örökösödésről is. Ez az okmány aztán nem­csak tanukkal, de a körjegyzőség hivatali pecsét­jével is hitelesítve van.­­ Ezek után meg lehet tartani a lagzit: sem papra, sem polgármesterre a mikolai házasságnál szükség nincsen. Érdemes volna vizsgálat tárgyává tenni a szatmári lapnak ezt a közlését mert e szerint a mikolai házasság nem egyéb, mint a törvényesített Vadházasság. — (Tragikus végű pörösködés.) Párisi te­legram jelenti: Formenton fotográfus, a­kinek An­selm könyvkereskedővel polgári pere volt, az utób­bira, mikor a tárgyalási termet elhagyták, revolver­rel kétszer rálőtt. Az egyik golyó Anselm altestébe fúródott és rögtön megölte. — (Az őszi hadgyakorlatok.) A király szep­tember közepe táján Kis-Cellbe utazik, hogy az ot­tani környékre egybehivott kilenc huszárezredet megtekintse. A király a dömölki apátkolostorban fog lakni, melynek illő berendezésén most dolgoz­nak. Ő­felsége kíséretében lesznek: Bánffy báró miniszterelnök és Fejérváry báró, Perczel és Jósika báró miniszterek. A király szeptember 19-én Zen­­tára utazik, hol 20-án nagy ünnepséggel fogadják. Császka érsek és Brankovics pátriárka már bejelen­tették az ünnepségekben való részvételüket A budapesti 1-ső és a kassai 3-ik honvédke­rülethez tartozó csapatok Hatvan körül tartják meg ez évi őszi hadgyakorlataikat. E gyakorlaton a bu­dapesti 1-ik, a gyulafehárvári 2-ik, a kassai 9-ik, a miskolci 10-ik, a munkácsi 3-ik és a szatmárnémeti 12-ik honvéd-gyalogezredek vesznek részt. Hozzá­juk csatlakozik megfelelő számú honvéd-huszárság és a közös hadseregtől beosztott tüzérség is. A tartalékos honvédeket a rendes 30 napi fegyvergya­korlatra is ez alkalommal hívják be. — (Kivándorlás Romániába.) Torda-Ara­­nyos megyében — mint nekünk írják — egy idő óta feltűnően szaporodik a Romániába kivándorlók száma. A múlt hónapban 38 kivándorló nyert út­levelet.­­ (Szenzációs elfogás.) A württembergi Neckandmból telegr­afálták tegnapi kelettel: Hornegg kastélyban, Gundelsheim közelében, tegnap Waldeck grófnőt és volt nevelőjét, egy állítólag Nesselrode nevű orosz grófot letartóztattak. Hir szerint mind­kettőjüket hamis eskü terheli. — (Rablók egy földbirtokosnál.) Dalbosecz községből telegrafálják hogy öt álarcos rabló be­rontott Piczigány földbirtokos házába és sok pénzt és ékszert elrabolt. — (A hodsa jóslata.) Konstantinápolyból ír­ják a következőket: A tavalyi nagy földrengés első évfordulóját, július 10-ét, valamennyi templom­ban, mecsetben és zsinagógában megtartott isten­­tisztelettel ünnepelték meg. A babonás nép szent félelemmel várta ezt a napot, mert egy híres irodsa azt jósolta, hogy a földrengés első évi forduló­ján új földrengés lesz, mely elpusztítja egész Konstantinápolyt. Mivel az évforduló előtt né­hány tényleg kisebb - nagyobb földalatti löké­seke éreztek, a nép hitt a jóslatnak. Sok százan oda hagyták lakásukat és a szabad te­rekre vagy a temetőkbe menekültek. Mikor az óra delet ütött, az emberek egymás karjába borul­tak, sírtak, s áldozták Allaht, hogy nagy veszede­lemtől mentette meg őket. A lapok vezércikkben emlékeztek meg a katasztrófa elmaradásáról és dicsőítik a szultánt, kinek kedvéért Allah a várost megkímélte. A városban azóta ismét visszatért az élet a szokott kerékvágásba.­­ (Rövid hírek.) A lánchíd kijavítása. A lánchidat tudvalevőleg minden évben gondosan ki­javítják s újra felelte. A tatarozási munkálatokat a minap kezdték meg, még pedig a kocsiút burkola­tán. Egyelőre ezeket a javításokat végzik el, azután hozzáfognak a lánc s a gyalogjárók kijavításához. — Sokujju fiú. Pozsony egyik sikátorjáról éjjel a rendőr egy alvó, mezítlábú fiút talált. Bevitte őt a — A „Magyar Lányok“ legújabb számába nagyon kedves történetet irt a jobbágy korszakból Gyarmatiiy Zsigáné, a kiváló írónő, írtak továbbá ugyanabba a számba Tolnai Lajos, Benedek Elek, Tábori Róbert, Gáspár Ferenc dr., Szabóné Hienz Piroska, Gauss Viktor és mások. A­mi azt bizo­nyítja, hogy a fiatal lányok számára szerkesztett képes szépirodalmi hetilapba a legkiválóbb magyar írók szívesen és sűrűn írnak. A „Magyar Lányok“ előfizetési ára évnegyedre t frt 50 kr. és a kiadó­hivatal kívánatra bárkinek ingyen küld mutatvány­számot. — Egyéves önkéntes és hadapródjelöltek figyelmébe. A katonai előkészítő intézetben Pozsony­ban, szeptember 1-én kezdődik a téli főkurzus az egyéves önkéntes- és hadapródjelöltek részére. Az intézet az előző esztendőkben fényes eredményt ért el és katonailag berendezett internálással van egybe­kötve. Bővebbet a mai hirdetés. — Valódi tiroli loden. A Baur Rudolf insbrucki szétküldési üzlet különös figyelmébe ajánlja a t. közönségnek hirdetését. E cégnél a legjobb úri- és női ruháknak való lodenszöveteket szerezhetjük be. Szívesen szolgál mintákkal és ka­talógussal is. — Egyesületi zászlók Szűcs és társánál Bpesten, városházára s ott csodálkozva látták, hogy a gyer­mek egyik lábán hét, másikán hat s egyik kezén szintén hat tökéletesen kifejlődött ujj­al van. A­ fiú 13 éves, Nyitráról való s neve Jerzsó Simon. FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, jul. 13. Ingatlanok forgalma a fővárosban. A lefolyt héten a következő ingatlanok kerül­tek átírás alá. A pesti oldalon : Halász Gyula és társai VI. ker. Csömöri­ uton fekvő 2878. sz. telke 6000 fo­rintért Harrasch József dr. és nejére. Gottermayer Nándor és neje IV. ker. gr. Károlyi­ utca 6. sz. háza 90.000 írtért Franklin társulat magyar iro­dalmi és nyomda részv. társra. Franklin-társulat magyar irodalmi és nyomda v. társ. IV. ker. Királyi­ Pál­ utca 5. sz. háza 101.670 frtért Gottermayer Nándor és nejére. Kassovitz Jakabné VTL ke­rület Dohány- és Sip - utca 10. számú háza 257.200 forintért Fuchs Józsefné és birtok­társaira. Schultz József és neje V. kerü­let Pannónia­ utcában fekvő 1234. számú telke 18464 frtért Klein József és Adolfra. Hollendoner Nándor és neje VI. ker. Hunyadi-tér 3. sz. háza 62500 frtért Popper István mérnökre. Cislak Jakab VI. ker. Angyalföldön fekvő 1548/49—a/149. sz. telke 1247 frt 50 krért­ Groszmann Manó és Lá­zárra. Csáki f.Samu VII. ker. Istvámnezén fekvő 2858. sz. telke 11058 frt 50 krért Fuchs Gáborra. Adler Gusztáv és neje VII. ker. Dohány-utca 18. sz. háza 55000 frtért Méhner Vilmos és nejer­e. Ko­vács József X. ker. Alsó-Rákoson fekvő 2100—12. telke 2000 frtért Prokisch Jánosra. Prímer Keresz­­télyné és gyermekei VII. ker. Csömöri­ utón fekvő 4354. sz. telke 20781 frt 25 krért Oestreicher Jenőre. Kk. Friesz Mária IX. kerület Ferenc­­utca 21. számú háza kk. Friesz Györgyre (örök­ség.) Klenovits Manó VIII. ker. Óriás-utca 2/b és Futó-utca 1. sz. házai özv. Klenovits Manóné és gyermekeire (örökség). Haller Náthán VI. kerület Erdőtelek-dalün fekvő 1613—27. sz. telke 9867 frt 75 krért Gührauer Ottóra. Bartay Oszkár és társa IV. ker. Szarka-utca 4. sz. háza 7000 forintért Schwanda Gusztávnéra. Dick Vilmos VII. ker. Amerikai-uton fekvő 1784. sz. telke 8500 frtért Fried Máriára. Csetka testvérek VII. ker. Rotten­­biller-utcában fekvő 4369—70. sz. telke 20.759 frt 34 krért Ruppert Vilmosra. Bátori György és neje VI. ker. Podmaniczky­ utca 49. sz. háza 30.000 frtért Klein József és Adolfra. Lustig Ede IX. ker. Védgát­ utcában fekvő 9576—77. sz. telke 6815 forintért Uhlik Ágoston és nejére. Freud Mór VIII. ker. Teleky-tér 3. számú háza 36.000 frtért Heinermann Ágost és nejére. Fischer János Károly és társa X. ker. Kőbányai óhegyen fekvő 7844. sz. telke 7270 frt 50 frért Fleischmann Mór és társára. Winkelhofer Mátyás és neje VII. ker. Csányi­ utca 5. sz. háza 33500 frtért Robicsek József és nejére. Pesti izraelita hitközség VII. ker. Bethlen-téren fekvő 4352. sz. telke 747 írért buda­pesti kereskedelmi betegápoló egyletre. Grünhut Malvin és Olga VI. ker. Gyár-utca 37. sz. háza 200.000 frtért kiskorú Grünhut Dezsőre. Kiskorú Grünhut Dezső V. ker. Nádor-utca 54. és Rotten­­biller-utca 62. sz. házainak része 22000 forintért Grünhut Malvin és Olgára. Megyeri Krausz Lajos IX. ker. Mester-utca 44. számú háza 24000 forintért Geiger Vilmos és társára. Langer Makár és neje VII. kerület Damjanich­ utcában fekvő 4281—85. sz. telke 21945 forint 30 krért Schindler Károly és nejére. Schossberger Henrik VII. ker. Izabella­­utca 42. sz. háza 66284 forintért Müller Lajosra. Weisz Ármin és társa VI. ker­. Bajza-utcában fekvő 3112—13. 3122—a sz. telke 37800 forintért Ben­­tum Ignácra. Hübner testvérek Andrássy-ut 92—94. sz. háza Hübner Imrére. Ugyanazok VI. ker. Andrássy-ut 87—89. sz. háza Ernst szül. Hübner Annára. Ugyanazok VI. ker. Andrássy-ut 79. számú háza Hübner Gézára. Ugyanazok VI. ker. Andrássy­­ut 76. sz. háza Hübner Ernőre. Hübner Nándor VI. ker. Andrássy-ut 64. sz. házának felerésze Hüb­ner testvérekre. Méhner Benedek és Vilmos IV. ker. Király-Pál­ utca 5. sz. háza 101.670 forintért Franklin társulat magy. irod. r. társaságra. Schul­mann Gyula VI. ker. Király-utca 94. sz. házának része kk. Schulmann testvérre (örökség). Kk. Wi­­hardt testvér VIII. ker. Mátyás-tér 16. sz. házának felerésze 6000 frtért Amon Mihály és nejére. Bazzi szül. Tranger Mária VII. ker. Mária-utca 25/a. sz. háza 74.000 frtért Topits szül. Felmayer Vilmára. Kudlacsek József VI. ker. Angyalföldön fekvő 1548—49., 1550—52/a. sz. telke 2737 frt 50 frért Sybert Jánosra. Lustig Ede IX. ker. Soroksári­­uton fekvő 9576. sz. telke 5530 frtért Glücksthal Henrik és nejére. Wasserschall Antal és neje X. ker. Kőbányán fekvő 7324. sz. telke 3600 frtért Thull Valéria szül. Glasz Emmára. A budai oldalon : Özv. Havas Sándorné és társai I. ker. Krisztina-körut 659/1—44. sz. telke 4375 frtért Klimes Józsefre. Budapesti ált. hitel­egyesület III. ker. Lajos­ utca 50. sz. háza 26.500 frtért az ált. bank-részvénytársaságra. Graf Józsefné III. ker. 6257. sz. telke 130 frtért Vist Istvánra. Steiner Adolf és neje III. ker. Lajos­ utca 92. sz. háza 9400 frtért özv. Rosenfeld Rozáliára. Ifj. Beck István és Beck Erzsébet III. ker. 5950., 5981, 7009. és 7454. sz. telkei 2000 frtért Finály Zsigmond és nejére. Bacsu József és neje III. kerület Vörös­­vári-ut 741—42. sz. telke kk. Bacsu testvérekre. Holub József I. ker. Istenhegy 7127—28. sz. telke és háza 10.000 frtért Holub Józsefnéra. Kk. Argay testvérek III. ker. Bécsi-ut 23. sz. háznak felerésze 1950 frtért Reiszmann Henrik és nejére. Steingru­­ber Simon I. ker. Istenhegy 7306/7. sz. telke 5400 forintért Weisz Ármin és nejére. Heindl Lujza és Rezső I. ker. Istenhegy 6905. sz. telke 925 frtért Drescher szül. Teisz Annára. Lebhardt Ferenc és neje II. ker. Pálvölgy 4782. sz. telke 325 frtért Szabó György és nejére. Prászing József III. ker. Mátyáshegy 4630. sz. telke 470 frtért Koza Ferenc és nejére. Löwy Izrael II. kerület Törökvészi dűlőben 5085—86. számú telke 400 forintért Jauk Hedvigre. Petrovics testvérek III ker. Ürömi­utca 12. sz. háza 3300 forintért Wirth Antal és ne­jére. Hevesi Jakab és neje I. ker. Kutvölgy 6773. sz. telke 950 frtért Stern Béla és Ignácra. Eber­­hardt Mária I. ker. Kőérbereki dűlőben 9633/a. sz. telke 668 frt 50 krért Saxlehner Andrásnéra. Nie­­dermann Mária I. ker. Kőérbereki dűlőben 9641. sz. teleknek 1/2 része 1050 frtért özv. Saxlehner Andrásnéra. Konrád testvérek I. kerület Kőérbe­­reki dűlőben . 9642. számú teleknek kétharmad­része 1300 forint 50 krajcárért özvegy Saxleh­ner Andrásnéra. Schnallner Karolina férj. Vogel I. ker. Czakó­ utca 18. sz. háznak 1/2 része 900 frtért Vogel Jakabra. Gruber Vilmos H. kerület Bimbó-utcában fekvő 3484—85. sz. telke 4653 frtért Bánki Donátra. Ugyanaz II. ker. Bimbó-utcában fekvő 3484—85/5. sz. telke 4500 frtért Rosenthal Alfréd és nejére. Dörflinger Györgyné I. kerületi sasadi dűlőben 8446. sz. telke 650 frtért Takács Ferencre. Hauser Jánosné I. ker. Kőérberek dűlő­ben fekvő 9640. és 9548. sz. telkei 3087 frt 50 krért özv. Saxlehner Andrásnéra. Weigerth Károly I. ker. Orbán-hegyen fekvő 7517—19. és 7522—56. sz. telkei 10.000 frtért ifj. Weigerth Károlyra. Özv. Samassa Adolfné és társai II. ker. Ápolda­­utcában fekvő 3223—24. sz. telke 15.200 forintért Kann Ignácra. Klein Mór és Mária I. ker. Hirnök­­utca 9. sz. háza 14.700 frtért Budapest székes­ fő­város közönségére. (Kisajátítás.) Kreutzerl Jakab III. ker. Testvérhegyen fekvő 3200. sz. telke 150 frtért Henszler Endre és nejére. Henszler Endre és neje III. ker. Testvérhegyen fekvő 3730—46. sz. telke 180 frtért Kreitzerl Jakabra. Totisz Izrael Löb III. ker. föloszlott legelőn fekvő 6444/1—2. sz. telke Grósz Mór és nejére. — Az állami anyakönyvvezetés. Az ál­­­lami anyakönyvvezetés behozatalára való tekin­tettel újból szervezett három elöljárói állásra Ráth Károly főpolgármester július 30-ai határidő­vel, a hat jegyzői és két fogalmazói állásra pedig a tanács augusztus 8-iki határidővel kiírta a pá­lyázatot. Ugyaneddig nyújtandók be a pályázati kérvények az anyakönyvvezetői hivatalokhoz szer­vezett irnoki állásokra is. — Hasárjegyzék. A vásárigazgatóság jelen­tése szerint a múlt héten húsárak a következők voltak : Vesepecsenye tisztítva kilogramonkint 1 forint 50 kr. 2 frt 50 kr., ugyanaz tisztitlatlan 70 krtól 1 frt 60 kr . pecsenyehusfélék 60 krtól 1 forintig; I. oszt. leveshus 60 krtól 80 krig, II. oszt. 56 krtól 75 krig, II. oszt. 40 krajcártól 68 krajcárig. 9

Next