Budapesti Hírlap, 1895. július (15. évfolyam, 176-206. szám)

1895-07-14 / 189. szám

1895. julius 14. BUDAPESTI HÍRLAP. (189. sz.) Másnak bírói határozattal való elrendelését, esetleg fentartását s annak megtörténtéről a fővárosi államrendőrséget, sürgős esetben távirati uton érte­sítsék. — Igazságügyi kinevezések. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király Szaniszló Vil­mos privigyei, Pap László naszódi és Tabajdi Sán­dor kis-jenői járásbiráknak, továbbá Éltes Zsig­­m­ond Csíkszeredai, Telekig László kassai, Hiry Fe­renc zilahi és Salamon Zsigmond szegedi törvény­­széki bíráknak, Nemcsik Kálmán hevesi és Pogány Gusztáv felső-eöri járásbiráknak, Andrássy Sándor pozsonyi és Nagy Géza zala­egerszegi törvény­­széki bíráknak, Magos Sándor esztergomi és Pet­­rovszky József báj­ sas­csabai járásbiráknak, Jovián Jenő nagyszebeni és­ Farkas Pél egri törvényszéki bíráknak, Gajzdgó"'lA.Q.n­ő budapesti büntető járás­­bírósági járásbírónak, Halsz Béla sátoralja­ujhelyi és Hoffmann Frigyes nagykikindai törvényszéki bí­ráknak és Tarnai­ Gyula mezőkövesdi járásbírónak az ítélőtáblás bírói címet és jelleget, végül Kramp- Jin Viktor dr.­­pozsonyi ügyésznek a főügyészi he­lyettesi címet és jelleget adományozta. — Halálra ítélt aggastyán. Az olmützi tör­vényszék tegnap halálra ítélt egy Marék Ferenc nevű 87 éves munkásembert, a ki rokonát, Drabek Józsefet boszuból megmérgezte. A bűnös töredel­mes vallomást tett. Az ítélet kihirdetése után el­ájult s mikor magához tért, künyörgött, hogy adja­nak melléje papot, a ki megvigasztalja. VIDÉK. — Magyar iskolák a határon. A Muraköz­ben, a határszélen fekvő magyar állami iskolák vizsgálatait — mint ottani levelezőnk írja — julius 10-én és 11-én tartották meg Svastics Benő főispán, Ruzsicska Kálmán dr. kir. tanácsos, kerületi tanfel­ügyelő és Margítai József állami tanítóképezdei igazgató és Tischler József esperes jelenlétében. A Vashegyen, Stridon, Pác-Kanizsán és Királyiakon levő, valamint a hegykerületi állami iskolák vizgá­­latai igen jól sikerültek és a főispán szép beszédben mondott köszönetet a tanfelügyelőnek és a tanítói karnak, a­mely e határszéli vidéken a magyaroso­dást teljes odaadással terjeszti. Kiosztottak a taní­tók között 770 írt judalomdíjat is, melyet a mi­niszter, a megye és a tanügy barátai adtak e célra. Az egyes iskolákban a legjobb növendékek is kaptak jutalmat. — Lőcse vagyona­, mint azt Szőnyey Kál­mán polgármester kimutatta, ez idő szerinti,732.295 frtra rúg.* Regény-Csarnok. lv£ IÉ­E5 B­Gk Párisi regény, két kötetben. Irta: Corelli Mária. Fordította: Bálint Dezső. 54 -----­Sikerült is neki! íme itt van Gaston, — itt vagyok én, hogy feleljek a sikeréért! Na­gyon boldog vagyok! Egyszer azt mondták nekem, hogy az asszonyok a ruhájáról ítélik meg az embert, — de ön rosszul tenné, ha engemet is a ru­háimról ítélne meg. Igaz, hogy kopottak — de jól érzem magamat bennük. Rossz színben vagyok, mondja ön — de nem vagyok beteg ; az ember arcán mindig meglátni a kicsapon­gást — ezt mondván, rekedten nevettem, a­mint bánatos, csodálkozó tekintetével találkoz­tam — s én nem tagadom, hogy kicsapongó vagyok — rossz emberekkel, rossz asszonyok­kal érintkezem — azaz olyan emberekkel, a­kik nem fecsérlik arra az idejüket, hogy jók­nak tettessék magukat, mint a társadalom kép­mutató magasabb osztályai. Naplopó vagyok — játékos vagyok — s ezenfelül abszintista is vagyok, a mély szóból, ha egyáltalában megérti a jelenté­sét, meg fogja magyarázhatni jelen állapotom rejtélyeit. Az abszintivás holmi foglalkozás — meg mulatságféle Párisban, — sokan teszik; nagy és kis emberek — kiváló férfiak csakúgy, mint a semmi emberek ; biztosítom, jó társa­ságban vagyok. És szavamra mondom, hogyha elgondolom a múltban tett bohó erőlködése­met, hogy félszeg erkölcsi törvényeinket kö­vessem, s ezzel párhuzamba vonom minden Az utóbbi időben ismét élénk vita tárgya a túltermelés kérdése; pro és kontra folyik a vita, de a végeredmény mindig olyannyira elütő, hogy bámulnunk kell rajta. Nem az a baj, hogy valaki nem tudja bebizonyítani a túltermelés létezését, vagy nem létezését, hanem az, hogy a legtöbb író és harcoló önmagával sem jöhet tisztába, annyira belebonyolódik a kényes témába. Gyakran olvastam már a külföld nevezetesebb jeleseinek véleményéről ebben a kérdésben, s vala­hányszor az elaborátumnak a végére értem, mind­annyiszor azon vettem magam észre, hogy a leg­több vélemény a túltermelés nemlétezése mellett foglalt állást. Annyit azonban jóformán mindegyik jeles nemzetgazda elismert, hogy a produkció jelen­tős fokozásával a készletek is szaporodtak. Némileg tehát ha nem is nyíltan, de elismerték a termelés tekintet, minden felelősség nélkül való jelen függetlenségemet, nincs semmi — valóban semmi, a­mit sajnálnom kellene! Beszédem alatt a szép lány arca mind halványabbá változott, ajka összeszorult, szeme le volt sütve. Mikor elmondtam a mondani­valómat, azt vártam, hogy valami szenvedé­lyes szemrehányással fog felelni, de nem szólt semmit. A kezébe vette a könyvét, megje­gyezte azt a helyet, melynél abbanhagyta az olvasást, föltette a kalapját (habár észrevet­tem, hogy a keze remeg) s fölkelvén, egysze­rűen azt mondta: — Isten önnel! Elképedve bámultam rá. — Isten önnel! — ismételtem szavait. — Hát mit gondol? Azt hiszi, el hagyhatom menni ezzel a két szóval az után a hosszú tá­vollét után? Júniusban láttam utoljára, — most szeptember vége felé járunk — s azóta mennyi tragédiát játszottak el az emberek! Tragédiákat! — ej ! — gyilkosságokat meg öngyilkosságokat!............kiáltottam , aztán szinte akaratlanul bocsánatkérő mozdulatot téve, felé nyújtottam a kezemet, mondván . . . — Ne menjen, Héloise ! — ne még ! Be­szélnem kell önnel ! Ezer dolgot kell kérdez­nem öntől. — Minek ? kérdő gépiesen. Hiszen azt mondja, nincs mit megbánnia ! Némán álltam előtte. Szemei elég szilár­dan pihentek az enyéimen, de volt bennük valami szánalomféle, a­mi rendkívül zavarba hozott. — Nincs semmi, a­mit sajnálnia lehetne — ismétlő. — A régi napok elmúltak önre nézve, mint a­hogy rám nézve is ! Rövid pár hónap alatt életünk legjobb, legboldogabb része véget ért. De — monda lélekzet nélkül — mielőtt elmegyek, mondani akarok önnek valamit: tudniillik azt, hogy sajnálom, hogy megátkoztam. Hibát tettem — de azért való­— Tévedés címen közöltük azt a hirt, hogy Békésmegye árvaszékénél két Megyeri Zsuzsanna vagyonát kezelték s a mikor az egyik nagykorú lett, tévedésből a másiknak húszszor akkora vagyo­nát adták ki. E hírünkre vonatkozólag Ujfalussy Dezső helyettes árvaszéki elnök úrtól azt a felvilá­gosítást kaptuk, hogy a dolog éppen megfordítva történt, t. i. a nagyobb vagyonú Megyeri Zsuzsan­nának adták ki a kisebb vagyont és a számfejtés­nél, illetve elkönyvelésnél történt tévedés folytán. De az elnök leveléből az is kiderül, hogy a kisebb vagyon mindössze négy forint és 04 krt tesz ki, a húszszorta nagyobb vagyon pedig nyolcvankét forint volt összesen és igy a tévedés mindössze 4 fit és 4 kr. kárt okozott a tisztviselőnek, a ki tévedett. Pert­­sem indítanak a gazdagabb Megyeri Zsuzsanna ellen, mert az, noha a névrokona vagyonát is fel­vette, teljesen vagyontalan, úgy, hogy még a 4 fit­l­ért sem tudnák megvenni rajta. Egyesületek. A Sir Montefiore M. betegsegitv-egyesü­let jú­lius 20-án az Erzsébet királyné­ körút 5—7. szám alatt levő vendéglőben hangversenynyel, disteké­­zéssel, tombolával és szépségversenynyel és tánccal egybekötött nyári ünnepet rendez. KÖZGAZDASÁG.­­ Budapest, juli 13. A túltermelés­ aránytalan emelkedését. És itt van a baj. A gazdák hozzá vannak már szokva jó földeket gabona alá használni és minél olcsóbbá lett a gabona, annál többet igyekeztek rajta produkálni, hogy ha — mint ők mondják — már áruk sincs a terményeknek, legalább több teremjen, mint a­mennyi az előtt termett, így akarják pótolni az alacsonyabb árak­kal előállott különbözetet, és ebben bizonyos tekin­tetben van is észszerűség, mert hiszen a gazda könnyebben lélegzik, a mint terményeiből, a­melyet elvetett, a régitől eltérőleg két, Sőt három annyi terményt kap vissza. Szeretnék én olyan gazdát látni, a­ki — ha csak saját kis királysága nincsen és adót, közterhet stb. nem fizet — képes lenne a régi terméseredményekkel, mondjuk, hogy holdan­­kint 4—5 métermázsával is megelégedni. Régebben, de még néhány évtized előtt is, a­mikor még a búzaárak 12—14 frt között mozogtak, elhiszem, hogy elegendő volt, főképp a kisgazdának, ha hold­an kint 4—5. mmázsa gabonája termett, és nézzük ma meg gazdaságát. Bármennyire kezdetle­gesen gazdálkodik is, a paraszt i­i a­­ trágyát nem fieg adja meg többé földjétől. A kis gazda tehát — alggint 6—7 mmázsa gabona terem a földjén — nehéz szívvel tekint a jövő elé, mert látja, hogy az eredménynyel nehéz lesz­ boldogulnia; a mint azon­ban 9—10 mmázsa gabonának az értékét megkapja, ha a búza ára 40—50 százalékkal alacsonyabb is, mint hajdan volt, megelégedettebb. Nem törődik Ő azután azzal, mi történt terményével, a melyet olcsón eladott s a mely esetleg olyan raktárba ke­rült, a­hol évekig is hevertetik. Így szaporodtak föl a készletek, a melyek bizonyára csak a túlter­melésből származhattak s a melyek ezután is szapo­rodni fognak, mert a produkció egyre rohamosabban fokozódik. Jóhiszemüleg nem is lehet tagadni a túl­termelés létezését, hírneves nemzetgazdák apodik­­tice kiszámították, hogy a népesedés szaporulata tíz év alatt alig 10 °/C, holott ezzel szemben egyedül a gabonatermelés szaporodása már évenként is közel 3 °/C. Tehát háromszor annyi a produk­­cionális emelkedés, mint a minő a lakosság szapo­rulata. Avagy talán azt hiszik egyesek, hogy az ember ma háromszor annyit fogyaszt, mint régeb­ben ? Csalódnak azok is, a­kik azt hiszik, hogy a produkció csak egyes államokban fokozódott, mert néhol van visszaesés, ez tagadhatatlan, de ott, hol a visszaesés nyomait észleljük, az nem annak a bűn nem szolgáltam rá, hogy az életét annyira tönkretegye, mint a­mennyire tette. Tudom, hogy keservesen szenvedett, de reméltem, hogy lesz annyi férfiassága, hogy legyőzze ezt a szenvedést és megemberelje magát. Tudtam, hogy megcsalták, de azt hittem, lesz olyan nagylelkű, hogy meg tudja bocsátani az árulást. Derék, bátor és lovagias úri­embernek tartot­tam, — nem hittem volna, hogy gyönge a jelleme és — gyáva! Kissé habozott az utolsó előtt, de a­mint kimondta, elmosolyodtam. — Igaz, nagyon igaz, Héloise! —­ mon­dom nyugodtan. — Gyáva vagyok s büszke vagyok rá! A bátor emberek azok, a­kik min­denféle veszedelem elé állanak mások kedvéért, vagy valami olyan dologért, a­melynek sikeré­ben nem lesz joguk osztozkodni. Én kerülöm az ilyen kellemetlenséget. Elég „gyáva“ va­gyok, hogy önmagamnak igyekezzem­ megsze­rezni a kényelmet és biztosságot*,a becsü­let kérdését azok éles nyelvére és csattogó kardjaira bízom, a kik törődnek vele; nekem nem kell! Héloise felháborodva nézett rám s a szeme csak úgy­­ szikrázott. — Oh Istenem ! kiáltá. Lehetséges-e, hogy ön ilyen mélyre sülyedhetett! — Kegyetlen boszuja nem volt-e elegendő? Paulát kiüldözte otthonából — szégyene, melyet nyilvánosan hirdetett, megölte nagybátyámat,"''Paula atyját —, ebből az egy gonosz cselekedetéből a baj s a szerencsétlenség egész tömege keletkezett. Még az a nyomorult Guidel Sylvion is rejté­lyesen eltűnt s nem lehet nyomát találni. De ön nem elégszik meg mindezzel a bajjal, ha­nem még önmagát is tönkreteszi! S miért? Egy gyermek szószegésért! Hiszen előre meg­mondtam, hogy az a gyermek azt sem tudja mit akar s egyszerűen azért fogadta önt vőle­gényül, mert azt hitte, hogy jó szemmel nézik a szülei! Fogalma sem volt a szerelemről i­s II

Next