Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)
1895-08-01 / 207. szám
Budapest, 1895. XV. évfolyam 207. sz. Csütörtök, augusztus 1. Előfizetési árak: Egész évre 11 firt, félévre 7 frt, 3 fit 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille - számítással díjszabás szerint Egyes számára helyben 4 hr., vidéken 5 kr. A bolgár politika fordulása. Budapest, júl. 31. Bolgár Ferdinánd nem tűrhette tovább, hogy mindene megvolt, csak az európai hatalmak formai elismerése nem, melyhez Oroszország hozzájárulása is szükséges. Igaz, hogy Bulgária ezért bámulatos módon látszott fejlődni, katonai, pénzügyi és kultúrai tekintetben megerősbödni. Oroszországot és Franciaországot kivéve, az összes számottevő hatalmak igen barátságos szemmel nézték az új állam haladását. Senki se bántotta, háborgatta a fejedelmet a hatalom birtokában. Elfogulatlan politikusok véleménye szerint végre is kivívta volna magának a formai elismerést is, melyre különben objektív okokból , sürgős szüksége nem volt. De bolgár Ferdinánd úgy vélekedett, hogy nem szabad tovább tétlenül néznie az eseményeket és segítőleg bele kell nyúlnia az ügyek menetébe. Mondják, hogy hiúsága sarkalta s objektív okok híján az nem éppen valószínűtlen föltevés. A kár mint van, a Sztambulov bukása óta előkészített nagy fordulat Bulgária politikai magatartásában ténynyé vált s ennek a ténynek mivoltával, hatásával ezentúl számolnia kell a politikának. E politikai fordulat jelenségei, mióta az Oroszországból visszatérő bolgár küldöttség tagjai készségesen nyilatkoznak az európai sajtó szolgálatában, immár nyilvánvalók. A bolgár küldöttség tagjai szinte tüntető módon fejtegetik küldetésük célját és eredményeit. Amily tüntető módon mentek Pétervárra, ott ünnepeltették s fogadtatták magukat, épp oly hangosan, hogy Pétervárott és Szófiában is tudomást vegyenek róla, hirdetik küldetésük nagy sikereit. Elmondják fűnek fának, hogy az összes bolgárok rajonganak az oroszokért, kik Bulgáriát felszabadították. Az az egész időszak, mely alatt Bulgária s Oroszország közt minden érintkezés megszakadt, sajnálatra méltó félreértésből eredt intermezzo, melyre fátyolt kell vetni. Nem titkolják, hogy Péterváron, midőn a cár fogadta Klement metropolitát s Lobanov külügyminiszter a küldöttséget, a legfőbb politikai kérdéseket tárgyalták , s habár el nem árulhatják, hogy micsoda föltételeket szabtak az oroszok a kibékülésre vonatkozólag, de diadalmasan hirdetik, hogy célt értek s e feltételek egyikét, melyre Pobjedonoszev is célzott, t. i. Boris hercegnek az ortodox hitre való áttérését, elég világosan jelentik. A küldöttség tagjai úgy beszélnek, mintha orosz-ellenes párt Bulgáriában egyáltalán nem léteznék. Ebben az értelemben informálták az orosz intéző köröket, melyek elismerték, hogy a küldöttség igazi képviselője a megtévelyedéséből megtért bulgár népnek. Komoly politika nem fogja Ferdinándnak hibául felróvni, ha ki akar békülni Oroszországgal, ha barátságosabb magatartásra akarja bírni a hatalmas cárt, csak az a kérdés, hogyy micsoda árt hajlandó fizetni ezért. Kevésbbé fontosnak látszhatik Boris herceg áttérése. De miért változtatta meg még csak két évvel ezelőtt nagy küzdelmek árán a bolgár alkotmányt, hogy fiát katolikus hitre kereszteltethesse? Milyen tekintélye lesz az ő politikai előrelátásának otthona a külföldön, főleg pedig magában Oroszországban ? Mire fogják becsülni eszét és akaratát? Ferdinánd, aki erősen megmaradt a maga útján, még Oroszország szemében is valaki volt, nem szerették ott, de becsülni kellett és tartani is tőle. Ferdinánd, aki meghunyászkodik, aki meghátrál, aki minden pozícióját feladja, jelentéktelen ember lesz, ki nem számít többé. Meglehet, hogy elismerik , de az ezen az áron elismert Ferdinánd nem lesz többé tényező a politikában. Vazallusa lesz Oroszországnak, akit éppen, mert jelentéktelen s akarattalan, megtűrnek. Ha ezzel éri be ő és nagyra látó családja, akkor igen kicsinyes, hiú embernek bizonyult, akinek ambíciója csak szánalmas mosolyt kelt az európai politika minden komoly tényezőjében. Mi Magyarországon csak némi csalódással, de nem valami túlságosan aggódva figyeljük meg a bolgár politika ezt a fordulatát. Nem tartunk tőle, voltak csupán azok az alkalmak, amikor nagy társaság verődött össze a várkastélyokban és a falusi nagy urak palotáiban. Már az alkalom ritkasága is arra csábíthatta az embereket, hanem parancsolja is az ízlés, a divat, a korszellem, hogy ilyenkor kitegyenek magukért. És ki is tettek rendszerint, mert az ember mindig szerette mutogatni, a mije van és nem ritkán azt is, amije nincs. Ez alkalmatosságok mindenike eseményszámba ment, hónapokig készültek rá. A temetés hónapokkal, olykor esztendőkkel történt az elhalálozás után, amint a körülmények engedték. Amig Bécsből meghozták a temetéshez szükséges mobiliát, amig a gyásznép összesereglett az ország minden részéből: arra az időre a megboldogultat ideiglenesen elhelyezték a templomba, vagy a kastély valamely zugába. Híjával voltak mindennek, ami nekünk ma meg van ; nem volt vasút és telegráf, hogy megszüntesse a távolságot ; nem voltak rakodó házak, ahonnan pár óra alatt meg lehet szerezni minden szükségest. Hazulról, az igaz, hogy roppant bőségben, csak a mindennapi életre valók kerültek ki, minden egyebet messzi földről kellett meghozatni. Az országot széltében-hosszában árukkal bejáró görög, örmény és zsidó kereskedő karavánok a mai áruházakat és szállítókat nem is pótolhatták, meg nem is voltak mindig kéznél. A kelengye kelméit, a minők: a skarlát, vont arany és ezüst, selyem, atlasz, brokát, Bécsből, Prágából, Velencéből hozatták; a keleti cikkeket Konstantinápolyból, az út oda és vissza félévig tartott olyan közbiztossági viszonyok kö- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Ma és hajdan. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A mai társadalmat a feudális idők hagyományaiból legkiválóbban a látványosságok érdeklik ; hisz ebben a dologban távolodott el legmesszibb a ma a tegnapelőttől. Valahányszor arisztokrata családokban házasság történik, ahol mentek, kalpagos, kardos menetet vezet a templomban a tollbokrétás násznagy, látására mindig nagy közönség verődik össze s korunk krónikái : az újságok, a menet színpompáját szemmel látható gyönyörűséggel írják meg. Kétségtelen, hogy mindenfajta látványosságban a festői, az arkaikus disz az, ami leginkább imponál a mi demokrata szokásainknak és ízlésünknek. Amikor látjuk a szobában a színpompát, a klenódiumokban és a fegyverzetben az érték mellett a stílust: komor fekete kabátunk a maga internacionális semmitmondó voltáért pironkodni hajlandó. A múltat szeretjük és irigyeljük, még ha nem is irigylésre méltó. Irigyelvén azoknak drámai elevenségét, pitoreszk színeit, a velükjáró pompát és zajt. Hisz a mi lakodalmunk alig egyéb, minthogy a nagy nap reggelén frakkot öltünk, fehér nyakkendőt kötünk, aztán a pap után elmormoljuk az eskü szavait; végül a szokottnál valamivel jobban megebédelünk, vagy megvacsorálunk akkora társaságban, amekkora az összeköttetésünk és a mekkora társaságunk összegyűjtését erszényünk, vagy a feleségünk hozománya megengedi. Ezzel az új asszonyt elvezetjük az úton rakott fészekbe, talán nem gyalog, nem is omnibuszon, de bérkocsin, amely fészek fekszik valahol a földszint és a negyedik emelet között. Ennyi az egész. Örömünkről nem tud senki, azokon kívül, akik kötelességből osztozkodnak benne, a nagy nap nem dátum a helyi krónikában. Ilyenformán csináljuk mindannyian, én, te ő , a miniszteri tanácsos és a szabólegény. Talán kényelmesebb, sőt lehet okosabb is úgy esni át a házasság ceremóniáin, ahogy ma teszszük , de az tagadhatatlan, hogy amúgy mulatságosabb — már pedig embernek fő a mulatság ! A mi félnapos szegényes ünnepségünk minő semmiség, milyen kisszerű valami a múlt, heteken át való cécéi mellett. Persze sem időnk nincs rá, sem alkalmatosságunk, de még csak módunk sincs, hogy a régieket utánozzuk. Városokon lakunk tíz és százezer polgártársunkkal, nem várkastélyokban ; hivatalnokok, kereskedők, iparosok vagyunk és nem katonák, meg országos méltóságok viselői ; egyetlen inas vagy szobaleány áll parancsunkra és nem az apródok, komornyikok, csatlósok, hajdúk, uradalmi tisztek egész csapata, meg a környék kisebb nemesei teljes számban. Márpedig azok a szemetkápráztató látványosságok, amelyeknek ma csak halvány mását látjuk némely arisztokrata nász alkalmával, ilyen környezetben annyi mindenféle ember közreműködésével folytak le. Amíg az élet nem központosult a városokba , a házasság, a keresztelés, a temetés Mai számunk 16 oldal.