Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)
1895-08-01 / 207. szám
1895. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (207. sz.) s nyomban visszaérkezése után minisztertanács elé terjeszti az 1896. évi költségvetést. A minisztertanács végleges megállapitása után a költségvetést a pénzügyminiszter valószínűleg még augusztusban ő felsége elé terjeszti. Plener kinevezése. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király július 10-én kelt elhatározásával nemes Plener Ernő dr. belső titkos tanácsosnak adományozta a közös legfőbb számvevőszék megürült elnöki tisztét „a közös külügyi és pénzügyi miniszterek legalázatosb együttes előterjesztésére“. Mint ebből a közleményből kitetszik, Plenert a király már három hét előtt, július 10-én nevezte ki, tehát egy nappal TóthVilmos fölmentése előtt. Plener a közös főszámszék ötödik elnöke. Az első volt Hoch báró, aki 1868. április 9-től 1869. január 2-ig volt elnök, ötét követte Prohnthner lovag 1877. november 4-ig, az ő utódja volt Wieser Lipót báró, a ki 1879. október 12-ig volt elnök s azóta Tóth Vilmos vezette az elnökséget. Plener csak október elején veszi át hivatalát, mert most Helgolandba megy fürdőzni. Polgári és egyházi esketés. Az egyházpolitikai törvények életbeléptetése idejére a ref. lelkészi hivatalok már megtették a szükséges intézkedéseket. Ez bizonyítja Papp Károlynál?, a budapesti református egyház rendes lelkészének a hivekhez intézett következő figyelmeztetése : „Az országos törvények értelmében ez év október elsejétől kezdve a házassági fogadalmak (esketések) az e célra kinevezett polgári tisztviselők előtt fognak történni s a házasságkötések egyéb részei a templomban fognak tartatni úgy, mint eddig. Tehát a jegyesek elmennek a polgári tisztviselőhöz, ki előtt leteszik a fogadást, onnan jönnek a templomba, az egyház illetve az Isten áldását kérni. Az időt azonban, amikor jönni akarnak, előre — legjobb egy nappal előbb — be kell jelenteniök a lelkészi hivatalban. A hirdetések szintén a polgári tisztviselő által fognak eszközöltetni.“ Szerb papok és tanítók nyugdíjügye. A hivatalos lap mai száma rég várt királyi rendeletet közöl. A karlócai gör. kel. szerb metropolita területén lakó gör. kel. szerb papság özvegyeinek és árváinak nyugdíjalapjáról szóló szabályzatot és a nemzeti egyházi tisztviselők és tanárok számára alkotott nyugdíjszabályzatot hagyta jóvá a király e kettős rendeletében. A két szabályzatot a Karlócára egybehívott gör. kel. egyházi kongresszus még gyet rakotta. És nem volt ritkaság a virágos vont aranyból varrott főöntös, a kelme retjét huszonhárom forinttal fizették, „nyolcvan arany boglár rajta, negyven gyöngyös, három gyöngy van mindenikben, negyven zománcos“. A mi a legjellemzőbb feudális érában, hogy ezek a jelenségek nem szórványosak, mint a mi korunk nagy cécói. A mi generációnk az apró, de csaknem szakadatlan mulatságra született s a viszonyok is csak annak kedveznek. A kis királyok kora lejárt, a nagy urak nyomába a polgárság hierarkiája lépett. Ma csak a színházban, vagy históriai tablókban produkálnak olyan látványosságokat, a minőkkel akkor az élet kínálkozott. Ma csaknem elképzelhetetlen, fejedelmi vagyonnal és a legoligarcikusabb születéssel is olyan nász, aminő például Thurzó Imréé volt. Erről az országra szóló ünnepségről egy kortárs ezeket írja: „Meg kell emlékeznem a Thurzó Imre királyi pompával tartott lakodalmáról. Thurzó Imre erre az ünnepségre ötszáz lovas és száz gyalogvitézt szerelt föl s a lakodalmi menetben, hatvanhárom hintón, ott volt Magyarország csaknem egész főnemessége. A megnevezett uz ő nagysága öröme napján a hintók ilyen rendben vonultak be Helmecre: az örömanya kocsija, palatínus uram kocsija, nyolc főur kocsija, a vőlegény kocsija, a menyasszony kocsija, négy főur feleségének kocsija, stb. A lakodalom Helmecen (Zemplé m megye) kezdődött, folytatták Tokajban három napon, aztán Bizsén szinte egy egész hónapon keresztül.“ Pedig Thurzó Imre a legjózanabb, a legkomolyabb emberek közé tartozott; kortársai szoba-tudósnak tartották. Junius. 1892. november 5-dikén tárgyalta s jóváhagyás végett fölterjesztette a királyhoz, a ki most kiadott rendeletében igy vezeti be a jóváhagyást : Mi azokat magyar minisztertanácsunk véleményes előterjesztése folytán a mi legfelsőbb királyi jogunk gyakorlásának szempontjából és a helyesebb és szabatosabb kifejezések követelte változtatásokkal legkegyelmesebben megerősítendőknek találván, arra nézve kiadtuk és kiadjuk jelen királyi rendeletiket. A nemzetiségek szövetsége, Budapest, júl. 31. Bezerédj Viktor belügyminiszteri tanácsos, a rendőri ügyosztály feje, a Magyarország egyik dolgozótársa előtt nyilatkozatokat tett a Budapestre egybehívott nemzetiségi kongresszus dolgában. A kongresszus — igy szólt — nincs bejelentve eddig sem a minisztériumnál, sem a budapesti főkapitányságnál s igy a minisztérium hivatalosan még nem foglalkozhatott a dologgal. A felhívás, noha bombasztikus, még nem ad okot a közbelépésre s ha a napirend nem lesz nagyon furcsa, a kongreszszus megtartását alig fogják ellenezni. Megnehezíti a helyzetet a brüsszeli interparlamentáris konferencia s ha a nemzetiségi kongresszus egybehívóinak az a célja, hogy a brüsszeli konferencia előtt causi céléletet csináljanak, erre a kormány nem fog alkalmat adni nekik. A brüsszeli konferenciát illetőleg a miniszteri tanácsos kijelentette, hogy a kormány megtette a kellő lépéseket, hogy a millenium alkalmával a magyar fővárosba való meghívás szíves fogadásra találjon. A legtöbb nemzet részéről biztosítva van meghívásunk elfogadása s csak a franciák és az olasz intranzigensek vannak még mindig az oláhok pártján. Ámde noha diplomáciánk s különösen Pázmándy Dénes buzgólkodása biztosítja, hogy a magyar meghívást a konferencia többsége elfogadja, tekintettel arra, hogy az oláhok az európai közvéleményben való hangulat-csinálásra sokkal több lappal rendelkeznek, mint mi, nem lehetetlen, hogy a francia-olasz-oláh elemek esetleg meghiusítják a mi meghívásunkat és a jövő évi konferenciát valami neutrális területen tartják meg. * A Telegraful Roman, a nagyszebeni metropolita, Román Miron lapja, mai számában ismét a nemzetiségek kongresszusával foglalkozik. Kétes eredményűnek mondja az egész mozgalmat, mely a nemzetiségeket közös akcióba akarná hajtani. Az együttes működés föltétele a létérdek közössége s midőn ez veszedelemben forgott, a nemzetiségek önként egymás szövetségére voltak utalva. Ez 1879-ben történt, a mikor a parlamentben a magyar nyelvnek a népiskolákban való tanítását tárgyalták s 1883-ban, midőn a középiskolai törvényeket megalkották. Azóta a nemzetiségek szövetsége megszűnt, mert mindegyiknek más a létérdeke. És most mozgalom indult meg, amely e szövetséget meg akarja újítani; tapasztalatlan problematikus emberek állanak az akció élére, heves harcot folytatnak mellette, de csak írásban. Nem törődnek vele, hogy az idő drága, cselekedni nem cselekesznek semmit, csak üres frázisokat hangoztatnak, ahol pedig sok a beszéd, ott kevés az eredmény. A román nép szegény nép, s a jelen körülmények közt kár minden elveszett percért. „Adja Isten, — mondja végezetül a Telegrafus, — hogy e szövetséget mégis bevégzett tény gyanánt lássuk. De mi az előkészületek után nagy reményeket nem fűzünk hozzá. Népünk jóllakott a politikai kísérletezésekkel, melyeknek eredménye végre is csak az volt, hogy jobban üldözték. Aki kezében érzi az erőt és hatalmat, az támadjon, de fölkelteni a harcot és azután megfutni, otthon hagyva a nyomort és szegénységet másoknak, nem politikus dolog, és ha már politikus is lenne, de nem tisztességes.“ * A bécsi Presse mai vezércikkelye a magyarországi nemzetiségek kongresszusáról szól. Teljesen jogosultnak tartja azt, hogy a magyar közvélemény közömbös lenézéssel fogadja a nemzetiségek kongresszusának a hírét. Azt mondja, hogy a kongresszusnak azért sem lesz sikere, mert a magyarországi nemzetiségek vezetői két évtizeden át politikai fejlődésüket elaludták, de még más a céljuk az oláhoknak, más a tótoknak és a szerbeknek. Különben a szűkebb értelemben vett Magyarországban az oláhok nincsenek is a passzivitás politikájának terén és a szerbeknek csak egy töredéke van az ellenzéki táborban. A magyar országgyűlés oláh és szerb nemzetiségű képviselői régen a kormánypárthoz tartoznak, s így akceptálták teljesen Magyarország mai alkotmányát. Hogy az extrém szerbek kilátásai mily gyöngék, legjobban bizonyítja, hogy a kongresszusra való fölhívást nem írták alá sem Miretics, sem Pofit, hanem csak a Gavrilák és Jokszimovicsok. Georgi levelei. — Saját tudósítónktól. — Bukarest, jul. 29. A galaci ügyben benyújtott Vádirat egyik érdekes részét közlöm a következőkben, mely világot vet arra, mily eszközökkel dolgozott a Georgi cég. Brenning és Georgi levelezésének egy része ez, mely szomorú világot vet a román társadalmi viszonyokra. Georgi 1893. május 2-ai kelettel ezt írja Brenningnek: „Hogy végre tisztába jöjjünk a galaci szélhámosokkal (maitres chanteurs de Galatz) — polgármester, képviselők s mások — kiknek étvágyát Martinnak Bukarestben való idézése túlzottan felingerelte, a következő ajánlatot teszem : 1. 50.000 frankot adok önnek (Brenning), hogy azt felerészben az érdekelt személyek között feloszsza (polgármester, képviselők) abban az arányban, ahogy jónak látja. 2. 40.000 frank készpénzben vagy 60.000 frank részvényekben a polgármester és a többi előkelő tisztviselők közt osztandó ki, akik kötelezik magukat a koncessziót a kamara mostani ülésszakának bezárása előtt végérvényesen rendezni. 1898. május 8-iki kelettel a következő érdekes levelet írja Georgi Brenningnek: „Megkaptam 2-ikáról és 8-ikáról kelt levelét s figyelmét egy igen fontos körülményre hívom fel a galaci, jászvásári és brailai koncesszió dolgában. A vámilletményeket értem, melyek szerintem 150— 190.000 frankot tennének ki városonként. Ez rendkívül sok és félek, hogy eme skandalózus illetmények az üzlet létesülését megakadályozzák. Másrészt azonban van talán egy mód, mely megkönynyítené a dolgunkat. íme így : Törökországban és Portugáliában, hol szintén magas vámilletményeket kellett volna fizetnem, megegyeztünk a polgármesterrel és képviselőkkel és felét a fizetendő öszszegnek nekik engedvén át, megkaptam segítségükkel a kormánytól és várostól a fölmentést az összes vámilletmények alól ; nagy összeget takarítottunk meg ily módon, míg a szóban levő személyek a maguk részéről szintén igen nagy összeget kaptak. Ajánlom tehát önnek, hogy azonnal érintkezésbe lépjen Boskoval Jászvásáron és Ressuval, Robeszkuval Galatzban, hogy a vámilletmények fizetése alól való fölmentést kieszközöljék. Fele ennek miénk, másik fele öné lesz, magától értődvén, hogy az ön részéből Boskovnak, Ressunak és Robeszkunak részét ki kell adnia (komoly részt kell belőle adni, másképp nem fognak semmit sem tenni.)“ Erre az ajánlatra Brenning május 15-én, azt felelte : „Május 8-iki levelét , a vámot illetőleg figyelemmel olvastam, épp úgy barátaink is, akik már hozzáfogtak, hogy a kedvezményt, azaz a fölmentést kieszközöljék, ami szerintük sikerülni is fog.“ Brenningnek Georgi egy ízben így ír szóról-szóra : „Lehetetlenség valamely összeget (a költségvetésben) szerepeltetni azon a címen, hogy ezt fizetésképpen valamely tisztviselőnek adtuk. Börtönbe kerülünk érette mindannyian, épp úgy, mint a Panamistáké. Amitől Georgi félt, az megtörtént. Egyébiránt a legújabb galatzi hír az, hogy a törvényszék Brenninget és Schapira bankárt 75.000 frank kaució mellett szabadlábra helyezte.