Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)

1895-08-01 / 207. szám

1895. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (207. sz.) s nyomban visszaérkezése után minisztertanács elé terjeszti az 1896. évi költségvetést. A miniszterta­nács végleges megállapitása után a költségvetést a pénzügyminiszter valószínűleg még augusztusban ő felsége elé terjeszti. Plener kinevezése. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király július 10-én kelt elhatározásával nemes Plener Ernő dr. belső titkos tanácsosnak adományozta a közös legfőbb számvevőszék megürült elnöki tisztét „a közös külügyi és pénzügyi miniszterek leg­­alázatosb együttes előterjesztésére“. Mint ebből a közleményből kitetszik, Ple­­nert a király már három hét előtt, július 10-én nevezte ki, tehát egy nappal Tóth­­Vilmos föl­mentése előtt. Plener a közös főszámszék ötö­dik elnöke. Az első volt Hoch báró, a­ki 1868. április 9-től 1869. január 2-ig volt elnök, ötét követte Proh­nthner lovag 1877. november 4-ig, az ő utódja volt Wieser Lipót báró, a ki 1879. október 12-ig volt elnök s azóta Tóth Vilmos vezette az elnökséget. Plener csak október elején veszi át hivatalát, mert most Helgo­­landba megy fürdőzni. Polgári és egyházi esketés. Az egy­házpolitikai törvények életbeléptetése idejére a ref. lelkészi hivatalok már megtették a szüksé­ges intézkedéseket. Ez bizonyítja Papp Károly­nál?­, a budapesti református egyház rendes lelkészének a hivekhez intézett következő figyelmeztetése : „Az országos törvények értelmében ez év október elsejétől kezdve a házassági fogadalmak (esketések) az e célra kinevezett polgári tisztvise­lők előtt fognak történni s a házasság­kötések egyéb részei a templomban fognak tartatni úgy, mint eddig. Tehát a jegyesek elmennek a polgári tisztvi­selőhöz, ki előtt leteszik a fogadást, onnan jönnek a templomba, az egyház illetve az Isten áldását kérni. Az időt azonban, a­mikor jönni akarnak, előre — legjobb egy nappal előbb — be kell je­­lenteniök a lelkészi hivatalban. A hirdetések szintén a polgári tisztviselő ál­tal fognak eszközöltetni.“ Szerb papok és tanítók nyugdíj­ügye. A hivatalos lap mai száma rég várt királyi rendeletet közöl. A karlócai gör. kel. szerb metropolita területén lakó gör. kel. szerb papság özvegyeinek és árváinak nyugdíjalap­járól szóló szabályzatot és a nemzeti egyházi tisztviselők és tanárok számára alkotott nyug­­díjszabályzatot hagyta jóvá a király e kettős rendeletében. A két szabályzatot a Karlócára egybehívott gör. kel. egyházi kongresszus még gyet rakotta. És nem volt ritkaság a virágos vont aranyból varrott főöntös, a kelme retjét huszonhárom forinttal fizették,­­ „nyolcvan arany boglár rajta, negyven gyöngyös, három gyöngy van mindenikben, negyven zománcos“. A mi a legjellemzőbb feudális érában, hogy ezek a jelenségek nem szórványosak, mint a mi korunk nagy cécói. A mi generá­ciónk az apró, de csaknem szakadatlan mulat­ságra született s a viszonyok is csak annak kedveznek. A kis királyok kora lejárt, a nagy urak nyomába a polgárság hierarkiája lépett. Ma csak a színházban, vagy históriai tablók­ban produkálnak olyan látványosságokat, a minőkkel akkor az élet kínálkozott. Ma csak­nem elképzelhetetlen, fejedelmi vagyonnal és a legoligarcikusabb születéssel is olyan nász, a­minő például Thurzó Imréé volt. Erről az országra szóló ünnepségről egy kortárs ezeket írja: „Meg kell emlékeznem a Thurzó Imre királyi pompával tartott lakodalmáról. Thurzó Imre erre az ünnepségre ötszáz lovas és száz gyalog­vitézt szerelt föl s a lakodalmi menetben, hatvanhárom hintón, ott volt Magyarország csaknem egész főnemessége. A megnevezett uz ő nagysága öröme napján a hintók ilyen rend­ben vonultak be Helmecre: az örömanya kocsija, palatínus uram kocsija, nyolc főur ko­csija, a vőlegény kocsija, a menyasszony ko­csija, négy főur feleségének kocsija, stb. A lakodalom Helmecen (Zemplé m megye) kezdődött, folytatták Tokajban három napon, aztán Bizsén szinte egy egész hónapon keresztül.“ Pedig Thurzó Imre a legjózanabb, a legkomolyabb emberek közé tartozott; kortársai szoba-tudós­nak tartották. Junius. 1892. november 5-dikén tárgyalta s jóváha­gyás végett fölterjesztette a királyhoz, a ki most kiadott rendeletében igy vezeti be a jóvá­hagyást : Mi azokat magyar minisztertanácsunk vélemé­­nyes előterjesztése folytán a mi legfelsőbb királyi jogunk gyakorlásának szempontjából és a helyesebb és szabatosabb kifejezések követelte változtatásokkal leg­kegyelmesebben megerősítendőknek találván, arra nézve kiadtuk és kiadjuk jelen királyi rendele­tiket. A nemzetiségek szövetsége, Budapest, júl. 31. Bezerédj Viktor belügyminiszteri tanácsos, a rendőri ügyosztály feje, a Magyarország egyik dolgozótársa előtt nyilatkozatokat tett a Budapestre egybehívott nemzetiségi kongresszus dolgában. A kongresszus — igy szólt — nincs bejelentve eddig sem a minisztériumnál, sem a budapesti főkapi­tányságnál s igy a minisztérium hivatalosan még nem foglalkozhatott a dologgal. A felhívás, noha bombasztikus, még nem ad okot a közbelépésre s ha a napirend nem lesz nagyon furcsa, a kongresz­­szus megtartását alig fogják ellenezni. Megnehezíti a helyzetet a brüsszeli interparlamentáris konfe­rencia s ha a nemzetiségi kongresszus egybehívói­­nak az a célja, hogy a brüsszeli konferencia előtt caus­i célélete­t csináljanak, erre a kormány nem fog alkalmat adni nekik. A brüsszeli konferenciát illetőleg a miniszteri tanácsos kijelentette, hogy a kormány megtette a kellő lépéseket, hogy a millenium alkalmával a ma­gyar fővárosba való meghívás szíves fogadásra találjon. A legtöbb nemzet részéről biztosítva van meghívásunk elfogadása s csak a franciák és az olasz intranzigensek vannak még mindig az oláhok pártján. Ámde noha diplomáciánk s különösen Pázmándy Dénes buzgólkodása biztosítja, hogy a magyar meghívást a konferencia többsége elfo­gadja, tekintettel arra, hogy az oláhok az európai közvéleményben való hangulat-csinálásra sokkal több lappal rendelkeznek, mint mi, nem lehetetlen, hogy a francia-olasz-oláh elemek esetleg meghiu­­sítják a mi meghívásunkat és a jövő évi konferen­ciát valami neutrális területen tartják meg. * A Telegraful Roman, a nagyszebeni metropo­lita, Román Miron lapja, mai számában ismét a nemzetiségek kongresszusával foglalkozik. Kétes eredményűnek mondja az egész mozgalmat, mely a nemzetiségeket közös akcióba akarná hajtani. Az együttes működés föltétele a létérdek közössége s midőn ez veszedelemben forgott, a nemzetiségek önként egymás szövetségére voltak utalva. Ez 1879-ben történt, a mikor a parlamentben a magyar nyelvnek a népiskolákban való tanítását tárgyalták s 1883-ban, midőn a középiskolai törvényeket meg­alkották. Azóta a nemzetiségek szövetsége meg­szűnt, mert mindegyiknek más a létérdeke. És most mozgalom indult meg, a­mely e szövetséget meg akarja újítani; tapasztalatlan problematikus em­berek állanak az akció élére, heves harcot foly­tatnak mellette, de csak írásban. Nem törődnek vele, hogy az idő drága, cselekedni nem cselekesznek semmit, csak üres frázisokat hangoztatnak, a­hol pedig sok a beszéd, ott kevés az eredmény. A román nép szegény nép, s a jelen körülmények közt kár minden elveszett percért. „Adja Isten, — mondja végezetül a Telegrafus, — hogy e szövetsé­get mégis bevégzett tény gyanánt lássuk. De mi az előkészületek után nagy reményeket nem fűzünk hozzá. Népünk jóllakott a politikai kísérletezésekkel, melyeknek eredménye végre is csak az volt, hogy jobban üldözték. A­ki kezében érzi az erőt és hatal­mat, az támadjon, de fölkelteni a harcot és azután megfutni, otthon hagyva a nyomort és szegénységet másoknak, nem politikus dolog, és ha már politikus is lenne, de nem tisztességes.“ * A bécsi Presse mai vezércikkelye a magyaror­szági nemzetiségek kongresszusáról szól. Teljesen jogosultnak tartja azt, hogy a magyar közvélemény közömbös lenézéssel fogadja a nemzetiségek kon­gresszusának a hírét. Azt mondja, hogy a kon­gresszusnak azért sem lesz sikere, mert a magyar­­országi nemzetiségek vezetői két évtizeden át poli­tikai fejlődésüket elaludták, de még más a céljuk­ ­ az oláhoknak, más a tótoknak és a szerbeknek. Kü­lönben a szűkebb értelemben vett Magyarország­ban az oláhok nincsenek is a passzivitás politi­kájának terén és a szerbeknek csak egy töredéke van az ellenzéki táborban. A magyar országgyűlés oláh és szerb nemzetiségű képviselői régen a kor­mánypárthoz tartoznak, s így akceptálták teljesen Magyarország mai alkotmányát. Hogy az extrém szerbek kilátásai mily gyöngék, legjobban bizonyítja, hogy a kongresszusra való fölhívást nem írták alá sem Miretics, sem Pofit, hanem csak a Gavrilák és Jokszimovicsok. Georgi levelei. — Saját tudósítónktól. — Bukarest, jul. 29. A galaci ügyben benyújtott Vádirat egyik érdekes részét közlöm a következőkben, mely világot vet arra, mily eszközökkel dolgozott a Georgi cég. Brenning és Georgi levelezésének egy része ez, mely szomorú világot vet a román társadalmi viszonyokra. Georgi 1893. május 2-ai kelettel ezt írja Brenningnek: „Hogy végre tisztába jöjjünk a galaci szél­hámosokkal (maitres chanteurs de Galatz) — pol­gármester, képviselők s mások — kiknek étvágyát Martinnak Bukarestben való idézése túlzottan fel­­ingerelte, a következő ajánlatot teszem : 1. 50.000 frankot adok önnek (Brenning), hogy azt felerészben az érdekelt személyek között feloszsza (polgármester, képviselők) abban az arányban, a­hogy jónak látja. 2. 40.000 frank készpénzben vagy 60.000 frank részvényekben a polgármester és a többi előkelő tisztviselők közt osztandó ki, a­kik kötelezik magu­kat a koncessziót a kamara mostani ülésszakának bezárása előtt végérvényesen rendezni. 1898. május 8-iki kelettel a következő érdekes levelet írja Georgi Brenningnek: „Megkaptam 2-ikáról és 8-ikáról kelt levelét s figyelmét egy igen fontos körülményre hívom fel a galaci, jászvásári és brailai koncesszió dolgában. A vámilletményeket értem, melyek szerintem 150— 190.000 frankot tennének ki városonként. Ez rend­kívül sok és félek, hogy eme skandalózus illetmé­nyek az üzlet létesülését megakadályozzák. Más­részt azonban van talán egy mód, mely megköny­­nyítené a dolgunkat. íme így : Törökországban és Portugáliában, hol szintén magas vámilletményeket kellett volna fizetnem, megegyeztünk a polgár­­mesterrel és képviselőkkel és felét a fizetendő ösz­­szegnek nekik engedvén át, megkaptam segítsé­gükkel a kormánytól és várostól a fölmentést az összes vámilletmények alól ; nagy összeget takarí­tottunk meg ily módon, m­íg a szóban levő sze­mélyek a maguk részéről szintén igen nagy össze­get kaptak. Ajánlom tehát önnek, hogy azonnal érintke­zésbe lépjen Boskoval Jászvásáron és Ressuval, Robeszkuval Galatzban, hogy a vámilletmények fizetése alól való fölmentést kieszközöljék. Fele ennek miénk, másik fele öné lesz, magától értőd­vén, hogy az ön részéből Boskovnak, Ressunak és Robeszkunak részét ki kell adnia (komoly részt kell belőle adni, másképp nem fognak semmit sem tenni.)“ Erre az ajánlatra Brenning május 15-én, azt felelte : „Május 8-iki levelét , a vámot illetőleg figyelemmel olvastam, épp úgy barátaink is, a­kik már hozzáfogtak, hogy a kedvezményt, azaz a föl­­mentést kieszközöljék, a­mi szerintük sikerülni is fog.“ Brenningnek Georgi egy ízben így ír szóról-szóra : „Lehetetlenség valamely összeget (a költség­vetésben) szerepeltetni azon a címen, hogy ezt fize­tésképpen valamely tisztviselőnek adtuk. Börtönbe kerülünk érette mindannyian, épp úgy, mint a Pana­mistáké. A­mitől Georgi félt, az megtörtént. Egyébiránt a legújabb galatzi hír az, hogy a törvényszék Brenninget és Schapira ban­kárt 75.000 frank kaució mellett szabadlábra helyezte.

Next