Budapesti Hírlap, 1895. november (15. évfolyam, 302-328. szám)

1895-11-04 / 302. szám

Budapest, 1895 XV. évfolyam 302. sz. Hétfő, november 4. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon­ta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Vill., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonparellte - számítással díjszabás szerint . Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Vasárnap. • Budapest, nov. 3. Két erős meglepetést hozott a mai vasárnapi munkaszünet. Az egyik az, hogy a hivatalos lap ma reggeli szá­mának élén elintézve hozta hirtelen vá­ratlan a földművelési minisztérium vál­ságát. Hogy mily hirtelen és váratlan, mindenkinek tudta nélkül, azt alábbi tudósítóink élénk színekkel rajzolják meg. Pikáns melléksze­m ennek a válság­nak az, hogy Festetics Andor lemon­dásának elfogadása és Darányi Ignác kinevezése igenis benne van a hivata­los lapban, ellenben Miklós Ödönről hallgatnak mindenek. Miklós Ödön, úgy látszik, megmarad. A második meglepetés pedig az, hogy a miniszterelnök Kolozsvárit, Per­cel belügyminiszter pedig Győrött prok­­lamálták a közigazgatás reformjának sürgős szükségét. Mi világosította fel őket e tárgyban ily’ hirtelen, talán jól tapogatózunk, ha az egyházpolitikai új törvények végrehajtásának keserveire vetünk. Ezeken gyökeresen aligha le­het másképpen segíteni. De hogy a segítség ez útja mégis nagyon hosszú, az bizonyos. Az elszántságot és a me­részséget azonban nem lehet a kabi­nettől megtagadni. Most még csak a rátermettség és a­­ párt kell hozzá, akkor két év alatt meglehet. A földmivelési tárca válságáról itt következik, a­mit tudósítóink írnak. Regény-Csarnok. BECSÜLETSZÓ. Regény két kötetben. Irta: Beniczkyné-Bajza Lenke. 13 ------­— Nem akarok neveket említeni, csak annyit tudok, hogy mindenki örült, mikor innét eltűnt, szó nélkül háladatlanul, s Péter gróf diadalmaskodott neje fölött, megjósolván azt neki előre, ki G­ertrud érdekében nem akart róla roszat hinni. — Nagybátyám nem kedvelte őt és mégis megengedte, hogy Adorjánnal együtt tanulj­on? — kérde Marianna. — Szegény Paula miatt, kinek soha sem tagadott meg semmit és miután Adorján is jó indulattal volt iránta, talán anyja befolyása alatt ezért tüzetett a háznál. Lőrinc atya és Julian gróf egyetlen szó­val sem vettek részt a társalgásban, s ez utóbbi egy könyvben lapozgatott, mintha nem is figyelne a beszédre. Azután másra tért át a társalgás. Ver­­messy báró igyekezvén véget szakítani az előtte úgy látszott kellemetlen beszédnek, más tárgyat hozott szőnyegre, midőn Hedvig lépett be, hidegtől kipirult arccal, tündöklő szemek­kel, kit Mariánna bemutatott a vendégeknek. — Kalandom volt — kezdő az nevetve s I. Darányi miniszter. Festetics el van bocsájtva, Darányi ki van nevezve. Bánffy a hirtelen elhatározások embere. A,­ki huszonnégy óra alatt összehozta egész minisztériumát, a földmivelési tárca válságával is hamar végzett. Fő törekvése volt, hogy vál­ság ne legyen s minisztériuma teljesen lépjen be a költségvetési vitába. Ha Festeticset me­nesztette, helyette minisztert kellett állítani azonnal s Jósika, a­mikor felvitte Festetics lemondását, egyszersmind fölterjeszté Darányi Ignác kinevezését. És a király mindent jóvá­hagyott. De hol maradt Miklós Ödön lemondása ? A hivatalos lapban nincs­, el tehát nem fogad­tatott. El nem fogadtatott azért, mert nyilván fel sem terjesztetett. Miklós Ödön lemondását átadta Bánffynak, ez átküldötte Festeticsnek, az államtitkár leköszönését köszönettel elfogadta Festetics, a miniszter, de még nem a király, ki Miklóst kinevezte. Azonban rögtön rá Fes­tetics is lemondott s a két okmány a minisz­tertanács előtt feküdt elintézés végett. Az egyiket elintézték, a másikat visszatartották, — Miklós Ödön tehát ma is államtitkár. Őt nem is kell újra kinevezni, ha Darányi meg­tartja s lemondó levelét egyszerűen visszaadja, hogy tegye romába a Festetics elfogadó és köszönő levelével együtt. De nemcsak így főzték le Festetics An­dort, hanem még sokkal érzékenyebben. Mert mikor Miklós Ödön fölment­ Bánffyhoz s neki hírül vitte lemondásával együtt a sertésvesz­­teglő intézetre vonatkozó szerződés megköté­sét s a miniszterelnöknek megmagyarázta, hogy az minő káros és jogtalan, mivel sem a mi-­­nisztertanács elé nem volt terjesztve, sem pe­dig harminc évre szólván, a királyi jóváha­gyást ki nem kérték hozzá s szóval mikor megásták Festeticsnek a vermet, a szerződést is megkívánták semmisíteni. Elhitették Festeticscsel, hogy állását egyik székbe vetvén magát, nem nagyon leá­nyos mozdulattal. — Megszólított a park vé­gében egy ember és Julián grófról tudakozó­dott, hogy a kastélyban van-e? Mindnyájan rá néztek, ki ledobva a köny­vet meglepetve kérdé. — Ró . . . Az első szótagnál elakadt s pár pillanatig nem volt képes a következőt kiejteni. Marianna felugrott helyéről. — Mi bajod ? — kórdó tőle csudálkozva Vermess bárónő. — Rólam ? — kórdó Julián nevetve, de arca lángpiros lett. — Vájjon ki lehetett? Mi­lyen volt külseje, grófnő ? Nem kellene oly messze egyedül sétálni. Ugy látszik, már elter­jedt a hite hazaérkeztemnek. Marianna visszaült helyére, arca nagyon halavány volt. — Oh, meg is voltam ijedve, — fecse­gett tovább Hedvig ezüst cigarette-táskát véve elő zsebéből s rágyújtott Vermessyék nagy ál­­mélkodására. — Miért nem hivatott engem, hogy ki­sérjem ? — kérdő meleg hangon Bertalan s mellette foglalt helyet. — Vagy engem — enyelgett vele Julián, ki már összeszedte magát. — Mind a kettőjüket kellett volna kér­nem, csak az lett volna a baj, hogy hármas­ban soha sem oly érdekes a társalgás, mint kettesben. — Abban igaza van, — monda Julián. — Tehát fölváltva oszsza be azt grófilé. Egy­megtarthatja, ha a szerződés fölbomlik. A volt miniszter, vagy hogy belátta hibá­ját, vagy hogy a minisztérium kívánságá­nak engedni akart, vagy pedig gavallérságból, hogy ne mondhassák, hogy kárát okozta az országnak, a vállalkozókat hivatta és velük kiegyezett, hogy a szerződéstől visszaléptek,­­ ezért sajátjából fizetett nekik százezer fo­rintot. Ez meglévén, megbuktatták. Bánffy sikerei között ehhez fogható nincs és a szabadelvű párt kedden délben miniszter­elnökét és új földmivelésügyi miniszterét s harmadiknak Miklós Ödönt kitüntető lelkese­déssel készül fogadni. A Tisza-csoport a szabadelvű pártban is­mét bebizonyította ügyességét, összetartását és uralkodását. Darányi és Miklós benső emberei, Tisza soha sem ejtette el híveit és soha jutal­­mazatlanul nem hagyja szolgálataikat. Ezért bírja Magyarországot húsz év óta s bukása után is öt esztendővel a helyzetnek ura. Darányi Ignác okos, az ügyekben jártas, szorgalmatos, lelkiismeretes és jószivü ember. Elvére nézve tökéletes opportunista, hite a Tiszákul túsz. Hű és háladatos követője az öreg Tiszának s barátja egész családjának. Egyénisége rokonszenves és tiszteletet élvez. Mint politikust önállóság és alkotó tehet­ség nem jellemzik, ellentéte Festeticsnek, mert inkább alkalmazkodó, mint makacs. Éppen ebbeli tulajdonságainál fogva beleillik a Bánffy minisztériumba, de tartunk tőle, hogy a ki­egyezési kérdésekben Ausztria ellenében a magyar mezőgazdaság érdekeit gyöngén fogja képviselni. Mint földművelési minisztert sem agrárius­nak, sem merkantilistának nem tartjuk, a földmivelési kérdésekhez keveset ért, mert a mezőgazdaságot sem nem tanulta, sem nem gyakorolta. De a vizi ügyeket tudja, a Tisza szabályozást különösen ismeri, a vizi jogban szaktekintély, az ármentesítő szer engem, máskor Bertalant részesítse a sze­rencsében. — Megfogadom tanácsát, viszonzá kacé­­ran Hedvig. De most térjünk át az idegenre. — Nem érdemes beszélni róla, monda Julián, koldus lehetett. — Én inkább tolvajnak tartanám? — Tolvajnak ? kiáltottak föl többen. — Erre nem járnak tolvajok, mondá pá­ter Lőrinc, én még soha sem találkoztam egy­­gyel sem, kinek külseje arra vallott volna. — Hogyan juthatott be a parkba ? kérde Bertalan. — Álutakon, más nem lehetett mint tolvaj, mondá Hedvig. — Hogy valaki szegényen van öltözve grófné, azért még nem zsivány mondá Ver­­messy. — Nem volt rosz ruhája, de a modora! Oh még most is hideg fut át tagjaimon, ha szemére gondolok. — Képzelődés, jegyzé meg kicsinylőleg Julián. — Lehetséges, — viszonzá Hedvig, kit boszantott a gróf megjegyzése, s kicsinylő hangja, s vissza akarta azt neki torolni, azért mondá: — Semmi esetre sem dicséretes, ha va­lakiről olyféle emberek tudakozódnak, mint a milyen az az idegen volt. — Most már rám esik — mondá enye­­legve Julián. Ki tehet arról, milyen emberek tudakozódnak róla. — Bertalan grófnak nincsenek olyan is­merősei. Mai számunk 10 oldal.

Next