Budapesti Hírlap, 1895. december (15. évfolyam, 329-342. szám)

1895-12-01 / 329. szám

BUDAPESTI HÍRLAP. (B.29. sz.) 1895. december 1. ) a nagyhatalmakat terhelné. Igazat kell adnunk Németországnak, mely ebben a tüntetésben résztvenni vonakodik. A magyar kormánynak nem lévén álláspontja, ezt a keleti kérdésben nem is kérdezzük. Bánff­y Helfinek adott válaszában, melyet Groluhovszkitól ka­pott, előfordul „a státuszkvó“ föntar­­tása. Ha ez volna alapja a nagyhatal­mak egyetértésének, ezzel meg lehet­nénk elégedve, mert valóban ez a béke. De akkor mire valók a szultán elleni támadások, melyekben Crispi utánozza Salisburyt, és mire jó a Konstantinály előtti hadi tüntetés? Hiszen Törökor­szág integritását másként, mint a szul­tánnal, képzelni lehetetlen. Nincs Tö­rökország szultán nélkül. Törökország integritásáért negyven év előtt három nagy, nyugat-európai nemzet vérét ontotta. Valóságos dog­mája volt ez az angol konzervatívok politikájának, melyben hitt egész Európa, mely félt Oroszországtól. Törökország integritása a franczia háborúban ve­szett el s a berlini békében tört össze. A­mi még megmaradt belőle, a csonka török birodalom, még mindig európai szükség. A hat nagyhatalmasság, mely most egyetért Törökország sanyargatá­sában, rögtön összeveszne, ha Török­ország, felosztására kerülne a sor.­­ Budapest, nov. 30. A kérvényt bizottság tévedése. A képvi­selőház mai ülésének rendjére tárgyalásra került feliratok sorában volt Szeged közönségének ama fölterjesztése is, melyben magyar katonai tiszti akadémia felállítására kíván utasítást adatni a kor­mánynak. A kérvényi bizottság oly értelemben tett a Háznak erről a­ feliratról jelentést, hogy nem szol­gálhat újabb tanácskozás tárgyául, mert a mostani ülésszakban már elintézett a Ház ugyanily tartalmú petíciót, már­pedig a házszabályok 195-ik §-a sze­rint oly tárgyra vonatkozó kérvény, mely felett a Ház akár valamely tagjának indítványa, akár előbb benyújtott kérvény folytán már határozott, abban az ülésszakban többé nem tárgyalható.“ A Ház elnöke, megbízván ebben a bizottsági esetet­ Egy nap —­ azt hiszem, éppen karácsony napján volt — különös látogatója volt Cseh­­várynak. Csillag Bandi, a­ cigányprímás, ko­pogtatott be a lakására. A prímás arról érte­sült, hogy Csehváry a daruvári cigányt akarja megfogadni a lakodalmára s most eljött kö­nyörögni, hogy ezt a szégyent ,ne ejtse rajta a nagyságos ur. — Az én lakodalmamra . . . ? — hi­lede­­zett Csehváry. — Miféle bolond beszéd ez? A prímás alázatos ravaszsággal mosolygott. — Oh, a nagyságos ur még titkolózik, mert ez igy szokás, de már az egész várme­gye tudja, hogy farsangon lesz a lakodalma­k méltósága Zsuzsájával . . . Kimondta! Az aljegyző hirtelen szédülést érzett, mint az alvajáró, a ki fölriad és a ház­tetőn találja magát. Most egyszerre megértett mindent, megértette azt is, a­min eddig még soha sem gondolkozott. Az apai jóakaratot, a melylyel a főispán újabban a családi viszonyai­val is törődni kezdett, a gyöngéd anyósi mo­solyt (az esküvő előtti anyósmosolyt!) a méltó­­ságos asszony ajkán — a hidegséggel, melylyel a többi leány újabban a köszönését fogadta és kollegáinak protekciót kereső udvariasságát, valamint a kézszorításokat, melyekből kiérzett a diszkrét, néma gratulálás . . . T­gy volt, hogy mindenki már bevégzett dolognak tekin­tette a házasságát, csak ő maga nem tudott róla. * A főispánoknál nagy vacsora volt. A­ki előkelő és befolyásos ember volt Daruváron, az mind hivatalos volt. A vendégek azt kép­zelték, hogy a vacsora kellemes meglepetéssel fog járni: Csehváry Ossi Zsuzsa ünnepi eljegy­zésével és mivel ez az enunciáció asztalbontá­sig sem következett be, némi csalódást éreztek. Vacsora után az öregek kártyázásnak, a fiatalok meg táncnak láttak. A főispánná ek­kor Csehváryhoz lépett. — Táncol ? — Kissé fáj a fejem . . . — Engem is idegessé tesz a zaj; ha akarja, kettesbe elpletykázhatunk tíz percet . . . Karonfogta és királynői léptekkel a la­kás végén levő kis női szalonba vezette. — Most üljön le abba a karosszékébe — úgy is a maga széke az! — és beszéljen ne­kem valami érdekeset . . . Sokat vagyunk együtt és mégis oly ritkán van alkalmunk bi­zalmasan beszélgetni . . . Csehváry leült és így szólt magában: No most! A főispánné egy percig a legyezőjét nézte, aztán Csehváryra vetette mosolygó szemét. — Régóta akartam magától valamit kér­dezni . . . Mondja — de legyen őszinte! Jó barátnőjének tart? -- Oh, méltóságos asszonyom . . . — Azt hiszem, van rá oka, hogy ne tart­son ellenségének. Hiszen nem titkoltuk soha, valamennyien nagyon megszerettük magát . . . Néha úgy érzem, mintha nem is volna idegen hozzám, mintha valami rokon érzés kötne össze bennünket. Mintha a fiam volna, jó, okos, lo­vaglás nagy fiam . . . Csehváry elmosolyodott. — Aho, ilyen fiatal mama, ilyen szép mama . . . .— Hagyjuk ezt! inkább feleljen a kér­désemre . . . Kérdezek valamit, de előrebocsá­tom, nagyon őszinte leszek, szokatlanul őszinte ... De van közöttünk egy homályos valami, a­mit végre is tisztázni kell ... Nem gon­dolja, hogy tisztázni kell? Csehváry a fejével bólintott. — Igen, ezt tisztázni kell, mondta. — Az ön éles szemét nem kerülhette el, hogy mi az oka gyakori látogatásaimnak . . . Az asszony mosolygott. — Bevallom, megértettem, de azért csak beszéljen .... — És nem fog rám haragudni? — Haragudni — magára? Soha! — Ön olyan nagy lelkű, a­milyen okos... Nos, hát bevallom — s aztán kezébe teszem a sorsomat — imádom önt! — Mit mond ? Az aljegyző hévvel folytatta. — Tudom, hogy bolond vagyok és bű­nös — de lehet-e önt látni és nem szeretni? Önt, a legszebb, a legnemesebb és legerénye­sebb nőt ... Ne botránykozzék meg rajtam, mert hiszen tudom, hogy szenvedélyem örökre­­ reménytelen marad és sejtem, hogy ön most már meg fogja tőlem vonni barátságát is . . . — De Csehváry, mit beszél? Engem szeret . . .! — Hát kételkedett ebben valaha? Nem látta első pillanattól fogva, hogy milyen ra­jongó, alázatos hódolattal borulok eléje . . . Az asszony meglepetésén felül kerekedett a boszankodása. — Hát bolond maga ? Minek tart engem ? — Bolond vagyok és a világ legfölsége­­sebb és legtisztább asszonyának tartom . . . A főispánné fölkelt, kedvetlenül és izga­tottan. — De hiszen ez ... Ej, ki gondolt volna ilyesmire . . . Csehváry lesújtottan állott előtte,i­jesztésben, nem is engedte meg a mai ülésen az újabb tárgyalást. Minthogy azonban az ülésen több interpellációra is válaszolniuk kellett a miniszterek­nek, több más kérvénynyel egyetemben a szegedi felirat elintézését is a jövő szombatra halasztotta el a Ház. Később egyes képviselők utána néztek a Ház naplóiban és kisütötték, hogy a kérvényi bi­zottság tévedett, mert a legutolsó ily tárgyú kér­vényt, a szentesit, egy nappal a múlt ülésszak lezá­rása előtt intézte el a képviselőim, minélfogva a házszabályok idézett rendelkezése egyáltalán nem szolgál akadályául az újabb tárgyalásnak. Ezt a körülményt, mint értesülünk, a képviselőházban szombaton, a kérvények tárgyalásának megkezdé­sekor konstatálni is fogják. Arton és a Budapesti Hírlap. Mig mi gya­nútlanul közöltük Arton ur­odisszeáját s végül kézrekerülésének csodás történetét, ma váratlan arról értesülünk, hogy ehhez a piszkos francia­ do­loghoz köze van a Budapesti Hírlap­nak is. Egy berlini újság ugyanis kivonatosan közli a párisi France egy cikkét, melyben többek közt az is fog­laltatik, hogy azon a listán Arton papírjai közül, a a­mely elsorolja azokat, a­kik a Panama-részvények emissziója dolgában checket kaptak, a B. H. is rajta van. Minthogy pedig ez merő képtelenség, a­mennyi­ben a B. 11. nemcsak checket nem fogadott el, de soha összeköttetésben, semmi érintkezésben ezzel a vállalattal nem volt, azt kell hinnünk, hogy vagy tévedés, vagy visszaélés rejlik a dolog­ban. Erre nézve fölvilágosítást csak egy ember adhat s ez Raoul Chélard úr, a­ki akkoriban a Budapesti Hírlap levelezője volt Páriából. Ennek okáért ma Chélard úrhoz a következő sürgős tele­gramot intéztük: „ A Berliner Tagblatt reprodukálja ma a France című újság egy cikkét, mely szerint a Budapesti Hírlap az Arton listáján volna. Önnek e dolog kö­rülményeit tudnia kell. Legyen szíves kideríteni, mi­képpen esketik meg ez rajtunk. Várjuk telegrafikus válaszát“. Természetes, hogy Chélard ur válaszát kö­zölni fogjuk s azon­ kív­­ 19 iparkodni fogunk ki­deríteni, miből kerülhetett tisztességes nevünk ebbe a társaságba. A sajtószabadság Ausztriában. Az osztrák sajtóbizottságban Gleispacd igazságügyminiszter ér­dekes nyilatkozatot tett a sajtótörvény reformjáról. Kijelentette, hogy a mai sajtórendtartás nem felel meg a kor szellemének s a törvény megváltozta­tása okvetetlenül szükséges. Közli a bizottsággal, hogy rendeletet adott ki a főügyészségeknek az­iránt, hogy tekintettel a sajtó nagy jelentőségére, a legnagyobb óvatossággal járjanak el esetleges elkobzások körül. Az ügyészségek ne lássanak egy magasabb államhivatalnok eljárásának megkritizálá­­sában mindjárt sajtóvétséget. A nyilvános kritiká­nak lehető nagy teret kell nyitni. Az ügyészségek kötelessége a nyilvános kritikát a legnagyobb óva­tossággal ellenőrizni s nem az, hogy minden alka­lommal lelkiismeretes vizsgálat nélkül elkobozza az újságokat.­­ A miniszter nyilatkozata jó hatást keltett. A pápa, a keleti helyzetről. A ma este köz­zétett pápai allokáció, melyet a pápa a tegnapi kon­­zisztóriumban mondott, a keleti helyzetről így nyi­latkozik : Egész Európa türelmetlenül és várakozással teljesen néz a szomszédos Keletre, melynek hely­zetét sajnos események és belső konfliktusok meg­zavarták. Borzasztó és gyászos látvány, hogy váro­sokat és falvakat vérrel tehintve és nagy terjedelmű területeket tűzzel és vassal elpusztítva látunk. Míg az államfők igen dicséretes módon egyértelműleg tanácsokat adtak, hogy a vérontás megszüntetését és a nyugalom helyreállítását elérjék, mi a­meny­nyire rajtunk áll, semmit, sem mulasztottunk el arra nézve, hogy ez épp oly nemes, mint igazságos ügyet magunk is védelmezzük. A legutóbbi események kezdete óta örömest jártunk közbe az örmény nép érdekében, a­mennyiben uralkodójuk tekintélyére utalva egyetértést, szelídséget és méltányosságot ajánlottunk. E tanácsainkat, úgy látszik, szívesen fogadták. Szándékunk a megkezdett művet folytatni, mert nincs forróbb óhajtásunk, mint az, hogy a személy és jogbiztosságot megóva lássuk ama nagy császárságban. Egyelőre elhatározzuk, hogy az ör­ményeknek, kik legtöbbet szenvedtek és leginkább szorulnak támogatásra, segítséget küldünk. Szabadalmi hivatal. A kereskedelmi minisz­ter január elsejével szándékozik életbeléptetni a szabadalmi ügynek az 1895 : XXXVII. törvénycikk alapján való uj szervezetét. Ezen a napon fogja megkezdeni működését a szabadalmi hivatal, mely elnökből, alelnökből, tíz állandó bírói és műszaki tagokból s a szükséges kezelő személyzetből fog állani. Tekintettel a szabadalmi hivatalnak nagy fontosságú teendőire és bírói hatáskörére, a hivatal elnökének állását az ötödik fizetési osztály első fo­kozatának, a bírói és műegyetemi képzettséggel bíró állandó tagokat pedig a hatodik, hetedik és nyolcadik fizetési osztálynak megfelelő javadalma­zással óhajtja ellátni a miniszter. Az állandó tago­kat az illető fizetési osztályok első és második fo­kozatába osztotta be, holott a fizetésrendezési tör­vény azt rendeli, hogy új kinevezés esetén rend­szerint csak az illető osztály legalsóbb fokozatába történjék a kinevezés. Ez eltérésnek azzal adja okát

Next