Budapesti Hírlap, 1895. december (15. évfolyam, 329-342. szám)
1895-12-03 / 331. szám
Budapest, 1895. XV. évfolyam 331. sz. Kedd, december 3. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep ntin való napon in. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille- számítással díjszabás szerint Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 8 kr. A szabadság veszélyei. Budapest, dec. 2. Ha volna nálunk olyan neutrális politikai közvélemény, mely csak az igazat keresve, feltalálását ünnepelné, akkor ez a közvélemény teljes elismeréssel adóznék Apponyinak mai beszédéért. Megtehetnék ezt azok is, akik nem pártfelei s akikhez tartozunk tulajdonképpen mi is, mert azok a kérdések, melyeket érintett és tárgyalt, a mi pártjaink programjaiból kinőnek, azok keretét túlhaladják. Alá tudnók írni csaknem minden állítását és örülünk, hogy végül akadt magyar államférfi, aki fölismerve a gazdasági fejlődés és a politikai élet közötti kapcsolatot, rámutatott azokra a veszedelmekre, amelyek abból folynak, hogy a gazdasági élet plutokratikus iránya mellett a kicsi és középvagyoni rétegek gyöngülnek, vagy legalább nem erősödnek olyan mértékben, amint kívánatos volna. A mezőgazdaságban s az ipar terén ugyan ez a jelenség mutatkozik s a szabadelvűnek hirdetett politika megtagadja önmagát, lelép arról az alapról, amelyen egykor magasra emelkedett, mert elfeledkezik arról, hogy első feladata volna gondolni a nagy tömegek sorsával és előmozdítani ezek boldogulását. E helyett csinál a gentriből hivatalnokot, a kisiparosból szocialistát, a parasztot pedig kivándorlásra kényszeríti. A gentri részére kreál új állásokat, a szocialisták elnyomása végett pedig szaporítja a rendőrséget. Ezek a jelenségek megvannak máshol is, de alig pusztítanak Nyugat- Európának bármely országában is oly elementáriserővel, mint minálunk. Gyönge és fiatal organizmusokat gyorsabban pusztít el a szokott méreg. Az Alföld agrárszocializmusának híre bejárja az európai sajtót, külföldi folyóiratok egy vonalba helyezik a mi állapotainkat azokkal, melyek Szicília kevéssel megelégedő parasztját és bányászait a forradalomra késztetik. Nap múlik nap után, a hetek hónapokká, majd évekké nőnek. A magyar agrárpolitika azonban megszületni nem bír, feleljen róla J Bánffy, miért? Azok a társadalmi rétegek, melyek sülyedni érzik a talajt maguk alatt, természetszerűleg keresik a segítséget és elvesztve függetlenségüket, lesznek a hatalom engedelmes eszközeivé. Azok pedig, kiket az állam fölsegíteni nem tud, vagy nem akar, lesznek a bomlasztás tényezői. Azok közti tulajdonságok közt, melyekhez a sors a nemzetek nagyságát köti, az egyének szabadságszeretete, anyagi és erkölcsi függetlensége elsősorban áll, és ott, hol mind nagyobb körökre terjed ki a kormány gazdasági hatalma,természetszerűen apad azoknak száma, akik előtt a legnemesebb ideál úgy rendezni be egyéni törekvéseiket, hogy a nemzeti érdeket emeljék, a közélet indítékait pedig tisztítani segítsenek. Ilyen egyének nélkül nem épülhet föl okos és üdvös parlamentarizmus és nagyon jellemző, hogy éppen ma, amidőn külső megpróbáltatások ez államok egyikét sem gyötrik, Páristól Budapestig az a meggyőződés ver gyökeret, hogy a parlamentarizmusnak vagy meg kell újhodnia, vagy pedig összeomlik saját bűneinek súlya alatt. A nemzetekben nincs meg az az erkölcsi erő, mely a szabadság használására érettekké tenné őket. Nincs meg az önzetlenségnek az a foka, mely, az egyéni érdekek önkéntes korlátolására vezetne. Emberek kellenek tisztább lelki világgal, nemesebb törekvésekkel, de ezt gyéren terem az a kor, amely a materializmusba van elmerülve. Éppen ezért szaporodnak a szabadság ellenségei, ezért sokasodnak az erőszakoskodás jelenségei, a roszul alkotott, vagy kijátszott törvények árnyékában erősbül a hajlam, hogy más-más eszközökkel vívjuk ki igazainkat. A választási reformba mind a mellett aligha fog belemenni az a többség, mely hatalmát a mai rendszernek köszönheti. A kormány, mely a mai viszonyok közt erejét napról napra gyarapodni érzi, olyan irányba térni, mely ennek az ellenkezőjét idézné elő, külső kényszerítés nélkül aligha fog. Törvények, intézmények, precedensek végül mind csak néma betű és erőtlen hagyomány, ha magát a nemzetnek kormányzó osztályát nem lelkesíti az a A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Apponyi Albert beszédei. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A politikai cinizmus sivársága s a stréberség győzelmes előnyomulása és érvényesülése idején valósággal épülése a léleknek oly szellemmel s olyan karakterrel foglalkozni, mint Apponyi Albert gróf. Nézni törekvésen, elmélyedni aggodalmaiba, figyelni remélteit s látni az egész tiszta embert: öröm, élvezet és megnyugvás egyben. Ez egész ember és — ur, annyi úgynevezett ur között, — s jó volna, ha nem volna is annyi főúri nemzetség ivadéka. Apponyi Albert gróf, a mint nyilvános pályáját s ezen a réven egész ,életét szemléljük, valóban ideális képe az embernek: érintetlen tisztaságú jellem, amelyhez föl nem ér a cinikusok sara, nemes törekvés, nem egyéni ambíció kielégítésére, hanem nagy célok megvalósítására, s ezek szolgálatában rendkívüli szorgalommal összehordott sokoldalú tudás és geniális tehetség. E tulajdonságok egyenként is jelentékenynyé tehetik emberüket a közélet szolgálatában, együttvéve pedig határozottan a predesztinációt jelzik hatalmas szerepre, nemzetek vezetésére, nagy dolgok végzésére. Ha ily férfiak nem érvényesülhetnek kiválóságuknak megfelelően (a tehetségük mindig megtalálja a maga útját), ez szomorúan jellemzi a kort, amelyben éltek: a képtelen emberek uralkodása oly időben, midőn nagy tehetségek küzdöttek a nemzet javaiért, a sülyedést, a hanyatlást, a fejlődés útján való megakadást jelenti, mindenkor, minden nemzet történetében. Bocsánatot kell kérnem az olvasótól, hogy e helyütt, mely a politikánál kellemesebb és szebb dolgoknak van szánva, szóvá teszem ezt az áldatlan küzdelmet, amelyben immár „el van menve“ a végső elfajulásig ; de Apponyi beszédeivel foglalkozva, lehetetlen mellőzni néhány mozzanatot, amely Apponyi elleneinek vele szemben folytatott harcát karakterizálja. Mivel nem vádolták ? Mit nem fogtak rá az idők során? Ez a két kötet beszéd, amely kronológiai sorrendben (1872-től 1895-ig) jelzi minden nevezetes kérdésben való föllépését és állásfoglalását, a leghatásosabb védelem a ráfogás megannyi fegyverével szemben. Évek hosszú során át az volt a vád, melyet az unalomig, a banalitásig ismételtek, komolynak látszó formában és mindig szolgálatra kész élcelődésben egyaránt, hogy Apponyi Albertgróf mohó vágygyal a vörös bársonyszék után törekszik, ezért küzd, ezért követel, ezért támadja a kormányt. Pedig Apponyi Albert gróf úgyszólván beleszületett a miniszterségbe. Ha csak miniszter akart volna lenni, oly nehéz lett volna elérnie célját? Hogyan? A többi tuttiquanti, akiktől a miniszteri szék oly távol állt, mint Makó Jeruzsálemtől, beleülhettek a kegyelmességbe és Apponyinak mohó vágygyal kellett sóvárognia a miniszterség után — hiába? Hol van okos ember, aki ezt elhiszi ? De elkövetkezett ennek a vádnak a visszája is. Mikor minden csábítás hiábavalónak mutatkozott arra, hogy a nemzeti párt vezére engedményeket tegyen, fúzióra lépjen az uralkodó párttal s osztozzék a hatalomban, mintegy jelszóra hangoztatni kezdték a kormány támogatóinak hosszú vonalán, ismét komoly színben, hígvelejű élcelődésben és képes ábrázolatokban, hogy Apponyi Albert gróf nem akar, mert nem mer uralomra jutni, hogy fél a hatalom gyakorlásától, mert abban lejárná magát. Beszélni könnyű, mondják, szónokolni könnyű, de cselekedni, résztvenni az élet praktikus intézésében nehéz! Csak ülne bele Apponyi a hatalomba, majd nem szavalna anynyit az erkölcsi tisztaságról: ő is kezet szorítana akkor olyan emberekkel, akikre különben rá nem bízná a lelke üdvösségét. Könnyű neki tisztakezűnek maradni, mikor örökösen csak beszél — az igaz, hogy remek hangon, gyönyörü formában, de végre is mindez csak szóvirág, forma frázis . . . Hol van az a jámbor világ, mely ily nevetséges vádra hiszékenyen reagál? Ám tessék másnak igy szónokolni, tessék ily frázisokból és formából élni húsznál több éven át s ekkora jelentőségre emelkedni a nemzet szemében. Tessék szóvirágos, hoszszú beszédeket mondani a Házban, a legszebb hangon és formában, s tessék elérni azt, hogy meghallgassák és a lapok kiadják, ha e Mai számunk 20 oldal.