Budapesti Hírlap, 1895. december (15. évfolyam, 329-342. szám)

1895-12-03 / 331. szám

Budapest, 1895. XV. évfolyam 331. sz. Kedd, december 3. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep ntin való napon in. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonpareille- számítással díjszabás szerint Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 8 kr. A szabadság veszélyei. Budapest, dec. 2. Ha volna nálunk olyan neutrális politikai közvélemény, mely csak az igazat keresve, feltalálását ünnepelné, akkor ez a közvélemény teljes elisme­réssel adóznék Apponyinak mai beszé­déért. Megtehetnék ezt azok is, a­kik nem pártfelei s a­kikhez tartozunk tu­lajdonképpen mi is, mert azok a kér­dések, melyeket érintett és tárgyalt, a mi pártjaink programjaiból kinőnek, azok keretét túlhaladják. Alá tudnók írni csak­nem minden állítását és örülünk, hogy végül akadt magyar államférfi, a­ki fölismerve a gazdasági fejlődés és a politikai élet közötti kapcsolatot, rámutatott azokra a veszedelmekre, a­melyek abból foly­nak, hogy a gazdasági élet plutokrati­­kus iránya mellett a kicsi és középva­­gyoni rétegek gyöngülnek, vagy leg­alább nem erősödnek olyan mértékben, a­mint kívánatos volna. A mezőgazda­ságban s az ipar terén ugyan ez a je­lenség mutatkozik s a szabadelvűnek hirdetett politika megtagadja önmagát, lelép arról az alapról, a­melyen egykor magasra emelkedett, mert elfeledkezik arról, hogy első feladata volna gon­dolni a nagy tömegek sorsával és elő­mozdítani ezek boldogulását. E helyett csinál a gentriből hivatalnokot, a kis­iparosból szocialistát, a parasztot pedig kivándorlásra kényszeríti. A gentri ré­szére kreál új állásokat, a szocialisták elnyomása végett pedig szaporítja a rendőrséget. Ezek a jelenségek megvannak más­hol is, de alig pusztítanak Nyugat- Európának bármely országában is oly elementáris­­erővel, mint minálunk. Gyönge és fiatal organizmusokat gyor­sabban pusztít el a szokott méreg. Az Alföld agrárszocializmusának híre bejárja az európai sajtót, külföldi folyóiratok egy vonalba helyezik a mi állapotainkat azokkal, melyek Szicília kevéssel megelégedő parasztját és bányá­szait a forradalomra késztetik. Nap mú­lik nap után, a hetek hónapokká, majd évekké nőnek. A magyar agrárpolitika azonban megszületni nem bír, feleljen róla J Bánffy, miért? Azok a társadalmi rétegek, melyek sülyedni érzik a talajt maguk alatt, természetszerűleg keresik a segítséget és elvesztve függetlenségüket, lesznek a hatalom engedelmes eszközeivé. Azok pedig, kiket az állam fölsegíteni nem tud, vagy nem akar, lesznek a bom­­lasztás tényezői. Azok közt­i tulajdonságok közt, melyekhez a sors a nemzetek nagysá­gát köti, az egyének szabadságszeretete, anyagi és erkölcsi függetlensége első­sorban áll, és ott, hol mind nagyobb körökre terjed ki a kormány gazdasági hatalma,természetszerűen apad azoknak száma, a­kik előtt a legnemesebb ideál úgy rendezni be egyéni törekvéseiket, hogy a nemzeti érdeket emeljék, a közélet in­dítékait pedig tisztítani segítsenek. Ilyen egyének nélkül nem épülhet föl okos és üdvös parlamentarizmus és nagyon jellemző, hogy éppen ma, a­midőn külső megpróbáltatások ez álla­mok egyikét sem gyötrik, Páristól Bu­dapestig az a meggyőződés ver gyö­keret, hogy a parlamentarizmusnak vagy meg kell újhodnia, vagy pedig össze­omlik saját bűneinek súlya alatt. A nemzetekben nincs meg az az erkölcsi erő, mely a szabadság használására érettekké tenné őket. Nincs meg az önzetlenségnek az a foka, mely, az egyéni érdekek önkéntes korlátolására vezetne. Emberek kellenek tisztább lelki világgal, nemesebb törekvésekkel, de ezt gyéren terem az a kor, a­mely a materializmusba van elmerülve. Éppen ezért szaporodnak a szabadság ellen­ségei, ezért sokasodnak az erőszakos­kodás jelenségei, a roszul alkotott, vagy kijátszott törvények árnyékában erősbü­l a hajlam, hogy más-más eszkö­zökkel vívjuk ki igazainkat. A választási reformba mind a mel­lett aligha fog belemenni az a többség, mely hatalmát a mai rendszernek kö­szönheti. A kormány, mely a mai vi­szonyok közt erejét napról napra gya­rapodni érzi, olyan irányba térni, mely ennek az ellenkezőjét idézné elő, külső kényszerítés nélkül aligha fog. Törvények, intézmények, preceden­sek végül mind csak néma betű és erőtlen hagyomány, ha magát a nemzetnek kormányzó osztályát nem lelkesíti az a A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Apponyi Albert beszédei. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A politikai cinizmus sivársága s a stréber­­ség győzelmes előnyomulása és érvényesülése idején valósággal épülése a léleknek oly szel­lemmel s olyan karakterrel foglalkozni, mint Apponyi Albert gróf. Nézni törekvésen, elmé­lyedni aggodalmaiba, figyelni remélteit s látni az egész tiszta embert: öröm, élvezet és meg­nyugvás egyben. Ez egész ember és — ur, annyi úgynevezett ur között, — s jó­ volna, ha nem volna is annyi főúri nemzetség ivadéka. Apponyi Albert gróf, a mint nyilvános pályáját s ezen a réven egész ,életét szemléljük, való­ban ideális képe az embernek: érintetlen tisztaságú jellem, a­melyhez föl nem ér a cini­kusok sara, nemes törekvés, nem egyéni am­bíció kielégítésére, hanem nagy célok megvaló­sítására, s ezek szolgálatában rendkívüli szor­galommal összehordott sokoldalú tudás és geniális tehetség. E tulajdonságok egyenként is jelentékenynyé tehetik emberüket a közélet szolgálatában, együttvéve pedig határozottan a predesztinációt jelzik hatalmas szerepre, nem­zetek vezetésére, nagy dolgok végzésére. Ha ily férfiak nem érvényesülhetnek kiválóságuk­nak megfelelően (a tehetségük mindig meg­találja a maga útját), ez szomorúan jellemzi a kort, a­melyben éltek: a képtelen emberek uralkodása oly időben, midőn nagy tehetségek küzdöttek a nemzet javaiért, a sülyedést, a hanyatlást, a fejlődés útján való megakadást jelenti, mindenkor, minden nemzet történe­tében. Bocsánatot kell kérnem az olvasótól, hogy e helyütt, mely a politikánál kellemesebb és szebb dolgoknak van szánva, szóvá teszem ezt az áldatlan küzdelmet, a­melyben immár „el van menve“ a végső elfajulásig ; de Apponyi beszédeivel foglalkozva, lehetetlen mellőzni né­hány mozzanatot, a­mely Apponyi elleneinek vele szemben folytatott harcát karakterizálja. Mivel nem vádolták ? Mit nem fogtak rá az idők során? Ez a két kötet beszéd, a­mely kronológiai sorrendben (1872-től 1895-ig) jelzi minden nevezetes kérdésben való föllépését és állásfoglalását, a leghatásosabb védelem a rá­­fogás megannyi fegyverével szemben. Évek hosszú során át az volt a vád, melyet az una­lomig, a banalitásig ismételtek, komolynak látszó formában és mindig szolgálatra kész élcelődés­ben egyaránt, hogy Apponyi Albert­­gróf mohó vágygyal a vörös bársonyszék után törekszik, ezért küzd, ezért követel, ezért támadja a kormányt. Pedig Apponyi Albert gróf úgyszól­ván beleszületett a miniszterségbe. Ha csak miniszter akart volna lenni, oly nehéz lett volna elérnie célját? Hogyan? A többi tutti­­quanti, a­kiktől a miniszteri szék oly távol állt, mint Makó Jeruzsálemtől, beleülhettek a kegyelmességbe és Apponyinak mohó vágy­gyal kellett sóvárognia a miniszterség után — hiába? Hol van okos ember, a­ki ezt elhiszi ? De elkövetkezett ennek a vádnak a visszája is. Mikor minden csábítás hiábavaló­nak mutatkozott arra, hogy a nemzeti párt ve­zére engedményeket tegyen, fúzióra lépjen az uralkodó párttal s osztozzék a hatalomban, mintegy jelszóra hangoztatni kezdték a kor­mány támogatóinak hosszú vonalán, ismét ko­moly színben, hígvelejű élcelődésben és képes ábrázolatokban, hogy Apponyi Albert gróf nem akar, mert nem mer uralomra jutni, hogy fél a hatalom gyakorlásától, mert abban lejárná magát. Beszélni könnyű, mondják, szónokolni könnyű, de cselekedni, résztvenni az élet prak­tikus intézésében nehéz! Csak ülne bele Apponyi a hatalomba, majd nem szavalna any­­nyit az erkölcsi tisztaságról: ő is kezet szorí­tana akkor olyan emberekkel, a­kikre külön­ben rá nem bízná a lelke üdvösségét. Könnyű neki tisztakezűnek maradni, mikor örökösen csak beszél — az igaz, hogy remek hangon, gyönyörü formában, de végre is mind­ez csak szóvirág, forma frázis . . . Hol van az a jámbor világ, mely ily nevetséges vádra hiszékenyen reagál? Ám tessék másnak igy szónokolni, tessék ily frázisokból és formából élni húsznál több éven át s ekkora jelentőségre emelkedni a nemzet szemében. Tessék szóvirágos, hosz­szú beszédeket mondani a Házban, a leg­szebb hangon és formában, s tessék elérni azt, hogy meghallgassák és a lapok kiadják, ha e Mai számunk 20 oldal.

Next