Budapesti Hirlap, 1896. május (16. évfolyam, 120-149. szám)

1896-05-19 / 138. szám

1896. május 19. BUDAPESTI HÍRLAP. (138. sz.) — (A Jobb után.) Aradról telegrafálják ne­künk. A Viktória nevű oláh takarékpénztár bizal­mas igazgatósági ülésén elhatározta, hogy a nem­zetiségi kérdésekben teljesen tartózkodóan fog ezentúl viselkedni és minden tüntetéstől tartóz­kodni fog. Aradon tegnap kivilágítás volt az ez­redév emlékére: a Viktória tegnap, bár eddig soha sem tette, a magyar nemzet ünnepén kivilágította ablakait, a­mi a bizalmas igazgatósági ülés kifo­lyása volt. A Viktória igazgatóságának Mangra Vazul, a hírhedt agitátor is tagja s a határozat az ő vereségét is jelenti. — (Az ünneprontók.) Komyarova krassó­­szörénymegyei községben — mint tudósítónk írja — az ezredévi ünnepet az oláhok éktelen lármával és szitkozódással zavarták meg. Bezsán községi tanító az iskola udvarán az iskolás gyermekekkel tartott ezredévi ünnepen éppen az ünnepi beszédet mondta, a mikor Bringe Ignác oláh parasztlegény kezdésére az oláhok lármázni, kiabálni, szitkozódni kezdtek, fülsiketítő zsivajt okoztak. Bobrov Adolf községi jegyző Brinzét letartóztatta s a község­házára kísértette be. A többi oláhok erre megtá­madták a községházát, kövel, bottal megostromol­­ták s a jegyzőt meg akarták ölni. A csendőrség azonban szétverte a lázongó tömeget.­­ (A felső-vadászi Spanga.) Spanga Pál, Majláth országbíró inasának dolgát csinálta utána a minap szelidebb formában Vay Tihamér gróf Iván nevű volt inasa. Vay Tihamér gróf f.­vadászi (Abauj-Torna megye) kastélyában szolgált a múlt évben egy Iván névre hallgató horvát inas. Az inas roszul viselte magát, a gróf elkergette s azóta állítólag Romániában nyomorgott állandó foglalko­zás nélkül. Nyomorgása közben támadt az a gon­dolata, hogy betör a fő­vadászi kastélyba, a mely­nek minden zege-zugát, szokását jól ismerte. Május 12-én este — mint nekünk írják — meg is érke­zett a faluba és, — mialatt a grófi család a kas­tély első emeletén vacsorázott, a földszinten levő Rákóczy-szobába (e szobában született XI. Rá­­kóczy Ferenc,) belopózott. Itt végig feküdt egy dí­ványon, rágyújtott s türelmesen várta, a mig a grófi család lefekszik. Éjfél körül, mikor a kastély­ban mindenki aludt, egy karosgyertyatartó gyer­tyáit meggyujtván, a gróf földszinti dolgozószobá­jába ment. Itt az íróasztalt feltörte , a benne talált 1625 forint 60 krt zsebre tette, Jó zsák­mánynyal megelégedett ■ távozni akart. A földszint ablakai azonban rostélyosak, a kastély külső ajtaja pedig be volt zárva, az inas tehát benyitott az inasszobába, hogy a külső ajtó kulcsát megszerezze. Az inasszobában azonban az ajtónyitásra az egyik inas megfordult az ágyában, Iván tehát visszavo­nult s fölment az első emeletre, hogy — más itt nem lévén — az emeleti ablakból kiugorjék. De nem volt szerencséje, mert, a­mint rálépett az ablak külső párkányára, a párkány meglazult s leomlott, természetesen vele zuhant Iván is. Mind a két lábát kificamította, de még volt annyi ereje, hogy a kertész lakásáig elvánszorogjon. Itt aztán összeesett s fájdalmas nyöszörgésével fölébresztette a kertészt, a ki az elcsapott inast megösmervén, ápolni kezdte. A kertésznek azt hazudta, hogy ide­­jövet a hídról a sötétben leesett s ott zúzta össze magát. A kastélyban Iván betörését csak reggel vették észre s akkor azután az Iván lábficamo­­dásának a története is kisült. Ivánt a csendőrség letartóztatta.­­ (A XX. magyar osztálysorsjáték) mai folytatólagos húzásán a következő nagyobb nyere­ményeket húzták ki: 20.090 koronát nyert a 110156 számú sorsjegy, 8000 koronát nyert a 36209 sz., 6000 koronát nyert a 81023 101191 sz., 2000 ko­ronát nyert a 37668 69872 92201 97233 100284 107858 119417 sz., 1000 koronát nyert a 20840 28064 28994 43698 57418 61709 78148 78415 74269 75105 102088 103235 106689 108955 116134 117873 118309 számú sorsjegy. — (Az egyetemi kör új zászlaját) június 3-ikán szentelik föl. A fölszentelés, melyet Vaszary Kolos bíboros hercegprímás végez, az egyetemi templomban lesz. A templomból az ifjúság a Vigadó nagytermébe vonul, a hol országos ifjúsági dísz­­gyűlés lesz. Az ünnepi beszédre Apponyi Albert grófot kérik föl. Vaszary Koloshoz a napokban kül­döttség megy, megköszönni, hogy elvállalta a föl­szentelést. — (A kispesti fogadalmi templom) építé­sére alakult országos bizottság ma délután Wekerle Sándor dr. lakásán ülést tartott, melyen bejelentet­ték, hogy a templom javára rendezett néprajzi misszió-kiállítást Stefánia özvegy trónörökösné nyitja meg június első napjaiban. Széchényi Gyula gr. jelen­tette, hogy a sorsjátékhoz nyereménytárgyul Mária Terézia kir. hercegnő egy saját készítésű kézi fest­ményét ajánlotta föl. Ez lesz a sorsjáték főnyere­ménye. Cziklay Lajos előadása alapján elhatároz­ták, h­ogy a kiállítás belépti díja 30 kr. legyen személyenkint és hogy a mennyiben lehet, Mun­kácsy Ecce homo-jával összeköttetésbe hozzák a misszió-kiállitás belépti diját. Végül elhatározták, hogy nagy emlék­albumot adatnak ki a templom javára.­­ (Antisém­ita tüntetés Parisban.) Garnier abbé tegnap délután az orleansi szűz tiszteletére rendezendő nagy nemzeti ünnep előkészítése végett Jeanne D’Arc szobránál a katolikus ifjúsággal gyű­lést tartott. A gyűlésre több mint 5000 ember jelent meg, közöttük a Saint-Stanislas kollégium tanulói. Foussagrives abbé a szobornál beszélni akart, de a rendőrség nem engedte meg, mire az abbé ezt kiáltotta a tömegnek: Éljen a mi jó lot­aring­iai honleányunk! a tö­meg pedig éljen a király, kiáltással felelt. Ju­ste 6 órakor vonult fel a térre Garnier abbé vagy 800 tanulóval s ilyen föliratu francia zászlókkal: D’Arc Johanna nemzeti ünnepe! A tömeg pedig éljenezte őt és D’Arc Johannát. A gyűlés az előterjesztett határozati javaslatot, hogy D’Arc Johanna emlékét nemzeti ünneppé avatja, elfogadta. A gyűlés után a tömeg oszladozni kezdett, itt-ott egy-egy nagyobb csoportba verődött a nép és tüntetett a zsidók ellen. Le a zsidókkal! Franciaország a franciáké — ki a zsidókkal­­ stb kiáltással vonultak Rochefort lakása elé s a házat ostrom alá vették, szidalmazván őt, a for­radalmárt. A tüntetőket a rendőrség itt szétverte, de a nép újra összeverődött és az antisemita Libre Parole szerkesztősége elé vonult. A szerkesztőség erkélyén Brumont szerkesztő várta a tüntetőket. Rövid beszédét: Franciaország a franciáké­t jel­szóval végezte s a nép a zsidókat abcugolva vonult Rothschild palotája elé. A rendőrség a tömeget azon­ban szétverte. A nép és rendőrök között töb­ben erősen megsérültek, a rendőrök 28 tüntetőt letartóztattak. Garnier abból, a­mikor a Montmartre külvárosban levő kápolnába ment, erősen lehurrog­ták, alig tudott a kápolnába bemenni. Az Intransige­­ant, Rochefort lapja a tüntetésekről vezércikkezvén, azt mondja, hogy szerencse a klerikális izgatókra, hogy tegnap délután az egész Montmartre a bou­­lognei erdőben volt, különben a nép széttépte volna őket.­­ (Őszhiju szerelmes tragédiája.) Temes­vári levelezőnk jelenti: A Mehala külvárosban lakott Popovics Döme, a délvidék egyik leggazdagabb ser­téskereskedője. Popovics, bár 79 éves volt már, szenvedélyesen beleszeretett egy fiatal leányba, Auter Máriába. Az öreg azonban nem volt boldog szerelmes s folytonosan üldözte féltékenységével a leányt. Ma ismét heves jelenet volt közöttük. Po­povics indulatában revolvert fogott a leányra és egy lövéssel megölte. Ekkor aztán magát is szi­vén lőtte. — (A budavári bástya ünnep), ha szép idő lesz, az idei e fajta többi mulatságot fölül fogja múlni már azért is, mert a bástya sétához fogható szép hely nincs több a fővárosban. De amúgy is — az előkészületekből ítélve — érdekes és változatos lesz az egész ünnep. A bástya sétahely díszítésé­hez már hozzáfogtak és a villamos lámpákat is most állítják föl. A rendező bizottság hölgy tagjai, a­kik Hunyady Lászlóné grófné vendégszerető palotájában tegnap ülést tartottak, elhatározták, hogy úgy mint a múlt évben, ez idén is ügyelni fognak arra, hogy mindent a legolcsóbban adjanak el és — mint a kereskedők szokták mondani — inkább a nagy for­galom által igyekeznek majd a jövedelmet emelni. Az egyik sátorban az idén is, úgy mint a múlt év­ben árverést tartanak. Az ünnep szerdán lesz és a belépti díj egy korona.­­ (Az országos szocialista kongresszust), május 24. és 25-én tartják meg az Akácfa­ utca 32-ik számú házban. A kongresszus mindkét napon dél­előtt 10 órakor kezdődik. A kongresszust megelő­zően ugyanott 23-án előértekezlet lesz.­­ (A himlőoltás jubileuma.) május 14-én volt 100 éve annak, hogy Junner angol falusi pol­gár az első himlőoltást végezte. A kir. orvosegye­sület ezt a napot diszgyűléssel akarta megülni, de a választmány úgy határozott, hogy a gyűlést az egészségügyi és orvosi kongresszus után való na­pon, szeptember 17-én tartja meg, hogy azon a vi­déki orvosok is jelen lehessenek. A díszgyűlés tárgysorozatát már megállapították s az a követ­kező : 1. Hőgyes Endre egyetemi tanár fölolvasása, Jennernek és fölfedezésének tudományos méltatása. 2. Körösi József dr. statisztikai hivatali igazgató fölolvasása a védőoltás jelentőségér­ől. 3. Halniss Géza dr. előadása a himlőoltás fejlődéséről ha­zánkban. — (Majálisok.) A jövő szombaton, május 23-án lesz az első nagy majális a Margit-szigeten: a medikusok majálisa. — A jogász majális május 28-án lesz ugyancsak a Margit-szigeten. — (Sadullah hadserege.) Az ozmán biroda­lom fővárosából Konstantinápolyból Budapestibe ér­kezett Sadullah az ő széles váljú szálas nagy erejű élcsapatával. A zöme, a török kolónia a napokban érkezik meg és értesültünk róla, hogy fogadásukra készülődik a főváros közönsége is. Sadullah és nagy hadserege a való török életet mutatják majd be a Konstantinápoly látogatóinak, Sadullah előcsapatá­­val ma bejárta a főváros nagyobb utcáit. Bizony sok tekintet akadt meg rajtuk. A történet írja, hogy Nagy Károly gól királyéhoz fogható tenyere nem volt a világon senkinek. No van már párja. A törökök tenyere hasonlatos egy-egy fiók nyújtó­­deszkához. A budapesti Konstantinápoly igazgató­sága tisztelettel értesíti a közönséget, hogy Kon­stantinápoly területét május 23-ig a megnyitás nap­jáig elzárta a látogatók elől. — (Az első látogató.) Bubics Zsigmond kassai püspök volt a „Plasticon“ első látogatója. A főpapot a vállalat igazgatói kalauzolták. A selléni madonnát ábrázoló csoportozat előtt a főpap elra­gadtatással szólt: — Hisz ez a csapat oly szép, annyira csodás, hogy imádkozásra hajlik az ember lelke. Ama jelenetnél, a­mely királyasszonyunkat mutatja be Deák Ferenc ravatalánál, a főpap pilla­natig szótlanul állt. Látszott arcán az igaz megha­tottság. — Magasztosabb jelenetet nem is választhat­tak volna ennél, újabb történetünkből. A főpap aztán sorra járta a régi műcsarnok palotáinak termeit, pazarul szólva dicséretét s kö­szönetét mondva az igazgatóságnak a kalauzolásért, e szavakkal búcsúzott: „Első vendégük voltam, ennek örülök, de ha majd a milliomodik leszek, an­nak még jobban fogok örülni. — (Rendőri hírek.) Fölakasztotta magát. Bernát Gergely esztergom-megyei, hétyi születésű 35 éves napszámos a Bokréta­ utca 15. számú ház­ban és meghalt. — Hirtelen meghalt Blazsek Jó­zsef alsó-ausztriai születésű 50 éves napszámos az Erdőtelek 1620. szám alatt. — Meghalt a vona­ton Tábori József 59 éves cukrász segéd Ceglédről jövet; holttestét föl fogják bontani. — (Rövid hírek.) A pilis­csabai táborból. A háziezred egy zászlóalja, mely ezelőtt három héttel ment ki a piliscsabai táborba, holnap reggel tér vissza az ü­llői­ úti kaszárnyába. Május 20-án vonul táborba a bosznia-hercegovinai ezred két zászlóalja, a 69-ik és 38-ik gyalogezred két-két zászlóalja zenekarral s onnan junius 1-én jönnek vissza a fővárosba. Junius 1-től 11-ig a tábor üres lesz s 11-én vonul táborba a 86-ik gyalogezred há­rom zászlóalja s a budapesti idegen illetőségi­, fegyvergyakorlatra bevonult tartalékosok, a kik julius 4-én hagyják el a tábort. — Szerbek a Pasteur-intézetben. Szerbiában a minap Loznica községben veszett kutya hat embert megmart. Az illetőket nyomban vasútra tették s ma reggel ér­keztek meg a fővárosba a Pasteur-intézetbe. — Díszfeliratokat a millenium alkalmára készit Bigler József Ede papiimagyár részvénytársaság, Erzsébet-tér 19. sz. 9 IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, máj. 18. * (Parasztelőadás a városligeti színkör­ben.) Igen érdekes előadás lesz mint említettük, holnap, kedden este a városligeti színkörben. So­­mogy megye Visonta és Csokona községeinek lakói adják elő a Falu rosszá-t. Az előadásra a kormány minden tagja megígérte megjelenését. Az elő­adáson Finom Rózsit Berki Lidi, Feledi Bo­rist Barla Kata, Göndör Sándort Nagy Sándor, Gonosz Pistát Füle István fogja játszani. Van 40 tagú dalos társaságuk is és ez fogja a kart éne­kelni. Ma délelőtt próbát tartottak a színkörben s a­kik halottak, nagyon dicsérik a somogyiak eredeti játékát. * (Opera.) Holnap, szerdán a Kremonai hege­dűssel színre kerülő Nap és föld hallétben lépnek föl először Schmidek Gizella és Balogh Szidónia magyar magántáncosnők, kiket az intendatura az operaház tánckarából kiválasztván, ösztöndíjjal Milanóban egy évig képeztetett.­­ Az operaház­ban e hónap folyamán még két díszelőadás lesz : 21-én a Sába királynője s 23-án Hamlet, az utóbbi előadás Bianchi k. a. és Fumagalli vendégszerep­lésével. * (Rónai Rippel József) festő hazánkfia, ki a múlt télen Berlinben keltett műveivel nagy föl­­tű­nést, újabban Fázisban vonta magára festményei-

Next