Budapesti Hírlap, 1896. július (16. évfolyam, 179-209. szám)

1896-07-12 / 190. szám

Budapest, 1896. XVf. évfolyam 190. sz. Vasárnap, julius 12. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évié 11 írt, félévre 7 frt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétién és ünnep után való napon Is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Hirdetések nonparellle*számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A dunai konfederáció. Budapest, jul. 11. Mikor Kossuth Lajos a dunai kon­federáció eszméjével lépett föl, politi­káját a magyar nemzet el nem fogadta, olv merésznek, forradalminak s terve utópiának látszott. Azóta elmúlt har­minc esztendő s most ugyanazok az ideák forrnak s diplomáciai kísérletek törekesznek megvalósításukra. Ver­sengve iparkodnak hasonló szövetséget létesíteni Oroszország és Ausztria-Ma- gyarország fejedelmei és külügyminisz­terei, Balkán konfederációnak nevezik az oroszok kísérletüket, a bécsi kor­mány kombinációjának nevet még nem adott, de Ferenc József politikája a Kossuth Lajoséval azonos: Magyaror­szág köré gyűjteni védő szövetségben a független Balkán-államokat. Si duó faciunt idem, non est idem, s ha változtak az idők, más jelentősége van a cselekedeteknek. Mikor Kossuth eszméjét fölvetette, akkor még Török­ország épségben fönnállott, Szerbia és Románia hűbéresei voltak, a magyar emigráció Belgrádban és Bukarestben szőtte forradalmi terveit s a dunai konfederáció értelme volt: elszakítani Magyarországot Ausztriától s egyszers­mind megbontani a török birodalmat s a két állam romjain a fölszabaditott népekből alakítani egy harmadikat svájci mintára. Kossuth és követői belátták, hogy a magyar nemzet nem elég erős arra, hogy szövetségesek nél­kül egy maga független állam lehes­sen s magát a szomszéd nagy népek között annak ion is tarthassa. Tehát úgy okoskodott, hogy a pragmatika szankció és az osztrák unió meg­szakításával ennek helyére más ál­landó szövetséget kell tenni, olyat, melyben Magyarországot illetné a he­gemónia, nagysága, fekvése, ereje és műveltsége folytán. Az osztrák tarto­mányok helyett tehát Szerbiával, Ro­mániával s Törökország dunamelléki tartományaival a Balkánig kívánt ál­landó szövetségbe lépni s e végből, elég különösen, közös ügyeket és közös par­lamentet is kontemplált. Sok vita volt akkor erről, de senki soha komolyán meg sem kísérletté létesítését, erre sem erőnk, sem akaratunk nem volt s a kiegyezés után nem is volt semmi ér­telme, hogy a müveit és gazdag felső­dunai tartományok évszázados és tör­vényesen megállapított szövetsége he­lyébe rendezetlen és megbízhatatlan keleti államokkal szerződjünk, föltéve, hogy ők is velünk szerződni akarnak. És ime a történetek folyása iga­zolni látszik Kossuth Lajos alapeszmé­jét. Forradalmak és háborúk Törökor­szágot elgyöngitették és fölosztották úgy, hogy most már nem is szomszé­dunk többé, csak egy kis ponton, Bosz­nia déli határán, helyette öt kisebb- nagyobb állam keletkezett a Balkán­félszigeten, melyek vagy teljesen füg­getlenek, vagy csak névleg tartoznak a szultán birodalmához: Bulgária, Ro­mánia, Szerbia, Montenegró és Görög­ország. Ez uj államok még ki nem forrtak, bár a civilizációban gyorsan nagyot haladtak s az átalakulás a Bal­kán-félszigeten befejezve még nincs, a kérdések egész tömkelegé merül föl Macedóniában, Albániában és Kon­stantinápoly körül s a görög szige­teken. Bolgárok, szerbek, görögök uj hódításokra vágyakoznak, mindegyik nagyobb szeretne lenni s első a többi fölött. Versengésüket fölhasználják az aktív világhatalmak, oroszok és an­golok, hogy befolyásukat kitérjeszszék. Ebből csakugyan nagy veszedelem szár­mazhatok nemcsak az európai békére, hanem legkivált magukra, az illető kis államokra s közvetetve Magyarországra is, mely jövőjét fenyegetve látja, ha délről ellenség veszi körül. Ezek a vesze­delmek fenyegető természetűek lettek, mióta a török birodalom újabb belső válságnak indult s egy esztendő alatt sem volt képes hadseregével rendet csinálni saját országában; megrontásá­hoz az európai diplomácia lényegesen hozzájárult ugyan, de még sem ez az oka, hogy Törökország nem birt bol­dogulni, hanem a török kormány gyön- gesége és élhetetlensége, hogy a biro­dalmat sem szervezni nem tudta, sem a lázadásokat elfojtani nem bírta. Ilye­tén állapotában el kell készülve len­nünk arra, hogy a keleti kérdés egy uj stádiumába lép nemsokára, hogy a békéltető kísérletek nem sikerülnek, újabb mozgalmak kitörnek, Konstanti­nápolyban válságok lesznek, a keresz­tény Balkánállamok beavatkoznak s az európai nagyhatalmak vagy föloszt­ják Törökországot, mint Lengyelország­gal tevék, vagy az örökség fölött egy­mással harcba keverednek. Az orosz cár látogatását Berlinben és Bécsben egy ily fölosztási kísérletnek tekintjük. Az olasz király látogatását Berlinben szintén a keleti eseményekkel hozzuk kapcsolatba. A montenegrói fejedelem utazása Belgrádba nyilván összefügg a három délszláv államnak Oroszország utasításai szerint kötött vagy kötendő szövetségével. A német császár látoga­tása Magyarországon, a Vaskapu meg­nyitása s a dunai fejedelmeknek Ma­gyarország királyával való találkozása a hajó fedélzetén nem pusztán millenáris ünnep, hanem egyszersmind kísérlet a béke fentartására s az egyetértésre az összes dunai államok között. Minthogy azonban kevés reményünk van Szer­biát és Bulgáriát megnyerhetni a bé­kés barátságnak, noha mindkét állam nekünk köszönhet legtöbbet abban, hogy függetlenségét minden irányban megóvhatta, de hit, nyelv és faj rokon­ság Oroszországhoz vonzzák őket: en­nek folytán Bécsben az az igyekezet támadt már évekkel ezelőtt, hogy Ro­mániával kell tartanunk s Hohenzol- lern Károly király megértette, hogy Ro­mániának is fő támaszték a Ausztria és Magyarország s ez az a természetes szövetségese, mely függetlenségét egye­dül képes biztosítani. Bécsi és ischli látogatásai Románia csatlakozásának a hármas-szövetséghez voltak jelei, mikor még nem is volt a keleti kérdés oly égető, mint most. Goluhovszki kül­ügyminiszter Romániához feltűnően barátságos minden alkalommal és dele- gácionális beszéde nagyon megkülön­bözteti Romániát Szerbiától és Bulgá­riától. Károly király jelen lesz a Vas­kapu megnyitásánál s azután Ferenc József magyar király vissza adja neki a viziteket a szép Sinaiában. Királyunk ritkán szokott külföldön fejedelmi lá­togatásokat tenni, annál feltűnőbb, hogy Romániába elmegy barátkozni. írják, hogy kísérletek folynak Gö­rögországnak is megnyerésére az osz­trák-magyar és román keleti szövetség­hez. Görögök és románok a délszlávok túlterjeszkedésétől félnek s a görögök­nek különösen sok okuk van, Macedá- niát a bolgároktól és szerbektől, Kon- stantinápolyt pedig Oroszországtól fél­teniük. Azonban a görög királyi ház az orosz uralkodó házzal sokkal szoro­sabb rokonságban van, mint sem Kon­stantin trónörökös házassága által II. Vilmos császár Zsófia nővérével Né­metországhoz, maga a királyné orosz, két veje orosz s a cár a királynak unokaöcscse. Ezért kételkedünk, hogy Görögország hozzánk csatlakozzék s aspirációinak kielégítését ne inkább Oroszországtól várja. De diplomáciánk ügyességétől, és ennél is inkább Anglia és Olaszország befolyásától a görögökre remélhetjük, hogy ha a görögök mi hozzánk szegődnének. Nagy jelentőséget tulajdonítanánk annak, hogy ha sikerülne egy pár Bal­kán államot részünkre megnyerni, mert ezzel meggátolhatnók a keleti viszo­nyok olyatén alakulását, mely nélkü­lünk és ellenünk intézné el Kelet sor­sát. Azok a népek gyöngeségüknél és szegénységüknél fogva utalva vannak a szövetkezésre egymás közt és az európai hatalmak támogatására. Ha tehát nem velünk szövetkeznek s mi bennünk füg­getlenségük biztosítékát nem lelik, szö­vetkeznek ellenünk és Oroszországgal. A Vaskapu megnyitása a dunai konföderáció eszméjét hozza színre, Mai »zárnunk 20 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék